Lelki szemeim előtt megint dobozokat látok.
Dobozba igyekeznek belerakni az embereket, jelen esetben a nem-, vagy csökkentlátókat aszerint, milyen felolvasókat szeretnek.
Vagyis Parai Sándor, Rácz Mariann több ember véleményét tükrözi, legalábbis szerintük. Hogy a sorstársai mégis, mit, milyen típusú felolvasást, felolvasót szeretnek jobban.
Nem értem, és soha nem fogom tudni megérteni, hogy egyetlen ember hogyan képes nyilatkozni a többi ember ízléséről, arról, hogy az mit, mikor és hogyan szeret?
Miért nem engedik meg az embereknek, hogy olyanok legyenek, amilyenek?
A jelen példánál maradva: olyan előadótól szeressenek hangoskönyvet hallgatni, akinek a stílusa hozzájuk közel áll?
Ha kedvelik a monotonitást, akkor hallgassanak olyan felolvasót, van kínálat bőven ebből a stílusból. Ha az érzelem-telit, abból is jócskán akad.
Szándékosan nem nevesítek, pedig mindegyikből tudnék példát hozni én is, netán még cikkekkel alátámasztani. Nem ez a célom.
Egyszerűen az iránt érdeklődöm, miért kell az emberek ízlését "egy kalap alá venni"?
Ahányan lakunk itt, e kies bolygón, annyifélék vagyunk, és annyi ízléssel, s ez független attól, hogy látássérült-e, vagy sem.
Mi itt, amatőr felolvasóként, ki többet, ki - mint én -, kevesebbet, letettünk már valamit az asztalra. Mindannyian olyan stílusban olvasva, ahogy hozzánk közel áll, ahogy szeretjük csinálni ezt a "hobbit".
Kevesen vagyunk itt az oldalon, de mégis, ahányan, annyifélék vagyunk mi is. Csak remélni merem, hogy mindannyian megtaláljuk azokat az embereket, pontosabban ránk találnak azok a hallgatók, akik szeretik azt amit- és AHOGY olvasunk.
Jelen esetben - legalábbis szerintem -, teljesen lényegtelen, hogy a befogadó lát-e pl. vagy sem, a lényeg: örömét leli-e hallgatásunkban.
Mert én pl. ezért csinálom, s biztos vagyok benne, hogy az itteni "kollégáim" is, hisz annyi vele a felolvasáson kívül a munka, hogy másként nem is lehet.
