A Bibliáról tisztán

tuncuka

Állandó Tag
Állandó Tag
Tizensok évig az adventista voltam, vagyis volt a kezemben bőven EGW.

A prófétasága biblikusan és logikailag belefér.

A stílusát a magam részéről soha nem kedveltem igazán: bőbeszédűnek, önismétlőnek és fárasztón patetikusnak találtam.
A "Jézus életét" és "A nagy küzdelmet" kedveltem. Az összeállítások (mint például "A boldog otthon", elég gyalázatosak). "Az utosó napok eseményei" üdítő kivétel.

Missziózni az ő írásival, szerintem ma már képtelenség.
Ahhhaaaaa! Értem :)
"És jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat"
Sajnos ma már majdnem mindennel képtelenség missziózni.
Amúgy lenne sok és még annál is több kérdésem!
Küldök valamit:

Ami szép volt amit szeretek,Uram én mindent leteszek.
Nem nézek hátra, Uram hanem Feléd,
Tudom minden kár és szemét.

Ami rút volt bűnök, örömek,Uram én mindent leteszek.
Nem nézek hátra, Uram hanem Feléd,
Tudom minden kár és szemét.

Ami szép volt amit szeretek,Uram én mindent leteszek.
Nem nézek hátra, Uram hanem Feléd,
Tudom minden kár és szemét.

Ami jó volt, tervek,sikerek,Uram, én mindent leteszek.
Nem nézek hátra, Uram hanem Feléd,
Tudom minden kár és szemét.

Ami rút volt bűnök, örömek,Uram én mindent leteszek.
Nem nézek hátra, Uram hanem Feléd,
Tudom minden kár és szemét.

Uram add meg Te énnekem ezt, hogy fussak célegyenest
NE nézzek hátra Uram, hanem feléd,
Hiszen minden kár és szemét.
 
Utoljára módosítva:

Babyke2011

Állandó Tag
Állandó Tag
Béke veletek!Szeretnék egy kérdést feltenni!Az egyik beszélgetés során feltették ezt a kérdést,"""Hol írja az Ige,hogy nem hirdethetik az evangéliumot nők?"Szeretnék tanácsot kérni,hogy mit ír erről a biblia.Köszönöm előre is!!!
 
Jaszladany

Kedves Babyke!

Sajnálom, hogy nem kaptál választ erre a meglepő kérdésre, de talán még most se késő.
Sehol sem írja a Biblia, hogy nem hirdethetik az evangéliumot nők.
 
Mohapapa

Itt van egy igehely és egy lehetséges magyarázata is:
http://www.ujteremtes.hu/index.php/tanitasok/67-a-tanitast-pedig-nem-engedem-meg-az-asszonynak

Az 1Kor 11:14 viszont egyértelműen mondja, hogy az asszonyok prófétálhattak is. Vagyis az első igehely nem általánosan tiltja a nők számára a tanítást.

Üdvözlettel:
Mohácsi Zoltán
 
Ez igaz, de Babyke nem a tanításról kérdezett, hanem azt kérdezte, hol áll a Bibliában az, hogy az evangéliumot nem hirdethetik a nők. Az evangélium hirdetése nem azonos a tanítással. Az evangéliumot egy nő is elmondhatja másoknak, bizonyságot tehet a hitéről, stb. Amit látunk is a Bibliában, hiszen a samáriai asszony is, akivel Jézus a kútnál beszélgetett, befutott a városba, és elmondta az ottaniaknak a Jézussal való találkozását, sőt, oda is hívta a többieket is Jézushoz. Pál apostolnak pedig volt egy Lídia nevű női megtérője, akinek utána az egész házanépe megtért, nyilván Lídia bizonyságtételére. Tehát a nők hirdethetik az evangéliumot, minden hívő hirdetheti, sőt, parancsa van Jézustól arra, hogy hirdesse. A nagy küldetés férfiaknak, nőknek egyaránt szól.

A tanítás az teljesen más, az a gyülekezeten belül zajlik a keresztények között. Pál apostolnak az volt a kifejezett kérése Timótheushoz, hogy a gyülekezetben férfiak tanítsanak, ne nők. Gyanítom, hogy a korinthusi tapasztalat mondatta ezt Pállal. Valahol azt olvastam, hogy a korinthusi gyülekezetben a tanítás alatt a nők néha közbeszóltak, közbekérdeztek, ezzel zavarták a tanítást, ezért mondja Pál, hogy ne a gyülekezetben, hanem privát módon tegyék fel a kérdéseiket, ha valamit nem értenek. És talán Timótheusnak is erre utalt:

1 Kor. 14.34-34
A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.

Timótheusnak pedig azt írja:
1 Tim. 2.11
Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben.

És itt már átvonatkoztatja ezt a férfi-nő között kapcsolat rendjére is.

De az evangélium hirdetése az más dolog.
 
Mohapapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Hm. Ha különbséget teszünk a tanítás és az evangéliumhirdetés között, akkor felmerül a kérdés, hogy a gyakorlatban ez vajon hogyan választható szét? Avagy hogyan szűkíthető a Jézusról szóló bizonyságtétel. Illetve a prófétálás az tanítás vagy evangéliumhirdetés? Nekem fogalmam nincsen.
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Az evangélium hirdetése nem a gyülekezetben zajlik, hanem a hívők kimennek a "világba", vagyis a nem hívő emberek közé, hogy hirdessék Jézus "nevében a megtérést és a bűnök bocsánatát minden" népnek.

A tanítás viszont a gyülekezetben történik, a már megtért embereket építik és erősítik hitben a gyülekezet pásztorai és tanítói írásmagyarázatokkal. Erre mondta Pál, hogy ezt ne asszonyok végezzék. Ezért mondja, hogy "a ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben".

De a gyülekezeten kívül viszont taníthattak nők is, mert pl. tudjuk, hogy Akvila és Priscilla "még alaposabban megmagyarázták az Isten útját" Apllósnak, aki csak János keresztségét ismerte. Tehát Priscilla, aki Akvila felesége volt, nő létére tanította Apollóst. A tanítás ebben az esetben is írásmagyarázatot jelent.

A prófétálás nem az evangélium hirdetése, mert a prófétálás is a hívőknek szól. A prófétálás pedig szerintem a Szent Lélek kijelentése a gyülekezet számára.

Tehát az evangélium hirdetése a nem hívőknek szól, ezt férfi, nő, bárki teheti.
A tanítás hívőknek szól, és a Biblia magyarázást jelenti, ezen belül az ige vonatkoztatását saját korunkra és helyzetünkre.
A prófétálás a gyülekezetnek (vagy egyénnek szól), és a Szent Lélek kijelentése.
Ez a különbség köztük.
 
tuncuka

Állandó Tag
Állandó Tag
"Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva."2Mózes 15,20
-
Kiméne azért Mózes, és elmondá a népnek az Úr beszédét, és összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül.Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta abból a lélekből, a mely vala ő benne, és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a lélek, menten prófétálának, de nem többé.
Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád, a másiknak neve Médád, és ezeken is megnyugodott vala a lélek; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálának a táborban. (4Mózes 11,24-26)
-
Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak. (2Pt 2,1)

Az írás egyértelműen beszél arról,hogy nő is lehet próféta, és arról is,hogy a prófétaság, és a tanítás nem ugyan az. Ha megnézzük a Bibliában a történetet, kitűnik,hogy prófétálni azokhoz kell, akik nem az Úr útján járnak,hanem a saját útjukon.A próféta terelgeti az embert Isten útjára,hogy az ember megtudja,hogy van Isten,és higgyen.
Míg a tanító az elvben "Istennel járó "embert tanítja mélyebb igazságok megértésére, igazságok elsajátítására.

(szerintem)
 
Igen, a próféta ezt is csinálja, különösen az Ószövetségben volt az a funkciója, hogy az Istentől elfordult, és bálványimádásba merült népet visszaterelje Istenhez, vagy a bűnére ébresszen rá valakit, és megtérésre vezesse, mint pl. Nátán próféta Dávidot a Bethsabéval való vétke után.

De más dolga is van a prófétának, különösen az Újszövetségben, hisz tudjuk, hogy a korinthusi gyülekezetben többen is prófétáltak, ezért szabályozza Pál a prófétálást a gyülekezeten belül:
Kor. 14.29
A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson. Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vígasztalást vegyen"

Tehát a prófétálásból lehetett tanulni és vigasztalást is venni.
És olvasunk Agabus prófétáról is, aki bejelenti, hogy éhínség lesz, és megjelenti Pálnak is, hogy Rómában el fogják majd, és bebörtönzik. (Csel 11,28; 21,10).
 
Igen Jaszladany! :) Én is így látom :) Köszönöm szépen! 30738918_1892530840781643_1485796399353167872_n.jpg
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Bár ezt a topicot se látogatja régóta senki, szeretném itt is megoszatni azt a posztot, amit a Szentírásos topicban megosztottam:

Szeretnék egy könyvet ajánlani a figyelmetekbe, ha még valaki erre látogat. Zimányi József, néhai református lelkész barátom önéletrajzi regénye ingyen olvasható és letölthető erről az oldalról:

Józsi bácsi megjárta Sztálin munkatárborait, ahol az embertelen körülményeken és életveszélyeken az Istenbe vetett hite és bizalma segítette át.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Miert is kell ket helyre is feltenni barmit? Jo lenne ha eldontened melyiket toroljuk.
Mi nem vagyunk hirdeto oszlop, igy a linkeket mellozetek.
koszonom.
 
enigmat

Kitiltott (BANned)
Bár ezt a topicot se látogatja régóta senki, szeretném itt is megoszatni azt a posztot, amit a Szentírásos topicban megosztottam:

Szeretnék egy könyvet ajánlani a figyelmetekbe, ha még valaki erre látogat. Zimányi József, néhai református lelkész barátom önéletrajzi regénye ingyen olvasható és letölthető erről az oldalról:
Megkísérlem elolvasni.
Azért kérek mást fohászra, mert úgy érzem belelátnak a fejembe hogy nem őszinte hívő teszi
(talán azt látja meg: önző érdekből teszem) És így nem lesz foganatja.
Másokért tenni az önzetlen, ezért hiteles.
 
Utoljára módosítva:

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Megkísérlem elolvasni.
Azért kérek mást fohászra, mert úgy érzem belelátnak a fejembe hogy nem őszinte hívő teszi
(talán azt látja meg: önző érdekből teszem) És így nem lesz foganatja.
Másokért tenni az önzetlen, ezért hiteles.
Nem baj, ha a hitbeli meggyőződésed nem erős, a fohászod attól még szívből jön. Márk Evangéliumában van szó egy édesapáról, akinek a gyermeke beteg, és Jézushoz fordul, hogy ha lehet valamit tennie, segítsen rajta. Mire Jézus így felel neki: ""Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz." Az apa erre felkiáltott és így szólt: "Hiszek, segíts a hitetlenségemen!" (Márk 9,23-24). És Jézus meggyógyította a gyermekét.
Tehát ennek az apának se volt a hite tökéletes vagy "őszinte", az Úr mégis meghallgatta a kérését. Minden kétkedő imádkozhat így: "Uram, segíts a hitetlenségemen!"
 
enigmat

Kitiltott (BANned)
Minden lehetséges annak, aki hisz." Az apa erre felkiáltott és így szólt: "Hiszek, segíts a hitetlenségemen!"
Tudod mire hasonlít ez?
Csak annak segít aki hisz.felszólít(parancsol)Higgy hát te is.
És ez nem más mint zsarolás:Higgy, akkor segítek.
Valamit valamiért.
Ezért kérek én mást olyat aki nem kételkedik
az alábbi egy mondatod teljesen igaznak tartom: a fohász szívből jön
Igen de nem hitből.
Nem baj, ha a hitbeli meggyőződésed nem erős, a fohászod attól még szívből jön.
Nos hát menjen úgy ahogy terveztem.
Hívőket kérek, magam helyett.
Én is teszem ami nem összeegyeztethetetlen magammal.
 
Oldal tetejére