3 évet kapott, mert nem vitte fiát időben orvoshoz

A 48 éves kanadai asszonyt, Tamara Lovettet a bíróság bünősnek találta és három év börtönre ítélte, mert 7 éves fiát nem vitte időben orvoshoz, így meghalt a gyerek - írja a CBS News.

A nő fia 10 napig feküdt otthon, majd 2013-ban elhunyt streptococcus okozta torokgyulladásban. A nő pitypangteát és oregánó olajat adott a gyereknek, de a fertőzéssel szemben ez kevés volt, tüdőgyulladása is lett, majd agyvérzés következében életét vesztette.

A nő a bíróságon elmondta, hogy azt hitte, fia influenzás, ezért nem vitte kórházba. A gyereknek a halála napján már megduzzadtak a nyirokcsomói, zúgott a füle és a szeme is besárgult. Lovett életében nem vitte orvoshoz a fiút, és még születési anyakönyvi kivonata sem volt. Csak akkor hívott hozzá mentőt, amikor 2013 március 2-án összeesett otthon. Mire kiért a segítség, már halott volt.

tamara-ryan-lovett.jpg
 
Javaslom a nőt Darwin-díjra. Igaz hogy nem ő halt meg csak a gyereke, de akkor is az van hogy a hülyesége miatt nem hagyott maga után utódot (eddig), így nem szennyezi az össznépi génkészletet.
Bár a történet szomorú, ennek ellenére igazolja azt ősi szittya bölcsességet, hogy "amennyiben anyádnak nem volt gyermeke, valószínűleg neked sem lesz".
 
nem ismerte a CH gyogyikuldo hokuszpokjait ,hogy kudltek volna gyogyitoenergiat
ez is egy a sok eszement kozul
nem vedooltatunk
nem megyunk orvoshoz
hivjuk a javasasszonyt
fozunk ezt,azt,amazt
 
A 48 éves kanadai asszonyt, Tamara Lovettet a bíróság bünősnek találta és három év börtönre ítélte, mert 7 éves fiát nem vitte időben orvoshoz, így meghalt a gyerek - írja a CBS News.

A nő fia 10 napig feküdt otthon, majd 2013-ban elhunyt streptococcus okozta torokgyulladásban. A nő pitypangteát és oregánó olajat adott a gyereknek, de a fertőzéssel szemben ez kevés volt, tüdőgyulladása is lett, majd agyvérzés következében életét vesztette.

A nő a bíróságon elmondta, hogy azt hitte, fia influenzás, ezért nem vitte kórházba. A gyereknek a halála napján már megduzzadtak a nyirokcsomói, zúgott a füle és a szeme is besárgult. Lovett életében nem vitte orvoshoz a fiút, és még születési anyakönyvi kivonata sem volt. Csak akkor hívott hozzá mentőt, amikor 2013 március 2-án összeesett otthon. Mire kiért a segítség, már halott volt.

Csatolás megtekintése 1575781
*
Valami baj lehetett az asszonynak az elméjével. Egy normális, kiegyensúlyozott lelkületű, felvilágosult édesanya ilyet soha nem tenne a saját, de még a mások gyermekével sem. Nem sajnálom, bűnhődjön, de azért elmeorvosi kivizsgálásnak alá kellene vetni az asszony-pajtásat...
:eek:
 
Ez a nő biztos agyilag beteg. Ilyennek nem való gyerek. Nekem eszembe nem jutna,hogy ne vigyem el orvoshoz, ha rosszul van a gyerekem. Szegény. Rossz helyre született. :(
 
Utoljára módosítva:
Pont ez a baj, neki sem jutott eszébe orvoshoz vinni a gyereket. Ha neked sem jutna eszedbe akkor nem értem mi a gondod?
Vagy egyszerűen csak rosszul fogalmaztál?
Igen, bocsánat, rosszul írtam. eszembe nem jutna, hogy ne vigyem orvoshoz ha beteg a gyerek. Én mondjuk szerintem a másik véglet vagyok. Már egy kis hőemelkedéssel és elviszem őket a dokihoz, nehogy gond legyen.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,460
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére