Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértő Társak!

Szakmai munkaközösség kisebb létszámú intézményben, mint szakmai munkacsoport alakulhat-e ?

Olvastam erre vonatkozóan egyszer megfelelő törvényt, DE persze most nem találom! Kérnék segítséget: melyik törvény vonatkozik ide?

Köszönöm előre is !:eek:
Nem írtad, milyen létszámról van szó.
Az alap:
"71. § (1) A nevelési-oktatási intézményben legalább öt pedagógus hozhat létre szakmai munkaközösséget. Egy nevelési-oktatási intézményben legfeljebb tíz szakmai munkaközösség hozható létre. A szakmai munkaközösség részt vesz a nevelési-oktatási intézmény szakmai munkájának irányításában, tervezésében, szervezésében és ellenőrzésében, összegző véleménye figyelembe vehető a pedagógusok minősítési eljárásában."
2011. évi CXC. törvény Hatályos: 2018.01.01 - 2018.03.31

Még érdekes lehet:
"118. §
(4)196 A szakmai munkaközösség feladatainak ellátására a pedagógusok kezdeményezésére intézmények közötti munkaközösség is létrehozható. Az intézmények közötti munkaközösség jogkörét, működésének rendjét, vezetőjének kiválasztását az érdekeltek közötti megállapodás határozza meg.
(6)198 Az óvodában, iskolában, kollégiumban az azonos feladatok ellátására egy szakmai munkaközösség hozható létre. Külön szakmai munkaközösség működhet a tagintézményben.
(7)199 A szakmai munkaközösséget munkaközösség-vezető irányítja, akit a munkaközösség véleményének kikérésével az intézményvezető bíz meg legfeljebb öt évre."
20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet Hatályos: 2017.10.04 -
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem írtad, milyen létszámról van szó.
A szakmai munkaközösség részt vesz a nevelési-oktatási intézmény szakmai munkájának irányításában, tervezésében, szervezésében és ellenőrzésében, összegző véleménye figyelembe vehető a pedagógusok minősítési eljárásában."
2011. évi CXC. törvény Hatályos: 2018.01.01 - 2018.03.31

Ez mit jelent a valóságban?
 
MME

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem írtad, milyen létszámról van szó.
Az alap:
"71. § (1) A nevelési-oktatási intézményben legalább öt pedagógus hozhat létre szakmai munkaközösséget. Egy nevelési-oktatási intézményben legfeljebb tíz szakmai munkaközösség hozható létre. A szakmai munkaközösség részt vesz a nevelési-oktatási intézmény szakmai munkájának irányításában, tervezésében, szervezésében és ellenőrzésében, összegző véleménye figyelembe vehető a pedagógusok minősítési eljárásában."
2011. évi CXC. törvény Hatályos: 2018.01.01 - 2018.03.31

Még érdekes lehet:
"118. §
(4)196 A szakmai munkaközösség feladatainak ellátására a pedagógusok kezdeményezésére intézmények közötti munkaközösség is létrehozható. Az intézmények közötti munkaközösség jogkörét, működésének rendjét, vezetőjének kiválasztását az érdekeltek közötti megállapodás határozza meg.
(6)198 Az óvodában, iskolában, kollégiumban az azonos feladatok ellátására egy szakmai munkaközösség hozható létre. Külön szakmai munkaközösség működhet a tagintézményben.
(7)199 A szakmai munkaközösséget munkaközösség-vezető irányítja, akit a munkaközösség véleményének kikérésével az intézményvezető bíz meg legfeljebb öt évre."
20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet Hatályos: 2017.10.04 -
:eek:AKKor írom: pedagógusok létszáma vezetővel 4 fő
 
lányos

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedvesek!

Fenomális tapasztalatom volt ma a POK-kal. Intézményi tf-fel kapcsolatban egyik szakértő kollégámnak volt egy kérdése, amit én tolmácsoltam a POK felé. Tárcsáztam a számot, kettőt - azaz 2-t - csörgött, felvették. A fiatalember roppant kedves volt. Tíz percen belül visszahívtak, megválaszolták a kérdésemet, melyet megköszöntem, majd írásban is kértem(!) Belátható időn belül írásos válasz is volt a birtokomban.
Hát nem fenomenális?
 
gasape

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértő Társak!

Szakmai munkaközösség kisebb létszámú intézményben, mint szakmai munkacsoport alakulhat-e ?

Olvastam erre vonatkozóan egyszer megfelelő törvényt, DE persze most nem találom! Kérnék segítséget: melyik törvény vonatkozik ide?

Köszönöm előre is !:eek:
A most megnyílt intézményi tanfelügyeletemnél olvastam, hogy szakmai munkacsoportok vannak. Az igazgatóval beszéltem és mondta, hogy a Tankerület nem engedélyezte a munkaközösségeket, pedig az nyolc osztályos intézmény," tizenegynéhány" pedagógussal. Persze törvényt sajnos nem tudok, majd meg fogom kérdezni, ha a helyszínen leszünk, hogy miért is van ez így.
 
nyár9

Nálunk 60 fős tantestületnél 4!!!! munkaközösséget engedélyezett a tankerület. Pedig ha 60-at osztom 5-tel egészen más számot kapok. Természetesen nem gondolom, hogy így kell munkaközösséget csinálni, de sehogy sem értjük a tankerület számítását. Vajon ez mennyire koherens a törvénnyel?
 
Munkacsoportokat minden további nélkül lehet alakítani. Utóbbi időben népszerű volt, pl. az önértékelési munkacsoport.
@MME problémája ide vezethető vissza.
A tv csak azt írja elő kötelező erővel, hogy min. 5 fő alakíthat munkaközösséget, és intézményen belül max 10 munkaközösség lehet.
Ennek olvasatában 4 fő nem hozhat létre munkaközösséget. Viszont, adott feladatokra alakíthatnak munkacsoportot, amit az SzMSz-ben rögzítenek a munkaközösség "rovatban". Ugyancsak itt kell rögzíteni a feladatokat, szerepeket egyebeket.
Járható út még az intézmények közötti szakmai munkaközösség alakítása, több kisebb létszámú óvoda hozza létre, és intézményen belül munkacsoportként működnek.
Szerintem.:)
 
Teljesen.
Az előbb is taglaltam, a tv csak a minimális létszámot határozza meg, amiből nem következik, hogy több nem lehet.
Felső korlátot csak a munkaközösségek számában állít.
Kérdés, hogy egy-egy szakterületet hány pedagógus fed le. Lehet, hogy rossz a példa, de tételezzük fel, csak 4 történelem tanár van az intézményben, ők nem tudják megalakítani a történelem munkaközösséget. Megoldásként társulnak valamelyik másik, megalakított munkaközösséghez, és így már min. kilencen vannak.
Gondolom, így arányosítanak. Nem öttel osztanak.
Érdekes lehet ugyanez nagy létszámú intézményekben, mert ott is csak 10 munkaközösség lehet.
 
lányos

Állandó Tag
Állandó Tag
Most már sírok...a meghatottságtól. Felbuzdulva a tegnapi sikeres POK-os telefonozásomon, gondoltam, ma is megpróbálom :)
Szóvá tettem ma kora délután - a tegnapi kedves fiatalembernél :dr_9:-, hogy a tavaly júniusi mesterminősítésre felkészítő továbbképzésről még nem sikerült tanúsítványt kapnom (habár a témában már küldtem kettő emailt, amelyre azonban csak automatikus választ kaptam, érdemit nem...) És lőn világosság! Tanúsítványt ugyan még nem kaptam, de a következőket igen:

"Tisztelt Lányos! :)rolleyes: ez én vagyok)

Az Oktatási Hivatalhoz érkezett megkeresésére a következő tájékoztatást adom.

A júniusi – mesterminősítésre felkészítő szakértői - továbbképzés elvégzéséről szóló igazolás elkészítése sajnos még mindig folyamatban van, azt remélhetőleg rövidesen az Oktatási Hivatal illetékes Főosztálya juttatja el Önnek, addig szíves türelmét kérjük.
A központtal felvettük a kapcsolatot, kértük a mielőbbi ügyintézést.
Megértését és együttműködését köszönjük!"
Nos, a refrén persze ott van a joghatásról...blablabla, de valljuk be, hiányozna, ha nem lenne :p.
 
És ezeket most leginkább azért osztottam meg Veletek, mert intézményi tf-hez éppen SZMSZ-t olvasgatok, de nincs katarzis :dr_104:
 
MME

Állandó Tag
Állandó Tag
Munkacsoportokat minden további nélkül lehet alakítani. Utóbbi időben népszerű volt, pl. az önértékelési munkacsoport.
@MME problémája ide vezethető vissza.
A tv csak azt írja elő kötelező erővel, hogy min. 5 fő alakíthat munkaközösséget, és intézményen belül max 10 munkaközösség lehet.
Ennek olvasatában 4 fő nem hozhat létre munkaközösséget. Viszont, adott feladatokra alakíthatnak munkacsoportot, amit az SzMSz-ben rögzítenek a munkaközösség "rovatban". Ugyancsak itt kell rögzíteni a feladatokat, szerepeket egyebeket.
Járható út még az intézmények közötti szakmai munkaközösség alakítása, több kisebb létszámú óvoda hozza létre, és intézményen belül munkacsoportként működnek.
Szerintem.:)
 
MME

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm a válaszokat!
Az én intézményem óvoda, ahol összesen 4 pedagógus dolgozik, náluk javasolom a szakmai munkacsoportot.
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kedves Kolléga!

Tisztelettel meghívjuk a Nemzeti Tehetség Program 10 éves jubileumi konferenciájára, amely 2018. március 22-én kerül megrendezésre a Budapest Talent Summit 2018nemzetközi rendezvénysorozat keretében, Budapesten.

A rendezvény fókuszában a Nemzeti Tehetség Program tíz évének fontosabb állomásai és kiemelkedő eredményeinek bemutatása áll, ahol egyúttal sor kerül a sikerek közös megünneplésére is. A rendezvény alatt számos szervezet, példakép, tehetség kap lehetőséget a bemutatkozásra változatos konferencia-programok, kiállítások, prezentációk és színpadi produkciók keretében. A konferencia ünnepi Gálavacsorával zárul.

A Nemzeti Tehetség Program 10 éves jubileumi konferenciájának időpontja:

Budapest, 2018. március 22.
A konferencia Programját a meghívóhoz csatolva küldjük.
A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, hogy Ön is regisztráljon az alábbi felületen.
Jelentkezés a Nemzeti Tehetség Program 10 éves jubileumi konferenciájára
www.bts2018.hu
További információkkal kapcsolatban a [email protected] címen készséggel állunk rendelkezésére.
Részvételére feltétlenül számítunk!
Budapest, 2018. március 13.
Tisztelettel:
A szervezők

A jelentkezéshez való linken lenyílik a tervezett program is.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Most már sírok...a meghatottságtól. Felbuzdulva a tegnapi sikeres POK-os telefonozásomon, gondoltam, ma is megpróbálom :)
Szóvá tettem ma kora délután - a tegnapi kedves fiatalembernél :dr_9:-, hogy a tavaly júniusi mesterminősítésre felkészítő továbbképzésről még nem sikerült tanúsítványt kapnom (habár a témában már küldtem kettő emailt, amelyre azonban csak automatikus választ kaptam, érdemit nem...) És lőn világosság! Tanúsítványt ugyan még nem kaptam, de a következőket igen:

"Tisztelt Lányos! :)rolleyes: ez én vagyok)

Az Oktatási Hivatalhoz érkezett megkeresésére a következő tájékoztatást adom.

A júniusi – mesterminősítésre felkészítő szakértői - továbbképzés elvégzéséről szóló igazolás elkészítése sajnos még mindig folyamatban van, azt remélhetőleg rövidesen az Oktatási Hivatal illetékes Főosztálya juttatja el Önnek, addig szíves türelmét kérjük.
A központtal felvettük a kapcsolatot, kértük a mielőbbi ügyintézést.
Megértését és együttműködését köszönjük!"
Nos, a refrén persze ott van a joghatásról...blablabla, de valljuk be, hiányozna, ha nem lenne :p.
Ej, lányos, lányos! Aggódom a POK-otoknál dolgozó kedves fiatalemberért. Ahányszor csak kapsz a nálad már megszokott érdekesnél érdekesebb portfóliót, amin kiakadsz, mindig fel fogod hívni valamilyen ürüggyel, hogy egy kis sikerélményhez juss. Nem lesz szegénynek ideje a feladataira koncentrálni. ;):D
 
bejuma

Állandó Tag
Állandó Tag
Március 3-tól nyugdíjasnak számítok, mert betöltöttem a rám irányadó kort. A felmondásomat 13-án akarták odaadni, március 2-i dátummal. Nem vettem át, mert egy hivatalos iratot nem lehet visszadátumozni. Most áll a bál, de szerintem nem lehet arra kötelezni, hogy elfogadjak egy olyan felmondást, ami 2 héttel előbb történt. Tudom, hogy a munkáltatónak fel kell mondania, de ez a munkáltatónak kötelezettség, nekem meg csak olyan dokumentumot kell átvennem, ami dátumilag is korrekt.
Szerintetek?
Őszintén szólva a nyugdíjkorhatár utáni szolgálati idővel 30 naponként szerezhető +0,5% nyugdíj is motivál. Én ezen a munkahelyen csak gáncsolásokat, mellőzést kaptam, elismerést sohasem, ha én hibáztam valamiben, azonnal totális ledorongolás, retorzió következett, tehát nem akarok jófej lenni.
 
MME

Állandó Tag
Állandó Tag
Óvodában: 6 év előzetes munkaviszonnyal rendelkező a főiskolán végzett óvodapedagógust gyakornokként alkalmaztuk. (nem volt nyelvvizsgája)
Kérdés: Jelentkezzen márc. 31-ig minősítő vizsgára ?
Közben folyamatban van a nyelvvizsgája - de ha sikeresen leteszi, MILYEN formában kerül át ped.I-be?
Mi a lépés a minősítő vizsgára jelentkezettnek?

KÖszönöm - a válaszokat (előre)
 
spiky

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kolléga!

Tisztelettel meghívjuk a Nemzeti Tehetség Program 10 éves jubileumi konferenciájára, amely 2018. március 22-én kerül megrendezésre a Budapest Talent Summit 2018nemzetközi rendezvénysorozat keretében, Budapesten.

A rendezvény fókuszában a Nemzeti Tehetség Program tíz évének fontosabb állomásai és kiemelkedő eredményeinek bemutatása áll, ahol egyúttal sor kerül a sikerek közös megünneplésére is. A rendezvény alatt számos szervezet, példakép, tehetség kap lehetőséget a bemutatkozásra változatos konferencia-programok, kiállítások, prezentációk és színpadi produkciók keretében. A konferencia ünnepi Gálavacsorával zárul.

A Nemzeti Tehetség Program 10 éves jubileumi konferenciájának időpontja:

Budapest, 2018. március 22.
A konferencia Programját a meghívóhoz csatolva küldjük.
A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, hogy Ön is regisztráljon az alábbi felületen.
Jelentkezés a Nemzeti Tehetség Program 10 éves jubileumi konferenciájára
www.bts2018.hu
További információkkal kapcsolatban a [email protected] címen készséggel állunk rendelkezésére.
Részvételére feltétlenül számítunk!
Budapest, 2018. március 13.
Tisztelettel:
A szervezők

A jelentkezéshez való linken lenyílik a tervezett program is.
Én is kaptam, de fogalmam sincs miért és hogyan kerültem a listájukra! Te tudod? Vagy kiküldték minden szakértőnek?
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Óvodában: 6 év előzetes munkaviszonnyal rendelkező a főiskolán végzett óvodapedagógust gyakornokként alkalmaztuk. (nem volt nyelvvizsgája)
Kérdés: Jelentkezzen márc. 31-ig minősítő vizsgára ?
Közben folyamatban van a nyelvvizsgája - de ha sikeresen leteszi, MILYEN formában kerül át ped.I-be?
Mi a lépés a minősítő vizsgára jelentkezettnek?

KÖszönöm - a válaszokat (előre)
Elég kacifántos hely vagytok.
Ha a kolléganő megszerzi a nyelvvizsgát, akkor lesz tényleges végzettsége.
Kérdés, mikortól alkalmaztátok, illetve az a 6 év ténylegesen meg van e.
Minősítésre csak a nyelvvizsga meglétének igazolásával mehet. Ez a haladék 2 évet jelent. Amennyiben a 2 év alatt nem sikerül megszereznie a nyelvvizsgát, idézve lent, jogviszonya megszűnik.
Utána érvényesülhet a 326-os, mely szerint átsorolható Ped1-be.
Legelőször vizsgázzon le, addig nem tud lépni.

"99. §
(14)603 Ha a pedagógus-munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be, akkor legfeljebb egy alkalommal a gyakornoki idő lejártáig gyakornokként alkalmazható az is, aki a nyelvvizsga letétele kivételével a pedagógus-munkakör betöltéséhez előírt végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kiadásának feltételeit teljesítette. Ebben az esetben a minősítő vizsga letételének feltétele az előírt nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése. Amennyiben a gyakornok az előírt határidőig a nyelvvizsga-bizonyítványt nem szerzi meg, közalkalmazotti jogviszonya, munkaviszonya e törvény erejénél fogva megszűnik."
2011. évi CXC. törvény Hatályos: 2018.01.01 - 2018.03.31

6. §
(3) Ha a pedagógus-munkakörre foglalkoztatási jogviszonyt létesítő személy nem rendelkezik az (1) és (2) bekezdés szerint számított két év szakmai gyakorlattal, de bármely más munkakörben, vagy részben az (1) és (2) bekezdésben foglalt jogviszonyban, részben más munkakörben szerzett legalább hat év munkaviszony jellegű jogviszonnyal rendelkezik, mentesül az előmeneteli rendszer gyakornoki szakasza követelményeinek teljesítése alól és a Pedagógus I. fokozatba kerül besorolásra."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2018.01.01 -
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére