Egységmentesítő kockásót a kézbe

GeoCracker

Állandó Tag
Állandó Tag

A nagy kockás-ruházkodáshoz, hozzáadott értékként azt a javaslatot szeretném előterjeszteni, hogy azonnal el kellene kezdeni széles körben terjeszteni egy új földművelő eszközt. A gyalásó (leánykori nevén: gyalogsági ásó) mintájára akár kockásónak is hívhatnánk. A négyzetrácsos ruházati színminta (leánykori nevén kockás), társadalmi szinten kezdi remekül betölteni a kockásó-funkciót.

Még akkor is, ha eltekintünk attól a kiindulási körülménytől, hogy a kockás-inges tanárok elítélését egy olyan, ma már forgalomképtelen politikus találta ki, akinek politikai a politikai jelentősége konvergál a nullához. Így az intenzív széklábra-köpéssel egyenértékű bátorságról tettek tanúbizonyságot azok a tanerők, akik most tiltakoznak Klinghammer kijelentései ellen. De ezt már emlegettem akkor is, amikor javasoltam: a nagy tiltakozás mellé meséljenek arról, hogy miként tiltakoztak Klinghammer botorságai ellen akkor, amikor államtitkár volt a nevezett. Alkalmasint persze azt is megfogalmazhatnák, hogy mennyiben jelent komoly oktatáspolitikai kérdést a kockás ing előfordulási aránya a testületben. Netán a hiánya. Netán a túltengése. Ha pedig a ruhakód ekkora jelentőséggel bír, akkor hatalmas felelőtlenség volt kihagyni abból az ominózus 25 pontból. Javaslom felvenni az alternatív kerekasztal mellé letelepedőknek a napirendre.

Egy füst alatt azt is szabályozni javasolnám, hogy kivel szolidáris az, aki nagykockás ingben megy, és ki az, aki kiskockásban. A minták színkódjának az ügyében is szeretnék egész pontos útmutatást kapni. Lehetőleg a minták vonalvastagságával egyetemben. Mert el szeretném kerülni, hogy több évvel ezelőtt megvett kockás ingem esetleg oda soroljon, ahova nem szeretném. Ahogy azok a diákok is sürgősen kezdjenek szerintem puhatolódzni ezügyben, akiket az iskolában szóltak meg állítólag némely pedagógusok a kockázottság hiányosságai miatt. Amelyért, megtörténte esetén, csak „gratulálni” lehet az érintett tanároknak. Nagyjából annyi politikai érzékük van, mint Klinghammer széklábának. Amitől tőlem a szaktárgyuk tudós oktatói is lehetnek. Bár, ha a normál tanórákon is az „egyedül én tudom a tuti jó irányt” attitűddel működnek, akkor egyébként is kétséges pedagógusi tehetségük.

Azért persze még kitűzhetik a kockás kokárdát. Mert most már kérem olyan is van. El is nevezték kockárdának. Az MSZP-s Komjáthi Imre, egy könnyekig megható történettel rakta ki eredetileg a Facebook-oldalára. Ahol hamarosan megjelent az a bejegyzés is, amely szerint a kép és az ötlet sem az övé. De legyünk bizakodók, hogy az övé. Ettől nem lesz jobb. Mert rögtön felidézhetjük azt a korszakot, amikor mai kormánypárt az emberek közti szakadék mélyítésére használta a kokárdát. Mondván: akin nincs nemzeti színű kokárda még májusban is, az galád cenk. Netán piréz. Így az akkori idők árokásós hangulatát felidézni, immár a kockás kockák kockáival igazán stílszerű. Elvégre igazán sanyarú lenne, ha az ellenzéknek akár csak a legkisebb fogaskereke is más stílust kezdene tanúsítani, mint Orbánia kormányának bármelyik senkiházija. Netán volt senkiházija.

Közben persze lehet morogni, ha a Jobbik kockás inget vesz fel. Cikizni azt, aki nem vesz fel kockás inget. Lehet külön kasztba sorolni azokat a tanerőket, akik a csíkos inghez tűznek kockás, majd a kockás inghez csíkos kokárdát. Mert nyilvánvaló, hogy ez az oktatáspolitika legnagyobb hazai problémája. Amellett az is nyilvánvaló, hogy azzal lehet a leginkább kifejezni a célközösséget, ha az ingen levő kockákkal is megkülönböztetik egymást az emberek. Úgyhogy tényleg epedve várom az alternatív kerekasztal állásfoglalását, hogy a hazai oktatásban milyen kocka mit jelent. Közben akár dudaszó is harsanhat. Megrohamozva egymást a sárga alapon fekete minták felsőbbrendűsége jegyében. Vagy éppen alacsonyabb rendűsége okán.

A Huppa szerzője, Szele Tamás, Orbán brüsszeli hadovája kapcsán a miniszterelnök fondorlatosan kitervelt politikai öngyilkosságát emlegeti. Nos! Elmondhatjuk, hogy nálunk Orbán politikai ellenfelei nem cicóznak, nem bonyolítják az életet. Kimélyítik azt a rohadt politikai árkot, és a partján mindjárt le is fejezik magukat a gyalogsági, bocsánat, kockásóval.

Andrew_s
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

GeoCracker

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet cinikusnak tartani az írást, és lehet nyugodtan tanárgyülőlőnek tartani.
De abban szinte biztos vagyok, hogy nem egy újabb törésvonal mentén tovább-osztott, pótcselekvésekbe menekülő, valós programmal nem, csak kiáltványokkal rendelkező, és a kormánynak lefekvő szakszervezetek által vezetett pedagógus-társadalom fogja megoldani a magyar oktatás irgalmatlanul ordas problémáit.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos ezzel a kockás kokárdával az ellenzék ismét öngólt lőtt, hisz közeledik március 15-e a kormánynak csak annyit kell tennie hogy felteszi a kokárdát (a háromszínűt) és azt mondja MI tudjuk hogy milyen a kokárda.
Csak tudnám miért ennyire buták az ellenzék tagjai.
 
Attól félek, hogy van a butaságnak egy foka, ami már alig hihetően spontán állapot
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A legnagyobb baj ,hogy az ellenzek szimpatizansai es tagjai mindig egymast kritizaljak , barmit csinal valamelyik azt izekre kell szedni, de helyette uj otlettel ugyanakkor nem szolgal.
Milyen szimbolum felelnek meg a kockasing heleyt ami olcso ami eljut pillanatok alatt mindenkihez, es amivel tobbszazres tamogatast tud mutatni.
egy ilyen okoskodo tudalekos Klinghammer fele embereknek mivel lehet azonnal visszavagni ha nem azzal amit mondott.HUyeseg lehet de aznos szinten lehet a labdat visszadobni.
Se esszek se cikkek nem jutnak el tomegekhez es meg nem volt arra pelda hogy ezzel erot lehet domonstralni.
A fidesz nem ert csak ha erot lat, nem ismeri a demokratikus targyalasokat akkor hogyan lehetne megoldani a problemat.
Ugy bizotos nem, aki vallaljak nevuket arcukat azokat balrol kritizaljuk
 
Utoljára módosítva:

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
A legnagyobb baj ,hogy az ellenzek szimpatizansai es tagjai mindig egymast kritizaljak , barmit csinal valamelyik azt izekre kell szedni, de helyette uj otlettel ugyanakkor nem szolgal.
Milyen szimbolum felelnek meg a kockasing heleyt ami olcso ami eljut pillanatok alatt mindenkihez, es amivel tobbszazres tamogatast tud mutatni.
egy ilyen okoskodo tudalekos Klinghammer fele embereknek mivel lehet azonnal visszavagni ha nem azzal amit mondott.HUyeseg lehet de aznos szinten lehet a labdat visszadobni.
Se esszek se cikkek nem jutnak el tomegekhez es meg nem volt arra pelda hogy ezzel erot lehet domonstralni.
A fidesz nem ert csak ha erot lat, nem ismeri a demokratikus targyalasokat akkor hogy an lehetne megoldani a problemat.
Ugy bizots nem aki valaljak nevuket arcukat azokat balrol kritizaljuk
Elég ha megnézzük hogy mi történt ma reggel a választási irodánál....
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nesze neked demokracia, nem lehet egy nepszavazast elinditani egy aranylag artalmatlan kedesben legyen vasarnap nyitva az uzlet vagy ne.
Legegyszerubb lenne csatlakozni azoknak akik nyitva akarjak vasarnap az uletet valamelyik legkozelebbi tunteteshez tablat kitenni akarjuk vissza a vasarnapi vasarlasi lehetosegeket.
Ugy latszik csak a tomeges megmozdulas az amivel lehet valamt elerni.
Arrol mar nem is beszelek hogy ezek a kigyurt jobbikosok ultrak vagy hogy is mondjak oket .....................csak megjobban tepazak a orszag hiret.
 
Okorporkolt

Kitiltott (BANned)

Miert irod azt kigyurt jobbikosok?
Ket Oran keresztul Errol volt szo a magyar adokon ma reggel....senki nem emlitette igy.
Kopaszoknak hivtak oket meg a Fradi biztonsagi embereinek....Erre te belekevered a Jobbikot....
 
hegiv

Állandó Tag
Állandó Tag
A Fidesz emberei lehettek, hogy megakadályozzák az MSZP-s beadvány beadását, testőrködve az idős nő körül, hogy ő érjen előbb a pecséthez. Remélem, hamar kiderül, ő milyen kérdést adott le...
A poszthoz: egyetértek Melttával - a kockás ing egy frappáns prompt válaszreakció volt az ostoba kormánytagi kijelentésre, mivel nem a ruha teszi az embert. Később ráadásul még a diákolimpikonok fehéringes megjelenését is szembeállította az illető fideszes a kockásingesekkel, mire a diákok kikérték maguknak, hogy így kihasználják őket.
 
GeoCracker

Állandó Tag
Állandó Tag
ostoba kormánytagi kijelentésre
Ezzel egy baj van...
Klinghammer nem kormánytag. Már nem...
Amikor viszont az volt, nem egy tanár szinte kampányolt Orbán mellett...
Amellett a prompt válaszreakcióval sincs semmi baj, ha valami _melletti_ kiállásról szól.
Jelenleg már mindenki rohadtul tudja, hogy mit _nem_ akar.
Csókolom, ha Orbán holnap megbukik, ha a Klik holnap megszünik, akkor ki mit állít a helyére?
Kiállnak a szélbe és a 25 pontot fogják üvöltözni? Kockás ingben? Az tényleg rohadtul meg fog mindent oldani. de tényleg
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nincs ilyen szerencse hogy holnap lemondana Orban ur.;)
Legalabb 10 embert tudnak felsorolni akik alkalmasak lennemek az oktatast rendbe tenni.
 
GeoCracker

Állandó Tag
Állandó Tag
Nincs ilyen szerencse hogy holnap lemondana Orban ur.
Nincs
Legalabb 10 embert tudnak felsorolni akik alkalmasak lennemek az oktatast rendbe tenni.
Alkalmasak, vagy képesek is? Nem ugyanaz.
Bár.... Magam is ismerek többeket, akik nagyon jó szakemberek a maguk területén. pl. Nahalka, Ritók, Perjés, s még jó páran.
De egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy akár államtitkárként képesek is lennének tenni valamit.
Hiller akkor sem volt jó, amikor tehette. Hajlamos szélirányba fordulni, és akár szükségtelen kompromisszumokat kötni.
Magyar azt a vonalat képviselte, ami nekem szimpatikus, és azon kevesek egyike, aki annak idején egyáltalán felvetette a tanári alkalmasság kérdését (vszínűleg finn mintára, de akkor is hasznosan). Maguk a tanárok feszültek be ennek (meg másnak).
Amiről ugyanis el szoktak volt feledkezni: a jelenlegi kontraszelektált rendszer tényleg pont annak a rétegnek kedvez, aki alkalmasint a névsort olvassa a kirugásoknál, fizetésemeléseknél. Nem csak a tanároknál, hanem a vasutnál, eü-ben, kutatásban (incl. egyetemek) is.
Ezért írtam korábban, hogy számomra a 25 pont is sokkal hitelsebb lett volna, ha a szembenézés önmagukkal a 0. pont. De errről szó nincs. A jelen vezetőkkel (incl. szakszervezet) szó sem lehet.
Nem az írásaim miatt deglik meg a tiltakozás, hanem ilyenek miatt.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Tokeletes ember nincs, es a politika mindig egy halom kompromiszumokkal jar.
Ilyen rossz allapotban es visszafele menve az idobe egyik se tett az elozo idokben az oktatasban fuggetlen a part hovatartozasuktol.
Felsorolni nem lehet sok hulyebbnel hulyebb otletuket az iskolakopenytol a tanarok otltozkodesetol es a tankonyvekrol mar nem is beszlve, ennel csak jobbat lehet csinalni.
 
GeoCracker

Állandó Tag
Állandó Tag
Tokeletes ember nincs, es a politika mindig egy halom kompromiszumokkal jar.
Ezert emeltem ki, hogy szükségtelen kompromisszumok...

Felsorolni nem lehet sok hulyebbnel hulyebb otletuket az iskolakopenytol a tanarok otltozkodesetol es a tankonyvekrol mar nem is beszlve, ennel csak jobbat lehet csinalni.
Pedig ezek egyike sem alapból hülye ötlet......
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ki hogy eli meg. Itt sok iskola egyedi iskolai kotelezo viseletet ir elo foleg vallasos iskolakba ami igen borsos ar.Aki kotelezo hasznaloja volt otthon meg az iskolakopenynek es ami vele jart ,annak nem tetszik az ujboli bevezetese.
Ez csak egy kiragadott pelda, de a hittan erkolcstan a foci az enek oktatas inteziven nem a XXI szazadra kesziti fel a gyerekeket. A 16 evre leszallitani a korhatart stb kotelezo ovoda .
En mindenre allergias vagyok ami kotelezo. A jo pedagogia mikor van lehetoseg valasztani ,ugy tanarnak mint a szuloknek a diakoknak.
 
Utoljára módosítva:

GeoCracker

Állandó Tag
Állandó Tag
Ki hogy eli meg.
Persze. Az abszolút szabad választás jegyében:
A gyerek, ha akar menjen iskolába, és ha akar ne menjen. ha akar tanuljon meg írni olvasni, ha akar ne tegye. A szülőnek is semmi köze az egészhez. Ha a szülőnek úgy tetszik, járassa pucéron a gyereket az iskolába, ahol vagy megtanul írni és olvasni vagy sem.
Ugye így képzeled el?
Vagy a szülő döntsön, aztán a gyerek kötelezően menjen csak oda, amit a szülő döntött? De akkor szegénynek az kötelező lesz.
Mondjuk a társadalmi játékszabályokat is akkor tanulja meg, ha akarja. Hát istenkém, legfeljebb anarchia lesz. De szép is az! Semmi kötelezőség. Mindenki azt csinál amit akar.
Azért, ha így működött volna annak idején a horda, akkor már Lucy kora előtt kihalt volna az emberiség.
Amiért talán, Gaia szempontjából, nem is lenne akkor kár.
Nem kéne most Gaia-nak a HIV-vel, meg ilyen gagyi vackokkal operálnia.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Lehet szetszedni egy beirast, vegul is adva van ez a lehetoseg mindenkinek., akar az ellenkezojet kihozni belole.
Van nemi tapasztlatom mindket oktatasi rendszerbe.
Az biztos, hogy en hittanra nem engednem a gyerekemet de + enek orakra se mert egyik torkaba se volt a magas C.
Focizni megint nem engednem mert en kiskoruk ota uszni es vivni vittem oket a foci nem volt az ereklodisi korukbe akkor miert is kene eroltetni.
Az etikai alapokat en tettem le es az iskola is rasegitett, de hadd dontsem mar el hogy megis milyen iranyba menjen a gyerek.
Szomoru ha a tanarnak annyi tekintelye nincs hogy alapveto viselkedesi normat hazi rendet nem kozli az elso alkalommal, de mar a beiratasnal illene tajekoztatni.
Az iskolaba tanulni megy a gyerek es ezt mar az ovoda a szulo igen csak ra is vezeti, a gyerek meg minden irant fogekony es nagyon erdeklodo. Talan fel se merul hogy ne akarjon irni olvasni megtanulni, vagy neztelen menne az iskolaba.
Canadaba nagyon demokratikus az iskola, 1 ev alatt felzarkoztatjak azokat a gyerkeeket akik most erkeztek, es batran szolhat a diak ha valamivel nem ert egyet, semmilyen retorzio nem lesz,legfeljebb megvitatjak es megmagyarazzak miert nem jo ugy ahogy o gondolja de, dolgozon rajta es ujbol visszaterjunk ra.
 
GeoCracker

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Melitta,

Most, hogy a kisarkított reakcióra leírtad a véleményed, légy szíves számold meg hány közvetve vagy közvetlenül, de kötelező jelleggel bíró momentum, autoriter elvárás van benne. Nem egy.
S ez nem baj. Így működünk. Te is, én is. a többség. Az oktatásnak nagyon is van autopriter momentuma. Kell is, hogy legyen. Ahogy vannak kötelezettséget kirovó elemei is. Ahogy minden közösségi tevékenységnek.
Az oktatás a primer társadalmi szocializáció szintere. Ez van. S akkor is ez van, ha tetszik, és akkor, is ha nem tetszik. Akkor is, ha az oktatás szintere egy iskola, és akkor is, ha a kortárs bandák. Mert a gyermeknek meg _kell_ tanulnia társadalmilag működni. Amelyik szülő ennek keresztbe fekszik, az felelőtlen, és melyik tanár ezt nem veszi tudomásul, és nem járul hozzá, az alkalmatlan a feladatra.
Egy lesszé fer tanár pont olyan alkalmatlan a feladatra, mint egy herbartianus, benediktianus gyermekidomár.
 
xinof

Nem ertem miert hasznalsz idegen szavakat mikor minden szonak van ertelmes magyar megfeleloje ???????
egy valamirevalo iro aki azt vallja hogy a nephez szol az miert ir ugy ,hogy azt a nep nem vagy csak alig erti ??
nagykepusegbol -kivagyisagbol - kepzelt felsorendusegbol ???? MIERT ???????

momentum ---------pillanat
autoriter -------------tekintélyelvű.
primer ----------------elsődleges
lesszé fer ami a valosagban laissez faire (ejtsd: lesszé fer) ----Hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek.
herbartianus ------ értékelméleti (idealizmus )- erkölcsi eszmék megvalósítása
benediktinus helyett ir benediktianus --- bencés, Benedek-rendi
(meg leirni sem tudja mert csak az agyat jatsza )
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére