Nem menekültem otthonról, Magyarország jó hely

A külföldi munkavállalás és a külföldre költözés megítélése nagyon egyénfüggő. Sok olyan levelet kaptunk, ami szinte csak a jó oldalát mutatja a választott új életnek, mások szerint külföldön sincs kolbászból a kerítés.

A most következő levél ezek közül talán a legrealistább: egyszerre mutatja be a nehézségeket, a küzdést, a megszolgált sikert és a leszűrt tanulságokat. A Németországból érkezett levél aláírója "én", akiről annyit tudunk, hogy negyven éves, műszaki diplomával rendelkezik, és a kereskedelemben/iparban dolgozik.
"Magyarországon jó munkám és jó fizetésem volt. 2014-ben, az utolsó - nem teljes - magyarországi adóévemben 30 millió forint felett volt a jövedelmem. Saját házam volt Pest megyében, volt saját autóm és céges kocsim, mindez hitelek nélkül.

Nem menekültem otthonról, nem gondoltam rossznak a helyzetem, nem éreztem élhetetlennek és nyomasztónak. Magyarország jó hely.

A feleségem már egy éve dolgozott Németországban, hétvégenként találkoztunk. A munkám miatt én is szinte hetente jártam külföldre. Aztán a feleségem jelezte, hogy többet akar látni. Két választási lehetőség volt: ő jön haza (kint nálam jobban keresett és jól érezte magát), vagy én megyek ki.

Végül én mondtam fel itthon, de köteleztek, hogy dolgozzam le a 140 nap felmondást. Közben lelkesen jelentkezgettem a feleségem környékén levő cégekhez, de három hónap alatt semmi használható ajánlat nem érkezett. Kissé elkeseredtem. Az üzleti partnereknek is szóltam, hogy még 30 napig vagyok, és utána külföldre költözöm. Az egyik rákérdezett, érdekel-e bajorországi munka? Három kör után felvettek. Gondoltam átmenetinek jó lesz. Azóta is ott dolgozom.

Gyanakvó tekintetek
Ez a hely 350 kilométerre van attól, ahol a feleségem dolgozik. Jobban hangzik, mint az 1100, de ez sem ad lehetőséget napi ingázásra. Illetve csak néha.

Mindent újra kellett kezdeni. Németül ekkor még egyáltalán nem beszéltem. Az albérletet airbnb-n keresztül oldottam meg. Kimentem pár napra, majd rákérdeztem, hogy hosszabb időre is kiadják-e? Mivel már tudták kiről van szó, beszélgettünk többször, nem volt akadálya.

Bankszámlát ezután a neten nyitottam - ugyanis kell a bejelentett lakcím, de a neten volt angol felület is. A bejelentkezéssel adtak adószámot, ezekkel megigényeltem a biztosítást - mindez munka mellett, kb. 3 hét alatt. Már csak a fizetést kellett várni. A feltöltős telefonkártyát a lakcímre kellett aktiválni, azzal voltak problémáim. Eltartott pár napba míg lett net és telefon, addig a magyar előfizetést használtam, és lett is egy 90 ezer forintos számlám.

Az elején nagyon megy a HUF/EUR számolgatás. Meg a sokk: 5000 forint egy spagetti?! 500 forint a vajas perec a pékségben? Szóval drágának éltem meg. Főleg, hogy az albérletem 1150 euró/hó+rezsi volt. Két évig tartott, mire észrevettem magamon, hogy már nem számolom át forintra az árakat.

Kaptam segítséget egy baráttól a költözéshez, lassan megszoktam a környéket, de jött a szomszédság.

Kissé zavarta őket a külföldi szomszéd. Az egyik nem köszönt, a másik néha, de mindig gyanakvóan nézett.

Ennyit fizetek, hogy önnek nyugdíja legyen
Néhány hónap múlva megjött a céges kocsim, az otthonit eladtam, itt bérautóval kezdtem, és beparkoltam a szomszéd Mercije mellé egy nem kisebb presztízsű kocsival. A szomszéd meg volt zavarodva, és életünkben először beszélgetni kezdtünk:

- Ez meg milyen autó? Ez nem bérautó!

- Nem. Ez a céges autóm, a bérautót visszaadtam.

- Mit csinál maga itt?

- Dolgozom az XY cégnél.

- Hivatalosan dolgozik?

Itt érte el a tűréshatárt nálam, kissé kezdett kikérdezésre hasonlítani a helyzet. Épp nálam volt a fizupapír, elé raktam, és megmutattam:

- Ennyit fizetek, hogy önnek nyugdíja legyen.

- Ó, én ezt nem akarom megnézni - mondta, miközben végigböngészte.

Mosolyogva érdeklődött a családom felől, mire megkérdeztem, hogy a feleségem papírjait is látni akarja-e? Utána sokáig magyarázta, mennyi veszélyes ember jön Németországba, és hogy az albérletemben már egyszer egy fekete nő is lakott. Azóta hangosan előre köszön, sőt, örök barátság van köztünk. Mint a magyar-szovjet.

20465557_cd46f6f84e3aa2a4f1c8893946562753_wm.jpg

Nem jöttek a számok, készültem a kivégzésre
A németországi munkahelyen nem voltam kimondottan közkedvelt, inkább a “minekjöttezide” látszott rajtuk. Ráadásul, akinek a helyére jöttem, azt szerették.

Tanultam németül munka mellett, és próbáltam németül beszélni, még ha nagyon nehezen is ment.

Elsőre bevezettem, hogy délig német. Aztán ment délután is. Kellett ilyen szabályokat hoznom, nehogy ellinkeljem.

Nagy motivációs lökés volt, amikor egy cseh kolléga búcsúzóul angolul mondott beszédet. Ott elhatároztam, én csak azért is németül fogom, ha eljön az idő. Márpedig az első 2 évben úgy éreztem, hogy az aktuális hét lesz az utolsó. De megszoktuk egymást. Mostanra megszerettek.

Ha az ember feladja a nyugalmat (a "nekem csak ez a munkám, más nem érdekel" hozzáállás itt standard), és tervez előre, ötletei vannak - normál magyar munkatempó - azt itt nagyon megbecsülik. Furcsa élmény volt az elején az első negyedéves eredmény: nem jöttek a számok, és én készültem a kivégzésre. Semmi nem történt. Azt mondták, hogy bíznak bennem, és kérdezték: kell-e segítség? Ettől a hozzáállástól még jobban hajt az ember.

Te vagy a főnök, dönts!
Tavaly éreztem először zavart az erőben: egy ferdén leparkolt bömi mellé álltam be szabályosan de szűken. Más hely nem volt - vidéki kisboltról beszélünk. Egy ünnepien telt hölgy rám üvöltött, hogy mit képzelek. Már fordultam volna vissza, hogy kihajtok, hogy beférjen a kocsijába. Szóltam, hogy nem én parkoltam rosszul, de természetesen kiállok, amikor folytatta azzal, hogy takarodnék inkább vissza, ahonnan jöttem. Nos, nem anyám nunájára célzott, hanem a kiinduló országra. Ez zavarba ejtett, majd miután közöltem, ahonnan jövök, ott parkolni tudni kell a jogsi megszerzéséhez, otthagytam toporzékolni. Más sosem éreztette velem, hogy kelet-európai néger lennék.

A hozzáállás a munkában más. Senki sem áskálódik, senki sem könyököl: ha te vagy a főnök, döntsd el, mi legyen, minket azért fizetnek, hogy végrehajtsuk. Mi nem akarunk dönteni.

Ezzel nehezen barátkoztam meg. Teszteltem is őket: azt mondtam, nem használjuk innentől a hárombetűs vállalatirányítási programot, hanem táblázatba írjuk a rendeléseket. Meg egyéb képtelenségeket tettem hozzá, várva, mikor mondanak ellen. Senki nem szólt. Kérdeztem, van-e kérdésük? Igen. Mi legyen a táblázat neve.

Tavaly vettem családi házat - igaz, hitelből. Fizetek 2000 euró törlesztőt. Nem visel meg. Feleségem a gyermekünk születése után nem ment vissza dolgozni, egy fizetésből is meg tudunk élni. Itt is van második autó, városban élünk, a gyermekem német bölcsibe jár. Hétvégente kirándulunk - mostanában vonattal, élmény a kicsinek.

Honvágy és egyéb démonok
Nem volt jó az első másfél év. Sokszor felébredtem éjjel, a plafont bámultam, miközben eluralkodott rajtam a "miafasztkeresekitt" érzés. Feleségem szerint többet ittam - naná, hogy jó magyar vörösbort.

A kapcsolatok lassan leépültek. Volt, aki irigyelt. Volt, aki szerint úgysem fog menni. Volt, aki támogatott, és volt, aki kunyerált.

Magyarországra munka miatt és nyaraláskor is gyakran megyek (kéthavonta). Olcsónak tűnik nagyon. Meg koszosnak. Az emberek kissé hónyomottak. De az ételek! A borok! És hogy a kamionok nem előznek! És nem ugrik ki eléd a nyugger 100-al az autópályán, mert Magyarországon igenis sokkal jobban vezetnek, nem csak sminkelésre használják a tükröket.

Visszaköltözni nem tervezek - ha a gyermekem már német iskolába jár, akkor még lehet egy fordulót tenni. Mondjuk Kanadába. Úgy 10-15 évre. Legalább megtanulok franciául. Szeretnék tengerparti házban élni.

Mi fájt?

  • Újat tanulni, miközben belül be vagy szarva, de rendesen, hogy már vén szar vagy ehhez, de ezt senkinek nem mutatod.
  • Pozícióban lejjebb kerülni, megijedni, hogy képes vagyok-e még egyszer végigküzdeni magam a szamárlétrán.
  • Pofára esni, felkeni, és mosolyogva tovább menetelni: emberekkel, karrierben, családdal.
  • Rádöbbenni, mennyire keveset értettem régen a világból, és mit nem láttam otthonról."
Index
 
Nos igen, valóban elég reálisnak tűnik.
Kivéve az elejét.
Meg a közepét.
És talán a végét.
Legalábbis számomra.
Aki durván havi 3 millát keres havonta (nekem legalábbis ez jön le a 30 millás nem teljes adóévi jövedelemből) és hitelmentes, annak a neje nem kell, hogy dolgozzon. Ha viszont akar, az biztos talált volna munkát Magyarországon is, hisz nem a "fizetés" miatt dolgozna. Persze az is lehet, hogy a nej jobban kedvelte a munkáját, mint a párját, de nem akart lemondani egyikről sem.
Aztán a másik a kora. Ha huszonévesen keresett 3 millát akkor azt kötve hiszem, politikai hátszél nélkül érte volna el.
Akkor meg miért is hagyta volna el a Kánaánt?
Ha viszont a negyvenes korosztály tagja, akkor a kései gyerek nem stimmel. Marad a harmincas korosztály.
Akkor viszont nem értem, hogy, ha már az angol ment, miért is kellett "vért izzadni a némettel"?
Vagy ez is barokkos túlzás?
Aztán a "nem szerettek, majd mégis megszerettek a munkahelyen"-en dolog feletti polemizálást sem igazán értettem. Ha jól értettem, ez egy multikulturális cég, ahol a diverzifikáltság (hú de csúnya szó, legyen inkább sokszínűség) alapelv. Csak addig utálták, amíg főnök nem lett? Utána minden szava szentírás (kidobjuk az SAP-t és helyette táblázatozunk)?
Szóval, itt-ott mesterkéltnek tűnik.(A xenofóbiára direkt nem tértem ki, mivel az minden országban jeln van, még, ha tagadják is.)
 
Utoljára módosítva:

Nos, az bennem is felmerült hogy ha ennyit kerestem volna Magyarországon mint ő, nem mentem volna ki. Eszembe se lett volna, és persze hogy azt mondom, Magyarország egy jó hely... De ebbe nem is akartam belemenni, egyrészt mert nem ez a lényege a cikknek szerintem, másrészt nem akartam felesleges vitát gerjeszteni, harmadrészt mert hátha mégis igaz, hogy ennyit keres és mégis kimegy, elvégre idióták mindig vannak, ekkora idióták is, ha nem is sokan. De a kevés rendkívüliből lesz a cikk mindig...
Hogy politikai háőtszéllel keresett ennyit? Lehet. De akkor simán lehet az is hogy hirtelen kegyvesztett lett... És még az is lehet ám hogy akkor menekülnie kell de nem ám a vagyona miatt hanem mert már az életét félti... A politika ilyen, főleg mostanában... És ezt persze nem vallhatja be a pasas, mert akkor utánamennek és kicsinálják. Fizikailag...

Szóval ezzel az elejével direkt nem foglalkoztam. Amit a külföldi dolgokról írt, arról azonban az az érzésem, nagyjából fedheti a valóságot. Eléggé egybecseng a saját tapasztalataimmal. Mondjuk xenofóbiát felém még nem tapasztaltam, de én nem is Németországban vagyok hanem az USA-ban. Lehet hogy talán volna ellenem xenofóbia ha barna bőrű lennék, de nem az vagyok, szóval erről nem nyilatkozhatok. Németországban talán akad pár illető akinek a fehérbőrű bevándorló is irritálja a tekintetét. Nem tudom. De egyebekben eléggé igaznak érzem. Igen, dolgozni kell, sokat, eleinte az ember számolgatja át a dolgok árát forintra, és eleinte nagy a kísértés hogy visszamenjen, de aztán ez elmúlik, és még az is igaz hogy itt az emberek a munkahelyen többnyire nem vitatkoznak és a saját dolgukkal foglalkoznak ami a kötelességük. Persze van olyan hogy karriert akar csinálni és előrejutni, de az nem úgy megy itt hogy a munkahelyen belül fúrják egymást. Inkább hogy tanul, képzi magát, aztán keres egy másik munklahelyet ahol jobb pozícióba kerül, sokszor ezt se ő keresi hanem megbíz vele egy fejvadász céget hogy adja el őt...

Annyit tennék hozzá kritikaként, ha olyan hamar ment neki a német megtanulása ahogy a cikkből sejthető, akkor tuti hogy nem nulla nyelvtudással ment ki. LEHET hogy először meg se tudott szólalni, lehet. Ennek ellenére, biztos hogy korábban, talán iskolásként, sokat tanulta azt a nyelvet! Aztán „elfelejtette”, de csak használni. Az ilyen tetszhalott nyelvtudás kb 1 hónap alatt ismét használhatóvá frissül az anyanyelvi környezetben, azaz úgy tűnik, de csak TŰNIK, mintha nulláról valami tűrhető szintre irtó gyorsan felfejlődött volna a csávó. Holott persze hogy nem nulláról, mert benne van hogy előtte évekig azt tanulta az iskolában...

Aki VALÓBAN nulláról kezdi, annak hiába az idegen nyelvi környezet, kell legalább 3 év ahhoz hogy legalább egy masszív ALAPFOKRA eljusson! Tapasztaltam magamon, de másokon is ezt látom. Ennek számos oka van, az egyik hogy ilyenkor már nem iskolás vagy akinek fő dolga a tanulás, hanem dolgoznod kell, azaz időd is sokkal kevesebb van tanulni. És senki nem is fog téged direkt tanítani. Így meg ugye lassú a dolog... NAGYON lassú...

Azt meg felejtsd el, hogy letöltögetsz mindenféle ingyen elérhető anyagokat a netről, és hallgatod hogy relaxa így, villámangol úgy, menj alfába, szól a kellemes zene... tudod mi lesz így? ELALSZOL... Ezek semmit se érnek, különben is csak morzsái a kellő tudásnak. Én ehelyett épp pár napja fizettem be a Go!Angol nyelvtanfolyamra. Ez is interneten át megy, de egy komplett kurzus az alapfoktól a közel anyanyelvi szintű felsőfokig. És nem cifráztam, prémium user vagyok, kifizettem az egészet. Egyelőre hihetetlen jónak tűnik. Van több száz óra videómagyarázat, meg hanganyag, meg gyakorlási lehetőség meg minden. És nem csinálnak titkot belőle, hogy így is egy IGAZI legalább középfokhoz kell körülbelül öt-hat év RENDSZERES TANULÁS! A közel anyanyelvihez meg minimum olyan nagyjából TIZENKÉTEZER ÓRA, azaz mintegy 10 év... Persze ebben már olyasmik vannak hogy érzékelje az illető és használni tudja a nyelv művészi finomságait, árnyalatait...

Tehát hiába a profi tananyag, így is MUNKÁBA TELIK. A nyelvtanulás kérem - MUNKA. Aki mást ígér nektek, az HAZUDIK, s csak a pénzetekre utazik.

Tehát ha a cikkbeli csávó hamar „megtanulta” a németet, akkor az csak egyet jelenthet: NEM tanulta meg csak eljutott benne valami szerény szintig, és még ezt is úgy hogy korábban évekig ezt tanulta Magyarországon, ha máshol nem hát az iskolában, és e tanulás eredménye előjött benne az anyanyelvi környezetből kapott triggerek miatt. Másképp nem megy, de még ez is messze van attól hogy „tudja” a nyelvet. Bizonyos szituációkban el tud boldogulni vele valamiféle „tarzános” szinten, és kész, ennyi.
 
Utoljára módosítva:
Ha viszont a negyvenes korosztály tagja, akkor a kései gyerek nem stimmel.

Pedig negyvenes. Ott áll a cikk elején: "A Németországból érkezett levél aláírója "én", akiről annyit tudunk, hogy negyven éves.."

2014-ben ment ki Németbe, tehát 36 évesen. Mostanra, tehát 40 éves korára van egy bölcsis gyereke (6 hónapostól 3 év között), ez szerintem a mai világban elképzelhető.
A többiről nem tudok nyilatkozni, hogy tényleg lehet-e 4 év alatt ilyen egzisztenciát teremteni nulláról, nyelvtudás nélkül Németben.
 
-
- Ha jól értettem a felesége már korábban nyugaton dolgozott
- Azt is elég érthetően leírta, menyit fizetett lakbért és menyivel törlesztik most a házukat
- egy 40 éves embernek még van 25 éve a nyugdíjig, bizonyos pozícióba akár 30
- gyereket lehet még 80 évesen is nemzeni ha a feleség fiatalabb
- Németországban sok cégnél angol a hivatalos nyelv a német másodlagos
- Nem akarok reklámot csinálni de egy jó szakember itt egy nap alatt (bruttó)
- lazán megtudja keresni a dupláját vagy háromszorosát a magyar havi átlagkeresetnek
-
- Akinek az életét nem fenyegeti veszély az nem menekül,
- mégis rengetegen "leléptek" a Kádár korszakban is
- hogy úgy mondjam ezek támogatták az otthoniakat
- akinek nem volt nyugaton rokona annak rosszabbul ment
- az információkról nem is beszélve
- minél több rosszat mond Orbán a nyugatról annál kíváncsibbak a polgárok
- minél butábbnak állítja be Orbán a Menekülteket,
- annál nagyobb lehetőséget látnak a képzett magyarok egy kivándorlásban
- továbbá kedves Jászladány,
- lehet az ember boldog úgy is, hogy nem reszkíroz sokat és marad amibe beleszületett
-
- a nacionalisták amiatt panaszkodnak, hogy megváltozik a világ ha "idegenek" jönnek
- ne feledjük, hogy több kelet európai "idegen" él és dolgozik No.-ban mind más
- ha nem lenne "keresztnév" akkor sok bevándorlóról nem is tudnánk, kik a rokonai
- egy magyar minden további nélkül németesítheti a nevét
- egy töröknek ezt nem engedik meg. Hogy integrálódjon a szerencsétlen
-
 
Én lehet hogy rosszul látom, de ma Magyarországon egy 35 feletti jó szakember, ekkora ugyanis gyakorlata/referenciája is van, ugyanúgy meg tud élni, ahogy a világ más részén is...Hozzáértő, jó szakemberről beszélek... A fiataloknak nincs esélye, s talán nem is az esély a legnagyobb gond, hanem nincs jövőkép , perspektíva, aminek egy bizonyos fajta állandóság lenne az alapja.. Nem győzöm hangsúlyozni a legnagyobb gond az a mai Magyarországon , hogy mindent a politika ural, nem pedig a gazdasági törvényszerűségek... Fontosabb a pártpreferencia, mint a hozzáértés, a nemzeti burzsoázia csak harácsol és kiárusít, ahelyett hogy fejlesztene, az ország leépül, nem pedig épül.. Szóval az igazi baj, hogy a fiatalok mennek el ebből az országból, s nem is fognak visszajönni, hiszen nincs mire.. Még hosszú évek fognak eltelni mire a gazdaság önszabályozása süllyesztőbe küldi a jelenlegi rezsimet..
 
Nos, az bennem is felmerült hogy ha ennyit kerestem volna Magyarországon mint ő, nem mentem volna ki. Eszembe se lett volna, és persze hogy azt mondom, Magyarország egy jó hely... De ebbe nem is akartam belemenni, egyrészt mert nem ez a lényege a cikknek szerintem, másrészt nem akartam felesleges vitát gerjeszteni, harmadrészt mert hátha mégis igaz, hogy ennyit keres és mégis kimegy, elvégre idióták mindig vannak, ekkora idióták is, ha nem is sokan. De a kevés rendkívüliből lesz a cikk mindig...
Hogy politikai háőtszéllel keresett ennyit? Lehet. De akkor simán lehet az is hogy hirtelen kegyvesztett lett... És még az is lehet ám hogy akkor menekülnie kell de nem ám a vagyona miatt hanem mert már az életét félti... A politika ilyen, főleg mostanában... És ezt persze nem vallhatja be a pasas, mert akkor utánamennek és kicsinálják. Fizikailag...
Van az a mondás a vajjal a fejjel, meg a nappal...
Aki "menekül", az szerintem nem nagyon ad lapinterjút Én legalábbis nem hívnám fel a figyelmet magamra.
Amúgy kijelentette, hogy nem menekült el.
Szóval ezzel az elejével direkt nem foglalkoztam. Amit a külföldi dolgokról írt, arról azonban az az érzésem, nagyjából fedheti a valóságot.
Szerintem meg ott is sok a ferdítés
Eléggé egybecseng a saját tapasztalataimmal. Mondjuk xenofóbiát felém még nem tapasztaltam, de én nem is Németországban vagyok hanem az USA-ban. Lehet hogy talán volna ellenem xenofóbia ha barna bőrű lennék, de nem az vagyok, szóval erről nem nyilatkozhatok. Németországban talán akad pár illető akinek a fehérbőrű bevándorló is irritálja a tekintetét. Nem tudom. De egyebekben eléggé igaznak érzem.
Meglehet, de egy ahogy az írásból kivettem, egy közép-elit környéken bérelt lakhelyet és aki külföldi létére ezt megteheti, az nem a "menekült" kategória, amit még a fehérből sem szeretnek...
Igen, dolgozni kell, sokat, eleinte az ember számolgatja át a dolgok árát forintra, és eleinte nagy a kísértés hogy visszamenjen, de aztán ez elmúlik, és még az is igaz hogy itt az emberek a munkahelyen többnyire nem vitatkoznak és a saját dolgukkal foglalkoznak ami a kötelességük. Persze van olyan hogy karriert akar csinálni és előrejutni, de az nem úgy megy itt hogy a munkahelyen belül fúrják egymást. Inkább hogy tanul, képzi magát, aztán keres egy másik munklahelyet ahol jobb pozícióba kerül, sokszor ezt se ő keresi hanem megbíz vele egy fejvadász céget hogy adja el őt...
No ez a másik, ahol vagy a leves görbe vagy a tányér nem egyenes.
Nem kizárt, hogy bő 3 év alatt főnök legyen egy beosztottból, még, ha nem is beszéli a nyelvet tökéletesen, de!
Rövidre fogva számomra hihetetlen.
Ha olyan jó munkaerő és a vezetői képességei is kimutatkoztak, akkor nem is értem, hogy egy bevezetett SAP rendsz ert csak úgy félredob(athat)na. Rengeteg pénz, rengeteg tanulás és aki nem tudná, az SAP (mert ez az a bizonyos 3 betűs szoftver) azon progik egyike, amit nem a cégekhez igazítanak, hanem a cégeket szabják a szoftverhez. Még az óriáscégeket is. Ugyanis ez egy komőlex vállalatirányítási rendszer és nem csak egy kis megrendelő számlázó programocska.
Annyit tennék hozzá kritikaként, ha olyan hamar ment neki a német megtanulása ahogy a cikkből sejthető, akkor tuti hogy nem nulla nyelvtudással ment ki. LEHET hogy először meg se tudott szólalni, lehet. Ennek ellenére, biztos hogy korábban, talán iskolásként, sokat tanulta azt a nyelvet! Aztán „elfelejtette”, de csak használni. Az ilyen tetszhalott nyelvtudás kb 1 hónap alatt ismét használhatóvá frissül az anyanyelvi környezetben, azaz úgy tűnik, de csak TŰNIK, mintha nulláról valami tűrhető szintre irtó gyorsan felfejlődött volna a csávó. Holott persze hogy nem nulláról, mert benne van hogy előtte évekig azt tanulta az iskolában...

Aki VALÓBAN nulláról kezdi, annak hiába az idegen nyelvi környezet, kell legalább 3 év ahhoz hogy legalább egy masszív ALAPFOKRA eljusson! Tapasztaltam magamon, de másokon is ezt látom. Ennek számos oka van, az egyik hogy ilyenkor már nem iskolás vagy akinek fő dolga a tanulás, hanem dolgoznod kell, azaz időd is sokkal kevesebb van tanulni. És senki nem is fog téged direkt tanítani. Így meg ugye lassú a dolog... NAGYON lassú...
Mint én is fejtegettem, harmincas korosztály angol tudással és a némethez hozzá sem tud szagolni, majd fél nap német félnap nem? Nekem az orosz volt az első idegen nyelv és nem számítva a 4+4 év iskolai tanulást fél év kellett a szabad kommunikációhoz a(z orosz) nyelvi környezetben (miként átlagban a többi egyetemista társamnak is) és kb 2 év, hogy azon a nyelven tudjsk gondolkodni is..
Nem hinném, hogy a szláv és szász nyelv tanulása annyira eltérő feltételrendszert igényelne.
Azt meg felejtsd el, hogy letöltögetsz mindenféle ingyen elérhető anyagokat a netről, és hallgatod hogy relaxa így, villámangol úgy, menj alfába, szól a kellemes zene... tudod mi lesz így? ELALSZOL... Ezek semmit se érnek, különben is csak morzsái a kellő tudásnak. Én ehelyett épp pár napja fizettem be a Go!Angol nyelvtanfolyamra. Ez is interneten át megy, de egy komplett kurzus az alapfoktól a közel anyanyelvi szintű felsőfokig. És nem cifráztam, prémium user vagyok, kifizettem az egészet. Egyelőre hihetetlen jónak tűnik. Van több száz óra videómagyarázat, meg hanganyag, meg gyakorlási lehetőség meg minden. És nem csinálnak titkot belőle, hogy így is egy IGAZI legalább középfokhoz kell körülbelül öt-hat év RENDSZERES TANULÁS! A közel anyanyelvihez meg minimum olyan nagyjából TIZENKÉTEZER ÓRA, azaz mintegy 10 év... Persze ebben már olyasmik vannak hogy érzékelje az illető és használni tudja a nyelv művészi finomságait, árnyalatait...

Tehát hiába a profi tananyag, így is MUNKÁBA TELIK. A nyelvtanulás kérem - MUNKA. Aki mást ígér nektek, az HAZUDIK, s csak a pénzetekre utazik.

Tehát ha a cikkbeli csávó hamar „megtanulta” a németet, akkor az csak egyet jelenthet: NEM tanulta meg csak eljutott benne valami szerény szintig, és még ezt is úgy hogy korábban évekig ezt tanulta Magyarországon, ha máshol nem hát az iskolában, és e tanulás eredménye előjött benne az anyanyelvi környezetből kapott triggerek miatt. Másképp nem megy, de még ez is messze van attól hogy „tudja” a nyelvet. Bizonyos szituációkban el tud boldogulni vele valamiféle „tarzános” szinten, és kész, ennyi.
Még ha annyiban maradunk, hogy a nyelvtanulási készség is igencsak eltérő személyenként,még akkor is rengeteg kétely támad (marad) bennem a cikk elolvasása után-
 
Azt hiszem áttelepülök Németországba. Ez valami fantasztikus.... 4 év alatt.... :cool:

Ha megvannak hozzá az elöfeltételek!? :)
-
Hogy krizizáljam a levél iroját
- egy helyen azzal büszkélkedik, hogy ö keresi meg a németek nyugdiját
- hát ez nem igaz, mert mindenki a saját nyugdiját keresi meg
- kivéve ha esténkét hazajár a szülöhazájába aludni (lásd Österreich)
 
Kis kiegészités a levélhez . Mivel "néha - néha" van lehetöségem Magyarokkal is találkozni , megfordul nálunk mindenféle , az Erdélyböl - Bácskán át jött munkásoktól , értelmiségtöl a Budapest-Zalaegerszegiig mind . Van aki megtalálta számitását , de van közöttük akik nem , de akkor is jobban élnek a 2-3 munkahely mellett mint otthon . De van közöttük negy 1 nem 2 család akik a jó keresetük ellenére is visszamennek Magyarországra . Mert mindegy hogy IT szakember vagy orvos , ha jó munkahelyet és hozzátartózó ajánlatot kap akkor inkább haza költözik .
Susi , na ez nemolyan csilli-villi mint sokan gondolják illetve állitják és azért gondolom nálatok a "szociális háló" nemrosszabb mint nálunk . Ja és azt nehogy elhidd ám , hogy mindenki a saját nyugdiját keresi meg ! Ez lökött duma ! hiszen állandóan hangoztatják a politikusok , hogy ez egy szolidáris eggyezség az idös és fiatal generáció között . Hiszen mi az általunk befizetett nyugdij járulékkal a mostani nyugdijasokat támogatjuk ! Igaz az állami alkalmazottak , mint tanárok , hivatalnokok , politikusok és más léhütök /kivéve a fegyvere testületek tagjait/ egy árva fillért nemfizetnek ebbe a kassába ezt az adófizetök finanszirozzák !!
 
"...az állami alkalmazottak , mint tanárok , hivatalnokok , politikusok és más léhütök /kivéve a fegyvere testületek tagjait/ egy árva fillért nemfizetnek ebbe a kassába ezt az adófizetök finanszirozzák !!"

- Elöször is nem nevezném az állami alkalmazottakat "léhütöknek"
- abban igazad van, hogy állami alkalmazottak nincsenek kötelezve a GKR-be fizetni
- viszont a fizetésüket (Vergütung) és a nyugdijukat "Pension" egy állami törvény szabja meg
- Nézzd meg mekkora a különbbség egy BAT és egy szabad piacon kapott fizetés között!
- továbbá "Beamte" csak akkor leszel ha legalább 15 évet állami alkalmazottként dolgoztál
- nyugdijhoz 40 évet kell dolgozzál szar feltételek melett...
- nem beszélve arrol, hogy az állami alkalmazottak jogai nemcsak a streik-tilalom hanem sokkal több
- képzeld el, hogy Professzor vagy és azt mondják szedd a sátorfádat és költözz ide-vagy oda

- megjegyzem ha kirugnak akkor nem kapsz semmit még a Pensiod is fucs
- ez olyan mind amikor valaki a börtönben dolgozik evtizedekig de nem fizethet a nyugdij kasszába :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,657
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére