Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

petracica60

Állandó Tag
Állandó Tag

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Háát! Ez a szakos sincs teljesen képben - nem kérhetjük előre a dokumentumokat. Ezeket a pedagógus a látogatás napján, az órák előtti "rövid" megbeszélés idején adja át, hiszen bármi történhet két nap alatt, és borul a tervezése.

Útmutató 3. 92.oldal

"A látogatásra kijelölt óra vagy foglalkozás tervét az órát vagy a foglalkozást megelőző megbeszélésen a pedagógus kötelezően átadja minden olyan szakembernek, kollégának, aki a látogatáson részt vesz. Az óraterv és a foglalkozásterv elkészítéséhez az Útmutató melléklete sablonokat ajánl, de ezektől eltérő formákat is választhat a pedagógus. Az óraterv vagy a foglalkozásterv egy példányát a látogatási jegyzőkönyvhöz a szakértő mellékletként csatolja. A pedagógus bármely formáját választhatja az óratervnek vagy a foglalkozástervnek. A következő táblázatban az óra-/foglalkozásterv tartalmi elemei jelennek meg. "
Nem kötelezően írta, hogy kell, csak kérte. Mivel készen volt, ezért a kolléganő átküldte már tegnap, holott csak mára kérte a szakértő. Tulajdonképpen mindenkinek egyszerűbb így, ha már előzőleg képbe kerül. :D;)
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Tehát e

Az útmutatónak megfelelően akkor a szociometriában a gyermek valós monogramja szerepelhet?Abból is be lehet azonosítani...az nem probléma?
Én ladysla megjegyzését szándékoztam tényekkel igazolni.

A mellékelt mintán (ami az Útmutatóban a jelzett oldalon megtalálható) is monogramok vannak.
Nem tudom beazonosítani, mert nem teljes név. Ezen felül nem vagyok köteles nyomozni, hogy valós-e vagy sem. Az Útmutató nem ad útmutatást arra vonatkozóan sem, hogy ezért levelezzek, hogy valós-e vagy sem. Mert ha ezt a logikát követem, akkor a pedagógus válaszát, miszerint nem valós neveket takar, nem biztos hogy elhiszem, ezért még valaki kompetens hiteles igazolása is kellene, hogy mi, akik olvassuk a portfóliót fiktív megjelöléseket látunk.
Lassan izgalmasabb lesz, mint az egyes kompetenciák értékelése. Vicc.

Kedves petracica60!
Természetesen nem akartalak megsérteni, de ez a névmizéria az agyamra megy.
Egyébként azon kellene dolgozni, hogy portfólió íráskor betartsák a pedagógusok ezeket az előírásokat. Úgy látom, még nem megy.
 
Egyáltalán nem sértődtem meg :) de ez a névmizéria pont abból adódik,hogy nem egyértelmű a szakértők hozzáállása ehhez a problémához, és nem szeretnénk mi gyarló portfólióírók ezen megbukni...mivel nekünk is pontosabbak a kompetenciák...szóval fiktív monogram lehet.. :)
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Hoppá, mit találtam!
"A pedagógusok önértékelését a tanfelügyeleti ellenőrzést megelőzően el kell végezni, ugyanakkor az önértékelés önmagában is fontos eleme a folyamatos minőségfejlesztésnek, ezért a pedagógusok önértékelésének kétévenként meg kell ismétlődnie."
Ez az új kézikönyvben van. Nem arról volt szó, hogy ezt is ötévente kell? Ha ez így van, akkor esetemben levezetve:
2016. : önértékelés, tanfelügyelet
2018.: önértékelés
2020.: önértékelés
2021.: tanfelügyelet
2022.: önértékelés
Ez komoly? Vagy úgy felejtették a kézikönyvben, mert ebből még nem volt nagy felháborodás? Ezért lett kész 5 nap alatt? :o
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérek mindenkit, aki már foglakozott az önértékeléssel, hogy azt az anyagot, amit ide felteszek, nézze meg. Ha valahol valami nem stimmel, akkor jelezzétek. Az új kézikönyv alapján állítottam össze, talán segíti a munka átgondolását és elvégzését. Szerintem a támogató kolléga belefeketedik a munkába, ez az, ami a legnagyobb terhet jelenti a pedagógusnak. Semmi gond nem lenne a tanfelügyelettel és az azzal járó plusz munkával, ha most nem előzné meg az önértékelés. Úgy készítettem el ezt az anyagot, hogy a mellékletekben található anyagokat beépítettem a megfelelő helyre. Ha megfelelőnek találjátok, átteszem a szakmai anyagokhoz is.
A szülői kérdőív még rövidebb lett, és jobban van megfogalmazva. És persze nem is kötelező. (Az én kezemben a régi szerint elkészített van :mad2:. Tanulság: csak az utolsó pillanatban állj neki a munkának, így ugyan nem biztos, hogy időre készen leszel, de felesleges munkát sem végzel. Ha nem vagy készen időre, ne idegeskedj, gondolj a rájára :D.) Ráadásul ügyesen egybe számozták a pedagógus önértékelő kérdőívét és a szülői kérdőívet.
 
Csatolások

  • Feladatok önértékeléskor.doc
    96.5 KB · Olvasás: 258

vbagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Hoppá, mit találtam!
"A pedagógusok önértékelését a tanfelügyeleti ellenőrzést megelőzően el kell végezni, ugyanakkor az önértékelés önmagában is fontos eleme a folyamatos minőségfejlesztésnek, ezért a pedagógusok önértékelésének kétévenként meg kell ismétlődnie."
Ez az új kézikönyvben van. Nem arról volt szó, hogy ezt is ötévente kell? Ha ez így van, akkor esetemben levezetve:
2016. : önértékelés, tanfelügyelet
2018.: önértékelés
2020.: önértékelés
2021.: tanfelügyelet
2022.: önértékelés
Ez komoly? Vagy úgy felejtették a kézikönyvben, mert ebből még nem volt nagy felháborodás? Ezért lett kész 5 nap alatt? :o
...sajnos mostanában csak az a biztos, ami már elmúlt...vagy még az sem
 
Gabciii90!!!

Állandó Tag
Állandó Tag
Hoppá, mit találtam!
"A pedagógusok önértékelését a tanfelügyeleti ellenőrzést megelőzően el kell végezni, ugyanakkor az önértékelés önmagában is fontos eleme a folyamatos minőségfejlesztésnek, ezért a pedagógusok önértékelésének kétévenként meg kell ismétlődnie."
Ez az új kézikönyvben van. Nem arról volt szó, hogy ezt is ötévente kell? Ha ez így van, akkor esetemben levezetve:
2016. : önértékelés, tanfelügyelet
2018.: önértékelés
2020.: önértékelés
2021.: tanfelügyelet
2022.: önértékelés
Ez komoly? Vagy úgy felejtették a kézikönyvben, mert ebből még nem volt nagy felháborodás? Ezért lett kész 5 nap alatt? :o

Véleményem szerint "csak ottfelejtették" ... ezt is összecsapták... ahogy még sok minden mást is...
 
Krémusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Pillanatnyilag a jogszabály is kétévenkénti önértékelést ír elő. Az éves terv már megvan, aztán vagy teljesül, vagy nem. Kipróbáljuk. Jó gyakorlat lesz a közeledő tf-hez.
Húúú, Verőce! Sokszorosítottad magad?! Nagyon hatásos volt úgy is, de most üt igazán. :) :cool: Várj kitalálom! A kék Verőce önértékelést csinál, a zöld tanfelügyel, a piros minősít! Kitaláltam? :D :D :D
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyáltalán nem sértődtem meg :) de ez a névmizéria pont abból adódik,hogy nem egyértelmű a szakértők hozzáállása ehhez a problémához, és nem szeretnénk mi gyarló portfólióírók ezen megbukni...mivel nekünk is pontosabbak a kompetenciák...szóval fiktív monogram lehet.. :)
Éppen ezért javaslom egyes számú forrásnak az Útmutatót. Pontosan, konkrétan, egyértelműen leírja, hogy név nem szerepelhet benne.
Ha ezt betartja mindenki, mindegy, hogy a szakértők mit, hogy értelmeznek, mert nem merül fel problémaként. De minden egyéb kérdésben ezt javaslom.
Természetesen, ha értelmezésbeli, megoldásra vonatkozó kérdés merül fel, szívesen válaszolunk, segítünk.
Ezt tesszük a másik topikon: http://canadahun.com/temak/minősítésre-és-pedagógiai-szakmai-ellenőrzésre-készülők-tudásmegosztása.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem kötelezően írta, hogy kell, csak kérte. Mivel készen volt, ezért a kolléganő átküldte már tegnap, holott csak mára kérte a szakértő. Tulajdonképpen mindenkinek egyszerűbb így, ha már előzőleg képbe kerül. :D;)

Igen, teljesen igazad van, ha midenkinek jó, miért ne lehetne rugalmasan kezelni. Én szabadságpárti vagyok, más dolog, tudnak-e a tömegek élni a szabadsággal, vagy az "túl munkás"? Egyszerűbb, ha megmondják, mit gondoljanak, az a tuti.

Azzal van csak gond, hogy holnapután ott tartunk majd, hogy "most el kell küldeni a dokumentumokat vagy nem kell elküldeni"? Van, aki kéri, van, aki nem. Aztán válaszolgatunk, idézgetünk, összeveszünk, kibékülünk, megegyezünk abban, hogy nem kell, és nyugi van mindaddig, amíg újra fel nem teszi valaki a kérdést, hogy "most el kell küldeni a dokumentumokat vagy nem kell elküldeni? Mert az elnök kéri!!!!" Aztán válaszolgatunk, idézgetünk ....

Amikor a 4., 5. ilyen kört futjuk, már a puszta említésétől is emelkedik a vérnyomás.
S a végén ott tartunk, mint a fényképekkel, nevekkel, óravázlat formátummal.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére