Puncipolitika I.: Hálapénz, avagy a jóindulat-kereskedelem szabályozása

Tomogatom az otthon szulest

  • Igen

    Szavazat: 8 57.1%
  • Nem

    Szavazat: 6 42.9%

  • Összes szavazó
    14
Közszájon forog, hogy borítékot adni kötelező, hogy a jószerencsén múlik, kivel hogy bánnak a kórházban. A szabad szülés úttörőjét, Geréb Ágnest ugyanakkor legalább annyian tartják sarlatánnak, mint védőszentnek. Puncipolitika című ötrészes sorozatunkban a hazai szülészeti horrort járjuk körül. Ítélkezés helyett megvizsgáljuk, mekkora pénzbeli és hatalmi tétje van a szülés ellenőrzésének, hogy hogyan gyűrték uralmuk alá a hagyományosan független női bábaszakmát a szülészorvosok, hogy valójában mit tett Geréb Ágnes, mi köze mindehhez Mária Teréziának és a nyelvi ábrázolásnak, és hogy miért kísérti a hazai szülészetet még mindig Semmelweis Ignác szelleme. Sorozatunk első részében a hálapénzzel foglalkozunk.

pp01-online-v2.jpg

A Kárpát-medence azoké lesz, akik teleszülik azt – mondotta Nicolae Ceaucescu, a Kárpátok előző géniusza. Nemrégiben Németh Szilárd fogalmazott éppen ugyanígy, majd hozzátette, 2030-ig háromszázezer gyereket óhajt anyakönyvbe venni, és ezért bármit meg fog tenni. Már többször megírtam a Kettős Mércén, hogy miért menthetetlen ökörség ez a hozzáállás, meg azt is, hogy mit kellene csinálni helyette, hogy több gyerek születhessen. A korábban felsorolt bölcsődebűnözés, családtámogatási agyrémek és kereseti egyenlőtlenségek mellett hasonló súllyal esik latba a hazai szülészeti ellátás állapota. Az orvoslásnak ez a különösen hierarchikus területe sokat tesz azért, hogy a nők kevesebb gyereket merjenek vállalni. Erről, ahogyan mindjárt látni fogjuk, legtöbbször az orvosok sem tehetnek.

Hé csajok, hát ti meg miért fizettek?
A hálapénz a hazai szülészet alfája és ómegája, rendezőelv, szelep és hatalomgyakorlás. Rendszer a rendszeren belül. Az ártatlan név dacára a legkevésbé sem hálából adjuk. A hálapénz adására a páciens nagyon is észszerű motivációja az, hogy a magyarországi szülészeti ellátás általános teljesítménye köztudottan rossz. Ennek konkrétan mérhető faktorai is vannak, a statisztikák lesújtóak.

Az OECD országok között stabilan a listavezetők között vagyunk a császármetszések arányában. A WHO által ajánlott 5-15 % helyett 2014-ben 35,7 százalékon állt és azóta tovább növekedett. Ez a jelenlegi ajánlott értéknek több mint duplája.

A gátmetszések ügye hasonlóan rosszul áll. Ezt a beavatkozást a gátrepedés megelőzésére szokás alkalmazni, annak azonban egyik fő okozója azonban éppen a hanyattfekvő szülő pozíció, amely szakmailag ritkán indokolható gyakorlat, mert a legtöbb esetben nehezíti a vajúdást és a kitolást, a fájdalmat fokozza, a vérkeringést rontja és jelentős felesleges terhelésnek teszi ki a szülés által érintett összes szervet, élen a hüvelyt és a végbélnyílást elválasztó gátizommal. A WHO ajánlás 10% alatti értéket tart elfogadhatónak, ehhez képest a legutóbbi ismert magyarországi adat 61,96 százalékos arányt mutat, első szülések esetében pedig 80% fölött valószínű ez a beavatkozás. Számos kórház kötelezően előírja a gátmetszést első szüléseknél, dacára annak, hogy a nemzetközi szakirodalom ennek ellenében foglal állást.

Ezeknél is fontosabb azonban az a sok keserű tapasztalat, amit az ellátásban jellemző bánásmódról gyűjtött be több generációnyi szülő. A gyermekes tematikájú webes rovatokban külön horrorirodalma alakult ki a szülésbeszámolóknak. A beszámolók nem hagynak kétséget maguk mögött: ha az ember csak úgy beszalad egy kórházba szülni, valószínűleg rosszul fognak bánni vele.

Ezt a nők tudják. Fiatal felnőttek már stabilan hallottak róla, hogy a szülésre ennyi-annyi tíz- vagy százezer forintot kell rászánni, illetve hogy a terhesgondozásra magánorvoshoz szokás járni.

A hálapénz olyannyira a rendszer integráns része, hogy egyes kórházak, illetve rendelőintézetek büféiben árulnak kis alakú borítékot.

A hálapénz kulcsmozzanata a szolgáltatást igénybe vevő fél teljes kiszolgáltatottsága. Ez egy szürkezóna, ahol a fizető fél semmilyen jogosultsággal nem rendelkezik, nincsen módja számon kérni ígéreteket, amely ígéretek ráadásul jellegzetesen el sem hangzanak: a boríték által egy tekintély jóindulatába ajánljuk magunkat. A viszony kiegyenlítetlen, hiszen a páciensnek legfeljebb annyi lehetősége van, hogy eldönti: él-e a paraszolvencia lehetőségével, vagy nem. Már amennyiben van módja így dönteni, hiszen számos ügyfélnek eleve nincs erre pénze. A szolgáltató – jelen esetben a totális fennhatóságot gyakorló orvos – azonban döntéseket hozhat afelől, hogy mindezért cserébe mit szolgáltat.


A borítékos orvoslás hierarchikus rendszerét jól mutatja, hogy az egyes szülés körüli dolgozók egészen különféle összegeket kapnak, függetlenül a teljesítményüktől és a gondozással eltöltött munkaidőtől. A jelenlegi szabályozás szerint amennyiben kérik, vagy kikötik a fizetést, úgy az bűncselekmény volna, ha azonban a páciens önkéntesen adja, akkor ugyan adóköteles, de legális. Ez a különbségtétel azonban bajos, és a sok hónapos várólisták, kölcsönkért orvosok és együtt, egy lendülettel emigráló ápoló-stábok idején egészen életszerűtlenül is hangzik. Ezen felül mélyen beágyazott kulturális mintával is van dolgunk.

A mai értelemben vett kötelező biztosítók az 1891. évi XIV. törvény alapján jöttek létre, ám ezek egységes szabályozását csak negyven évvel később hozták létre. 1950-ben államosították őket és létrejött belőlük a legendás SZTK (Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja). Az egészségügyi ellátás 1952-ben vált állampolgári joggá. Ekkor azonban nem volt rá elegendő forrás, így “1952- ben – a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottságának ülésén – elfogadták Gerő Ernő indítványát: a gazdaság átmeneti nehézségei miatt borravalós szakmává tették az egészségügyet.” - írja Solymosi Tamás.

A hálapénz az idők során a különeljárás váltságdíjává vált, és bár a ´70-es és ´80-as években a társadalombiztosítás már évről évre jelentős többlettel zárt, azaz lett volna miből finanszírozni az orvosok béremelését, a szufficitet másra költötték. A rendszerváltáskor aztán az orvosszakma lemaradt az értelmiségi presztízsszakmák között, az infláció és az államháztartás állandó hiánybetegségei miatt az orvosfizetések jócskán veszítettek értékükből.

Az 1988-as büntetőtörvénykönyv megtiltotta a hálapénz kérését, de megengedte, hogy elfogadják, ha nem kötelezettségszegésért kapják. 1998-ban Gógl Árpád minisztersége alatt felmerült a hálapénz rendszerének felszámolása, erre külön bizottságot alakítottak, amely tágabb összefüggéseiben tárgyalta a kérdést. Az ígért 400 százalékos egészségügyi béremelés azonban elmaradt, a téma lekerült az asztalról. Azóta politikai diskurzusok szintjén többször felmerült, sok ígéret elhangzott, amelyek közül igen kevés valósult meg, és a rezsim mit sem változott.

Bár a hálapénz szükségességét az egészségügy alulfinanszírozottságával szokás indokolni, valójában ez a bevételforrás nincs arányban az adott dolgozó rászorultságával, sem az elvégzett munka mennyiségével, sőt. Az alacsonyabb jövedelmi kategóriába eső dolgozók – így az egészségügyi szakdolgozók: szülésznők, műtősök, gyógytornászok és a legnagyobb korpuszt képező ápolók, valamint a kezdő orvosok – a legkevesebbet vagy semmit nem kapnak a paraszolvenciából. A fentebb már idézett Solymosi Tamás szerint azért lehetséges ez, mert az orvostársadalom öt-tíz százaléknyi tagja olyan sok paraszolvenciában részesül, hogy azt teljesen lehetetlen volna kifehéríteni és hivatalos bérként kifizetni nekik, ezek az emberek pedig – így Solymosi – felülreprezentáltak az orvosi érdekképviseletekben.

A páciensek osztályhelyzetéről még ennyi szó sem esik, természetesen. Mintha valamiféle jóindulaton és kedvességen alapuló népszokásról volna szó. Ebben az érvelésben úgy emlegetik a hálapénzt, mint valamiféle jótét önkéntes hozzájárulást, egy adománygyűjtő kampányt az egészségügy problémáinak kezelésére. Ugyanezen érvelés alapján pedig inkább nyilvános és átlátható közösségi gyűjtéseket kellene szervezni, hiszen abból nem véletlenszerűen és suttyomban, hanem közösen és súlyozva kellene részesülniük a munkatársaknak. Adót is kellene fizetni utána, el kellene számolni vele. A rosszul kereső orvosoknak adott hálapénz helyett lehetne progresszív adózásért kampányolni, különösen azért, mert a szociális helyzettel szorosan összefügg a hálapénz-képesség. Minél több pénze van egy páciensnek, annál több hálapénzt fog adni annál jobban kereső és jobban felszerelt intézményekben dolgozó embereknek a kiemelt ellátásért. Ugyanezt a pénzt, vagy ennél kevesebbet be lehetne szedni és rendszerszinten elosztani, ha progresszíven adóztatnának, így a jobban keresők arányosabban többel járulnának hozzá, hogy az egészségügy, egy természeténél fogva hálózatos társadalmi alrendszer stabilan működjön.

Pávatánc: az orvosfogadás rítusa
A gyakorlat maga nem illegális, még ha a helyzet jogi indoklása rendkívül hipokrita is, mivel a kötelező adózást szinte senki nem veszi komolyan. Klasszikus szürkezóna: 2015 októberében a Kúria megerősítette a hálapénz rendszerét egy nagy nyilvánosságot kapott ügyben, amelyben összesen 13 vádlott ellen folyt eljárás. A Honvédkórház dolgozói többen, több körben közölték a vajúdóval és élettársával, hogy a szülészeti stáb minden tagjának pénzt kell adniuk, és kerek perec megmondták a tarifákat is. Az igen szigorú elsőfokú ítélet után, amely egy szülésznőre vagyonelkobzást, több orvosra pedig próbára bocsájtást szabott ki, másodfokon már enyhítettek, végül pedig a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, a hálapénz elfogadása nem jogtalan előny, illetve indoklásában kitért arra, hogy ez bevett társadalmi szokás, így nem is lehet szankcionálni.

Az orvos felfogadásának összetett szubtilis rítusa van, amit illik pontosan teljesíteni, különben az orvos és más egészségügyi dolgozók ellenállását, akár haragját is kiválthatja az ember. A pávatánc azzal kezdődik, hogy az ember elmegy terhesgondozásra egy magánrendelésre. Ez történhet azért, mert a szakrendelőből az orvos maga átirányította, vagy mert korábban is hozzá járt nőgyógyászati magánrendelésre, illetve gyakori, hogy nők egymás ajánlásai alapján keresnek fel orvosokat. Aki félidőn (a terhesség 20. hetén) túl akar orvost keresni, annak nehéz a dolga, mert a népszerű orvosok be vannak táblázva, de a ráérősebbek is rossz néven vehetik, hogy ilyen későn bukkan fel náluk az anya, hiszen ezzel jelentős bevételtől esnek el, amelyet a magánrendelésen végzett terhesgondozásért kapnának.

Közszájon forgó algoritmus, hogy a magánrendelések alkalmankénti díjának tízszerese jár az orvosnak a szülésért. Ezért cserébe semmilyen nagyon konkrét vállalást nem kell tennie, de ha véletlenül tesz, akkor sem tudja senki számon kérni rajta. A várakozás jellemzően az, hogy a felfogadott orvos jelen lesz a kliens szülésénél, amire azért van igénye a felhasználónak, mert nem bízik az alapellátásban. Mivel a megállapodások homályosak és számon kérhetetlenek – valójában nem legálisak, de olyannyira bevettek, hogy a gyakorlat szintjén már senki nem tekinti annak őket –, ezért végülis tökéletesen véletlenszerű, hogy a páciensnek, minden erőfeszítései, biztosíték-vásárlásai és próbálkozásai dacára, vagy azoktól függetlenül, milyen ellátásban lesz része. Hogy az orvos megjelenik vagy sem, hogy sietteti-e a szülést mert lejárt a műszakja vagy menne valahová, hogy milyen a további, az osztályon éppen ügyeletes dolgozók hozzáállása, tudása, állapota, az teljességgel a vakszerencsén múlik.

Több kórházban elterjedt szokás, hogy szülésznőt is fogadnak a várandósok – a cikk szerzőjét például választott orvosa szólította fel erre, mondván, csak akkor vállalja el. Ilyenkor a szülésznőnek külön boríték jár a szüléskor.

A szakemberválasztás rendszere ugyanakkor az orvosnak és a szülésznőnek is rossz: ilyen rendelkezésre állást tényleg nem lehet az egészségügyi bértáblában kiszabott fizetésből kialkudni, hiszen a ledolgozott ügyeleti-rendelési idején túl a fogadott szülész és bába bizony feláll az asztal mellől, felkel éjjel akárhánykor, ha szülésbe kell mennie. Nem csak érzelmileg, logisztikailag sem kivitelezhető ez a rezsim az alapfizetésből, de nagyon megterhelő is, fizikailag és pszichésen egyaránt. Ennek még csak nem is a medikalizált protokollok a fő okozói, hanem az állandósult, égető kapacitáshiány, amivel az intézmények küzdenek. Ez túlterheli és nyomás alatt tartja a dolgozókat, megfosztja őket számos lehetőségtől, egymásra zsúfolja a szülőnőket, így rontja az ellátás színvonalát és a szereplők közötti kapcsolatok minőségét.

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy miért nincs szervezett és összehangolt politikai érdekérvényesítés ez ellen a mindenki érdekeit sértő rendszer ellen. A hálapénzt ugyanis a fogyasztói gyakorlat működteti. A puszta szokáson túl, népegészségügyileg, gazdaságilag és erkölcsileg tökéletesen indokolhatatlan, hogy a társadalombiztosításból fizetett egészségügyi dolgozóknak miért juttatunk fekete jövedelmet ahelyett, hogy rendszerszintű változtatást próbálnánk elérni ebben a kérdésben, ami ráadásul minden egyes állampolgárt érint.

Osztályáruló
Geréb Ágnes egyik ősbűne, hogy már klinikai praxisa alatt sem volt hajlandó hálapénzt elfogadni, ami nagyon erős versenyt támasztott a többi orvos felé. Már maga a felvetés, hogy lehetséges volna orvoslás az ajándékok feketegazdasága nélkül, megrázkódtatást jelent a struktúra számára. Geréb ezen felül agencyt adott a szülőnő kezébe: nem volt hajlandó megfosztani őt az érdekérvényesítő képességétől, pedig ez a modern, felvilágosodásban gyökerező orvoslás alapvető elvárása a művelői felé, az ő klinikai évei során sokkal szigorúbban, mint manapság. Egész működésével egyfajta szolgáltatói fordulatot vetített előre, ahol a hatóságként működő, engedelmes testek ellenőrzésére, azok termelékenységének helyreállítására kialakított nagy rendszernek át kellene kalibrálnia magát filantróp vállalkozássá. Ez a tekintélyelvű orvoslás számára alapvető támadást jelent. Ezen felül még az osztályszempontot is szem előtt tartotta, és megnyitotta a jó szülések lehetőségét a szegények előtt.

Az otthon szülés úri huncutságként vonult be a köztudatba. Ebben nincsen semmi meglepő, a nőjogi mozgalmakat végigkísérte ez a bélyeg. A sejtetéssel ellentétben Geréb csapata kifejezetten nagyon kevés pénzért dolgozott. 2010-es letartóztatása idején a tarifa a következőképpen alakult: annak vállalták, hogy kimennek a szüléséhez, aki elvégezte az alapítványuk szülésfölkészítő tanfolyamát, ami egy egész hetes intenzív kurzus volt. Ennek az árát nullától 50 ezer forintig terjedő összegként határozták meg, hangsúlyozottan a résztvevőre bízva, hogy ezeken a határokon belül annyit fizet, amennyit ő jónak lát. Azaz voltak részvevők, akik ingyen, vagy néhány ezer forintért vettek részt, és nyilvánították ki ezzel a szándékukat, hogy Geréb stábjával szüljenek. Erről az összegről a résztvevők számlát kaptak. Ha akarták, ezen felül tetszőleges összeggel, névvel vagy név nélkül, támogathatták az alapítványt a szülést követően, de ez fakultatív volt. Geréb elmondása szerint most is vannak rendszeres támogatói korábbi kliensei közül.

Irtózatos piaci versenyt jelentettek a protagonisták a hálapénzes-magánrendeléses fogadott orvosokhoz képest. Mindezt úgy, hogy a mozgalmárokat, az eszközeiket, a bérüket, a biztosításukat nem finanszírozta a társadalombiztosítás. Összehasonlíthatatlanul kevesebb pénzből csináltak nőbarátabb szülészeti szolgáltatást.

Nem mintha ebből a pénzből valaha kijöttek volna. Geréb állítása szerint soha nem kerestek annyit, amennyiből rendes bérre állásba lehetett volna venni a stábot. Önkéntes munkákkal, pályázati vállalásokkal próbálták kiegyensúlyozni a büdzsét, kitartóan sikertelenül. Nagyon valószínű, éppen a pénzhiány miatt szigetelődtek el – ezt fel is rója több, az intézményen kívüli, illetve a természetes szülésért dolgozó szakember és civil.

Törvénybe iktatott osztálykülönbségek
2010 előtt is voltak kísérletek az intézményen kívüli szülés szabályozására, de az Orvoskamara meglehetősen elutasító volt ezzel szemben, és sokak szerint Geréb maga is hajthatatlannak mutatkozott. Falus Ferenc, az orvoskamara részéről delegált egyik képviselő egyenesen arról beszélt, hogy Geréb rossz kommunikációja tehet a folyamat bukásáról. „Mártír típusú személyiség” - mondta róla az utóbb minden idők leginkomptensebb főpolgármester-jelöltjeként elhíresült tisztifőorvos.

Geréb 2010-es letartóztatását követően villámgyorsan megindult az intézményen kívüli szülés szabályozása, ami eladdig húsz éven át váratott magára. Ez nem független attól, hogy a legerősebb érdekképviselőt kivonták a forgalomból, egyúttal az intézményi szülés pártfogói is megkapták a maguk skalpját. Ugyanakkor a strasbourg-i Emberi Jogok Bírósága is elítélte Magyarországot a szabályozatlanság miatt. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nagy energiákat fektetett a törvény előkészítésébe, és az 2011. április 1-jén hatályba is lépett. A Gerébet támogatók és szabad szülést pártolók szervezetei már előzetes észrevételeikben rátapintottak fontos pontokra: a rendelet szerintük magasra helyezte a technikai lécet és olyan biztosítási környezetet vár el, amelyhez a legtöbb független bábának nincsen kellő befektetni való tőkéje; ellenben az intézményen kívüli szüléseket nem vonja az egészségbiztosítás hatálya alá. Tehát szabad intézményen kívül szülni, de arra egy fillért nem az az OEP, viszont drágák a peremfeltételek.

Az tud otthon szülni, akinek van rá pénze. Ezzel helyreállt a rend: a szabad szülés legalizálása által éppen azzá az úri huncutsággá vált, aminek mindig is tartották az ellenzői, és a kellően tehetős asszonyoknak meg is engedik, hogy ezt a hóbortjukat gyakorolják. Mindenki másnak marad az újraszigorodó kórházi ellátás, és ezzel a hálapénz rendszer fenntartása.

Papp Réka Kinga
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Tetszett volna nem elutasítani a magán egészségbiztosítást annak idején az uszítás hatására, mára jóval nagyobb rend lenne.
Ja, hogy akkor el kellett volna mozdulni a fekete/szürke foglalkoztatásból a fehéredés irányába és el kellett volna kezdeni tisztességesen fizetni a járulékokat...? Közösen választottuk, demokratikusan, hogy maradunk a szürke zónában.
 
"Aki félidőn (a terhesség 20. hetén) túl akar orvost keresni, annak nehéz a dolga, mert a népszerű orvosok be vannak táblázva, de a ráérősebbek is rossz néven vehetik, hogy ilyen későn bukkan fel náluk az anya, hiszen ezzel jelentős bevételtől esnek el, amelyet a magánrendelésen végzett terhesgondozásért kapnának."

Ez a megállapítás igencsak sántít. Az egész terhesség alatt négyszer kötelező terhesgondozáson részt venni, azt a törvény kötelezően nem írja elő, hogy ezek időpontjai a terhesség mely hetére kell hogy essenek.
Vannak bizonyos rendellenességek, pl. Down-kór, ami a terhesség korai szakaszában kiszűrhető és a terhesség megszakítható, de annak a szülő nőnek, akinek a terhesség megszakítása semmilyen körülmények között nem opció (az anya a terhesség megszakítására semmilyen körülmények között nem kötelezhető), gyakorlatilag mindegy, hogy a 4 alkalom a terhesség teljes időtartama alatt időarányosan, vagy mind a 4 a terhesség 2. felében, esetleg a 3. harmadában történik.
 
Közszájon forog, hogy borítékot adni kötelező, hogy a jószerencsén múlik, kivel hogy bánnak a kórházban. A szabad szülés úttörőjét, Geréb Ágnest ugyanakkor legalább annyian tartják sarlatánnak, mint védőszentnek. Puncipolitika című ötrészes sorozatunkban a hazai szülészeti horrort járjuk körül. Ítélkezés helyett megvizsgáljuk, mekkora pénzbeli és hatalmi tétje van a szülés ellenőrzésének, hogy hogyan gyűrték uralmuk alá a hagyományosan független női bábaszakmát a szülészorvosok, hogy valójában mit tett Geréb Ágnes, mi köze mindehhez Mária Teréziának és a nyelvi ábrázolásnak, és hogy miért kísérti a hazai szülészetet még mindig Semmelweis Ignác szelleme. Sorozatunk első részében a hálapénzzel foglalkozunk.

pp01-online-v2.jpg

A Kárpát-medence azoké lesz, akik teleszülik azt – mondotta Nicolae Ceaucescu, a Kárpátok előző géniusza. Nemrégiben Németh Szilárd fogalmazott éppen ugyanígy, majd hozzátette, 2030-ig háromszázezer gyereket óhajt anyakönyvbe venni, és ezért bármit meg fog tenni. Már többször megírtam a Kettős Mércén, hogy miért menthetetlen ökörség ez a hozzáállás, meg azt is, hogy mit kellene csinálni helyette, hogy több gyerek születhessen. A korábban felsorolt bölcsődebűnözés, családtámogatási agyrémek és kereseti egyenlőtlenségek mellett hasonló súllyal esik latba a hazai szülészeti ellátás állapota. Az orvoslásnak ez a különösen hierarchikus területe sokat tesz azért, hogy a nők kevesebb gyereket merjenek vállalni. Erről, ahogyan mindjárt látni fogjuk, legtöbbször az orvosok sem tehetnek.

Hé csajok, hát ti meg miért fizettek?
A hálapénz a hazai szülészet alfája és ómegája, rendezőelv, szelep és hatalomgyakorlás. Rendszer a rendszeren belül. Az ártatlan név dacára a legkevésbé sem hálából adjuk. A hálapénz adására a páciens nagyon is észszerű motivációja az, hogy a magyarországi szülészeti ellátás általános teljesítménye köztudottan rossz. Ennek konkrétan mérhető faktorai is vannak, a statisztikák lesújtóak.

Az OECD országok között stabilan a listavezetők között vagyunk a császármetszések arányában. A WHO által ajánlott 5-15 % helyett 2014-ben 35,7 százalékon állt és azóta tovább növekedett. Ez a jelenlegi ajánlott értéknek több mint duplája.

A gátmetszések ügye hasonlóan rosszul áll. Ezt a beavatkozást a gátrepedés megelőzésére szokás alkalmazni, annak azonban egyik fő okozója azonban éppen a hanyattfekvő szülő pozíció, amely szakmailag ritkán indokolható gyakorlat, mert a legtöbb esetben nehezíti a vajúdást és a kitolást, a fájdalmat fokozza, a vérkeringést rontja és jelentős felesleges terhelésnek teszi ki a szülés által érintett összes szervet, élen a hüvelyt és a végbélnyílást elválasztó gátizommal. A WHO ajánlás 10% alatti értéket tart elfogadhatónak, ehhez képest a legutóbbi ismert magyarországi adat 61,96 százalékos arányt mutat, első szülések esetében pedig 80% fölött valószínű ez a beavatkozás. Számos kórház kötelezően előírja a gátmetszést első szüléseknél, dacára annak, hogy a nemzetközi szakirodalom ennek ellenében foglal állást.

Ezeknél is fontosabb azonban az a sok keserű tapasztalat, amit az ellátásban jellemző bánásmódról gyűjtött be több generációnyi szülő. A gyermekes tematikájú webes rovatokban külön horrorirodalma alakult ki a szülésbeszámolóknak. A beszámolók nem hagynak kétséget maguk mögött: ha az ember csak úgy beszalad egy kórházba szülni, valószínűleg rosszul fognak bánni vele.

Ezt a nők tudják. Fiatal felnőttek már stabilan hallottak róla, hogy a szülésre ennyi-annyi tíz- vagy százezer forintot kell rászánni, illetve hogy a terhesgondozásra magánorvoshoz szokás járni.

A hálapénz olyannyira a rendszer integráns része, hogy egyes kórházak, illetve rendelőintézetek büféiben árulnak kis alakú borítékot.

A hálapénz kulcsmozzanata a szolgáltatást igénybe vevő fél teljes kiszolgáltatottsága. Ez egy szürkezóna, ahol a fizető fél semmilyen jogosultsággal nem rendelkezik, nincsen módja számon kérni ígéreteket, amely ígéretek ráadásul jellegzetesen el sem hangzanak: a boríték által egy tekintély jóindulatába ajánljuk magunkat. A viszony kiegyenlítetlen, hiszen a páciensnek legfeljebb annyi lehetősége van, hogy eldönti: él-e a paraszolvencia lehetőségével, vagy nem. Már amennyiben van módja így dönteni, hiszen számos ügyfélnek eleve nincs erre pénze. A szolgáltató – jelen esetben a totális fennhatóságot gyakorló orvos – azonban döntéseket hozhat afelől, hogy mindezért cserébe mit szolgáltat.


A borítékos orvoslás hierarchikus rendszerét jól mutatja, hogy az egyes szülés körüli dolgozók egészen különféle összegeket kapnak, függetlenül a teljesítményüktől és a gondozással eltöltött munkaidőtől. A jelenlegi szabályozás szerint amennyiben kérik, vagy kikötik a fizetést, úgy az bűncselekmény volna, ha azonban a páciens önkéntesen adja, akkor ugyan adóköteles, de legális. Ez a különbségtétel azonban bajos, és a sok hónapos várólisták, kölcsönkért orvosok és együtt, egy lendülettel emigráló ápoló-stábok idején egészen életszerűtlenül is hangzik. Ezen felül mélyen beágyazott kulturális mintával is van dolgunk.

A mai értelemben vett kötelező biztosítók az 1891. évi XIV. törvény alapján jöttek létre, ám ezek egységes szabályozását csak negyven évvel később hozták létre. 1950-ben államosították őket és létrejött belőlük a legendás SZTK (Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja). Az egészségügyi ellátás 1952-ben vált állampolgári joggá. Ekkor azonban nem volt rá elegendő forrás, így “1952- ben – a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottságának ülésén – elfogadták Gerő Ernő indítványát: a gazdaság átmeneti nehézségei miatt borravalós szakmává tették az egészségügyet.” - írja Solymosi Tamás.

A hálapénz az idők során a különeljárás váltságdíjává vált, és bár a ´70-es és ´80-as években a társadalombiztosítás már évről évre jelentős többlettel zárt, azaz lett volna miből finanszírozni az orvosok béremelését, a szubficitet másra költötték. A rendszerváltáskor aztán az orvosszakma lemaradt az értelmiségi presztízsszakmák között, az infláció és az államháztartás állandó hiánybetegségei miatt az orvosfizetések jócskán veszítettek értékükből.

Az 1988-as büntetőtörvénykönyv megtiltotta a hálapénz kérését, de megengedte, hogy elfogadják, ha nem kötelezettségszegésért kapják. 1998-ban Gógl Árpád minisztersége alatt felmerült a hálapénz rendszerének felszámolása, erre külön bizottságot alakítottak, amely tágabb összefüggéseiben tárgyalta a kérdést. Az ígért 400 százalékos egészségügyi béremelés azonban elmaradt, a téma lekerült az asztalról. Azóta politikai diskurzusok szintjén többször felmerült, sok ígéret elhangzott, amelyek közül igen kevés valósult meg, és a rezsim mit sem változott.

Bár a hálapénz szükségességét az egészségügy alulfinanszírozottságával szokás indokolni, valójában ez a bevételforrás nincs arányban az adott dolgozó rászorultságával, sem az elvégzett munka mennyiségével, sőt. Az alacsonyabb jövedelmi kategóriába eső dolgozók – így az egészségügyi szakdolgozók: szülésznők, műtősök, gyógytornászok és a legnagyobb korpuszt képező ápolók, valamint a kezdő orvosok – a legkevesebbet vagy semmit nem kapnak a paraszolvenciából. A fentebb már idézett Solymosi Tamás szerint azért lehetséges ez, mert az orvostársadalom öt-tíz százaléknyi tagja olyan sok paraszolvenciában részesül, hogy azt teljesen lehetetlen volna kifehéríteni és hivatalos bérként kifizetni nekik, ezek az emberek pedig – így Solymosi – felülreprezentáltak az orvosi érdekképviseletekben.

A páciensek osztályhelyzetéről még ennyi szó sem esik, természetesen. Mintha valamiféle jóindulaton és kedvességen alapuló népszokásról volna szó. Ebben az érvelésben úgy emlegetik a hálapénzt, mint valamiféle jótét önkéntes hozzájárulást, egy adománygyűjtő kampányt az egészségügy problémáinak kezelésére. Ugyanezen érvelés alapján pedig inkább nyilvános és átlátható közösségi gyűjtéseket kellene szervezni, hiszen abból nem véletlenszerűen és suttyomban, hanem közösen és súlyozva kellene részesülniük a munkatársaknak. Adót is kellene fizetni utána, el kellene számolni vele. A rosszul kereső orvosoknak adott hálapénz helyett lehetne progresszív adózásért kampányolni, különösen azért, mert a szociális helyzettel szorosan összefügg a hálapénz-képesség. Minél több pénze van egy páciensnek, annál több hálapénzt fog adni annál jobban kereső és jobban felszerelt intézményekben dolgozó embereknek a kiemelt ellátásért. Ugyanezt a pénzt, vagy ennél kevesebbet be lehetne szedni és rendszerszinten elosztani, ha progresszíven adóztatnának, így a jobban keresők arányosabban többel járulnának hozzá, hogy az egészségügy, egy természeténél fogva hálózatos társadalmi alrendszer stabilan működjön.

Pávatánc: az orvosfogadás rítusa
A gyakorlat maga nem illegális, még ha a helyzet jogi indoklása rendkívül hipokrita is, mivel a kötelező adózást szinte senki nem veszi komolyan. Klasszikus szürkezóna: 2015 októberében a Kúria megerősítette a hálapénz rendszerét egy nagy nyilvánosságot kapott ügyben, amelyben összesen 13 vádlott ellen folyt eljárás. A Honvédkórház dolgozói többen, több körben közölték a vajúdóval és élettársával, hogy a szülészeti stáb minden tagjának pénzt kell adniuk, és kerek perec megmondták a tarifákat is. Az igen szigorú elsőfokú ítélet után, amely egy szülésznőre vagyonelkobzást, több orvosra pedig próbára bocsájtást szabott ki, másodfokon már enyhítettek, végül pedig a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, a hálapénz elfogadása nem jogtalan előny, illetve indoklásában kitért arra, hogy ez bevett társadalmi szokás, így nem is lehet szankcionálni.

Az orvos felfogadásának összetett szubtilis rítusa van, amit illik pontosan teljesíteni, különben az orvos és más egészségügyi dolgozók ellenállását, akár haragját is kiválthatja az ember. A pávatánc azzal kezdődik, hogy az ember elmegy terhesgondozásra egy magánrendelésre. Ez történhet azért, mert a szakrendelőből az orvos maga átirányította, vagy mert korábban is hozzá járt nőgyógyászati magánrendelésre, illetve gyakori, hogy nők egymás ajánlásai alapján keresnek fel orvosokat. Aki félidőn (a terhesség 20. hetén) túl akar orvost keresni, annak nehéz a dolga, mert a népszerű orvosok be vannak táblázva, de a ráérősebbek is rossz néven vehetik, hogy ilyen későn bukkan fel náluk az anya, hiszen ezzel jelentős bevételtől esnek el, amelyet a magánrendelésen végzett terhesgondozásért kapnának.

Közszájon forgó algoritmus, hogy a magánrendelések alkalmankénti díjának tízszerese jár az orvosnak a szülésért. Ezért cserébe semmilyen nagyon konkrét vállalást nem kell tennie, de ha véletlenül tesz, akkor sem tudja senki számon kérni rajta. A várakozás jellemzően az, hogy a felfogadott orvos jelen lesz a kliens szülésénél, amire azért van igénye a felhasználónak, mert nem bízik az alapellátásban. Mivel a megállapodások homályosak és számon kérhetetlenek – valójában nem legálisak, de olyannyira bevettek, hogy a gyakorlat szintjén már senki nem tekinti annak őket –, ezért végülis tökéletesen véletlenszerű, hogy a páciensnek, minden erőfeszítései, biztosíték-vásárlásai és próbálkozásai dacára, vagy azoktól függetlenül, milyen ellátásban lesz része. Hogy az orvos megjelenik vagy sem, hogy sietteti-e a szülést mert lejárt a műszakja vagy menne valahová, hogy milyen a további, az osztályon éppen ügyeletes dolgozók hozzáállása, tudása, állapota, az teljességgel a vakszerencsén múlik.

Több kórházban elterjedt szokás, hogy szülésznőt is fogadnak a várandósok – a cikk szerzőjét például választott orvosa szólította fel erre, mondván, csak akkor vállalja el. Ilyenkor a szülésznőnek külön boríték jár a szüléskor.

A szakemberválasztás rendszere ugyanakkor az orvosnak és a szülésznőnek is rossz: ilyen rendelkezésre állást tényleg nem lehet az egészségügyi bértáblában kiszabott fizetésből kialkudni, hiszen a ledolgozott ügyeleti-rendelési idején túl a fogadott szülész és bába bizony feláll az asztal mellől, felkel éjjel akárhánykor, ha szülésbe kell mennie. Nem csak érzelmileg, logisztikailag sem kivitelezhető ez a rezsim az alapfizetésből, de nagyon megterhelő is, fizikailag és pszichésen egyaránt. Ennek még csak nem is a medikalizált protokollok a fő okozói, hanem az állandósult, égető kapacitáshiány, amivel az intézmények küzdenek. Ez túlterheli és nyomás alatt tartja a dolgozókat, megfosztja őket számos lehetőségtől, egymásra zsúfolja a szülőnőket, így rontja az ellátás színvonalát és a szereplők közötti kapcsolatok minőségét.

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy miért nincs szervezett és összehangolt politikai érdekérvényesítés ez ellen a mindenki érdekeit sértő rendszer ellen. A hálapénzt ugyanis a fogyasztói gyakorlat működteti. A puszta szokáson túl, népegészségügyileg, gazdaságilag és erkölcsileg tökéletesen indokolhatatlan, hogy a társadalombiztosításból fizetett egészségügyi dolgozóknak miért juttatunk fekete jövedelmet ahelyett, hogy rendszerszintű változtatást próbálnánk elérni ebben a kérdésben, ami ráadásul minden egyes állampolgárt érint.

Osztályáruló
Geréb Ágnes egyik ősbűne, hogy már klinikai praxisa alatt sem volt hajlandó hálapénzt elfogadni, ami nagyon erős versenyt támasztott a többi orvos felé. Már maga a felvetés, hogy lehetséges volna orvoslás az ajándékok feketegazdasága nélkül, megrázkódtatást jelent a struktúra számára. Geréb ezen felül agencyt adott a szülőnő kezébe: nem volt hajlandó megfosztani őt az érdekérvényesítő képességétől, pedig ez a modern, felvilágosodásban gyökerező orvoslás alapvető elvárása a művelői felé, az ő klinikai évei során sokkal szigorúbban, mint manapság. Egész működésével egyfajta szolgáltatói fordulatot vetített előre, ahol a hatóságként működő, engedelmes testek ellenőrzésére, azok termelékenységének helyreállítására kialakított nagy rendszernek át kellene kalibrálnia magát filantróp vállalkozássá. Ez a tekintélyelvű orvoslás számára alapvető támadást jelent. Ezen felül még az osztályszempontot is szem előtt tartotta, és megnyitotta a jó szülések lehetőségét a szegények előtt.

Az otthon szülés úri huncutságként vonult be a köztudatba. Ebben nincsen semmi meglepő, a nőjogi mozgalmakat végigkísérte ez a bélyeg. A sejtetéssel ellentétben Geréb csapata kifejezetten nagyon kevés pénzért dolgozott. 2010-es letartóztatása idején a tarifa a következőképpen alakult: annak vállalták, hogy kimennek a szüléséhez, aki elvégezte az alapítványuk szülésfölkészítő tanfolyamát, ami egy egész hetes intenzív kurzus volt. Ennek az árát nullától 50 ezer forintig terjedő összegként határozták meg, hangsúlyozottan a résztvevőre bízva, hogy ezeken a határokon belül annyit fizet, amennyit ő jónak lát. Azaz voltak részvevők, akik ingyen, vagy néhány ezer forintért vettek részt, és nyilvánították ki ezzel a szándékukat, hogy Geréb stábjával szüljenek. Erről az összegről a résztvevők számlát kaptak. Ha akarták, ezen felül tetszőleges összeggel, névvel vagy név nélkül, támogathatták az alapítványt a szülést követően, de ez fakultatív volt. Geréb elmondása szerint most is vannak rendszeres támogatói korábbi kliensei közül.

Irtózatos piaci versenyt jelentettek a protagonisták a hálapénzes-magánrendeléses fogadott orvosokhoz képest. Mindezt úgy, hogy a mozgalmárokat, az eszközeiket, a bérüket, a biztosításukat nem finanszírozta a társadalombiztosítás. Összehasonlíthatatlanul kevesebb pénzből csináltak nőbarátabb szülészeti szolgáltatást.

Nem mintha ebből a pénzből valaha kijöttek volna. Geréb állítása szerint soha nem kerestek annyit, amennyiből rendes bérre állásba lehetett volna venni a stábot. Önkéntes munkákkal, pályázati vállalásokkal próbálták kiegyensúlyozni a büdzsét, kitartóan sikertelenül. Nagyon valószínű, éppen a pénzhiány miatt szigetelődtek el – ezt fel is rója több, az intézményen kívüli, illetve a természetes szülésért dolgozó szakember és civil.

Törvénybe iktatott osztálykülönbségek
2010 előtt is voltak kísérletek az intézményen kívüli szülés szabályozására, de az Orvoskamara meglehetősen elutasító volt ezzel szemben, és sokak szerint Geréb maga is hajthatatlannak mutatkozott. Falus Ferenc, az orvoskamara részéről delegált egyik képviselő egyenesen arról beszélt, hogy Geréb rossz kommunikációja tehet a folyamat bukásáról. „Mártír típusú személyiség” - mondta róla az utóbb minden idők leginkomptensebb főpolgármester-jelöltjeként elhíresült tisztifőorvos.

Geréb 2010-es letartóztatását követően villámgyorsan megindult az intézményen kívüli szülés szabályozása, ami eladdig húsz éven át váratott magára. Ez nem független attól, hogy a legerősebb érdekképviselőt kivonták a forgalomból, egyúttal az intézményi szülés pártfogói is megkapták a maguk skalpját. Ugyanakkor a strasbourg-i Emberi Jogok Bírósága is elítélte Magyarországot a szabályozatlanság miatt. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nagy energiákat fektetett a törvény előkészítésébe, és az 2011. április 1-jén hatályba is lépett. A Gerébet támogatók és szabad szülést pártolók szervezetei már előzetes észrevételeikben rátapintottak fontos pontokra: a rendelet szerintük magasra helyezte a technikai lécet és olyan biztosítási környezetet vár el, amelyhez a legtöbb független bábának nincsen kellő befektetni való tőkéje; ellenben az intézményen kívüli szüléseket nem vonja az egészségbiztosítás hatálya alá. Tehát szabad intézményen kívül szülni, de arra egy fillért nem az az OEP, viszont drágák a peremfeltételek.

Az tud otthon szülni, akinek van rá pénze. Ezzel helyreállt a rend: a szabad szülés legalizálása által éppen azzá az úri huncutsággá vált, aminek mindig is tartották az ellenzői, és a kellően tehetős asszonyoknak meg is engedik, hogy ezt a hóbortjukat gyakorolják. Mindenki másnak marad az újraszigorodó kórházi ellátás, és ezzel a hálapénz rendszer fenntartása.

Papp Réka Kinga
*
Az otthon szülésnek mindenképpen előfeltétele - szerintem! - az édesanya életkora, az egészséges terhesség és az is, hogy előzőleg nem volt sem vetélés, sem halva szülés, de (közvetlen) a születés utáni csecsemőhalál sem. Ha egyik sem, akkor légyen zöld út! Amennyiben az édesanya nem szenved semmiféle betegségben, magas vérnyomásban, akkor nincs akadálya. De ha bármilyen kockázat is felmerül(het) akkor kizárólag intézményi ellátás, mert reményeim szerint ott vannak különféle életmentő gépek és -lehetőségek. S, bízom abban, hogy azt - szükség esetén- használják is.
Az elmúlt héten egyik ismerősöm - hatalmas szerencsével! - ezt kiemelném. Egészséges kisfiút szült. Az egyik budapesti klinikán - akarattal nem nevesítek - mert még varratszedésre vissza kell mennie. Tehát a klinikán egyik botorságot követték el a másik után. Először is a baba harántfekvéses volt. Az édesanya túl a 40 évén valóban veszélyeztetett terhes, sőt előzőleg magas vérnyomás miatt bent is tartották. Mindezek ellenére hüvelytágítást csináltak. Mi a jó fenének? Amikor nem lehetett vita kérdése, hogy harántfekvéses babának a legjobb a császár- és nem a hüvelyi szülés. Akkor miért szenvedtették a szerencsétlent? Csak?! Tippem szerint fogalmuk nem volt, hogyan induljanak a szülésnek. Aztán csak megcsászározták. Továbbiakban a frissen műtött édesanyának nem volt teje. Két napig és még pár óráig az újszülöttnek (biztosan csírátlanított) de vízet adtak. Miután a nagymama betelefonált, akkor adtak a babának (más) anya tejét. Miért nem szóltak, hogy vigyen be az apuka tápszert, ha erre nem futja a klinikának. Szerencsésen hazaérkeztek. Mit is írhatnék, irgalmatlanul dühös voltam és vagyok is, mert ilyen híreket kaptam. Továbbiakban még panaszom az is, hogy szinte semmit nem közöltek az édesanyával a babával kapcsolatosan.
Magyarországon az eü. süllyed, egyre jobban. Valóban, már az is (el)választó vonal, ki hol születik és milyen körülmények között? Ki lesz a választott orvosa és lesz-e egyáltalán. S, ha nem futja rá? Csak szerényebb javadalmazás, akkor a nővérek, a bébit ellátók így állnak a munkájukhoz? Rendesen kétségbe estem, ezeket a dolgokat hallva.
 
*
Miért nem szóltak, hogy vigyen be az apuka tápszert, ha erre nem futja a klinikának.
Nem ismerem , hogy az említett klinikán, mik a szokások, de az most már általánosan elfogadott, főleg bababarát kórházakban, hogy csak végszükség esetén adnak tápszert, igazából még a "teáztatás" se jó. Tápszerrel teljesen más bélflóra alakul ki, mint amilyen anyatejjel.
Őszintén szólva, kétlem, hogy a nagymama betelefonálása miatt kapott bármit. A csecsemőket mindennap mérik, az első napokban természetes a fogyás, sőt a táplálás mennyiségét is mérik, ahhoz, hogy a hazamenetel előtt meg tudják csinálni az anyagcsere szűrést 60 g anyatejet kell elfogyasztani a babának, ha ez nem jön össze, akkor a vizsgálatot később a házi gyerekorvos megismétli.
 
Az egész terhesség alatt négyszer kötelező terhesgondozáson részt venni, azt a törvény kötelezően nem írja elő, hogy ezek időpontjai a terhesség mely hetére kell hogy essenek.
Ez azért így nem teljesen igaz, az anyasági támogatáshoz kell a négy terhesgondozás, de, ha minden előírt vizsgálatot el akar az ember végeztetni, amihez beutaló kell a nőgyógyásztól, lényegesen többször találkozni kell az orvossal.
Én mind a négy gyereknél a körzeti nőgyógyászhoz jártam, és így is elég sokszor le lettem cs%szerintve, ha egy-egy havi, kétheti jelenésem kimaradt.
 
Amikor nem lehetett vita kérdése, hogy harántfekvéses babának a legjobb a császár- és nem a hüvelyi szülés.

Hogy a konkrét esetben mi volt azt nem tudom, akár teljes mértékben igazad lehet.

De hidd el, hogy pont az ilyen hozzáállás miatt rendkívül magas a császármetszések száma. A ma szülő nők és apák nagy részénél egyértelmű elvárás, hogy "nincs kockázat". Az orvos feje fölött Damoklész kardjaként lebeg a műhibaper. Ha vág, akkor legalább kijelentheti, hogy ő megtett mindent. Ha egyetlen nap miatt a baba koraszülött lesz, akkor az orvos a császármetszést fogja választani, akkor is, ha belül tudja, hogy egyébként problémamentes hüvelyi szülés lenne.
Sőt tovább megyek, sokan már elve nem gondolkoznak normál szülésen, a terhesség elején kijelenti, hogy náluk császár lesz és kész, a gyerek nehogy már végigszenvedje a szülést vagy minimális kockázat legyen. Figyelembe sem veszik azt, hogy ha ez normális lenne, akkor a nők hasán cipzár lenne alul be, felül ki elven.
 
Ez azért így nem teljesen igaz, az anyasági támogatáshoz kell a négy terhesgondozás, de, ha minden előírt vizsgálatot el akar az ember végeztetni, amihez beutaló kell a nőgyógyásztól, lényegesen többször találkozni kell az orvossal.
Én mind a négy gyereknél a körzeti nőgyógyászhoz jártam, és így is elég sokszor le lettem cs%szerintve, ha egy-egy havi, kétheti jelenésem kimaradt.
Éppen ezt írtam én is, hogy aki úgy gondolja, hogy neki a terhességmegszakítás szóba sem jöhet, annak nincs kötelező jelentkezés. Ha minden előírt vizsgálatot meg akarsz csináltatni, akkor persze hogy kell a beutaló, de ezek a vizsgálatok nem kötelező jellegűek. Lehet, hogy lecseszerintenek, de egyéb szankció nincs.
 
Ugyanezt a pénzt, vagy ennél kevesebbet be lehetne szedni és rendszerszinten elosztani, ha progresszíven adóztatnának, így a jobban keresők arányosabban többel járulnának hozzá, hogy az egészségügy, egy természeténél fogva hálózatos társadalmi alrendszer stabilan működjön.

"A szocializmussal az a baj, hogy előbb-utóbb elfogy a mások pénze" - Margaret Thatcher

Magyarországon úgy a lakosság 25%-a, aki a minimálbér feletti jövedelem után fizet járulékot(Ráadásul ezek egy része állami alkalmazott, tehát zsebből zsebbe fizet járulékot). Ők azok, akikről egyértelműen kijelenthető, hogy átlagosan fedezik a saját egészségügyi ellátásukat. (Ma összesen nincs annyi járulékfizető, mint az említett '70-es években)
Nem a most finanszírozó réteget kell tovább lehúzni, hanem azokat, akik vígan röhögnek a rendszeren, az alkalmazottaikat bejelentik minimálbéren 4-6-8 órában a többit meg a zsebükbe tolják, hiszen tök mindegy mennyit fizetsz, az ellátás ugyanaz. Ha meg gond van úgyis fizetheted a paraszolvenciát. Ezt a pénzt kell behajtani, pont ezt hiányzik a rendszerből.
 
Stadionépítést túltolták.
Nincs rá jelentkező aki fenntartaná.
A magyar foci a béka segge alatt (és még finoman is fogalmaztam) ...stb

Kérdésem: nem kellett volna ezt a rengeteg milliárdot, amit a foci projektbe invesztáltak különböző szakszavak mögé bújtatva (pl.: TAO pénz, ami OV és matolcsi szerint nem közpénz. LOL), inkább az otthonszülésbe* invesztálni?

* vagy legalább olyan formában, hogy kórházak mellé felhúznak egy-egy kisebb tömböt, vagy kialakítanak egy egy részleget, és ha probléma van, akkor gond nélkül áttolhatják és kórházi kezelésbe részesíthetnék a szülő nőt?

Hát nem azon siránkozik sok orvos, hogy sok a beteg és kevés az orvos?! (nem vagyok hülye, tudom a választ, tudom hogy csak a pénz kell nekik, de engedtessétek meg nekem, hogy ha már engem / minket hülyének néznek az orvosok ezzel, akkor hadd nézzem már én is annak őket )

A magyar népességnek (illetve annak fogyásának) vajon a foci / a fenntarthatatlan stadionépítés az érdeke, vagy a sok újszülött, akik biztosítják majdan az időseknek a nyugdíjukat?

Vajon hány nőnek szegték a kedvét az orvosok a további baba várástól a brutális ellátásmódjukkal?! (mert megtehetik, mert nincs egyetlen egy olyan hatóság akik seggbe rúgnák őket, az orvosi kamara az orvosokért vannak, a betegjogi képviselők is szintén, az ántsz is szintén - tekintve hogy máig nem adták ki a TASZ-nak az MRSA fertőzésekre vonatkozó számokat, a kórházban történő műhibaperek pedig nem az adott orvos ellen szólnak, hanem a kórház ügyvédjei illetve azok biztosítóival állsz szemben. EBF-et pedig 2010-ben felszámolták. Mai napig azt sem tudod, hogy az adott orvosnak hány műhibapere és vagy ellene tett panasz van a rovásán)

Sokszor elgondolkozom az Afrikában szülő nőkről. Múltkor láttam egy dokumentumfilmet ezzel kapcsolatosan. Ott nincs siettetés, nincs a mama pocakjából történő kikönyöklés, mert az orvosnak lejár az ideje, nincs a szülő nővel való ordítás, nincs kényszer hogy ilyen pózba vágd magadat, mert az az előírás, annak ellenére hogy rengeteg szakirodalom leírja: helytelen megközelítés a hanyatt szülés. Pedig Afrika nem Európában van, nincsenek hiper szuper kütyüik, mégis emberibb a szülés folyamata.

Igaz fűtött gyepű stadionjaik sincsenek...
 
De jó kis cikk!Nagyon jól leírja a jelenlegi szomorú állapotokat.Az ikreimmel a kecskeméti kórház "vendégszeretetét" élveztem hónapokon keresztül.Annyi de annyi szomorú sorsot, és történetet láttam.Velem mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, de tényleg mindenkivel jóban voltam, mindenkinek jattoltam, és hordtam az ajándékokat.December 19-én vették ki a fiúkat.Nekünk muszáj volt.Levált a méhlepény.De azon a héten, aki élt és virult mindenkit megszülesztettek.
Nem viccelek.Akik bent voltak, pár óra a szülőszobán, (nem ment a kilövés derékszögben, fekve) pár órán belül, akkor császár.....Futószalagon.
Csak néztem ki a fejemből, hogy ilyen nincs.
Nagyon sajnálom Geréb Ágnest.Én magamtól soha nem választottam volna az otthonszülést, az ikreknél meg aztán pláne nem.
„Geréb Ágnes két év letöltendő börtönbüntetést kapott egy olyan ügyért, ami kórházakban is előfordul, mégsem ítéltek miatta szabadságvesztésre kórházi orvost soha Magyarországon. Felháborítónak tartjuk a döntést. (...)” – írja az emberi jogokkal foglalkozó TASZ.
Tegnap Szabó T. Anna egy vajúdós képett tett ki a Face-re, az alábbi szöveggel.Gyönyörű írás szerintem.

  1. "Ez a legintimebb képünk Gyurival: itt lettünk felnőttek. Bizalom és támogatás, szeretetteli közelség az első fiunk születése utáni délelőttön, a két napos fájdalom, a hosszú-hosszú vajúdás, és a pár órás bódult alvás utáni teljes kimerültségben. Ha ő nem lett volna velem, csak a rettenetes, oxitocinnal nehezített kínlódás maradt volna meg a szülésből, az ágyra feszített kiszolgáltatottság, a másik ágyon fekvő nő nyögései, és az, hogy a nyitott ajtón át bárki benézhet a méhem...ig. Így viszont arra emlékszem a legjobban abból a nagycsütörtöki éjszakából a testi-lelki jajgatás sötétjén túl, hogy akit szeretek, velem van, fogja a kezem, segít és biztonságot ad, igazi társ. Ott volt végig a szülésznő is, cserélte a lepedőt, virrasztott mellettem, és aztán hajnali háromkor hívta fel az orvosomat, aki azonnal jött. Végül a fiunk megszületett, kétezerkettő nagypéntekén.
    Az apás szülés korábban soha nem tapasztalt közelségbe hozhat nőt és férfi, férfit és gyereket. Hálás vagyok, hogy átélhettem. Most, hogy sokan bosszút lihegő haraggal démonizálják Geréb Ágnest, aki rengeteget tett azért, hogy az apák is megélhessék a születést, és hogy a nők ne rettegjenek a szüléstől, fontosnak tartom, hogy megosszuk egymással élményeinket és traumáinkat, de utána józanul, minden szempontot figyelembe véve beszélgessünk a biztonságos és szeretetteli születés körüli további teendőkről.
    Ezért tettem ki ezt az édesapám készítette bensőséges fotót – én magam így szeretnék hozzájárulni a megértésre törekvő párbeszédhez.

    Kiegészítés: bíztam és bízom az orvosomban, huszonöt éve járok hozzá, tisztelem és szeretem. Kilencvenötben egy műtéttel megmentette az életemet, ott ült mellettem, amikor felébredtem, és biztatott, hogy lehet gyermekem (nekem az akkor az egész világnál fontosabb volt). Lelkileg is mindig segített, abszolút empátiával állt mellettem, nemcsak a női gondjaimban, minden mondata, gesztusa a helyén - ezért bennem fel se merült, hogy ne kórházban szüljek. Minden tiszteletem és csodálatom az elhivatott orvosoké.
    A szülés mégis nehéz volt, mert féltem. A haláltól, nem az orvostól vagy a kórháztól. A rettegésem már a gyermekem életét veszélyeztette. Ezért kell a nőkre figyelni, hogy oldódjon a szorongás. Ezért fontos a bába, a dúla, a kísérő. A támogató figyelem, a katartikus szeretet.
    A versem is mutatja, hogy a rettegés csak további szenvedéssel jár:
    http://szabotanna.com/versek/szabo-t-anna-szuloszoba/"
 
már négy napja megmozdulni sem engedtek Akarva akartlanul ismerössé váltakA pittyegő hangok Az ügyeletes orvosok , nővérek ápolók, Ki hagyta otthon a lázas gyerekét, ki beteg anyosát . Keveselték a szabadidejüket a megbecsülést. Kenjék a hajukra a pénzt Mondták Az időt adják vissza Ezt hiányolták jó néhánnyan Morogva tették dolgukat. Infuzió,borotválás, ágytál Egyik éjszaka valakinél a pittyegés megállt folyamatos sipolás váltotta fel Rémület járt át hasonlót csak a filmekben láttam. Ennyi volt ? Azonnal mindenki tudta a helyét Elkezdődött a harc A harc az életért Iszonyú hosszunak tünt. Minden másodperc Reménytelenek tűnt. Egy Pityegés ......utánna még egy ...... majd egyeletesen úgy mint előtte Sikerült!! Az fételen leirhatatlan öröm összeölelkeztek Mosolyogtak egymásra Boldogok voltak Jól csináltuk ?Ezt a harcot ők nyerték.Élmény volt látmi örömüket. Pénz ? Itt nem ér semmit
 
Jaj én nem is szeretek visszanézni, mert mindig felzaklat.
A kismama, akinek szivárgott a magzatvíz, hiába mondta, hogy szerinte az az.Nem hittek Neki.Amíg aztán késő lett.Már nem lehetett megmenteni a babát, még túl pici volt.
Vagy az a kismama, akinek már egekben volt a vérnyomása hetek óta, de nem volt fogadott orvosa.Vagy 3-4 napon keresztül nem reggelizhetett, hátha ma kiveszik.A végén már elkerültem, mert annyira sajnáltam.
Vagy a koraszülött osztályon, egy fiatal,cigány, és nagyon szegény nő.Azért kerültek oda, mert a kutya nem foglalkozott a szerencsétlennel, és oxigénhiányos lett a baba.
Vagy egy másik, aki valami fertőzést kapott (ha jól emlékszem tehenektől) és újra kellett éleszteni a babáját.Mint a kutyával úgy beszéltek vele.
Minden másnap tudott csak jönni a babához, nem volt pénz buszköltségre.
Évekig kisértett az a sok szomorú női sors amit ott hónapokon keresztül láttam...
De jó lenne, ha végre változna valami....
Ha mire a lányom szülne, nem ilyen állapotok lennének...
 
Tetszett volna nem elutasítani a magán egészségbiztosítást annak idején az uszítás hatására, mára jóval nagyobb rend lenne.
Ja, hogy akkor el kellett volna mozdulni a fekete/szürke foglalkoztatásból a fehéredés irányába és el kellett volna kezdeni tisztességesen fizetni a járulékokat...? Közösen választottuk, demokratikusan, hogy maradunk a szürke zónában.

Teljesen egyetértek, én például nem háborodtam fel a vizitdíjon, hiszen korrekten elmagyarázták, hogy miért vezetik be. És azt is, hogy mi történik, ha nem vezetik be.
Köszönjük szépen Viki! És persze köszönjük az ostoba, befolyásolható embereknek.

Én nem tudom, miért lepődtök meg azon, hogy Mo. szülészete ilyen siralmas helyzetben van, amikor a nőgyógyászat szintúgy egy rakás szar. Mármint az állami.
Kb. 2008 óta nem találok olyan nőgyógyászt, aki TB alapon korrektül, a tudásának legjavát adva vizsgál meg. Azért írok 2008-at, mivel a nőgyógyászom akkor hagyta el az országot és külföldre ment. Ő nem tett különbséget magán és TB-s beteg között.
A csapból is az folyik, mennyire fontos a szűrés. Köztük a rákszűrés is. El is megyek rá. Tavaly novemberben voltam. Szakorvosi rendelőben, "ingyen".
Aztán a vizsgálat után kb. két héttel később megtudtam, hogy a drága jó FŐORVOS!!!!! úr nem végezte el a hüvelyi ultrahang vizsgálatot, amivel tulajdonképpen a PETEFÉSZEKRÁK szűrését végzik el, mivel az MÁSKÉPPEN NEM KIMUTATHATÓ!!!
De semmi probléma, majd összegyűjtök egy kis pénzt és megcsináltatom magánúton. Mit számít, hogy egy kötelező vizsgálatot ma Mo-n csak magánúton lehet elvégeztetni, mivel az orvosok szarnak rá? Ha meg szólni merészel az ember, akkor még nekik áll feljebb.
 
Teljesen egyetértek, én például nem háborodtam fel a vizitdíjon, hiszen korrekten elmagyarázták, hogy miért vezetik be. És azt is, hogy mi történik, ha nem vezetik be.
Köszönjük szépen Viki! És persze köszönjük az ostoba, befolyásolható embereknek.

Én nem tudom, miért lepődtök meg azon, hogy Mo. szülészete ilyen siralmas helyzetben van, amikor a nőgyógyászat szintúgy egy rakás szar. Mármint az állami.
Kb. 2008 óta nem találok olyan nőgyógyászt, aki TB alapon korrektül, a tudásának legjavát adva vizsgál meg. Azért írok 2008-at, mivel a nőgyógyászom akkor hagyta el az országot és külföldre ment. Ő nem tett különbséget magán és TB-s beteg között.
A csapból is az folyik, mennyire fontos a szűrés. Köztük a rákszűrés is. El is megyek rá. Tavaly novemberben voltam. Szakorvosi rendelőben, "ingyen".
Aztán a vizsgálat után kb. két héttel később megtudtam, hogy a drága jó FŐORVOS!!!!! úr nem végezte el a hüvelyi ultrahang vizsgálatot, amivel tulajdonképpen a PETEFÉSZEKRÁK szűrését végzik el, mivel az MÁSKÉPPEN NEM KIMUTATHATÓ!!!
De semmi probléma, majd összegyűjtök egy kis pénzt és megcsináltatom magánúton. Mit számít, hogy egy kötelező vizsgálatot ma Mo-n csak magánúton lehet elvégeztetni, mivel az orvosok szarnak rá? Ha meg szólni merészel az ember, akkor még nekik áll feljebb.
Hasi UH-n is látszik, ha van valami a petefészkekkel...
 
Hasi UH-n is látszik, ha van valami a petefészkekkel...
Ne viccelj, több kilós daganatot nem látott az asszisztens, orvos meg sem nézett! Veszekedni kellett, hogy méltóztasson már ő is megvizsgálni, mondjuk ő sem látott semmi rendkívülit. Magánrendelésen másik orvosnak az is elég volt, hogy megtapogatta a hasamat, másnap már szövettant vett, két ezer forintért.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére