David Goodall 104 éves tudóst eutanáziával segítették a halálba

A 104 éves botanikus professzor, David Goodall már nem szeretett volna tovább élni, ám hazájában, Ausztráliában tilos az eutanázia, Svácjba kellett utaznia. A napokban segítették a halálba egy bázeli klinikán.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az Ausztráliában élő, 104 éves botanikus professzor, David Goodall úgy döntött, nem szeretne tovább élni. Azt mondta: ebben a korban már nem öröm számára az élet.

20180510david-goodall-tudos-eutanazia2.jpg

Svájcban halt meg David GoodallForrás: Exit International/AFP
Ausztráliában azonban tilos az eutanázia, Svájcba kellett utaznia, ahol a napokban végrehajtották rajta az eutanáziát, egy bázeli klinikán segítették a halálba. A CNN azt írta, hogy az Exit International non-profit nemzetközi szervezet segítette a professzor kiutazását. Halálos ágyán pedig Beethoven Örömódáját hallgatta.
 
Szomorú vagy boldog?
Elmenni.
Volt mellette ismerős rokon vagy már mindegyik OTT várta.?
Majd megtudjuk.
 
Szomorú vagy boldog?
Elmenni.
Volt mellette ismerős rokon vagy már mindegyik OTT várta.?
Majd megtudjuk.
Nem hinném hogy az örömódától boldog vagy szomorú.Hát hogy 104 évesen volt e még régi jó barátja?
Már 40 évesen kezdi észrevenni az ember mennek el körülötte.70-80 nál már egy kezén megszámolhatja hány 20 éves kori ismerőse barátja maradt
100 nál senki, mindenki más korosztály.
Talán az a legrosszabb, mindenkit túlélni.
 
igen, ez borzasztó lehet - amikor már nincs kivel emlékezni :(
 
igen, ez borzasztó lehet - amikor már nincs kivel emlékezni :(
A válaszodból úgy érzem fogalmad sincs miről beszélek.
Nem csak az emlékzeni-ből áll az "egyívásúak"
Annyi mindent jelent az egy korosztály érted szavát stb.
Ajánlom figyelmedbe a hányas vagy?
Emlékezés, de annál több:
Egy fogalomtár

Mintha ma valaki filmből vagy könyvből tanulja a csengőfrász éveit.
Vagy Orbán eltűnése után
Mondanánk mi volt akkor a napi jogbizonytalanság jelentése.
A jogszerzők se értik mit alkottak.
Nem hogy a hivatalok követnék.
Vagy a lakosság?
Egy fogalomtár egy hullámhossz
 
Utoljára módosítva:

Sok fantasy könyvnek is ez az egyik mondanivalója... Érdekes viszontlátni a való világbeli hír alatt.
 
A válaszodból úgy érzem fogalmad sincs miről beszélek.
Nem csak az emlékzeni-ből áll az "egyívásúak"
Annyi mindent jelent az egy korosztály érted szavát stb.
Ajánlom figyelmedbe a hányas vagy?
Emlékezés, de annál több:
Egy fogalomtár

Mintha ma valaki filmből vagy könyvből tanulja a csengőfrász éveit.
Vagy Orbán eltűnése után
Mondanánk mi volt akkor a napi jogbizonytalanság jelentése.
A jogszerzők se értik mit alkottak.
Nem hogy a hivatalok követnék.
Vagy a lakosság?
Egy fogalomtár egy hullámhossz

talán te nem érted benne, amiről te is írtál :)
 
Fiatal koromban elég sokat olvastam...halhatatlanság az örök élet ellen....vagy sci-fi távoli utazók akik amikor visszatérnek már nem találják helyüket a világban akkor nem értettem most már kezdem..
Ezt az üzenet enikőnek is ajánlom.Nem értette meg hogy nem csak a közös emlékezésről szól.
Hanem a közös világképről közös fogalomtárról az átélt élményekről a világot ismerésről
igen, ez borzasztó lehet - amikor már nincs kivel emlékezni :(
Bizony bizony nem csak és főleg nem csak a kivel emlékezniről szól.
Az olyan lekicsinylő lebecsülő lenéző.(majd ha ezt is érti a többit is)
Ez a mondat mutatta meg:
"nem találják helyüket a világban akkor nem értettem most már kezdem.."
Ehhez egyívásúnak kell lenni.
Egy fogalomtár egy hullámhossz
Enikőnek mondom: elég a világ tárgyai eszközeinek megváltozása olyan mennyiségben amit már idegenként él meg.
Emlékezem nagymamámra aki a palackos gázt elfújta de a csapot nem értette miért kell elzárni
A villanykapcsolót már nem fújta.De mondta: fújd el

És ez nem szenilitás hanem idegen világ.
Ha még mindég volna valaki aki nem értené mit jelen a világ eszközeinek tárgyainak olyan gyors és nagy mennyiségű megváltozása amitől idegenné válik benne valaki.
Utalok arra az ismert féltörténeti eseményre
Amikor a nézők a szék alá bújtak a közeledő vágtató vonat elől.

Egyet kettőt megszokhat de özönt már nem.És idegen lesz a világban.
104 éves ember már lassan mozog nem kell neki semmi gyors.Nyugalmat és átláthatóságot szeret
 
Azért talán azt is meg kellene említeni, hogy nem mindegy a "közeg". Ismerek olyan 70-en túli professzort, aki nagyon toppon van az informatikában vagy a tudományos ęletben általában... Ugye a napokban olvashattuk a szomorú hírt Hawkingrõl. Neki biztos nem volt idegen a változás, de az isten háta mögött élő átlagembernek biztos gond a sok új információ, a technika fejlődęse.
Tényleg lehet abban valami, hogy aki kimarad, az lemarad.
A 104 éves professzornál sem a fejlődés okozta változás válthatta ki a game over-t.:(
 
Utoljára módosítva:
"Ezt az üzenet enikőnek is ajánlom.Nem értette meg hogy nem csak a közös emlékezésről szól."

hagyjuk jó? nem hinném, hogy gondolatolvasó is vagy - hogy nem írok le mindent betűről betűre, még érthetek dolgokat - nem feltételezem, hogy óvodás szintűekkel kell itt beszélgetnem, ezért nem fejtek ki mindent hatkötetes esszében - bocs, tudom én vagyok a hülye...ez van :)
 
Jajj, Enikő Kedves! Ne húzd már fel magad korán reggel...
" Hanyas vagy?" Lassan 10 éves( itt a CH-n):D
Nem szoktad még meg, hogy itt nem a cikket kommentálják sokan, hanem a másik véleményét?;)
Akkor tudod, hogy a másik unatkozik és csak beszélgetni akar. Csak engedi a vizet, csak engedi....
Húzd ki a dugót a csapból, oszt majd átfolyik:D
Legyen derűs hosszú, szép hétvégénk!:cool:
 
Azért talán azt is meg kellene említeni, hogy nem mindegy a "közeg". Ismerek olyan 70-en túli professzort, aki nagyon toppon van az informatikában vagy a tudományos ęletben általában... Ugye a napokban olvashattuk a szomorú hírt Hawkingrõl. Neki biztos nem volt idegen a változás, de az isten háta mögött élő átlagembernek biztos gond a sok új információ, a technika fejlődése.
Tényleg lehet abban valami, hogy aki kimarad, az lemarad.
A 104 éves professzornál sem a fejlődés okozta változás válthatta ki a game over-t.:(
Biztos beszélgetni és vizet engedni akartál
Jól kiragadtad itt az informatikát.
De nem arról van szó
Hhanem.Minden, de minden megváltozik.
Hogy a 104 évesnél konkrétan mi hozta a már nem érzi jól magát az életben nem tudjuk.
Első üzenetem a már senki sincs vele egyívású elmaradt mindenki és nem jó túlélni mindenkit dologról szólt
Egyszerű élet megfigyelés 40 évestől kezdődően.Nem hogy 104 évesen lenne valaki aki azonos világot élt
És ez nem a nincs kivel emlékezni nosztalgiázikről szól.
És pont a isten-hátamögötti helyeken élhetőbb az élet.Ott ahol minimális a változás.
Természetesen te 70 túlit írsz és különbözök
Na de hol a 75 a 104-től?

Biztos nem mondok újat egyre kevesebbet mozdulnak ki a megszokott biztonságos környezetükből a 90 év felé járók
És ez nem csak a fizikai mozgás miatt van
Ez lelki ok.A biztonságérzet csökken le
A fenyegetettség érzet nő meg a bizonytalansággal együtt.
Nem az aki kimarad az lemarad
Teljesen másról van szó ezek összessége és sokasága.
És még amit kihagytunk?
És igen a setni példája a sci-fi a jó
Idegen világban találja magát
 
Utoljára módosítva:
Jajj, Enikő Kedves! Ne húzd már fel magad korán reggel...
" Hanyas vagy?" Lassan 10 éves( itt a CH-n):D
Nem szoktad még meg, hogy itt nem a cikket kommentálják sokan, hanem a másik véleményét?;)
Akkor tudod, hogy a másik unatkozik és csak beszélgetni akar. Csak engedi a vizet, csak engedi....
Húzd ki a dugót a csapból, oszt majd átfolyik:D
Legyen derűs hosszú, szép hétvégénk!:cool:

nem, nem húztam fel magam, csak néha elfeledkezek arról, hogy nem kell etetni bizonyos embereket :D
no meg nem értem, miért kell másnak megmondania/jobban tudnia, hogy én mit gondolok :) (ez olyan orwelles ;) )
 
no meg nem értem, miért kell másnak megmondania/jobban tudnia, hogy én mit gondolok
Nem azt mondám meg mit gondolj
Hanem hogy nem úgy van, amit írtál,vagy mondtad mindegy.
Ezt írhatom mert engem idézve válaszoltál de teljesen félre értelmezve.
És az kicsavart lett, tehát nem igaz.
Gondolni bármit lehet de torzítani nem, amikor leírod átértelmezve.
És tiltakozni és visszaigazítani foglak bármikor, ha kicsavarod amit írtam.
Nem az emlékezésről van szó.Ez volt az ami nem igaz írásodban.
Ha magadtól és idézés nélkül írod az akkor a saját gondolatod
Ha válasznak írod félre értelmezése írásomnak.
 
És nem a félreszemezése írásomnak.

igazad van...mindenben...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére