Svájcban annyi az arany meg az ezüst, hogy már a szennyvízben is kimutatták

Évente mintegy 3 millió svájci frank (810 millió forint) értékű arany és ezüst kerül a szennyvízbe a lefolyókon keresztül Svájcban - derítette ki egy tudományos kutatás.

A svájci Eawag vízkutató intézet kedden közzétett jelentése szerint minden évben 43 kilogramm arany és 3 tonna ezüst végzi a szennyvíztisztító telepeken, ezek értéke együtt hárommillió svájci frankot tesz ki.

A szennyvízbe elsősorban az ország déli régiójából, a Ticino kantonban lévő aranyfinomítókból kerül az arany, az ezüst pedig a vegyi üzemekből és gyógyszergyárakból jut a lefolyókba - írták a tanulmány szerzői.

Svájc nemcsak jelentős kereskedelmi központ, hanem a világ egyik legnagyobb aranyfeldolgozó központja is. Az ország tavalyi, mintegy 298 milliárd frank értékű exportjának több mint negyedét az arany tette ki.

Ticino kanton egyes pontjain olyan nagy az arany koncentrációja az ülepítőkben, hogy megérné kivonni - hívta fel a figyelmet közleményében az Eawag intézet.

FAN

gold.jpg
 
Az arany mellett Zürich szennyvizében rengeteg kokain maradványt találtak. London az európai kokain fogyasztàs fővárosa. Zürich, Antwerpen után a harmadik helyen ál.
 
Ha jól emlékszem Robin Williams (R.I.P.) mondta, hogy Isten a kokainnal üzeni nekünk, hogy túl sokat keresünk.
Zűrich a Bankok városa. Az értékpapír kereskedés hispeed meló. A vele járó élet is. A fiatal Brokerek mind kokszolnak. Ki is égnek elég gyorsan. Volt feleségem egy menő zürichi vagyonkezelőnél dolgozott. A válalati kirándulásra meghívták a hozzátartozókat is. A srácok felvoltak dobva. :D
 
Akkor ez az a hely, ahol a *** is arannyá válik. :)
Hàt jo lenne :) de sajnos mint nyugdijjas aranyat nem kapunk az àllamtol. Az is igaz, hogy vannak évek, amikor az
aranytartalék sok, és kaptunk màr 300-400 Frankot is karàcsonykor. Jol jött nekem, hiszen 3 gyermekem van. Na
azért nem minden évben.! 4 éve vagyok nyugdijjas 1x kaptam én is. A baràtnöm 72 ö màr 2x kapott :)
 
Zűrich a Bankok városa. Az értékpapír kereskedés hispeed meló. A vele járó élet is. A fiatal Brokerek mind kokszolnak. Ki is égnek elég gyorsan. Volt feleségem egy menő zürichi vagyonkezelőnél dolgozott. A válalati kirándulásra meghívták a hozzátartozókat is. A srácok felvoltak dobva. :D

Ha csak a Brokerek kokszolnànak ! - nem is lenne rossz. De hàt hol van az az orszàg, ahol nem ütötte fel a fejét a drogok minden fajtàja. Mi sem vagyunk kihagyva sajnos. :(
 
Ha jól emlékszem Robin Williams (R.I.P.) mondta, hogy Isten a kokainnal üzeni nekünk, hogy túl sokat keresünk.

Erre nem tudok vàlaszolni nem tudom. Az biztos, hogy ha a belàrosban jàrunk nagyon tiszta és rendes. Biztosan vannak helyek ahol üzletelni tudnak a kàbito szerekkel. A 70-es évekkel sokkal sulyosabb volt. Akkor jött divatba igazàn és bizony nagyon sok halàlos àldozata volt. Az én dràga kicsi fiam 21 évesen lett az egyik àldozat, màr az elsö szuràsnàl. :( amit megàllapitott a boncolo orvos. Azon a héten 8-an haltak meg. Mind fiatalok. Nem tudvàn,hogy mennyire tiszta amit kiprobàlnak :( :( én is vele haltam.
 
Erre tenyleg nem lehet mit mondani. En sajnos pontosan tudom, hogy min mentel keresztul. :(
 
Együtt érzek veletek!
Egy embert nem érhet nagyobb veszteség, mint elveszteni a gyermekét!
 
Erre nem tudok vàlaszolni nem tudom. Az biztos, hogy ha a belàrosban jàrunk nagyon tiszta és rendes. Biztosan vannak helyek ahol üzletelni tudnak a kàbito szerekkel. A 70-es évekkel sokkal sulyosabb volt. Akkor jött divatba igazàn és bizony nagyon sok halàlos àldozata volt. Az én dràga kicsi fiam 21 évesen lett az egyik àldozat, màr az elsö szuràsnàl. :( amit megàllapitott a boncolo orvos. Azon a héten 8-an haltak meg. Mind fiatalok. Nem tudvàn,hogy mennyire tiszta amit kiprobàlnak :( :( én is vele haltam.

Nagyon sajnálom. :(
 
Részvétem. Én egy nagyon kedves barátot és több ismerőst veszítettem el annak idején a heroin miatt. A “Platzspitz-Letten” borzalmas helyek voltak Zürichben.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére