Így ír az arab sajtó az iszlám terrorról

A nizzai teherautós tömegmészárlás, a würzburgi fejszés támadás, az ansbachi öngyilkos merénylet és a roueni papgyilkosság után ismét felharsant a kórus: az iszlamista terroristáknak semmi közük az iszlámhoz, a szélsőségesek csak egy maroknyi kisebbséget alkotnak a muszlimok körében, a békés hívek elítélik a támadásokat, és nem is szabad felvenni az iszlám közegének felelősségét, nehogy iszlamofób hangulat alakuljon ki.

Létezik azonban egy Közel-Keleti Médiát Kutató Intézet nevű szervezet, angol rövidítése alapján MEMRI, amely rendszeresen szemlézi az arab médiát. A mostani támadások után készített összeállításukból kiderül, hogy az iszlám világból is egyre többen vetik fel az iszlám felelősségét a terrorizmusban. Kiemeltük a szerintünk legtanulságosabb mondatokat.

Khaled Al-Hroub, palesztin, Al-Hayat (London):

„Már nem működik, hogy újra meg újra elismételjük, hogy a terrocselekményeket elkövető bandák nem minket képviselnek, mert felmerül a kérdés: mások bandái miért nem követnek el hasonló szörnyűségeket, mint a mi bandáink? Milyen kultúra, oktatás, atmoszféra biztosított táptalajt ahhoz, hogy ezek a bandák kinőjenek és leírhatatlan bűnöket kövessenek el? (…)

Milyen kép alakul ki bennünk a nem muszlimokról, ha azt halljuk, hogy minden héten hitszónokok ezrei fohászkodnak Allahhoz, hogy a nyomukat is tüntesse el a Föld színéről? Ha gyermekeink elé nap mint nap olyan szövegeket tesznek az iskolákban, amelyek lekicsinylő és megvető színben tüntetik fel a nem muszlimokat?”

Sa’id Nasheed, marokkói, Al-Arab (London):

„Az iszlám világ alapvető problémája, hogy nincs elég bátorságunk, hogy feltegyük a legfontosabb kérdést: honnan tettünk szert arra a képességre, hogy ennyire sértődöttek és gyűlölködőek legyünk, hogy ennyire semmibe vegyük az emberéletet, és ilyen vérontásokat kövessünk el? Nemcsak a bátorságunk hiányzik e kérdés megválaszolásához, hanem az önbecsülésünk is ahhoz, hogy ne állandóan másokat hibáztassunk. (…)

A takfiri (dzsihád) ideológiája, ami sok arab és muszlim országban polgár- és vallásháborúk sorához vezetett, most a nyugati világ városait fenyegeti, és emiatt mindannyian a vádlottak padjára kerülünk. De mit tettünk voltaképpen, hogy ezeket a nézeteket száműzzük a fejekből?Más vallású értelmiségiek, médiaszemélyiségek, politikusok kötelességüknek érzik, hogy küzdjenek a szélsőségeseik ellen. Mi mit tettünk a mi szélsőségeink ellen?”

Amr Hosny, egypitomi, Al-Tahrir (Egyiptom):

„Amikor egy muszlim szélsőséges elkövet egy bűnt, mindig vannak, akik elkezdenek sikoltozni, hogy mindennek semmi köze az iszlámhoz, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezek az ideológiák nem elvont entitások, hanem annak a kultúrának a tükrében eresztenek gyökeret az emberek gondolkodásában és viselkedésében, amely meghatározza a másokhoz fűződő kapcsolataink természetét. A mi nemzedékünk iszlám társadalmai, különösen az arab társadalmak egy olyan erőszakos iszlámot építettek fel, amelynek hívei vallásuk megsértésére hivatkozva képesek lemészárolni mindenkit, akiknem ért egyet velük, miközben ők maguk a saját érzékenységükön kívül senki másét nem veszik figyelembe.”

Qinan Al-Ghamdi, szaúdi, Al-Watan (Szaúd-Arábia):

„A Rangidős Hittudósok Tanácsának, különösen a Mekkai nagymecset és a medinai Prófétai mecset imámjainak kötelessége lenne, hogy reagáljanak a dzsihadista ideológiára, kritikus szemmel vizsgálják felül a szövegeit, és válaszoljanak rájuk. Ezek nem koráni szent szövegek, hanem olyan értelmezések és fatvák, amelyekkel a terror teoretikusai saját, földi céljaikat szolgálják: hogy fiatalságunkat tűzifaként használják fel az általuk szított tűzrakásokon.”

Aal Al-Sheikh, szaúdi, Al-Jazirah (Szaúd-Arábia):

„Az ISIS nem az égből pottyant ide. (…) Nem intézhetjük el őket annyival, hogy nem képviselik az iszlámot, amikor bűntetteik olyan szövegekben gyökereznek, amelyek az örökségünk részét képezik ugyan, de annak a kornak a körülményeit és szokásait tükrözik, amelyben megszülettek, ezek ugyanis teljesen mások, mint a mai kor körülményei és szokásai. Ezt a helyzetet csak a modern világgal kompatibilis értelmezések kiadásával lehetne orvosolni.”

Taoufik Bouachrine, marokkói, Alyaoum24.com (Marokkó):

„Jama Al-Din Al-Afghani (XIX. századi hittudós, az iszlám modernizmus alapítója) óta máig nem született új elképzelés arra, hogyan lehetne megmenteni az iszlám értékeit a tudatlanság, a maradiság és az erőszak kultúrájától, amelyben évszázadok óta élnek a muszlimok.”

Muhammad Yaghi, palesztin, Al-Ayyam (Palesztin Hatóság):

„Fel kell tárnunk a szélsőségesség valódi okait, és nem szabad megelégednünk annak a mantrának az ismételgetésével, hogy a Nyugat a felelős érte, mivel ez önmagában nem magyarázza meg a jelenséget. Okolhatjuk az őrületért a szegénységet, a munkanélküliséget, a muszlim fiatalok millióinak kilátástalan jövőjét, a zsarnoki rezsimeket, az izraeli megszállást. Ezek mind valós okok, és nyilván vannak, akik ezek miatt csatlakoztak az ISIS-hez. De valójában nem ebben gyökerezik az ISIS és társai sikere. Az ISIS médiája sem a szegénységről, a munkanélküliségről és az izraeli megszállásról beszél, hanem a hitetlenek, a síiták és a keresztesek elleni harcról, a Kalifátus felépítéséről és az Allah nevében folytatott dzsihádról.”

„Nincs mentség arra, hogy a Muszlim Testvériség vagy a Rangidős Hittudósok Tanácsa nem hajlandó kiközösíteni az ISIS-t az iszlám közösségéből. Nincs mentség arra, hogy például a Muszlim Testvériség minden alkalommal az utcára hívja a híveit, ha egy újságban az iszlámot sértő karikatúra jelenik meg, de néma marad, ha felrobbantanak egy mecsetet.”

Laky Zoltan

arab sajto.jpg
 
"A takfiri (dzsihád) ideológiája, ami sok arab és muszlim országban polgár- és vallásháborúk sorához vezetett, most a nyugati világ városait fenyegeti, és emiatt mindannyian a vádlottak padjára kerülünk. De mit tettünk voltaképpen, hogy ezeket a nézeteket száműzzük a fejekből?Más vallású értelmiségiek, médiaszemélyiségek, politikusok kötelességüknek érzik, hogy küzdjenek a szélsőségeseik ellen. Mi mit tettünk a mi szélsőségeink ellen?”

Az első lépés, hogy ezt kimondják.
 
Érdekes amikor a papok általi tömegek mentek Jézus szeretetét vinnni a közelkeletre, és ott gyalázatos tetteiket létre hozva. Miről is írt a média az ithon lévőknek (szószékről)? uszítást adva ne talán! :(
 
A nizzai teherautós tömegmészárlás, a würzburgi fejszés támadás, az ansbachi öngyilkos merénylet és a roueni papgyilkosság után ismét felharsant a kórus: az iszlamista terroristáknak semmi közük az iszlámhoz, a szélsőségesek csak egy maroknyi kisebbséget alkotnak a muszlimok körében, a békés hívek elítélik a támadásokat, és nem is szabad felvenni az iszlám közegének felelősségét, nehogy iszlamofób hangulat alakuljon ki.

Létezik azonban egy Közel-Keleti Médiát Kutató Intézet nevű szervezet, angol rövidítése alapján MEMRI, amely rendszeresen szemlézi az arab médiát. A mostani támadások után készített összeállításukból kiderül, hogy az iszlám világból is egyre többen vetik fel az iszlám felelősségét a terrorizmusban. Kiemeltük a szerintünk legtanulságosabb mondatokat.

Khaled Al-Hroub, palesztin, Al-Hayat (London):

„Már nem működik, hogy újra meg újra elismételjük, hogy a terrocselekményeket elkövető bandák nem minket képviselnek, mert felmerül a kérdés: mások bandái miért nem követnek el hasonló szörnyűségeket, mint a mi bandáink? Milyen kultúra, oktatás, atmoszféra biztosított táptalajt ahhoz, hogy ezek a bandák kinőjenek és leírhatatlan bűnöket kövessenek el? (…)

Milyen kép alakul ki bennünk a nem muszlimokról, ha azt halljuk, hogy minden héten hitszónokok ezrei fohászkodnak Allahhoz, hogy a nyomukat is tüntesse el a Föld színéről? Ha gyermekeink elé nap mint nap olyan szövegeket tesznek az iskolákban, amelyek lekicsinylő és megvető színben tüntetik fel a nem muszlimokat?”

Sa’id Nasheed, marokkói, Al-Arab (London):

„Az iszlám világ alapvető problémája, hogy nincs elég bátorságunk, hogy feltegyük a legfontosabb kérdést: honnan tettünk szert arra a képességre, hogy ennyire sértődöttek és gyűlölködőek legyünk, hogy ennyire semmibe vegyük az emberéletet, és ilyen vérontásokat kövessünk el? Nemcsak a bátorságunk hiányzik e kérdés megválaszolásához, hanem az önbecsülésünk is ahhoz, hogy ne állandóan másokat hibáztassunk. (…)

A takfiri (dzsihád) ideológiája, ami sok arab és muszlim országban polgár- és vallásháborúk sorához vezetett, most a nyugati világ városait fenyegeti, és emiatt mindannyian a vádlottak padjára kerülünk. De mit tettünk voltaképpen, hogy ezeket a nézeteket száműzzük a fejekből?Más vallású értelmiségiek, médiaszemélyiségek, politikusok kötelességüknek érzik, hogy küzdjenek a szélsőségeseik ellen. Mi mit tettünk a mi szélsőségeink ellen?”

Amr Hosny, egypitomi, Al-Tahrir (Egyiptom):

„Amikor egy muszlim szélsőséges elkövet egy bűnt, mindig vannak, akik elkezdenek sikoltozni, hogy mindennek semmi köze az iszlámhoz, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezek az ideológiák nem elvont entitások, hanem annak a kultúrának a tükrében eresztenek gyökeret az emberek gondolkodásában és viselkedésében, amely meghatározza a másokhoz fűződő kapcsolataink természetét. A mi nemzedékünk iszlám társadalmai, különösen az arab társadalmak egy olyan erőszakos iszlámot építettek fel, amelynek hívei vallásuk megsértésére hivatkozva képesek lemészárolni mindenkit, akiknem ért egyet velük, miközben ők maguk a saját érzékenységükön kívül senki másét nem veszik figyelembe.”

Qinan Al-Ghamdi, szaúdi, Al-Watan (Szaúd-Arábia):

„A Rangidős Hittudósok Tanácsának, különösen a Mekkai nagymecset és a medinai Prófétai mecset imámjainak kötelessége lenne, hogy reagáljanak a dzsihadista ideológiára, kritikus szemmel vizsgálják felül a szövegeit, és válaszoljanak rájuk. Ezek nem koráni szent szövegek, hanem olyan értelmezések és fatvák, amelyekkel a terror teoretikusai saját, földi céljaikat szolgálják: hogy fiatalságunkat tűzifaként használják fel az általuk szított tűzrakásokon.”

Aal Al-Sheikh, szaúdi, Al-Jazirah (Szaúd-Arábia):

„Az ISIS nem az égből pottyant ide. (…) Nem intézhetjük el őket annyival, hogy nem képviselik az iszlámot, amikor bűntetteik olyan szövegekben gyökereznek, amelyek az örökségünk részét képezik ugyan, de annak a kornak a körülményeit és szokásait tükrözik, amelyben megszülettek, ezek ugyanis teljesen mások, mint a mai kor körülményei és szokásai. Ezt a helyzetet csak a modern világgal kompatibilis értelmezések kiadásával lehetne orvosolni.”

Taoufik Bouachrine, marokkói, Alyaoum24.com (Marokkó):

„Jama Al-Din Al-Afghani (XIX. századi hittudós, az iszlám modernizmus alapítója) óta máig nem született új elképzelés arra, hogyan lehetne megmenteni az iszlám értékeit a tudatlanság, a maradiság és az erőszak kultúrájától, amelyben évszázadok óta élnek a muszlimok.”

Muhammad Yaghi, palesztin, Al-Ayyam (Palesztin Hatóság):

„Fel kell tárnunk a szélsőségesség valódi okait, és nem szabad megelégednünk annak a mantrának az ismételgetésével, hogy a Nyugat a felelős érte, mivel ez önmagában nem magyarázza meg a jelenséget. Okolhatjuk az őrületért a szegénységet, a munkanélküliséget, a muszlim fiatalok millióinak kilátástalan jövőjét, a zsarnoki rezsimeket, az izraeli megszállást. Ezek mind valós okok, és nyilván vannak, akik ezek miatt csatlakoztak az ISIS-hez. De valójában nem ebben gyökerezik az ISIS és társai sikere. Az ISIS médiája sem a szegénységről, a munkanélküliségről és az izraeli megszállásról beszél, hanem a hitetlenek, a síiták és a keresztesek elleni harcról, a Kalifátus felépítéséről és az Allah nevében folytatott dzsihádról.”

„Nincs mentség arra, hogy a Muszlim Testvériség vagy a Rangidős Hittudósok Tanácsa nem hajlandó kiközösíteni az ISIS-t az iszlám közösségéből. Nincs mentség arra, hogy például a Muszlim Testvériség minden alkalommal az utcára hívja a híveit, ha egy újságban az iszlámot sértő karikatúra jelenik meg, de néma marad, ha felrobbantanak egy mecsetet.”

Laky Zoltan

Csatolás megtekintése 1477364
*
Csak itthonról tudok beszélni, az itthoni, a magyarországi közvéleményről.
Sajnos már kialakult az ellenérzés, sőt az utálat is. S, ebben hatalmas szerepe van a kormány közeli médiának. A tévében, a királyi adókon naponta többször és folyamatosan megy az agymosás. Nemcsak reggel-délben-este, de napközben is, minden hírt azzal kezdenek, hogy a migránsok így, meg úgy, - kapcsolgatnak mindenféle tudósítókat a különböző táborokba, körkapcsolás szisztemával.

Nagyon nehéz ezekből kimaradni, csak úgy, hogy nem nézem, nem nézzük. A Duna tévét pedig olyan műsorokkal tömik tele, amelyek szinte vonzzák a képzetlen embereket. No aztán ott is megy ám a hülyítés, de ezerrel, minden hírek bemondásában, méghozzá az első helyen.
Mi következik ebből?
Jól tudjuk, az embereket, ha valamit sokszor és kitartóan hallanak, szinte folyamatosan az agyukba memorizálják a tévéből a rádióból, ott az előbb, de utóbb biztosan megfogan. Gyökeret ver. Mármint ezek az idióta gondolatok.
Arról bezzeg nem szól a fáma, hogy itthon, Magyarországon is vannak gyilkosságok, feleségverések, erőszakolások stb.
Nem, nem védem azokat, akik beépültek ezekbe az iszlamista szervezetekbe és onnét törnek ki és mindenféle őrületet tesznek. Ha hinnének a saját istenükben, akkor ezt nem tennék. Mert minden ilyen bűn után - a keresztények, nem keresztények, más felekezet alá tartozóknak - a gyűlöletét, ellenérzését váltják ki. S, ez azt jelenti, hogy a valódi rászorultak, a valódi elesettek ellen fordul(hat) a közvélemény, mint ahogyan már egyre többször fordul is.
Ezek a bűnözők, akik ilyen borzalmakat követnek el, nem iszlamisták, ezek istentelen barbár eszementek.

EZEKRE haragszunk,
de NEM a normál gondolkozású, valóban menekülő szerencsétlen emberekre.

G.B.
 
Ne menj át Ernoe-be, ne próbáld az egyik erőszakos cselekményt a másikkal mentegetni. Attól, hogy nálunk is vannak ilyen cselekmények, nem kell még pluszban importálni.
Én magam pl. hétszámra be se kapcsolom a tévét, nem vagyok annyira tisztában a kormányközeli adók műsoraival, mint ezek szerint te. A nemezetközi hírek is tele vannak a migránsokkal kapcsolatos hírekkel. S nem szélsőjobb internetoldalak. Ne próbáld már megmagyarázni, hogy nem az utóbbi idők terrorcselekményei, meg az egyéb kisebb-nagyobb atrocitások, hanem csak a magyar kormányközeli média agymosása idézi elő az ellenérzést...
Abban igazad van, hogy a szélsőségesek tettei a valódi rászorulóknak is kárt okoznak.
De egyebekben olvasgasd egy kicsit a hírben szereplő írást, talán nem a kormányközeli média véleménye.
 
Ha nem olvastam félre, Canadába is megérkeztett az első muszlim csoport ,tehát a segítségnyújtás nem marad el

olybá tűnik mintha nem az ott élő vegyes lakosság érdekei lennének elsődlegesek,
hanem a sokszínűség kapna újabb prioritást

HA nem igy lenne akkor mi se tudtunk volna idejonni.
Igazan a sok bevandorlo elobb utobb canadaiva valik. GYerekeik meg mar teljesen be tudnak illeszkedni.
 
Szia Melitta
Amerika itt mindig mint minta jelenik meg. Amin csodálkoztam az a változtatásra irányuló
hevület azt gondoltam nektek már nem kéne túl sokat változtatni
lehet naívnak tartasz:(
 
A keresztes hadjáratok elsősorban a kereszténység születésének helyszínét akarták visszaszerezni a muszlimok kezéből. Így aztán, bár vallásháború volt az is, nehéz párhuzamot vonni a mai vallásháborúval, lévén ma nincs efféle magasztos cél, legfeljebb a másvallásúak kiírtása.
 
Ne menj át Ernoe-be, ne próbáld az egyik erőszakos cselekményt a másikkal mentegetni. Attól, hogy nálunk is vannak ilyen cselekmények, nem kell még pluszban importálni.
Én magam pl. hétszámra be se kapcsolom a tévét, nem vagyok annyira tisztában a kormányközeli adók műsoraival, mint ezek szerint te. A nemezetközi hírek is tele vannak a migránsokkal kapcsolatos hírekkel. S nem szélsőjobb internetoldalak. Ne próbáld már megmagyarázni, hogy nem az utóbbi idők terrorcselekményei, meg az egyéb kisebb-nagyobb atrocitások, hanem csak a magyar kormányközeli média agymosása idézi elő az ellenérzést...
Abban igazad van, hogy a szélsőségesek tettei a valódi rászorulóknak is kárt okoznak.
De egyebekben olvasgasd egy kicsit a hírben szereplő írást, talán nem a kormányközeli média véleménye.
*
Az útbaigazítást megköszönöm, de egyáltalán nem biztos, hogy be is tartom, sőt meg sem fogadom. Ezek szerint Te hiányoztál azokról a történelem órákról, amikor azt okították, hogy a legjobb hadvezérek szükségesnek tartották, hogy az ellenfeleik mit is csinálnak, s azt is, hogyan?
No, erről ennyit, a királyi tévécsatornákról és a rádióból hangzottakról.
Nem mentegetek én senkit.
Azt, hogy Te mit csinálsz, bekapcsolod-é a tévédet, avagy nem, légyen ez a Te magánügyed. Tájékozódni fontos, mégpedig nemcsak egy részről, fontos, hogy nemcsak egy szeletkéjét ismerd meg a jelenlegi politikai és egyéb helyzeteknek. Ehhez pedig nemcsak a netet kell bújni, olvasni, de más csatornákból is tájékozódni szükséges. Azt, hogy Te mit teszel az légyen a Te dolgod - és én mit, légyen ez saját felelősségem.
No, most talán meg kellene köszönnöm azt, hogy igazat adtál abban, hogy a szélsőségesek tettei a valódi rászorulóknak is kárt okoznak. Most tapsolnom kellene, hogy el- illetve beismerted ezt a megállapításomat.
A kioktatást hárítom, mivel gyorsolvasóként irgalmatlan mennyiségű hírt olvasok. Tájékozott vagyok, s ezt nem mondogatom, de tudom, sőt ismereteimet fel is használom.
No akkor búcsú! - G.B.

Szia Melitta
Amerika itt mindig mint minta jelenik meg. Amin csodálkoztam az a változtatásra irányuló
hevület azt gondoltam nektek már nem kéne túl sokat változtatni
lehet naívnak tartasz:(

itt Canadaba nem latok ilyen problemakat. Termeszetes ,hogy minden nacio megtalalhato. A kinai supermarketbe veszem a zoldseget, az arabnal tankolok a lanyom most adta el a hazat egy afganisztani ingatlanossal. A korhazba az afro vigasztalt, a hazban sapanyol a takarito a hazmester kenyai.
Miert kene nekem ezeket az embereket utalnom?
Lehet minta Amerika mert mindenbe vezeto orszag. Az az "amerikai alom" , nem csak nekik de a vilagon nagyon sok ember szeretne ugy elni ahogy ok.
A te szakmadba is tobbszoroset keresik Amerikaba es nyilvan ennek orulnek,te se bankodnal ha 5szor vagy tizszer annyi penzt keresnel.
Ahol a gazdasag a kultura a penz topon van ki utan kene menniuk?
 
köszönöm hogy válaszoltál bár az én soraimban nem volt ennyi szívessen olvastam a tieidet
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére