Lélekemelő: Fischer Iván közös zenéléssel oldaná fel a gyűlöletet Őcsényben

A világhírű magyar karmester megint bebizonyította, hogy a helyén van a szíve.

Fischer Iván a Facebookon jelentette be: úgynevezett kakaókoncertre hívja az őcsényieket és a menekült családokat október 22-ére, hogy oldódjon a mesterségesen gerjesztett feszültség a felek között.

A zenész azt mondja a videóban:

“Nagyon elszomorítottak az Őcsényben történtek. Az, hogy emberek ennyire tudnak félni, és hogy ilyen gyűlölettel fordulnak az odalátogató szerencsétlen menekült családok felé.

Arra gondoltam, hogy ezeket a családokat, különösen a kisgyerekes családokat, elhívom egy kakaókoncertre. És szeretném elhívni azokat az őcsényieket is, akik annyira idegenkedtek attól, hogy együtt legyenek velük.

Azt gondolom, hogy ha közösen hallgatják meg a koncertet, akkor csoda történhet.

Azért is mondom ezt, mert évek óta azon dolgozom, hogy Magyarország jó hírét öregbítsem a világon – és nem szeretnék erről a célról lemondani.”



Nyugatifeny

kakao koncert.jpg
 
Ez még mindíg a Migration Aid szervezésében a "migránsüdültetés” utórezgése? Mintha a múlthónapban már lezárult volna, viszont Cserdiben lehet üdülni.
 
Ez még mindíg a Migration Aid szervezésében a "migránsüdültetés” utórezgése? Mintha a múlthónapban már lezárult volna, viszont Cserdiben lehet üdülni.

Orbán a mai napig nem itélte el a menekültnek nyilvánitott gyerekek néhány napos üdültetését eröszakkal megakadályozo eseményeket,
söt ezek élére állt.
-
A magyar kardinális Erdö Péter a mai napig nem nyilvánitott véleményt az eseményekröl, hanem elrohant a kérdések elöl ezzel cinkosságot válalva a kormánnyal. Nem hiszem, hogy a mai magyar egyháznak ugy kéne félnie az állami hatalomtol mind a kommunizmusban, akkor voltak még olyanok akik a börtönt is vállalták. A hallgatás beleegyezés.
-
Nem tudom menyire informált a magyar közvélemény arrol, hogy a magyar "ellánállással" ellentétben, nyugatrol permanens jönnek segélyek hozzájuk, vallásos és nemvallásos szervezetektöl, privát személyektöl, a segélycsomagok tonnái.
-
-
csm_1029011464_a87fa3b0d1.jpg

-
A képen pl. a Barcsi gyerekotthon számára gyüjtött ruhák, játékok, tartos élelmiszerek és hygenia-cikkek lesznek egy 40 tonnás teherautora felrakva. Az adakozás olyan nagy volt, hogy 50 karton fel sem fért, ugy kell utánaküldeni. Az ajándékozást Martin Groß, egy evangelikus pap szervezte pont abban az idöben amikor Öcsényben tombolt az idegengyülölet.
-
A szervezet már 21 éve küld segitséget Mo.-ra és nem ez az egyetlen aktio - a magyarországon negativ jelzöként használt "willkommens-kultua" országábol.
 
Az ajándékozást Martin Groß, egy evangelikus pap szervezte pont abban az idöben amikor Öcsényben tombolt az idegengyülölet.

Miféle idegengyűlöletröl beszélsz egy falugyűlés miért lenne idegengyűlölet? Németországban szokták felgyújtogatni a migránsszállókat...na az idegengyűlölet.
 
Miféle idegengyűlöletröl beszélsz egy falugyűlés miért lenne idegengyűlölet? Németországban szokták felgyújtogatni a migránsszállókat...na az idegengyűlölet.

Azzal szépitkezni, hogy máshol is van idegengyülölet egy szégyen.
Igen, No.-ban megtörténnek ilyen dolgok de minden tisztességes ember szégyenkezik miatta, a közvélemény elitéli, a vezetö politikusokkal az élen.
-
Egy olyan mind Orbán aki az eröszak élére áll nincs a Német parlamentbe.
Egy ilyet elvezetne a rendör felbujtásért.
 
Miféle idegengyűlöletröl beszélsz egy falugyűlés miért lenne idegengyűlölet? Németországban szokták felgyújtogatni a migránsszállókat...na az idegengyűlölet.
Olyan vagy mintha nem tudnál súlyozni, dolgok között
Az idegen gyűlölet az a lélekben van.
Az tettlegesség nélkül is idegengyűlölet.

Ami végletet emlegettél idióta fasisztoid szélsőséges terroristává züllött német faj és idegen gyűlő csoport vagy magányos mindegy.
Az aki tettlegességig elmegy, élet kioltásáig elmegy az is idegengyűlölet meg az is aki csak belülről csendben gyűlöl.
No meg az Öcsényiek tette is.
Az is aki ott volt és netán bólogatott
A falugyűlésen is lehet idegengyűlölet a téma a beszéd a terv.
Később válhat tettlegességé.
Ha tettlegességgé válik az már a terror határát súrolja
És valóban szégyenletes azzal mosni hogy nézd a német fasisztákat mit csináltak egyfolytában 1960 óta.
Mit tettek időnként a török vendégmunkásokkal.
Közdött is ellene egyfolytában 1960 körültől a német kormány.
Adenauertől Erhard-át Kohlig
folyamatosan

Az újnácikat igen nehéz visszaszorítani
Akkor ott még nagyon élt a II világháború nácizmusa.
A nácitalanítás nem könnyű.
Közben meg jöttek az újabb problémák
A magyar idegengyűlöletre nem mentség hogy másutt is akad
Nem moshatod Öcsényt a Kluk Klux klánnal sem
Lásd Ők azok akik fajgyűlölnek
 
Utoljára módosítva:
Olyan vagy mintha nem tudnál súlyozni dolgok között
az idegen gyűlölet az a lélekben van.
Az tettlegesség nélkül is idegengyűlölet.
Ami végletet emlegettél idióta fasisztoid szélsőséges terroristává züllött német faj és idegen gyűlő csoport vagy magányos mindegy.
Az aki tettlegességig elmegy, élet kioltásáig elmegy az is idegengyűlölet meg az is aki csak belülről csendben gyűlöl.
No meg az Öcsényiek tette is.
Az is aki ott volt és netán bólogatott
A falugyűlés is lehet idegengyűlölet.
Később válhat tettlegességé.
Ha tettlegességgé válik az már a terror határát súrolja
És valóban szégyenletes azzal mosni hogy nézd a német fasisztákat mit csináltak egyfolytában 1960 óta.Mit tettek időmnként a török vendégmunkásokkal

Eletveszélyesen megfenyegetni valakit, 6 autogumit kiszurni, téglát vetni egy jármüre az kimeriti az eröszak, a terror fogalmát.
Orbán pedig egy szoval nem határolta el magát a tettektöl, hanem megdicsérte a tetteseket, hogy "ilyen nyiltan véleményt nyilvánitottak."
-
Nem hiszem, hogy az osztrák miniszter Kurz egy ilyen mondat után egy napot is a posztján tudna maradni.
Azért ott még nem tartunk.
 
Kimeríti igen de ott is súlyozni lehet
A félő és a baj az táptalajt adnak alá miniszteri szinten
Még jó hogy nem lovat
És onnan már messzire vezet.
Ezért kell megállítani most és nem mosdatni az Öcsényieket
Á semmi csak becsületes árja hazafiak.
 
hát az új osztrák kancellárjelölttel mit csinálna?
Szundi53,Setni, Nkosz, Kein nektek szólok érdekeltek vagytok és talán tudunk gondolkodni
Talán tudunk gyűlöletmentesen
Kein főleg neked általánosan
Kicsit gondolkodjunk már el máson
Boncoljuk és moralizáljunk
Van egy kényes és bizonytalan téma vagy kérdés.
Az idegen gyűlölet, nem árt tisztába tenni.
Én nem fogom
Csak gondolkodni segítek hangosan és nekem is segíthetnek.
Mikor válik az idegenek el nem fogadása vagy csak a nem szeretem nem kívánom látni őket gyűlöletté?
a kérdés adott Kein másutt húzza látja a határt mint más ember
Az idegeneket nem szeretni és el se fogadni, de nem bántani ez az alapkiindulás szerintem.
Ekkor még nem idegen gyűlölet.Ekkor még csak a barátságtalan nép ha nép teszi.
Bár már ez is lehet ellenséges érzetű
Nézzük Sz....kot egy város ahol jártam idegenként
Barátságtalan ellenséges érzetű emberrel találkozok.
Már akkor is így érzem ha megkérdezek egy járókelőt.
Hol van itt egy hentesbolt?
Erre mit kapok?: felveti a fejét és továbbmegy
Ellenséges de főként barátságtalan.
Nos vissza:
Az idegeneket nem szeretni és el se fogadni, de nem bántani ez az alapkiindulás szerintem.
A gondolatot innen lehet folytatni
Tájékozódásul: az utálat szó még nem gyűlölet
 
Utoljára módosítva:
Nem hiszem, hogy az osztrák miniszter Kurz egy ilyen mondat után egy napot is a posztján tudna maradni.Azért ott még nem tartunk.

apróságokkal nem is foglalkozik .... de nézz már utána az iszlámtörvényt Ausztriában ki is indítványozta ... 2015-ben szavazták meg "némi módosítással".
 
Szundi53,Setni, Nkosz, Kein nektek szólok érdekeltek vagytok és talán tudunk gondolkodni
Talán tudunk gyűlöletmentesen
Kein főleg neked általánosan
Kicsit gondolkodjunk már el máson
Boncoljuk és moralizáljunk
Van egy kényes és bizonytalan téma vagy kérdés.
Az idegen gyűlölet, nem árt tisztába tenni.

Valóban az alapokat tisztázni kelle, hogy világos legyen miről is beszélünk.
Az idegenek és a betolakodók közt azért van némi különbség. Például óriási különbség van például egy magyarországon praktizáló pakisztáni orvos közt és egy illegálisan érkezett pakisztáni közt, aki nem is tud dolgozni, nem is akar de követeli, hogy a társadalom gondoskodjon róla.
Véleményem szerint általában az idegenekkel senkinek semmi próblémája, jó pédák a falvak ahol az idegenek előszeretettel telepednek le, a jópár kínai aki magyarországon keresi meg a kenyerét(nem követelőznek nem követelik a taoizmus vagy a buddhizmus bevezetését) vagy a pár millió turista aki évente Magyarországra látogat.
Másik kategória a betolakodók vagy nevezzük illegális migránsoknak ... a lényeg, megkérdezésünk nélkül, engedélyünk nélkül érkeznek.... még itt szeretném tisztázni, hogy nem menekültekről beszélek.
Hogy ki a menekült azt még a határokon kell eldönteni. Gondolom Te is betörőnek nevezed ha valaki megkérdezésed nélkül az ablakon bemászik a lakásodba, és egészen más a helyzet ha becsenget az ajtón és segítséget kér.

itt kezdődnek a problémák .... vannak akik azt mondják nem baj, hogy bemászott az ablakon biztosan fázott vagy éhes volt és ha már nálam van gondoskodjak is róla. Szerintem meg kidobhatom a lakásomból.
 
Utoljára módosítva:
apróságokkal nem is foglalkozik .... de nézz már utána az iszlámtörvényt Ausztriában ki is indítványozta ... 2015-ben szavazták meg "némi módosítással".
-
Butaságokat beszélsz. "Islamtörvény" nem 2015 ota van Ausztriában, hanem 1912 ota, és ebben semmi különös nincs, célja az államnak és egy vallásnak - jelen esetben a muszlem vallásnak - a viszonyát szabályozza.
-
Remélem tudod, hogy létezik Kirchengesetz is ami a keresztényeknek és az államnak a viszonyát szabályozza.
-
Hogy egy példával éljek: 100 éve tilos Ausztriában zivatarokat harangszoval elüzni, egy egyszerü ok miatt, mert a harangozokat villámcsapás érheti.
-'
Mi van az Islamgesetzben? Olyan, hogy egy mohamedánnak joga van a börtönbe egy lelkészhez és az Imamot nekik kell megfizetni.
-
Hasonlitsad össze ezekket a magyar törvényekkel, ott az állam akarja eldönteni, hogy melyik képzeletbeli lény tekinthetö egy istennek, melyik istenhit egy vallás. :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,800
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére