Újragondolta a minisztérium: meleg pároknak is jár a csok

Korábbi álláspontját felülbírálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő meleg és leszbikus párok is jogosultak igénybe venni a családi otthonteremtési kedvezményt (közkedvelt nevén a csokot) jövőben tervezett gyermekeik után – közölte a Háttér Társaság.

A társaság közleménye szerint levélben fordultak az EMMI-hez a kérdésben, és igazat adott nekik a minisztérium. Arra hivatkoztak, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény szerint a törvényben szereplő néhány kivételtől eltekintve a bejegyzett élettársakra a házastársakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, márpedig a csok kapcsán a törvény ilyen kivételt nem tartalmaz.

A jogszabályok az azonos nemű pároknak is többféle lehetőséget biztosítanak a gyermekvállalásra (pl. egyéni örökbefogadás vagy társszülőség), így a csokhoz szükséges vállalásukat tudják teljesíteni.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár korábban azt nyilatkozta, hogy a bejegyzett élettársak csak már meglévő gyermekeik után vehetik igénybe a csokot, jövőben tervezett gyermekeik után nem. Ez az információ később a minisztérium által kiadott tájékoztató anyagban is megjelent, de a Háttér Társaság kérdésére az EMMI végül felülbírálta álláspontját.

Magyarországon egyre több azonos nemű pár vállal gyermeket: egy több mint kétezer leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű ember részvételével végzett 2010-es magyar kutatás szerint már ma is minden hetedik válaszadó nevel gyermeket, a jövőben ugyanakkor a válaszadók 54%-a tervezi a gyermekvállalást; a női válaszadók körében ez az arány 65%. A gyermeket nevelő azonos nemű párok ugyanakkor számos jogi nehézséggel és társadalmi előítélettel találkoznak a mindennapok során.

melegek.jpg
 
Csatolás megtekintése 1474176
*
Végre, hogy "kimásztak a setét középkorból"... Végre, hogy a fejükhöz kaptak.
G.B.
 
Újragondolta a minisztérium: meleg pároknak is jár a csok
remélem most már a parlamentben is lehet:dr_31:
 
Istenkém, mi mindent meg nem tesznek csak azért hogy azt tudják mondani, hogy statisztikailag milyen fasza programjuk van és többen veszik igénybe a CSOK-ot...

Majd akkor most magyarázkodhatak, hogy az alaptörvénybe miért is írták azt bele, hogy a család egy nő és egy férfi kapcsolata...
 
Statisztikailag valóban fasza program!
Elméletileg egyre többen vehetik igénybe, de eddig vajon hányan kapták meg gyakorlatilag is?

olyan vagyok mint az igazságügyi orvosszakértő, statisztikailag bármiről tudok papírt adni hogy jó, vagy jobb az előzőnél ;)
az óradíjam 22.000 ft + áfa :rohog: :D Keressetek bátran!
 
*
Különbözőek vagyunk, a véleményünk is az.
Attól, hogy bárki homoszexualis, attól még lehet nagyon rendes ember is. Ők :dr_4: nem pedofilok. Az ilyen együttélésben az egyik mindig a nő, a másik pedig a férfi szerepét tölti be.
Miért vagyok ilyen tájékozott?
Annak ellenére, hogy a "hagyományos" és megszokott életemet éltem, voltak/vannak olyan barátaim, akik viszont így éltek/élnek együtt. Soha nem viselkedtek sem kihívóan, de elítélendően sem. Hosszú évek óta, eszükbe sem jutott kilengeni egyikőjüknek sem. Nekik nem jött össze a gyerekvállalás, mert más országokban ilyenkor lép be a béranya-program. Itthon ez nincs. Ők mégis szépen együtt maradtak, mind a mai napig példaszerűen élnek.
G.B.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére