Egészen különleges hangulatú, szürreális képeket hozott a szombati gigatüntetés

Minden idők legnagyobb kormányellenes tüntetését rendezték meg szombaton demokráciát és új választójogi törvényt követelve. A szervezők azt ígérik, folytatják.

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után, középút nem maradt senkinek. Magyarország tehát egyrészt olyan maradt, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

Eltérő várakozással érkeztek az emberek a szombat délutáni tüntetésre: voltak, akik nem számítottak semmi forradalmira, egyszerűen csak jól esett kint lenniük - levezetni a feszültséget a sokakat váratlanul ért újabb kétharmad miatt -, mások viszont igenis reménykedtek valamiben. Sokan felvettették a tömegben, sosem gondolták volna, hogy egyszer jobbikosokkal fognak együtt vonulni, pedig most így lett: békésen megfért egymás mellett az Árpád-sávos és az EU-s zászló.

image.aspx

© Túry Gergely
A legszürreálisabb jelenet már este, a tüntetés végén volt. Kollégánk azt írta, a parlament lépcsőjén punkok állnak jobbikos pólós srácokkal, kicsit arrébb televarrt árpádsávos kopaszok állják körbe a trance zenét hallgató hippiket, egy nő pedig virágot oszt a rohamrendőröknek. Bár a tüntetés után a Kossuth téren ragadt pár száz fős tömeg kimozdította helyükről az épület elé tett kordonokat, és leült a rohamrendőrökkel szembe, nem sokkal később farkasszemet is nézett velük, semmilyen rendbontásról nem érkezett hír. Holott a szervezők a kezdetektől attól tartottak, provokátorok zavarhatják meg a tüntetést. A kormányoldali média hergelt is, Soros hadseregről és őrjöngő tüntetőkről cikkezett.

image.aspx

© Fazekas István
Ezzel szemben kifejezetten jó hangulatú demonstráció volt ez, amelyen a szervezők szerint több mint 100 ezer ember vett részt. A pontos számot nem áll módunkban megbecsülni, de a tömeg érzékeltetésére elég lehet, hogy mikor az eleje beért a Kossuth térre, a vége még az Operánál volt. Az Andrássy út zsúfolásig megtelt már az elején, így kollégánknak 40 percig tartott eljutni az Oktogontól az Operáig.

Az indulás



A tömeg nagyon lassan haladt, de az emberek nem türelmetlenkedtek. Bár volt, aki inkább került, más eleve a Kossuth térre ment. Már ott összegyűlt annyi ember várni a többieket, mint amennyien pártrendezvényeken vagy gyengébb tüntetéseken összesen nincsenek. Volt, aki úgy érzékelte, többen vannak, mint a békemeneten - a kiugrott KDNP-s Lukácsi Katalin is ott érzékelt utoljára ennyi embert -, az viszont mindenképp különbség, hogy itt nagyon sok volt a fiatal. Be is mutattak a Kossuth térre fölállított térfigyelő kameráknak.

image.aspx

© olvasónk
Megtelt a Kossuth tér, de az Alkotmány utca is. A tömeg fütyülve, tapsolva, skandálva vonult - többször követeltek demokráciát, de előkerült a viktátor-diktátor szókapcsolat, jött a "mocskos Fidesz" és az "Orbán takarodj". Később, a tüntetés végén már hazaárulóztak is bőszen.

Visszajönnek

Különlegesen indult a szónoklati rész: Orbán Viktor egy korábbi nyilatkozatát játszották be, melyen arról beszél, az embereknek joga van elkergetni a kormányt, ha az nem a népért dolgozik. Komáromi Gergely, alias G. Ras kezdte a tüntetés érdemi részét. Ő az a zenész, aki már a tavalyi Szabadság téren, Gulyás Mártonék szabadulására megrendezett demonstráció előadta NER-ellenes számát. G. Ras azt mondja, a vasárnapi választások azt mutatták, hogy saját szabályai szerint a hatalom nem váltható le. De nem csak a kormánnyal elégedetlenek, az ellenzékkel is. Ez valaminek a kezdete, és nem az ország gyászolása – hangsúlyozta a zenész.

image.aspx

© Fazekas István
Gulyás Balázs, a tüntetés egyik szervezője arról beszél, sokak figyelmeztették a szervezőket, hogy "a cselekvés korai, a gyász még itt van. Hát, nekünk volt igazunk" – mondja Gulyás.

„Ha a Fidesznek van becsülete, új választást ír ki.”

Erre a tömeg skandálja: új-vá-lasz-tást! Áder megmutathatná, hogy nem csak báb - így Gulyás -, mire felzúg a tömegből a „bajszos szar”. Jövő szombaton, a Kossuth téren még többen leszünk – ígéri Gulyás, aki az új választásban jelöli ki a célt. Ez tehát a tervek szerint elhúzódó utcai küzdelem akarna lenni. „Itt lesztek jövő szombaton?” – kérdezi. A Kossuth téren zúg: IGEN!

Nem tart örökké

Lukácsi Katalin, a Viszlát Kétharmad aktivistája szerint a választást tömeges csalás nem befolyásolta, de a média bekebelezése, az uszítás sokkal inkább. Márki-Zay Péter, a Fidesz hódmezővásárhelyi legyőzője ott volt ugyan a tüntetésen, de más politikusokhoz hasonlóan ő sem állt színpadra. Beszédét felolvasták. Ebben az ellenzéket osotorozta, mert az nem állt össze a választásra, csak az emberek. Azzal biztat, ez a rendszer nem tart örökké.

"A kommunistákat is el lehetett kergetni, pedig sokkal rosszabb helyzetből indultak az akkori magyarok."

image.aspx

© Fülöp Máté
A hódmezővásárhelyi független polgármester összefogást sürgetett. Ugyanezt követelte a Független Diákparlamenttől Gyetvai Viktor, aki szerint az ellenzék csak összefogva válthatja le a hatalmat. (Minderről bővebben percről percre tudósításunkban) olvashat. A beszédek 45 percig tartottak, a végén új választást követeltek, Gulyás Balázs szerint ez a cél, az eszköz pedig a tömeg.

Nem mentek haza



Ahogy az az óriási tüntetésekre jellemző, a tömeg nem ment haza rögtön. Sőt, két-háromezer ember másfél órával a rendezvény lefújása után is még a Kossuth téren volt, több százan skandáltak.


A "buli" este 11 fele kezdett elhalni, addigra már tüntetők lebontva a kordont farkasszemet néztek a rohamrendőrökkel, arcukba fújva a füstöt.

Kordonbontás, tüntető módra


Több százan átvonultak a Fidesz Lendvay utcai székházához tüntetni, míg mások - szintén ezres tömeg - az Oktogonon vertek tanyát a technopartin, amely a végén egy falusi diszkóhoz hasonlított leginkább.



image.aspx

© hvg.hu
Közben a választás végeredménye is eldőlt: az összes szavazatot átszámolva sem változott az eredmény, a kétharmad maradt, egyéni körzetek nem billentek át.

HVG
 
röhej volt ahogy cingár hangok kiabálgatták: " mi vagyunk a többség" .... "vesszen a kétharmad" ... "új választást"


Ja még mindíg azon elmélkedem a szónokok kitől kapták a felolvasott szövegeket? és micsoda titulosokkal mutatkoztak be.
 
Azt mondják, vonatot, buszt lekésni nem lehet, csak a következőhöz túl hamar kimenni...
Na ezek az emberek is elnézték a menetrendet.. Hol van még 2022?.... Hol voltak április 8-án?
Egyetlen jó hír. A tüntetésen zömmel fiatalok voltak, nekik van idejük várni....

hol voltak? gondolom a választóhelyiségben és leadták a szavazatukat
én csak azt kérdezem, akik nem itt élnek életvitelszerűen (és ebbe nem tartoznak azok, akik munkavégzés miatt ingáznak), miért voltak jelen ápr. 8.-án?
 
hol voltak? gondolom a választóhelyiségben és leadták a szavazatukat
én csak azt kérdezem, akik nem itt élnek életvitelszerűen (és ebbe nem tartoznak azok, akik munkavégzés miatt ingáznak), miért voltak jelen ápr. 8.-án?
Orbanhoz intezd keresed, mert o nyomta ezerrel a hataron kivuli szavazatokat ami felmillio volt es 96% Fideszre voksolt.
 
image.aspx

© olvasónk
Megtelt a Kossuth tér, de az Alkotmány utca is. A tömeg fütyülve, tapsolva, skandálva vonult - többször követeltek demokráciát, de előkerült a viktátor-diktátor szókapcsolat, jött a "mocskos Fidesz" és az "Orbán takarodj". Később, a tüntetés végén már hazaárulóztak is bőszen.
Mindenképpen a sokszínűség a jelentősége.Talán ez kiüti a hazugságot a kormény kommunikációból.
A bérenc nem lehet az ország lakossága.
Mert ez egy keresztmetszet
A legötletesebb az a tábla amit itt látok
Mert nem fenyeget senkit mégis mindenki érti.
Remélem mindenki észrevette a zsarnokság új típusú ostorát amivel minden embert fenyeget vagy korbácsol
És ez a pénz korbácsa a büntetés,az anyagi csődbe juttatás.
A vagyoni fenyegetés vagy a vagyoni előnyhöz juttatás.
Az mostani zsarnok fegyvere.
Legalább olyan rossz sőt még inkábbg mint a könnygáz
 
Orbanhoz intezd keresed, mert o nyomta ezerrel a hataron kivuli szavazatokat ami felmillio volt es 96% Fideszre voksolt.
És még ehhezadd hozzá a Semlyén által át buszoztattot duplán szavazásokat.Először leadta levélben majd személyesen másik igazolványszámmal(magyar)
Valaki saccolja meg mennyi szavazat jött Románia felől ennek saccra a 30%-t
Mennyi az valójában nem is magyarországiaktól jövő tehát tisztességtelen szavazat
Mert ezeknek nem szabad beleszámítódni.
 
ez nem egy kereszmetszet, hanem ősszegyült a teljes ellenzék, úgy en bloc
Mindenesetre viccesek ... a választás napján este nyolcig demokrácia van, mikor kezdenek jönni a részeredmények egyből diktatúra van és új választásokat követelnek.
nem 8-ig, 10-ig! addig számolgattak, osztottak-szoroztak!
Majd egyszer talán te is felébredsz, és rájössz, hogy ez a rendszer nem érted, és a hozzád hasonlókért van. Csakúgy, mint ahogy a stadion sem, ahová sem te, sem a gyereked még csak be sem léphet.
Neked nincs helikopterkirándulás, és párizsi rucivásárlásos kiruccanások.

Tiéd a közmunka, meg a befogott pofa, ha jót akarsz.

U.i: Egyébként tényleg elmondhatnád, itt név nélkül megteheted, hogy ez a 8 év neked miért volt jó?
 
Ma reggel feltünt valami. Érdekes módon, az M1 reggeli híradó nagyon visszafogott volt. Se migránsozás, se sorosozás, se ellenzék savazás nem volt. A tüntetésről is csak egy rövid hír volt, mindenféle degradáló komment nélkül. Már furcsa volt, mert nem ehhez vagyunk szokva.
 
Én a magam részéről azért mérges vagyok az ellenzéki pártokra, mert hogy milyen a rendszer, azt tudták a választások előtt is, nem utólag kellene ez ellen fellépni, dehát akkor mással voltak elfoglalva :(
 
Gyönyörűen összekapaszkodtak a Jobbik és a Balliberálisok szavazói. Hamarosan együtt menetelnek a romák ellen is, mint Devecserben? Engem azért nagyon nem vigasztal, hogy egy szélsőjobboldali párt végzett a második helyen szinte mindenütt az országban. Remélem, a balliberális pártok is húzzák a szájukat emiatt.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,581
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére