Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Az Útmutató szerint, bár nem pontozzuk, de az intézmény bemutatásának is önálló munkának kell lenni. Ellenkező esetben plágium. Természetesen felhasználhatók a különböző dokumentumok (Pp, ...), de forrásmegjelölés akkor is kell. Itt egyszerű másolásról van szó, forrás nélkül. Az egész pf-ban egy! darab forrás található, az sem megfelelően!
A színvonalról annyit, hogy Rejtő Jenő Török Szultánja írt hasonló értékű leveleket. És ez most nem vicc.
Egyébként nem egy 20 éves, a tini korból épp csak kilépett kollégáról van szó, akiben benne van a fejlődés lehetősége, hanem egy érett, harmincöt évesről! (Tíz év alatt sikerült megszereznie egy (alap)fokú nyelvvizsgát.)
Még nem találkoztam ilyen igénytelen pf-val. A leghétköznapibb fogalmakat sem használta jól, megcsúfolta a nyelvet. Milyen példát mutat az óvodás, nyelvhasználatot még tanuló gyermekeknek?
Eddig szerencsére olyan pf-kal találkoztam, amelyekből érezhető volt a gondos, alapos munka, a szakma tisztelete. Ez pedig úgy néz ki, hogy volt nála egy zsák szó, amit egyszerűen kiborított és elnevezte portfóliónak.
Hogy hogyan juthatott el addig, hogy pedagógusnak nevezheti magát, azt nem tudom.
Én mindenesetre rosszul érzem magam. Akkor is, ha veszek fel sapkát, akkor is, ha nem. :(
 
fclaire

Állandó Tag

Nekem szerencsém volt, hogy nem futottam bele ilyen történetbe. Volt ugyan, hogy a portfóliót nem találtam nagyon kiemelkedőnek, de úgy gondolom, azért van a helyszíni látogatás, hogy nézzük meg a kollégát " élőben " is. S ez többször is bejött, mert több kolléga élőben nagyon jó volt, sokkal jobb, mint a portfóliója. DE! Saját intézményemben minősítő vizsgát tett tanároknak nem hogy PED I-et nem adtam volna, de visszaküldtem volna őket az általános iskolába. Milyen egyetemet végzett magyar tanár az, akinek a portfóliójában 24 helyesírási hiba van??? Tárgyrag 2 t-vel, -ul, -ül problémák, -j és -ly gondok. S azt válaszolta erre, hogy ő nyelvtanból soha nem volt jó! MI VAN ?
S megkapta a PED I-et! Szóval, azért mi is felelősök vagyunk, kiket engedünk rá a magyar közoktatásra! ( Volt mentora, de nem hallgatott rá! )
 
“Kedvenc oldalamon” 26 db helyesírási hiba! Reflexió címszó alatt. :(
 
Csip-csup

Állandó Tag
Állandó Tag
Dolgoztam én is az elvárásrendszer feltöltésével. Az útmutató szerint, mely letölthető a felületről- típus: 2017-től stb. Az ügy jellege , címe, OMFEH egyértelmű. Az évhez 2018-at kell írni az én olvasatom szerint, mert így fogalmaz az útmutató év: a feltölteni kívánt dokumentum mely évre vonatkozik.( s írja tovább) a 2018-ra szóló intézményi elvárásrendszer összeállításakor 2018 jelölendő. (Forrás: útmutató 24./) Az elvárásrendszerünk fent van a doksik között, de nem engedi a szerkesztést, vagyis a középre húzást. Nem tehetek mást várok. (pedig olyan szívesen dolgozok a szabadságom ideje alatt)
 
Gagamail

Vigasztaljon, hogy nem vagy egyedül :)
fruszt..jpg
 
csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves CH Akadémiás Barátaim, Társaim ! Nagyon boldog 2018-as esztendőt kívánok Nektek ! Örömteli kirendeléseket, kiváló társakat , jól működő felületet mindenkinek ! Tudjátok megőrizni a lelkesedést , legyen időtök, erőtök mindenkor a tökéletességre törekedni, az emberséget, segítőkészséget gyakorolni. Legyen kedvetek sok-sok boldog órát tölteni a család, a tanítványok körében hogy feltöltődjetek pozitív energiákkal !
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
0_1a_buek40.gif
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Tönkrement a laptopom, tabletem nem kapcsol be... Szóval kiadásaim és eszközfrissítésem lesz ... OH hozzájárulás nélkül ...
Az archivált adatokat meg minimum 200 ezerért a Kürt elővarázsolja nekik, ha fizetnek...
Mivel a fentiek december 20 után történtek, ezért reménykedem egy jobb, és eredményesebb Újévben, amit kívánok NEKTEK is!
Telefonról pötyögök...szépen lassan és ráérősen és emiatt beidézni sem megy....de majd megügyesedem...
A tanfütty és önértékelés kérdésköréhez:
Önmagunkkal nem akarunk ki..szni. A szakértők idegzetét sem akarja egyik intézmény sem borzolni.
Valami kompromisszum kellene.
Talán csinálhat minden intézmény egy Dropbox-ot (vagy más felhőt) az önértékelési és tanfüttyös anyagainak, amihez az adott időszakra hozzáférést a szakértőknek és így a felület hiányosságaival, a mailek küldözgetésével nem kell törődni... És csak az olvasáshoz jogot adni, így folyamatosan lehet benne dolgozni, a szakértő meg mindent szépen pdf-ben láthat...

Gyenge gyakornok portfólió:
2018-ban van lehetőség a feltöltött dokumentumok javíttatására????
Mert a decemberi előadásokon szó volt arról, hogy a jelenleg a felületen nincs eljárásrend és a hiánypótlás csak a hiányosan ( fele hiányzik? nem jelenik meg?) vagy a tévesen feltöltött szabadon választott dokumentumokra ( és ped esetében a hospitálási naplóra, ovi esetén a csoportprofil és nevelési terv együttes feltöltésére) terjed ki.
Szerintem, ha csak 2db szabadon választottat töltött, akkor az megvan...

Kb 30 éves gyakornok... 6 év munkaviszonya nincsen meg???
Értem, hogy egy nyelvvizsga 10 év, de a felsőoktatásban a büfészakot végezte vagy a buliszakon is diplomázott???

Bocs, de keresem a pozitívumokat.... ma nyílt elnökként pf-em és bányászom a levélminták között, mert csak PDF-ben vannak az elküldött emaileimben...
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Talán csinálhat minden intézmény egy Dropbox-ot (vagy más felhőt) az önértékelési és tanfüttyös anyagainak, amihez az adott időszakra hozzáférést a szakértőknek és így a felület hiányosságaival, a mailek küldözgetésével nem kell törődni... És csak az olvasáshoz jogot adni, így folyamatosan lehet benne dolgozni, a szakértő meg mindent szépen pdf-ben láthat...
Ez a Dropbox tényleg jó ötlet, de az sem ártana, ha az OH rendszere működne, egyébként főállásban pedagógiai munkátvégzők számára így:
200.gif
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, mindenkinek annyi jót amennyit kíván magának, sőt, annél többet, mert megérdemli 2018-ra is. Szóval boldog új évet kívánok.
Nekem is a közeljövőben nyílnak majd az intézményi tanfelügyelethez a dokumentumok.
Már felvettem a kapcsolatot az intézménnyel, és kértem tőlük, hogy majd email-ben is küldjék el a legfontosabb dokumentumokat.
Az OH oldalon, itt: kitűnő és használható segéd-dokumentum van, ezt fogom használni, s ezt javaslom a bizottságnak is:
https://www.oktatas.hu/sajatoldal/szakerto/elvarasrendszer
Az óvodáé pl. nincs kifejtve, de azt is letöltöttem és megnéztem, lényegében egy-két szakszó kivételével megegyezik az általános iskoláéval. nem tanuló hanem gyermek, és a többi.)
A dropbox is jó ötlet egyébként, nekeme a Google Drive talán még használhatóbb, de kár lenne elveszni a részletekben.
 
zelda87

Állandó Tag
Állandó Tag
A felület segédlete tényleg nagyon jó, ez alapján dolgozott a mi bizottságunk is. Megnyitottam, de nálam sajnos az elején néhány táblázat összecsúszott.:o Fel tudná valaki tölteni használható formátumban? Köszönöm!:dr_24:
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Megindul a tanfelügyelet meg a minősítés idei inváziója. Tapasztalatokkal, anyagokkal. Kérek mindenkit, hogy az anyagokat a Szakmai anyagok adatbankja-ba is tegye fel, mert itt el fognak keveredni. Tudom, hogy sokan vannak, akik még nem is voltak intézményi tf-en, vagy nem voltak ilyenen vezetőtf-ek. A minősítések gyakoribbak voltak, de esetleg ott is érdemes lenne a felelevenítés :) Merthogy az OH kiadványa szerint tavaly volt olyan, akinek 1 db eseménye volt, meg olyan is, akinek 24.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos, tegnap és ma határán meguntam a várakozást. Hátha ott van már valami, amit hiányoltam.
Nincs, jelentem.

Persze, lehet, hogy valami másra várok, mint ami ott van ... tehát gondoltam, megpróbálok azzal főzni, amink van (lévén, nyílik a felületünk, s szerettem volna a csúszásban lévő ügyeket lezárni).

Beléptem - intézményi dokumentumfeltöltő modul 2x - balra fent "Dokumentumok" - jobbra pirossal "Új dokumentum" - ez eddig is ment :)

Dokumentum típusa - eddig azt vártam, hogy feltűnik majd a 2018-as elvárásrendszer, hozza a változtatásainkat, s nekem más dolgom nem lesz, mint 2018-ra jóváhagyni, illetve szerkeszteni, ha mégis mást akarok.
Én kis naiv! Persze, lehet, hogy így lesz, de most nincs így. Továbbléptem, haladjunk.

Kijelöltem a 2017-est:
a.jpg
Az ügy jellegénél megjelentek a 2018-as választások.
a.jpg
Megjelent a szerkesztendő felület is.
a.jpg

Gondoltam (még reménykedve) hátha tartalmazza a változtatásainkat, de sajnos nem. Újra végig kellett menni az indikátorokon, szépen egyenként, igaz, mi változtattunk, ha mások nem, akkor balra lent van lehetőség pár pillanat alatt elintézni.

Kitöltöttem az "Általános " részt (a dok. címe, azonosító, létrehozás éve, ugye 2018 :), stb.)
Létrehoztam, megnyitottam az "ügyet", behúztam, mint 2018-as dokumentumot, és .... megkaptam a zöld pipát! Ügy mentése, ügy leadása. Most kész.

Szóval, én vagyok a gyagya, miért gondoltam, hogy lesz választható 2018-as elvárásrendszer, s az előző évi változtatásaink megjelennek?
Mondjuk könnyebb lett volna?
Még a pedagógus hátravan. Azt ma ... ezzel fogok álmodni ...
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére