Hazaengedték az Amerikában szüleitől elszakított kisfiú apját is

A kétéves Levente szülei a kanadai–amerikai határon akartak átkelni illegálisan.

A szülőket feltartóztatták a határon, a gyereket az érvényben lévő és sokat támadott rendelkezés szerint elszakították a szüleitől. Levente több mint két hetet töltött elzárva egy bronxi menekültközpontban, spanyol nevelőszülőknél. Tőlük hozta haza Magyarországra a kisfiút a féltestvére.

rend%C3%A9sz.jpg

Rendész a kanadai–amerikai határon (fotó: Scott Eisen/Getty Images/AFP)

Amikor átadták nekem, szomorú volt, láttam rajta, hogy megviselték a történtek, de rengeteget foglalkozunk vele, ami miatt egyre felszabadultabb”– nyilatkozta a kisfiú féltestvére a Blikknek. A lap értesülései szerint azóta az apa is hazaérkezett, az anya ügyében viszont még nem született bírósági döntés.

Kránicz Bence
 
Egy államnak valahogy meg kell fékezni az illegális bevándorlást sajnos ha nem megy másképp ilyen durva eszközökkel.
Ennek talán van visszatartó ereje is.
 
Engem ilyen idősen pl a nagyi nevelt egy ideig ,azt nem mondom hogy nem látszik meg, de van még idő
kiheverni a sérülést
 
Engem ilyen idősen pl a nagyi nevelt egy ideig ,azt nem mondom hogy nem látszik meg, de van még idő
kiheverni a sérülést
:(:(:(,( sírós smile nincs).
Azért talán egy nagymama mégsem idegen.
Sőt, van egy nagymamás mondás: én csak kényeztetni akarom, nevelje az anyja, meg az apja."
Remélem nem pejoratíve érted a meglátszik szót, mert én nem látom a hátrányt esetedben. Sőt...
 
"Évente 357 ezer illegális határátlépőt fognak el az amerikai hatóságok csak a mexikói határnál. A határon átszökők számát ennek kétszeresére becsülik"
közben elolvastam a cikket is "Apu" jól látta mikor kiléptek az ensz-ből az USA-nak joga van megvédeni identitását szociális
biztonságát állampolgárait stb ez határok nélkül nem fog menni vallási képet nem alkotnék de valószínű egy erősödni akaró iszlám se tenne sok jót
 
Utoljára módosítva:
Csaladokat szetszakitani akkro se szabad ha torvenyt sertettek. Canadaba elkapjak a csaladot , az egesz csalad megy a sittre es ki se engedik meg fel nem teszik repulore es haza nem deportaljak.
Nem gyozuk mondani ,hogy legalisan szabad idejonni, mert bujkalni feketen dolgozni egyaltalan munkat talalni ./vagy kifizetik vagy nem es nagyon keves penzert kihasznalva a helyzetet/elobb utobb valamilyen szituba fennakad egy ellenorzesen. A legtobben kocsi vezetes ami lebuktatja, akar ellenorzes akar kisebb kocanas, stb.
Biztositas nelkul horrorisztikus penz az orvos.
Se tultartozkodas se elutasitott refuge szinte boritekolva van a lebukas veszelye.
 
Ugye, ugye Usániában ilyenek vannak.
Bezzeg nálunk, a keresztyény, monokultúrában ilyen nincs.
Menekült apa egyik börtön, anya másik börtön, gyerek megy Tökölre.
Echte benszülött árja magyartól is elvesszük a gyerekeit, persze előtte díjtartozás miatt ki is lakoltatjuk az útszélre.
De mi senkit nem hagyunk az út szélén, nekik is kijár a börtön.
Még hogy nevelőszülők... Ilyet népnemzeti keresztyény magyar nem ismer, nem támogat.
 
Egy államnak valahogy meg kell fékezni az illegális bevándorlást sajnos ha nem megy másképp ilyen durva eszközökkel.
Ennek talán van visszatartó ereje is.

nem hinném...ugyanis a problémákról mindig mindenki azt gondolja, azok őt elkerülik - adott esetben pont ő lesz az az illegális határátlépő, akit nem kapnak el
 
A gyerek, aki nem önszántából sért törvényt, hanem szülői kényszer hatására, az nem kerül börtönbe, hanem szabadon távozhat az országból.
Én nem igazán értem, mi ebben a felháborító?
 
Ugye, ugye Usániában ilyenek vannak.
Bezzeg nálunk, a keresztyény, monokultúrában ilyen nincs.
Menekült apa egyik börtön, anya másik börtön, gyerek megy Tökölre.
Echte benszülött árja magyartól is elvesszük a gyerekeit, persze előtte díjtartozás miatt ki is lakoltatjuk az útszélre.
De mi senkit nem hagyunk az út szélén, nekik is kijár a börtön.
Még hogy nevelőszülők... Ilyet népnemzeti keresztyény magyar nem ismer, nem támogat.

kerestcsény fajmagyarnáci avagy az őket védő határrendész-e a nagyobb gond?
 
Utoljára módosítva:
A gyerek, aki nem önszántából sért törvényt, hanem szülői kényszer hatására, az nem kerül börtönbe, hanem szabadon távozhat az országból.
Én nem igazán értem, mi ebben a felháborító?
A gyerek pici es enm tud egyedul kozlekedni continensrol continensre.
Vegul sikerult Mo-ra hazavinni a gyereket es mar a szulok is az egyik otthon a masik hamarosan haza tud menni.
Forrást nézted? Kérdés?
Van valami bajod a forrassal megint?legalabb 10 hirportal lehozta a hirt, itt is megjelent, so lepd at batran ha nem erdekel.
Nem kell itt senki hitelet rongalnod, se masik sem a Ch hirei megkerdojelezesevel, sem az ujsagiro renomejat rontani mert neked es par embernek semmi nem felel meg.
 
Sajnos közbe kell szólnom nem jól értelmezted,Túl pörgetted
A juhjóz válaszolt valamire
Az alábbira:
Én nem igazán értem, mi ebben a felháborító?
A cikk kicsit úgy tálal hogy felháborító eset.
Juhjóz előző üzeneteiben éppen arról beszélt jól cselekedtek as hatóságok
És nincs semmi felháborító azt másik tagunk is úgy érezte.
És juhjóz azért válaszolta nézd meg a forrást.
Nem ellened szól hanem a magyar média ellen
Egy nőklapjás izé (Kránicz Bence) tálalta így.
Mert jó kis Kanada ellenesnek hitte.
Az ilyet meg 10 egyéb hírportál is lehozza.
Csak nem mindegy miként tálalják.
Negatív hírként vagy pozitívként.
Nos énszerintem ennyi történt és semmi rossz, nem értelek.
Ha valahol baj van, akkor talán itt, idézem:
a gyereket az érvényben lévő és sokat támadott rendelkezés szerint elszakították a szüleitől.
Ezt pedig majd megoldják hogy másképp legyen
 
Utoljára módosítva:
Hát nem egy nagy kaland igazábol az a 2 hét sem vészes. Komolyabb baja nem történt, nem éhezett, nem adták el, csonkítani sem csonkították meg. A többit meg kiheveri. Végül is a szülei akartak csibészkedi kicsit :). Nem igazán értem mi ebben a történetben a különlegesség és minek kellet megírni hiszen nem egyedi eset. Nem is az első és nem is az utolsó. Csak azért írták volna meg mert Magyar, passzolom. A szülők esete meg kissé érdekes mi az hogy az apa már hazamehetett az anya meg még nem? Nem ugyan azt a tettet követték el mind ketten?
 
Nem igazán értem mi ebben a történetben a különlegesség
A nem jól működés az apropó
a gyereket az érvényben lévő és sokat támadott rendelkezés szerint elszakították a szüleitől.
amúgy itt egy válasz
a nálunk az Magyar gyakorlatot jelent:
Ugye, ugye Usániában ilyenek vannak.
Bezzeg nálunk, a keresztyény, monokultúrában ilyen nincs.
Menekült apa egyik börtön, anya másik börtön, gyerek megy Tökölre.
Echte benszülött árja magyartól is elvesszük a gyerekeit, persze előtte díjtartozás miatt ki is lakoltatjuk az útszélre.
De mi senkit nem hagyunk az út szélén, nekik is kijár a börtön.
Még hogy nevelőszülők... Ilyet népnemzeti keresztyény magyar nem ismer, nem támogat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,441
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére