Bombameglepetés Hódmezővásárhelyen, az ellenzéki Márki-Zay Péter legyőzte a fideszest.

Hódmezővásárhely — Soha nem látott érdeklődés kísérte a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást, amelyet Almási István fideszes polgármester halála miatt kellett kiírni.

Este 18:30-ig a választásra jogosultak 61,35 százaléka vett részt a szavazáson, míg 2014-ben a teljes részvétel is alig haladta meg a 36 százalékot.

Folyamatosan frissítjük: A szavazatok 98 százalékos feldolgozottságánál az ellenzék által támogatott független polgármester-jelölt magabiztosan vezet!

Dr. Márki-Zay Péter: 57.54%

Hegedűs Zoltán: 41.59%

Dr. Hernádi Gyula: 0.87%

Eredményváró:

Márki-Zay Péterék élőben közvetítik eredményvárójukat, óriási az öröm, ovációval fogadták Márki-Zay bejelentését:

(A többiek nem közvetítik élőben az eredményvárójukat)

Háttér

A választás tétjét a közelgő parlamenti választás emelte, ezért egyfajta főpróbaként tekintettek rá a pártok. A mindig is fideszes, illetve KDNP-s polgármester vezette városban ugyanis komoly kihívót kapott a fideszes jelölt, Hegedűs Zoltán alpolgármester. Márki-Zay Péter független jelölt mögött valamennyi ellenzéki párt felsorakozott, így a sikeres szereplése az ellenzék számára irányadó lehet az áprilisi választásokra.

Hegedűs mellett mindent bevetettek a kormánypártok, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter helyi erőként folyamatosan mellette kampányolt, és meghívására sorra látogattak Hódmezővásárhelyre a kormánytagok Orbán Viktor miniszterelnökkel az élen rengeteg fejlesztést ígérve a városnak.

Harmadik jelöltként Hernádi Gyula volt MSZP-s önkormányzati képviselő indult, akinek jelöltsége az ellenzék szerint a Fidesznek kedvezett volna eredetileg, mivel Márki-Zaytól vehetett volna el szavazatokat. Hernádit ki is zárták emiatt a szocialista pártból.

Márki-Zayt pedig még a templomban is kiprédikálták, de ennek ellenére az emberek megválasztották. Vagy éppen ezért?

Marki.jpg
 
Nem, hanem a kiíró meghatározta, hogy 50 ezer óra világítási idő mellett kell kiszámolni a megtérülési rátát. Aztán ezt felemelték 100 ezer órára, gyanítom azért, mert 50 ezer órával nem jött ki megtérülés.
Itt pl felelősségre vonható az, aki a módosítást kezdeményezte, mert nem hinném, hogy elfogadható indokot tudna rá adni.
(A megtérülési időt előre kellett /volna/ tudni.)
Nem a beadás után módosítottak, hanem a beadás előtt. Gondolom, többen jelezték, hogy baj van, nem jönnek ki a számok.
Na ezt nem értem!?
Ha én kiírom, hogy 3 vagy 15 év alatt kell megtérülni, azt vagy tudja a jelentkező teljesíteni vagy nem.
(Az persze más kérdés, ha a "kívánt pályázó baráti viszajelzése" miatt történt, de az már a csalás kategória.)
A világítás korszerűsítésnek van egy olyan baja, hogy nem egyszerűen a meglévő lámpatesteket kell kicserélni, hanem ki kell építeni egy új rendszert, a mai szabványok és előírások szerint, aminek rendszerint a régi sem felelt meg.
Én ugyan nem vagyok világítástechnika mérnök, de a lámpaoszlop adott magassága és a világítótest (majdnem izzót írtam) által produkált fényerő (lumenben, hogy ne trükközhessenek a lux vagy candella értékekkel) alapján ki lehet számolni, sőt be lehet állítani a réginek megfelelő azonos vagy akár nagyobb fényerőt és az azonos vagy akár kevesebb lámpatest számot.
Ez pedig többlet világítótesteket, oszlopokat, vezetéket, mindenfélét jelent, esetleg komplett utcákat, ahol korábban nem volt közvilágítás.
Ez esetben viszont ez nem a meglévő modernizációja, hanem fejlesztés, ami tuti, hogy nem fér bele a kírásba, pontosabban az EU által biztosított összeg folyósításának feltételeibe.
Tehát ugyan olcsóbban égnek majd a lámpák, de egyúttal több is lesz belőlük, szóval nem csökken olyan arányban az üzemeltetési költség, mint várták, és nem X, hanem X+Y lámpatest lesz a jövőben, ami meg a beruházási oldalról zárja össze az ollót.
Hogy 1xűsítsek:
A régi higanygőz lámpák átlag 15-2o ezer órát bírtak (ezek a sápadt/hideg fehér fényűek).
A nátriumgőz lámpák 15-25 ezer órát bírtak (ezek a meleg sárga színűek).
A ledek ezzel szemben 3o-5o ezer órát bírnak.
Valamint, a hagyományosnál egyszer kiég, elpattan a szál, vagy a fojtó dobja fel a talpát, míg a lednél eddig garantált a fényerő, utána csökken folyamatosan (akár harmadával is).
Ez utóbbit elkerülendő, ha nem teljes teljesítményen üzemel a led lámpa, akkor az élettartam akár duplázható is.
Valószínű, hogy az EU-s előírások felett pongyola módon átsíklottak és a fagyi visszanyalt, mert 5o ezer óra után is az előírt fényerőt kellett a lámpatesteknek leadnia. Az meg végképp amatőrség, ha azt hitték, hogy a 8o%-ra visszavett teljesítmény 8o% fényerőcsökkenéssel jár, hisz az a távolság négyzetével fordítottan arányos (és még mindig nem vagyok világítástechnikai mérnök, csak figyeltem a fizika órán). Ha betettek volna a lámpatestba +2+4+6 ledet, akkor valózínűleg a csökkentett terheléssel is biztosították volna a kívánt fényerőt az elvárt élettartam teljes idejére.
Ez viszont többletköltséggel járt volna és akkor csak profit van, de nincs extraprofit.
Amúgy mivel a ledeknél nincs kiégett szál miatti izzócsere (az elektronika meg szintén hosszú élettartamú), nincs többlet üzemeltetési költség, miként nincs +Y lámpatest állítási költség sem.
Úgyhogy én nem tudok az érveléseddel azonosulni.
 
Az az út nem ér véget a horvát határnál, megy tovább Szlovénia felé (Pincétől kezdve folyamatos). A horvát leágazás után hiányzik összesen kb. 10 km-es szakaszon a 2x2 sáv.
Aki csak Horvátország felé jár, és soha nem megy Olaszország vagy tovább Európa felé, annak ez nem tűnik fel. A fidesz brancs ezek szerint a horvát tengerpartra jár, ezért nem hiányzik nekik a folytatás.

Nem akarok a vitátokba belebonyolódni, így csak halkan kérdem: Horvátország nem Európa (mármint úniós tagország)?
 
Riomare , nem hát ! Pont ugy nem mint Magyarország sem volt soha része annak , hiszen felkellett "zárkozni" meg hasonlok mennek meg mentek minden médiában . Gondolom eggyesek nagyiramba feltolták egy eddig ismeretlen szigetröl Europába .:rohog:
Flamingo , teljesen nemérted a dolgot ! Fogalmad sincsen niért Higany meg Nátriumgöz lámpákat használnak ;) Elösször is borgözzel még lámpák nemmüködnek pálinkával ugyszintén nem ! De kérlek alássan ezt direk a Lepkegyüjtöknek szerelték fel . Mert a különbözö éjjeli lepke a más és más fényhullámra érzékeny arra repül ! De lehetne ám Quarc lámpákat is betennni , de az versenybe lépne némely Spa hotellel a környéken !:rohog:
 
Utoljára módosítva:
Itt pl felelősségre vonható az, aki a módosítást kezdeményezte, mert nem hinném, hogy elfogadható indokot tudna rá adni.
(A megtérülési időt előre kellett /volna/ tudni.)
Valószínűleg nem vonható felelősségre, ha egységesen változtatta meg a kiírást. De arról, hogy hogyan működik a pályázatosdi, írtam már egy hosszabb eszmefuttatást, nem írnám meg most még egyszer, ha nem baj. De kikerestem Neked: #13

Na ezt nem értem!?
Ha én kiírom, hogy 3 vagy 15 év alatt kell megtérülni, azt vagy tudja a jelentkező teljesíteni vagy nem.
A baj ott van, hogy valószínűleg egyik sem térült meg 50.000 óra azaz 11 év alatt. Nem az volt kiírva, hogy X év alatt kell megtérülnie, hanem az volt a feladat, hogy számolják ki a megtérülést (és a "hasznot") azzal a feltételezéssel, hogy 50.000 órát fog világítani egy lámpatest. Na, ekkor meg az jöhetett ki, hogy 50.000 óra alatt nincs haszon, sőt, meg sem térül. Ezért módosították 100.000 órára, hogy legyen értelmezhető megtérülés. Hogy hogyan működik, lásd a korábbi hosszú posztomat az ELIOS-os topicban. Ott olvashatod azt is, hogy mi a véleményem erről az egész pályázatosdiról.

Én ugyan nem vagyok világítástechnika mérnök, de a lámpaoszlop adott magassága és a világítótest (majdnem izzót írtam) által produkált fényerő (lumenben, hogy ne trükközhessenek a lux vagy candella értékekkel) alapján ki lehet számolni, sőt be lehet állítani a réginek megfelelő azonos vagy akár nagyobb fényerőt és az azonos vagy akár kevesebb lámpatest számot.
Nem így van, minden lámpatest típusnak van emellett egy karakterisztikája, hogy hogyan szórja a fényt. Például csak maga alá világít, vagy 180°-ban, mint egy félgömb alakban, vagy máshogy. Nem valószínű, hogy az új és a régi lámpatestnek azonos legyen ez a jellemzője. Én nem világítástechnikai mérnök vagyok, de az egyetemen egy félévig az elektrotechnikai tanszéken kellett négyünknek a féléves tervezési gyakorlatot megcsinálnunk, és én pont világítást kaptam.

Ez esetben viszont ez nem a meglévő modernizációja, hanem fejlesztés, ami tuti, hogy nem fér bele a kírásba, pontosabban az EU által biztosított összeg folyósításának feltételeibe.
Ezzel az a baj, ha ma építesz valamit, akkor meg kell felelned a mai előírásoknak, és nem szabad a régi szerint tervezned/építened. Ha ma korszerűsítesz egy fűtési rendszert egy családi házban, akkor nem építhetsz be nem kondenzációs kazánt, hiába az volt eredetileg, mert egyrészt a mai előírások szerint kell tervezni, másrészt be is van tiltva a hagyományos kazánok forgalmazása.
Ráadásul itt egy város világításának korszerűsítéséről volt szó, amibe bőven belefér az, hogy ahol eddig nem volt közvilágítás, ott mostantól legyen.
A ledek ezzel szemben 3o-5o ezer órát bírnak.
Nagyjából 70-80 ezer órát bírnak a jó minőségű ledek.

Valamint, a hagyományosnál egyszer kiég, elpattan a szál, vagy a fojtó dobja fel a talpát, míg a lednél eddig garantált a fényerő, utána csökken folyamatosan (akár harmadával is).
Igaz, de nem a fényerőről volt szó, hanem a fogyasztásról.
Ez utóbbit elkerülendő, ha nem teljes teljesítményen üzemel a led lámpa, akkor az élettartam akár duplázható is.
Valószínű, hogy az EU-s előírások felett pongyola módon átsíklottak és a fagyi visszanyalt, mert 5o ezer óra után is az előírt fényerőt kellett a lámpatesteknek leadnia.
Ez nem logikus, mert ha felemelik a számítási alapot 100.000 órára, akkor tovább csökken a fényerő. És nem a fényerő volt a lényeg, hanem a megtérülési idő, az nem jött ki sehogy sem, egyik pályázónál sem.

Analógiának az iskolai korszerűsítéseket tudom felhozni, azzal több tapasztalatom van. Ott a világítás korszerűsítése általában veszteséges buli volt, mert igaz ugyan, hogy az új lámpatestek a nyolcadát fogyasztják, de az iskolákban volt, hogy egytizede volt a megvilágítás a pad tetején, mint az előírt. De nagyon nem is volt jelentősége régen, mert jellemzően délelőtt használták a tantermeket. Tehát, ha a mai szabvány szerinti fényerőt építették be korszerű, energiatakarékos lámpákból, akkor a végén nőtt a fogyasztás, és mivel nőtt a fogyasztás, szerencsétlen esetben a vezetékeket is ki kellett cserélni.
 
Nem akarok a vitátokba belebonyolódni, így csak halkan kérdem: Horvátország nem Európa (mármint úniós tagország)?
Horvátország uniós tag, de nem tartozik a schengeni övezethez. Szlovénián át szabad az út, nincs semmiféle ellenőrzés, így az áruszállító kamionok egyértelmű, hogy ezt az utat választják, és nem várakoznak fölöslegesen hosszú órákat, vagy esetleg 1-2 napot is a határoknál.
 
Egyszer még tavaly (ha jól emlékszem rá) az Egyenesen című műsorban beszéltek arról, hogy egy közös miniszterelnök-jelöltet kellene az ellenzéknek kiállítani, aki majd kiáll Viki ellen. Akiben van erő, aki bizalmat ébreszt az emberekben
Akkor szinte mindenki (mármint a beszélgetőpartnerek) csóválták a fejüket, hogy ilyen ember nincs. Hisz még összefogás sincs. És kevés az idő megtalálni ezt az embert.
Lehet, hogy mégis létezik ez az ember? Márki-Zaynak csak úgy fél mondatban "odadobták" kérdésként a riporterek: elképzelhetőnek tartja-e, hogy a miniszterelnöki székért is indulna?

Ma este lesz a Privát Szféra Márki-Zay-jal. Kíváncsian várom.
 
Létezik ilyen ember, csak meg kell keresni, és nem mindenáron a pártkatonákat kell tuszkolni előre, ha azokból már nem kér a nép.
 
..
Flamingo , teljesen nemérted a dolgot ! Fogalmad sincsen niért Higany meg Nátriumgöz lámpákat használnak ;) Elösször is borgözzel még lámpák nemmüködnek pálinkával ugyszintén nem ! De kérlek alássan ezt direk a Lepkegyüjtöknek szerelték fel . Mert a különbözö éjjeli lepke a más és más fényhullámra érzékeny arra repül ! De lehetne ám Quarc lámpákat is betennni , de az versenybe lépne némely Spa hotellel a környéken !:rohog:
Feltétlenül értesíts, ha pálinkával működő utcai lámpát találsz! (Valahogy csak meg tudjuk csapolni.)
 
Nem csoda hogy az ellenzék nem tud egy közös jelöltet állítani.

Ti még abban sem tudtok megegyezni hogy egy nyavalyás autópálya meddig tart, hány sávos és meddig.

Ez itt a vak vezet világtalant baráti klub?
Persze az is lehet hogy azok a fránya utcai lámpák túlságosan fenyesek nem halványak.
Az okozta a vakságot a tisztelt autópálya analfabéta tagoknak.
Tisztelet a kivételnek.
Mindegy.
Orbán takarodj.
 
Sajnalom ez a stilus Orban takarodj nalunk nem nyero, es nem azert mert nem szeretnenk kormany valtast es nem orulnenk sokan ha Orban visszalepne part vezetonek a hiveinek.
A vilagon minden honnan vannak tagjaink es nem mindenki napra kesz a Mo-i belpolitikabol es miert ne vitatnank meg akar a lampa fenyet hamar milliardokba kerul tobb mint aranyar.
Elofordul hogy meg az otthoniak sem tudjak hogy hogy zajlik a valasztas , hogy egyfordulos miert ne beszelnenk meg?
Az autopalya hossza nem azon a par meteren mult ,hogy melyik kormany csinalta vagy nem fejezte. HAnem hogy hany km-ert is csinalt 8 ev alatt az egyik es masik vezeto.
Tovabb kifogja csinalni mert meg mindig eleg.
 
Komolyan örülni kell egy Jobbikos polgármester-jelölt győzelmének? :eek:
Vagy tényleg megette valaki azt, hogy ez a jelölt "független"?
Vagy már a neonácik is jobbak, mint a Fidesz?
 
Komolyan örülni kell egy Jobbikos polgármester-jelölt győzelmének? :eek:
Vagy tényleg megette valaki azt, hogy ez a jelölt "független"?
Vagy már a neonácik is jobbak, mint a Fidesz?
Nem jobbikos, azert mert rafogjak a fidesznyikok meg nem igaz.
Szeretik a karaktergyilkolaszast letelemuk.
Job oldali kozervativ azzal semmi baj nincs. Sok kulturalt ertelmes joboldali politikus van , igaz mar regen elhagytak a fideszt de nem leptek be a jobbik partba./Melar Botka Agyan stb/
Noenacinak titualljal valakit minden bizonyitek nelkul, nem csak nem fer hanem unfer.
 
Komolyan örülni kell egy Jobbikos polgármester-jelölt győzelmének? :eek:
Vagy tényleg megette valaki azt, hogy ez a jelölt "független"?
Vagy már a neonácik is jobbak, mint a Fidesz?
Úgy indult és elég sokan elhitték neki hogy független. Még az se baj, hogy saját elmondása szerint a családi kasszával sem tud gazdálkodni, majd a városvezetéssel elboldogul.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,699
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére