Gondolatok a kivándorlásról

Mert kérem, a bevándorlással ellentétben az, biza, létezik. Mivelhogy mennek a népek, és nem csak a lyukasülepűek, hanem az is, akinek van valamije.

Különben is, ha nincs semmije – lásd a nemzet nagy gondolkodójának, Lázár elvtársnak kijelentését – az annyit is ér. Persze van, akinek a tudásán kívül semmije sincs. Lehet, hogy keveselli, amije van? Mert Orbanisztánban a tudást, biza, semmire sem tartják, mi több, nem kívánatos. Akarjon hát itthon többet? Miből is? Igaz, szerezni itthon is lehet. Mondom: szerezni. Aminek a módja is ismert: csak a megfelelő segget kell nyalni. Tkp. az se baj, hogy a Lajtán túl más, kevésbé megalázkodó módja is van ennek a szerzésnek. Mindenki saját tehetsége szerint boldogul, saját szerencséjének kovácsa. Orbanisztánban ez nem annyira így van.

Ráadásul a szerencsének ehhez semmi köze.

A helyezkedésnek annál több. A kurzus nem bánja, ha elmegy a tót, az oláh, a sváb vagy a többi idegen elem, hanem, ha a magyar, aki amúgy is fogy! Igaz, hogy rohadtul nehéz meghatározni manapság, ki a magyar, de aki külhonban keresi a boldogulását, az hót ziher, nem az! Nem is kell sírni utánuk, legalább tisztul a nemzet, nem hígul tovább Árpád vére. Ja, hogy elvész az értékteremtő munkaerő java? Na, und? Majd pótoljuk ukránokkal. Azok is könnyen betaníthatók.

Ille István

images
 
...akinek az unokája is magyar lesz...:rohog:
Süket duma. Ez a pali nem ismeri a magyar emigránsok sokrétű hozzáállását.
Az a magyar aki annak érzi magát. Két példa saját tapasztalatbol.

A világ végén észak Thájföldön egy szakadt kis faluban megszólított bennünket egy fiatal fehér lány, hogy ő is magyar. Törte zúzta a nyelvet, de beszélte, és büszke volt rá hogy magyarul tud beszélni velünk.
Nyelvtudási hiányossága ellenére magyarnak érezte magát és az is volt.

Unokaöcsém magyar anyátol, németben született két lánya perfektül beszélnek magyarul, de németek. Németül beszélnek egymással. A fiatalabbikhoz a szülők magyarul beszélnek, ő németül válaszol.
Amikor erröl kérdeztem őket, kerek perec megmondták, hogy ők németek.
Semmi közük a magyarsághoz. Már gyerekként sem jártak szívesen haza.

Tehát az a magyar aki annak érzi magát.

Igaz hogy harminc év után mentem előszörhaza, de akcentus nélkül beszélem a magyart, a németet erzsébetvárosival, és ez az öntelt kiskirály kirúgott mert nincs gyerekem és így unokám se lesz. :D
 
Utoljára módosítva:

Igaz hogy harminc év után mentem előszörhaza, de akcentus nélkül beszélem a magyart, a németet erzsébetvárosival, és ez a pali kirúgott mert nincs gyerekem és így unokám se lesz. :D
Valamikor egy német srác itt dolgozott a Bervában közel 10 évig, gyönyörűen megtanult magyarul. Aztán visszahelyezték oda ahonnan jött, de annyira megszerette az országot, Eger környékét, hogy amikor megöregedett és nyugdíjas lett áttelepült Magyarországra.
Tőle hallottam, hogy Ő már régóta nem német, hiába vannak német papírjai, belőle magyar ember lett már akkor amikor itt dolgozott.
 
Egy egészséges embernek, egy egészséges társadalomban nincsenek "identitás" problémái.
-
Én sose tettem fel magamnak a kérdést, hogy "ki vagyok" mert egy vagyok magammal, nem vagyok schizophren.
-
A legundorítóbb és a legveszélyesebb amikor egy államfő, egy politikai párt akarja nekünk megmondani miként definiáljuk magunkat. Most "kereszténynek és magyarnak" kell lenni különben megvetést kapsz a kormányhatalomtól. Most a haza számára kell gyereket szüljél nem a saját örömödre, ha ezt nem teszed akkor ki leszel közösítve.
-
Szerintem manapság teljesen mindegy, hogy valaki hol él, érzelmileg össze lehetsz kötve a világ legtávolabbi csücskével, söt egy fél nap alatt ott lehetsz a Föld másik oldalán testestül lelkestül csak fel kell szállni egy repülőbe. Az ISS legénysége óránként megkerüli a Földet és tudja nem vagyunk "Alienek" Földlakok vagyunk.
-
Nagyon vigyázni kell, mert ez a kiközösítő hang amivel a magyar kormány "mellettünk és ellenünk" csoportosítani akar bennünket, megakarja vonni tőlünk a hovatartozás érzését, kiközösít bennünket egy zsarolás amivel befolyásolni tud sok embert.
 
...akinek az unokája is magyar lesz...:rohog:
Süket duma. Ez a pali nem ismeri a magyar emigránsok sokrétű hozzáállását.
Az a magyar aki annak érzi magát. Két példa saját tapasztalatbol.

A világ végén észak Thájföldön egy szakadt kis faluban megszólított bennünket egy fiatal fehér lány, hogy ő is magyar. Törte zúzta a nyelvet, de beszélte, és büszke volt rá hogy magyarul tud beszélni velünk.
Nyelvtudási hiányossága ellenére magyarnak érezte magát és az is volt.

Unokaöcsém magyar anyátol, németben született két lánya perfektül beszélnek magyarul, de németek. Németül beszélnek egymással. A fiatalabbikhoz a szülők magyarul beszélnek, ő németül válaszol.
Amikor erröl kérdeztem őket, kerek perec megmondták, hogy ők németek.
Semmi közük a magyarsághoz. Már gyerekként sem jártak szívesen haza.

Tehát az a magyar aki annak érzi magát.

Igaz hogy harminc év után mentem előszörhaza, de akcentus nélkül beszélem a magyart, a németet erzsébetvárosival, és ez az öntelt kiskirály kirúgott mert nincs gyerekem és így unokám se lesz. :D
Van itt még valami, amit nem tudok felfogni.
Apai dédnagyanyám egy szót nem beszélt magyarul. Fia (nagyapám) és unokája (apám) Magyarországon születtek.
Tehát a német nyelvű dédnagyanyám magyar volt, én meg a feljebb emlitett okok miatt nem. :(
Mindez OVi eszement logikája szerint. :rohog::rohog:
 
Utoljára módosítva:
Hat ez az , kiebrudalja a magyarokat a haza, az en unokam egy vakhangot nem beszel magyarul. Tessek mondani akkor o mar nem magyar ? en is elvesztettem mint ano a szuzessegem??
Szarmazasi igazolast kell majd beszerezni-e neki? le-felmeno oseirol?
Ezzel aztan lahet hazacsalogatni a fiatalokat....
Minden kivandorlasi hullam mogott a politika a felelos Mo-on. A jelenlegiert Orban.
 
Mit mondana, ha egyszer letaszítanák a trónról, és az elszámoltatás elől külföldre húzná a kedves kislánya a belét? Menne a kimentett vagyon után. Ott nőnének fel az unokái, akkor a vezér elvesztené a magyarságát?
 
-
Hogy mennyire logikátlan Orbán érvelése, mutatja, hogy egyszer előre egyszer visszamenőleg definiálja az embereket úgy ahogy a politikai érdekeinek megfelel.
-
A letelepedett menekültek utódai, szerinte, soha nem lesznek magyarok,
míg mi elveszítjük a magyarságunkat ha az unokáink idegenben születnek.

-
Tegnap elcsíptem egy dalt a TV-ben. Mivel annyira megtetszett hát továbbadom.
-

-
Herbert Grönemeyer egy német zenész, zenei rendező, énekes, komponista, szóvégíró ... törökül és németül adta elő az egyik korábban irt dalát: „Doppelherz/Iki Gönlüm/dupla sziv
-
Ha visszatekintek a rokonságomban hát bizony az is tele van "kettős-szívvel" rendelkezőkkel.
-
Voltak olyan őseim akik beszéltek ugyan magyarul (a nagyanyám mindig felszólította a kekszet, hogy egyen meg engem) de a levelezéshez egy másik nyelvet használt. Az édesanyám aki olyan "nagy magyar" volt, hogy még 56-ban sem volt hajlandó elhagyni a számára töredék országot, a halála előtt nagy vágyat érzett egy gyerekkorában tanult "idegen nyelven" beszélni, hogy a takarítónőt kérette magához aki egy magyar "kisebbséghez" tartozott...
-
Minden értékítélet nélkül, szerintem, azok az emberek akikben "több szív ver" tartják össze a világot.
A nacionalizmus az egy métely ami oda vezet, hogy magányosak leszünk, barátok helyett képzeletbeli ellenségeket produkálunk magunknak.
 
Utoljára módosítva:
Utoljára módosítva:
Mi nem hígul :o???!!!

"1241 áprilisa és 1242 márciusa közötti majdnem egy év leforgása alatt a mongol sereg dúlása nyomán Magyarország lakosságának kb. 40-50%-a[19] pusztult el (3 millióból kb. 1,5 millió ember), emellett hatalmas volt az anyagi kár is."

Gondolod, hogy a 13. században homogén eloszlású volt Pannónia népessége?
Érdekes, hogy a mongol rabló hadakról nem jutnak eszedbe a portyázó magyarok?
-
World-pop-hist-de-2.png

-
Érdekes egy pillantást vetni a világ lakosságát és ennek a növekedését mutató adatokra.
-
A Mongolok "betörése" idején az egész világon kb. 450 millió ember élt.
Nemcsak a Mongolok akartak terjeszkedtek hanem Keresztények is.
Ekkor jött létre a "Szent-Romai-Birodalom" nem éppen kesztyűs kézzel.
A 13. században indultak meg a keresztes hadjáratok hasonló brutalitással.
-
https://de.wikipedia.org/wiki/13._Jahrhundert#/media/File:Mongol_Empire_map_2.gif
-
Ha jol tudom a Mongolok a mai Magyarország területére be sem léptek :(
-
A magyar történészek sokáig Tatároknak tartották a Mongolokat és még ma is "Tatár járásról beszélnek"
-
Béla király, mind az 1956-os Magyarok, Ausztriában menekült de egy Orbán Viktor-ba botlott, a harcias Frigyes öt fogságba zárta és csak váltságdíj (Soros-törvény) engedte szabadon. :)
 
Utoljára módosítva:
Melitta írta:
Nem is kell sírni utánuk, legalább tisztul a nemzet, nem hígul tovább Árpád vére.
Mi nem hígul :o???!!!

"1241 áprilisa és 1242 márciusa közötti majdnem egy év leforgása alatt a mongol sereg dúlása nyomán Magyarország lakosságának kb. 40-50%-a[19] pusztult el (3 millióból kb. 1,5 millió ember), emellett hatalmas volt
Ille Istvan irta es nem en.
 
A magyarság jellemzője a magyar anyanyelv, a magyarul gondolkodás és a másképp gondolkodás elfogadása.
Minden nap azon dolgozom, hogy magyarnak érezhessem magam.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,109
Tagok
615,632
Legújabb tagunk
Robertred
Oldal tetejére