Megdöbbentő részletek: Fél órán múlt, hogy Erdogan megúszta

Rengeteg hibát vétettek a puccsisták Törökországban, ezért nem sikerült megdönteni Recep Tayyip Erdogan hatalmát. Az ATV Start című műsorában Egeresi Zoltán Törökország-szakértő elemezte a péntek éjszakai eseményeket.

Törökországban péntek éjszaka a hadsereg egy kisebb csoportja megpróbálta átvenni a hatalmat, azonban a puccskísérletük rengeteg sebből vérzett. Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértője az ATV Start című műsorában elemezte, mit rontottak el a lázadók.

Nem voltak elegen

Egeresi szerint a puccskísérletben résztvevő 2800-3000 katona rendkívül kevés ahhoz, hogy egy 80 milliós országot és annak több százezer fős hadseregét maguk uralma alá tudják hajtani.

„Habár letartóztattak jó pár tábornokot és a vezérkari főnököt is, a hadsereg alapvetően megmaradt a kormány lojalitása mellett”
– fogalmazott a Törökország-szakértő, majd hozzátette: a rendőrség sem állt a puccsisták oldalára.

A hatalomátvételre törekvő katonai csoport még a parlamentet sem tudta elfoglalni, mindössze egy találat érte az épületet.

Lekéstek Erdoganról

A török híradások szerint a puccsisták egy 40 főből álló külön osztagot küldtek Marmarisba, hogy elfogják a török államfőt.

Erdogan azonban akkor már nem volt sehol.
Sajtóinformációk szerint körülbelül fél órával késtek el a puccsisták, hiszen az érkezésükkor az államfő már Isztambulba tartott az első hadsereg kormányhű főparancsnokának meghívására.

Egeresi szerint ez lehetett az est fordulópontja, hiszen így a török államfőnek volt lehetősége arra, hogy mozgósítsa a híveit és irányítsa a lojális haderőt. A szakértő hozzátette, sem a török miniszterelnököt, sem a kormánytagokat nem sikerült letartóztatniuk a puccsistáknak, erre még próbát sem tettek.

Előrehozták az időpontot

Az NKE szakértője szerint a puccsisták egyik legrosszabb döntése az volt, hogy nem hajnalban, hanem este kezdték el a műveleteket.

„Ennek a puccsnak akkor lett volna nagyobb sikere, ha hajnalban történik”
– vélekedett Egeresi, aki elmondta: eredetileg hajnalban történt volna a puccs, csak valamiért előrehozták.

A szakértő szerint ha hajnalban történik az egész hadművelet, akkor az emberek már arra ébredhettek volna, hogy

Törökországban megtörtént a hatalomátvétel. Így viszont a legtöbben még ébren voltak, ezért Erdogan sikeresen tudta mozgósítani a híveit.

Egeresi elmondta, a puccsistáknak az lett volna a jobb, ha az emberek otthon maradnak, éppen ezért vezették be a kijárási tilalmat.

02000.jpg

Nem sikerült az információkat monopolizálni

A lázadók megpróbálták hatalmuk alá vonni a kulcsfontosságú médiumokat, de csak az állami televíziót sikerült elfoglalniuk. A Törökország szakértő szerint azt sem vették figyelembe, hogy

az internet korában nem lehet ilyen egyszerűen monopolizálni az információáramlást.
A török államfő ezzel szemben pont a közösségi médiát használta fel arra, hogy üzenjen a népnek. A Facetime nevezetű alkalmazás segítségével a telefonján keresztül üzent az egyik török tévé élő adásában. Ennek hatására a kormánypárti választók tömegei vonultak az utcára és kezdték el lefegyverezni a tankokkal felvonuló puccsistákat.

02000.jpg

Erdogan tervelte ki az egészet?

„Ez a puccs nagyon vérszegény volt ahhoz, amit szerettek volna elérni” – fogalmazott Egeresi, aki nem kívánt összeesküvés-elméletekbe bocsátkozni. A szakértő mindamellett hangsúlyozta, Erdogan rendkívül profin kezelte ezt a kísérletet és fel fogja használni arra, hogy a tisztogatási hullám keretében leszámoljon politikai ellenfeleivel.

Ezt mutatja az is, hogy a hétvége során mintegy hatezer embert tartóztattak le, amelyből mindössze háromezren vettek részt közvetlenül a hatalomátvételi kísérletben.

„Kérdés, hogy a letartóztatási hullám mennyire alakul át boszorkányvadászattá”
– fogalmazott Egeresi, aki hangsúlyozta: a puccskísérlet ellenére a parlament továbbra is polarizált, ezért az elnöki rendszer bevezetéséhez szükséges alkotmánymódosításnak továbbra is gátat szab az ellenzék.

http://www.atv.hu/kulfold/20160718-...fel-oran-mult-hogy-erdogan-meguszta/hirkereso

torokok.jpg
 
Ennek a puccsszerűségnek van-e világpolitikai jelentősége vagy csak a helyi ellenzék lecsendesítését szolgálta?
 
a sors fintora :oops: a katonaság a háború ellen, volt már ellentét, a kurdok nem szívesen látták ami Szíriában zajlik
ez már átköltözött Törökországba is, ha elkezdődik valami több a folyamat visszafordíthatatlanná válik
érzik ezt a katonáik a nép elvárások szerint rövidlátással kezeli + zavar a médiáktól
Erdogan józanságában remélhető jövőbelátásában bízhatunk
 
Nos ebből csak a szavakat értem....
 
Még Gülen is, akit Erdogán a puccs szervezésével vádol, azt mondja, hogy ez önpuccs volt. Erdogán le akart számolni az ellenfeleivel, még azzal is, aki Amerikában él, meg akarta erősíteni a hatalmát, és bebizonyítani a világnak, hogy stabilan áll a lábán a tömegek támogatásával, ezért szervezte ezt a színjátékot, és áldozott be katonákat (akik közül sokan azt se tudták, hogy puccsban vesznek részt), rendőröket és civileket.

Törökország a katonai puccsok hazája, nagy gyakorlatuk van már benne, és eddig mind sikeres volt. Elhiszi valaki, hogy ilyen amatőr módon csinálták volna, ha igazi puccs lett volna?

Csak az állami tévét foglalták el! Hát nem abszurd? Mint a 70-es években. Igaz, az utolsó puccs 1997-ben volt, lehet, hogy annak a forgatókönyvét használták, de az is sikeres volt!
 
Én óvatosabb lennék a kijelentéssel, amíg nem tudni többet. Addig mindez csak találgatás. Nekem az sem sokkal hihetőbb, hogy valaki pont akkor csinál önpuccsot, amikor a legjobb alkupozícióban van pl. az EU-val - a felfordulás. leszámolás, tisztogatás nem tesz jót ennek.
Gülen helyében meg én is ezt mondanám... Egyébként ez a pali emlékeztet engem valakire...

Vannak elegen egyébként, akik szívesen farba rúgnák Erdogant, mert nem tetszik, amit csinált. Úgy néz ki egyébként tényleg stabilan áll a lábán a tömegek támogatásával, mint láthattuk.
 
Én óvatosabb lennék a kijelentéssel, amíg nem tudni többet. Addig mindez csak találgatás. Nekem az sem sokkal hihetőbb, hogy valaki pont akkor csinál önpuccsot, amikor a legjobb alkupozícióban van pl. az EU-val - a felfordulás. leszámolás, tisztogatás nem tesz jót ennek.

Ez csak az én privát véleményem. A tévedés lehetőségét fenntartom... ;)
 
Ennek a puccsszerűségnek van-e világpolitikai jelentősége vagy csak a helyi ellenzék lecsendesítését szolgálta?

Igen nagy a jelentősége, főleg nekünk, akik itt élünk Európában. Törökország jelenleg nem csak a Boszporusz miatt áll Európa és Ázsia határán, hanem ideológiailag is, mondjuk úgy hogy leválaszt minket a Közel-Kelettől.
Ezen kívül ha egy ilyen puccs következtében hasonló polgárháború alakul ki az országban, mint mondjuk Szíriában, akkor nem csak hogy nincs ország, ami felfogja a keleti menekülteket, de ő maga is elkezd jelentős számú menekültet kitermelni. Amikor pedig erről beszélünk, akkor milliós tömegre kell gondolni, amivel nem csak mi, mint tranzitország nem tudunk mit kezdeni, de nyugaton is túllépné a kritikus tömeget. Közben a török térfél is az ISIS játszóterévé változna, miközben a térségben továbbra is menne az orosz-amerikai egymásnak feszülés. Egy biztos: nekünk is nagyon rossz lenne.
 
Így van, egy törökországi "Szíria" katasztrófa lett volna. Ezért se hiszem, hogy a NATO beleegyezett volna egy ilyen puccsba. Márpedig nekik tudniuk kellett róla. Az ő hadseregükről is szó van.
 
Bennem motoszkál a kisördög: Mi van ha Erdogánnak jobb a hírszerző hálózata, és hűségesebbek (akár érdekből is) az emberei, mint a puccsot szervezőknek? :)
 
Erdogan felszólította távolról a népet menjenek utcára a tankok ellen, ez nem volt nehéz , amúgy is utcán voltak
tehát ő az élére ált, ettől még nagyobb a zűrzavar nem tudni ki kivel,
már úgy tűnik a katonaságnak többször lett volna lehetősége lelőni a kis repülőt amivel visszatért nem tették,
megadás lett ők nem akartak hullákat tömegével, így elkezdődnek a letartóztatások ezrével ,,

Erdogan régi célja az ellenzék leépítése hogy mi is történt?
bármi és bárhogy de a célt megvalósítja(szerintem minden oldal beavatkozott kívülről) beindult a tisztogatás kurdok mint megjelölt ellenfél +bárki aki a rossz oldalon
súllyal rendelkezik katonák, újságírók, politikusok, civilek ...
 
Utoljára módosítva:
Rengeteg hibát vétettek a puccsisták Törökországban, ezért nem sikerült megdönteni Recep Tayyip Erdogan hatalmát. Az ATV Start című műsorában Egeresi Zoltán Törökország-szakértő elemezte a péntek éjszakai eseményeket.

Törökországban péntek éjszaka a hadsereg egy kisebb csoportja megpróbálta átvenni a hatalmat, azonban a puccskísérletük rengeteg sebből vérzett. Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértője az ATV Start című műsorában elemezte, mit rontottak el a lázadók.

Nem voltak elegen

Egeresi szerint a puccskísérletben résztvevő 2800-3000 katona rendkívül kevés ahhoz, hogy egy 80 milliós országot és annak több százezer fős hadseregét maguk uralma alá tudják hajtani.

„Habár letartóztattak jó pár tábornokot és a vezérkari főnököt is, a hadsereg alapvetően megmaradt a kormány lojalitása mellett”
– fogalmazott a Törökország-szakértő, majd hozzátette: a rendőrség sem állt a puccsisták oldalára.

A hatalomátvételre törekvő katonai csoport még a parlamentet sem tudta elfoglalni, mindössze egy találat érte az épületet.

Lekéstek Erdoganról

A török híradások szerint a puccsisták egy 40 főből álló külön osztagot küldtek Marmarisba, hogy elfogják a török államfőt.

Erdogan azonban akkor már nem volt sehol.
Sajtóinformációk szerint körülbelül fél órával késtek el a puccsisták, hiszen az érkezésükkor az államfő már Isztambulba tartott az első hadsereg kormányhű főparancsnokának meghívására.

Egeresi szerint ez lehetett az est fordulópontja, hiszen így a török államfőnek volt lehetősége arra, hogy mozgósítsa a híveit és irányítsa a lojális haderőt. A szakértő hozzátette, sem a török miniszterelnököt, sem a kormánytagokat nem sikerült letartóztatniuk a puccsistáknak, erre még próbát sem tettek.

Előrehozták az időpontot

Az NKE szakértője szerint a puccsisták egyik legrosszabb döntése az volt, hogy nem hajnalban, hanem este kezdték el a műveleteket.

„Ennek a puccsnak akkor lett volna nagyobb sikere, ha hajnalban történik”
– vélekedett Egeresi, aki elmondta: eredetileg hajnalban történt volna a puccs, csak valamiért előrehozták.

A szakértő szerint ha hajnalban történik az egész hadművelet, akkor az emberek már arra ébredhettek volna, hogy

Törökországban megtörtént a hatalomátvétel. Így viszont a legtöbben még ébren voltak, ezért Erdogan sikeresen tudta mozgósítani a híveit.

Egeresi elmondta, a puccsistáknak az lett volna a jobb, ha az emberek otthon maradnak, éppen ezért vezették be a kijárási tilalmat.

02000.jpg

Nem sikerült az információkat monopolizálni

A lázadók megpróbálták hatalmuk alá vonni a kulcsfontosságú médiumokat, de csak az állami televíziót sikerült elfoglalniuk. A Törökország szakértő szerint azt sem vették figyelembe, hogy

az internet korában nem lehet ilyen egyszerűen monopolizálni az információáramlást.
A török államfő ezzel szemben pont a közösségi médiát használta fel arra, hogy üzenjen a népnek. A Facetime nevezetű alkalmazás segítségével a telefonján keresztül üzent az egyik török tévé élő adásában. Ennek hatására a kormánypárti választók tömegei vonultak az utcára és kezdték el lefegyverezni a tankokkal felvonuló puccsistákat.

02000.jpg

Erdogan tervelte ki az egészet?

„Ez a puccs nagyon vérszegény volt ahhoz, amit szerettek volna elérni” – fogalmazott Egeresi, aki nem kívánt összeesküvés-elméletekbe bocsátkozni. A szakértő mindamellett hangsúlyozta, Erdogan rendkívül profin kezelte ezt a kísérletet és fel fogja használni arra, hogy a tisztogatási hullám keretében leszámoljon politikai ellenfeleivel.

Ezt mutatja az is, hogy a hétvége során mintegy hatezer embert tartóztattak le, amelyből mindössze háromezren vettek részt közvetlenül a hatalomátvételi kísérletben.

„Kérdés, hogy a letartóztatási hullám mennyire alakul át boszorkányvadászattá”
– fogalmazott Egeresi, aki hangsúlyozta: a puccskísérlet ellenére a parlament továbbra is polarizált, ezért az elnöki rendszer bevezetéséhez szükséges alkotmánymódosításnak továbbra is gátat szab az ellenzék.

http://www.atv.hu/kulfold/20160718-...fel-oran-mult-hogy-erdogan-meguszta/hirkereso

Csatolás megtekintése 1473378
*
Félelmetes...
 
Igen nagy a jelentősége, főleg nekünk, akik itt élünk Európában. Törökország jelenleg nem csak a Boszporusz miatt áll Európa és Ázsia határán, hanem ideológiailag is, mondjuk úgy hogy leválaszt minket a Közel-Kelettől.
Ezen kívül ha egy ilyen puccs következtében hasonló polgárháború alakul ki az országban, mint mondjuk Szíriában, akkor nem csak hogy nincs ország, ami felfogja a keleti menekülteket, de ő maga is elkezd jelentős számú menekültet kitermelni. Amikor pedig erről beszélünk, akkor milliós tömegre kell gondolni, amivel nem csak mi, mint tranzitország nem tudunk mit kezdeni, de nyugaton is túllépné a kritikus tömeget. Közben a török térfél is az ISIS játszóterévé változna, miközben a térségben továbbra is menne az orosz-amerikai egymásnak feszülés. Egy biztos: nekünk is nagyon rossz lenne.

Számomra azért félelmetes, hogy az utcára özönlő fiatal törökök nem Erdogánt éltették, vagy a demokráciát, hanem az iszlám forradalmat. Az ISIS jelszavát zengedezték a német hírtévé szerint.

"Sie feiern nicht die Demokratie - sie feiern die islamische Revolution"
 
Sajnos a törökök nem csak Törökországban dühöngenek, hanem Németországban is.

Lesz munka itt a német fiataloknak, feltéve ha szeretik a rendőrsisakot, meg azt, ha valamely No-Go zónában beton járdalapokat dobálnak rájuk a 3. emeletről.
 
Egyre jobban terjed az erőszak, most olvastam hogy egy német vonaton történt baltával és késsel támadás....pedig a bevándorló fiatal(17éves) épp most tanult péknek. ......
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére