Ha Magyarországra jössz nem szórhatod csak úgy el a csikkedet!

Kőszegnél német feliratú tábla figyelmezteti erre a hozzánk érkezőket. Ez már táblaháború.

Hát úgy néz ki nem kellett sokáig várni a magyar válaszra, mert azt azért senki sem gondolhatja komolyan, hogy az, hogy ki szemetel és ki nem az nemzetiségi hovatartozástól függene.

Kőszegnél, a magyar osztrák határtól pár méterre a magyar oldalon most ilyen, szintén szemetelés, egészen pontosan csikk eldobás ellenes táblák kerültek ki.

Igaz ebben az esetben magánkezdeményezésről lehet szó, hiszen míg az osztrák változatnál a tábla alján impresszumként lehet találni Burgenland és néhány egyéb szervezet logóját, addig a magyar változatnál a figyelmeztető szövegen kívül mást nem lehet olvasni.

Minden esetre a szemetet senki sehol ne dobja ki a kocsiból. Nem csak azért mert balesetveszélyes és környezetszennyező, de azért is mert nettó tahóság.

Farkas Bazsi

ne_szemetelj_tabla_ausztriaban.jpg

ne_szord_el_a_csikket.jpg
 
Háááát, ezzel a tiszta ország felirattal azért vitába szállnék. Mondjuk Kőszeg városának tisztaságát nem ismerem, de ahol mostanában sűrűn megfordultam -, Miskolc, Eger, Budapest kül és belvárosa, Tiszafüred, Gyöngyös, Hatvan, Jászberény. - nem mondható egyik városra sem, hogy tiszta lenne. Szoknyáim hossza földig érő és takarítom velük a szemetet tisztességgel! Csokipapírok, jégkrém csomagoló anyagok, cigisdobozok, csikkek, papírzsepinek tűnő hulladékok a járdákon, rágógumik széttaposva, szétköpködött szotyi, tökmag, és a kedvencem a kutyaürülék. Mindez a járdán, buszmegállókban, üzletek előtt, és a szemetesek majdnem üresek!
Akár vonattal, akár busszal utazom a sínek illetve utak melletti árkok inkább szemétlerakó helyek, mint füves területek.
Nem megsértődni és tromfolni kell az osztrák táblák miatt, hanem első lépésben kitakarítani a falvainkat városainkat, és után lehet plakátolni ha szükséges!
Oka van azoknak az osztrák tábláknak, mint ahogy az áruházaikban is okuk volt valamikor magyarul kiírni a ne lopj feliratokat!
 
Mit kukacoskodsz? Nem kell odanézni, amit nem látok, az nincs. Nem tudtad? Ezért jó az öreg a háznál. :)
Nem titkolom, hogy cigarettázom, mindig van a zsebemben egy réz szelence. Zsebhamutartó névre hallgat. Sokan megrökönyödtek már azon, hogy a kezemben van, abba megy a hamu a cigimről, és amikor elszívtam a csikk is. Inkább nézzenek bogaras vénasszonynak, mint bunkó szemetelőnek. :D
 
A német precizitásról csak annyit, hogy az mind a külföldi munkásoknak köszönhető. Inkább más kihasználást szívják az anyatejjel együtt, de ezt jelen állás szerint megszívták.
Magyarországon is vannak szemét mentes helyek. Én egy ilyenen laktam, ahol a közmunkások tartották gyönyörű rendben a várost, s tényleg szép is volt. Hála a munkájuknak.
A magyar virtus tényleg világhírű. Lányom nyelvi előkészítőbe jár egy kisvárosi külföldi iskolába a világ végén, s amikor a nyelvi nehézségek miatt nem tudott a másik gyermekkel játszani beiratkozáskor, az igazgatónő sommásan annyit mondott, hogy magyar virtus. De azt is hozzátette, hogy sokkal jobban örül ennek, mintha kuka lenne. Nem hittem a fülemnek, hogy az emberek mennyire általánosítanak. De igaza volt.
 
Amikor egy echte német időpontot kér, és kap visszakérdez, - magyar vagy német 11 óra? Ha azt a választ kapja, hogy természetesen magyar, akkor legyint és közli, - rendben akkor 11:30-ra itt leszek! És ez nem vicc!
Beka , na na na ezt azért már csak csak megcáfolnám !!;) Mert biztosan nemismered a Németek "Akadémiai 1/4 óráját" :D mely igaz több is lehet annál ! Nekem nemegyszer volt rá esetem .
 
Kőszegnél német feliratú tábla figyelmezteti erre a hozzánk érkezőket. Ez már táblaháború.

Hát úgy néz ki nem kellett sokáig várni a magyar válaszra, mert azt azért senki sem gondolhatja komolyan, hogy az, hogy ki szemetel és ki nem az nemzetiségi hovatartozástól függene.

Kőszegnél, a magyar osztrák határtól pár méterre a magyar oldalon most ilyen, szintén szemetelés, egészen pontosan csikk eldobás ellenes táblák kerültek ki.

Igaz ebben az esetben magánkezdeményezésről lehet szó, hiszen míg az osztrák változatnál a tábla alján impresszumként lehet találni Burgenland és néhány egyéb szervezet logóját, addig a magyar változatnál a figyelmeztető szövegen kívül mást nem lehet olvasni.

Minden esetre a szemetet senki sehol ne dobja ki a kocsiból. Nem csak azért mert balesetveszélyes és környezetszennyező, de azért is mert nettó tahóság.

Farkas Bazsi

Csatolás megtekintése 1554669

Csatolás megtekintése 1554672
*
Az a gond, hogy akik szemetelnek, azok nem olvasnak. Ha mégis, akkor nem izgatják magukat azon, hogy mit is hirdet a tábla?! :o
 
Beka , na na na ezt azért már csak csak megcáfolnám !!;) Mert biztosan nemismered a Németek "Akadémiai 1/4 óráját" :D mely igaz több is lehet annál ! Nekem nemegyszer volt rá esetem .
Elhiszem neked, miért is kételkednék, én még csak olyan - jujj de nagyon fontos a pontosság - németekkel találkoztam.

Szemetelésről jutott eszembe a Föld Napja világméretű program halmaz, mint pl. a futás
runners.jpg
 
Szégyen. Nincs mentség, de futás közben hová tegyék a papír poharat? No, de az is furi, hogyan lehet úgy futni, hogy kézben a papír pohár? Ezek szerint vannak dolgok, melyek számomra érthetetlenek, s azok is maradnak. Ebből a legnagyobb érthetetlenség, miért kell szórni magunk után a szemetet?! Teszik ezt a vonaton, távolsági buszokon is, tele és teleköpködik "szotyolával", napraforgó magnak a héjával, üres műanyag palackokkal stb. Sokan disznó módjára élnek, a szeméthegyek tetején érzik jól magukat. Csak az a bökkenő, hogy nem mindenki osztja az ebbéli nézeteket.
 
Ha már itt tartunk - én simán kitenném a táblát a magyar határnál " Német, angol, osztrák - ne randalírozz, szemetelj és hugyozz szanaszét részeg állat módjára. Otthon nem mered, meg kis tüchtig vagy - hát itt se csináld!"

Kellemetlen? Megalázó netán? Nem jobban, mint a nekünk szánt kis üzeneteik. Van igazságtartalma? Legalább annyi, mint azoknak. És semmit nem változtat azon, hogy itt néha tényleg ész nélkül szemetelnek - mert az is igaz. Ám a nagyképű, beképzelt pökhendiség is. Nemkülönben láttam én szemétdombot és mocsokhegyet sváboknál is. Nem magyarok gyártották. Ennyit erről.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére