Orbán Viktor beugrott receptért

Nem egy nagy durranás, mégis rendhagyó az a sztori, amelyet az Index osztott meg a miniszterelnökről .

Mint írják, reggel 8 körül egyik kollégájuk 10-15 emberrel várakozott egy budapesti kórház szakrendelőjében, amikor váratlan páciens érkezett. Előbb két testőr tűnt fel, majd a kórházigazgató kíséretében Orbán Viktor, „elég gondterhelt arccal”.

– Orbán udvarias volt, és megkérdezte a várakozókat, hogy előreengedik-e – írja a hírportál, hozzátéve, hogy volt egy kis halk méltatlankodás. Akkor a már vizsgálóban lévő embert visszaküldték a folyosóra, s következhetett a kormányfő, aki nem mellékesen néhány óra múlva már Peter Pellegrini szlovák miniszterelnököt fogadta Budapesten.
Amikor Orbán végzett, recepttel a kezében megköszönte a türelmet és folytatja napját.

images
 
Szegénykém, sajnálom. Nem tudott valami magánkórházba elmenni?
Remélem nincs baja és csak egy megnyugtató kampány volt, hogy Ő is az állami eü.- be jár panaszai esetén.
Bármi is volt az ok, nagyon sajnálom ( Őt is).
Jó egészséget kívánok.
 
– Orbán udvarias volt, és megkérdezte a várakozókat, hogy előreengedik-e – írja a hírportál, hozzátéve, hogy volt egy kis halk méltatlankodás. Akkor a már vizsgálóban lévő embert visszaküldték a folyosóra,
Hát, igen. A folyosón lévőket megkérdezte, a vizsgálaton bent lévő kuncsaftot pedig kiküldték....
Amúgy pedig kíváncsi volnék a méltatlankodók és a "méltatlanok" közötti számarányra, mert az azért tükrözheti az idei választások reális arányait is...
Vagy ez az orvosi rendelőkre nem jellemző? :)
Ja. Amúgy létezik az "e" recept, amelyet bármely patikában ki lehet váltani és nem kell hozzá még kórházigazgató sem, csak egy patikus a patikában... :D
 
Az ilyesmi itt normális.

Egy VI. Kerületi patikában áltam sorba. Hirtelen teljesen szabálytalanul az ajtó elé parkolt egy kocsi. Bejött a vezető, felemelte a kezét, csettintett és indult az üres ablakhoz. A patikusnő otthagyott bennünket és rohant a palit kiszolgálni.
Amikor rám került a sor, kérdeztem, hogy orvos volt. Nem, egy kerületi nacsalnyik.
 
ejjj...ő legalább kérdezett :D :D :D
mások ugyanilyen pofátlanok, csak épp szó nélkül csörtetnek be a rendelőbe magasról letojva, hogy van bent beteg vagy nincs - és fél órákat dumál a dokival/asszisztensekkel a semmiről

egyébként látszik, hogy uborkaszezon van, már egy egér megjelenése is "hír" :D
 
Nem értitek, mert mindent előítélettel kezeltek.. Nem az irodájába rendelte a kórház igazgatót az orvossal, a rendelővel együtt.. Beugrott egy receptért ahogy sokan, ha hirtelen szükségük van rá.. Istenem elgurult a gyógyszere..
( bár nem értem miért csak most vette észre..) No és hányan mennek be soronkívűl.. Egyébként is a nemzet betegének minimum a miniszteri kíséret is kijárt volna.. ( Bár a tízparancsolatos receptek még nyomdában vannak valószínű..)
 
Hmmmmmm
Orvosi rendeloben nem ritka erset.
Legfeljebb abban kulonbozik az atlagostol, hogy a cikk szerint udvariasan kerte hogy enggedjek elore, aztan megkoszonte tavozaskor, hogy megtettek.
A megszokott az, hogy borzaszto nagykepu emberek lenezo abrazattal mennek el a csendesen varakozo emberek mellett, es egy pillanat varakozas nelkul verik a "kerjuk ne zavarjanak" feliratu ajtot.

Ha az udvariassag bun, akkor a kormanyfo telnyleg pofatlanul jart el!
 
Mekkora történet!!!!!!!!
Azért Hollywood-ba ne küldjék el.
Nagyszerű, hogy az index ennyi szenzációs, óriási, világrengető dologról tud beszámolni! Fergeteges.
 
Egy rovid tortenet, ami nemreg esett, jol jellemzi a viszonyainkat, es az emberek hozzaaallasat bizonyos dolgokhoz.
Buszmegallo.
Eleg sok ember.
En egy ismerossel beszelgetek, mikor kerekparral elteker elottunk egy ismeros. Egyutt szoktunk futni, egeszsegmanias, imadja a csaladjat, altalaban roluk beszel futas kozben. A korhazba, ahol sebesz foorvoskent tenykedik altalaban bicajjal jar.
Felemelt karral udvozlom.

Az ismeros akivel beszelgettem kicsit osszevont szemmel nez utanna
- Valahonnan ismeros...
Mondom neki, hjogy ki Ő.
Mire a pasas elkezdi csovalni a fejet:
- Na ehhez a dokihhoz se mennek ha valami bajom van! Egy autora nem telik neki....

TAlan nem meglepo ha ez a tortenet jut eszembe a hirrol.
 
Váratlan helyeken bukkan fel. A múltkor óvodában, most rendelőben...lassan fogadást kéne kötni,mi lesz a következő jelenés helyszíne( és lehet mint a szenteknél, amerre elhalad, csodák történnek).
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,835
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére