Freund Tamás: fejvesztve fog menekülni minden tehetség innen

Fejvesztve fog menekülni minden tehetség innen - ezt mondta Híradónknak a világhírű agykutató, Freund Tamás miután kiderült, a béreken felül gyakorlatilag még a villanyszámlára sem kap pénzt januártól a Tudományos Akadémia.

A minisztérium az első negyedéves finanszírozás felét ugyanis visszatartja. Az MTA közgyűlésére - ahol ez volt a téma - Palkovics László miniszter nem ment el, mert szerinte méltatlanok voltak a felvetések. Lovász László az Akadémia elnöke viszont a minisztérium eljárását nevezte méltatlannak.

23000.jpg

forrás: Facebook / Freund Tamás
7 éve volt utoljára rendkívüli közgyűlés az Akadémián, a helyzet súlyát mutatja, hogy most viszont összehívták a tudósokat és hívták volna Palkovics László minisztert is. Az ő széke azonban üres maradt, el sem ment az akadémikusok ülésére, ahol többek között az volt a téma, hogy a kutatók ugyan megkapják a munkabérüket, de ezen felül gyakorlatilag még a számlák kifizetésére is pályázni kell majd januártól. Palkovics László szerint ezek méltatlan felvetések.

Palkovics László azt mondta: "Méltatlanok ezek az anyagok, ezért döntöttem úgy, hogy ebbe a vitába ma ott nem fogok résztvenni, mert nem tudtunk volna ehhez lényegesen mit hozzátenni, minden ellenkező híreszteléssel szemben ami a sajtóban megjelent, amit különböző emberek mondtak, a kormány nem elvenni, hanem adni akar."

Míg a miniszter szerint az Akadémia felvetései méltatlanok, az Akadémia elnöke szerint ez az eljárás méltatlan.

Lovász László az MTA elnöke azt mondta: "A közgyűlés minden olyan információval foglalkozott, ami rendelkezésünkre áll és nagyon lényeges témája lett volna, hogy ő elmondja az elképzelését, hogy hogyan fogja az akadémiai tudományos hálózatot finanszírozni a közeljövőben, úgyhogy nagyon sajnálom, hogy a miniszter úr úgy döntött, hogy nem jön el és az Akadémia közgyűlését nem méltatja arra, hogy az elképzeléseit közvetlenül megossza."

Az Akadémia ülésén viszont részt vett például a világhírű agykutató Freund Tamás, aki Híradónk kérdésére nonszensznek nevezte a helyzetet. Hozzátette:

"Az alapellátást pályáztatni, az azt jelentené, hogy egy kutató - mondjuk most ha februárra kellene beadni egy pályázatot, nem fogja tudni, hogy lesz-e állása, lesz-e fűtés az intézetében egy-két hét múlva, ilyen bizonytalanságot fenntartani olyan szintű nonszensz, hogy innen fejvesztve menekülni fog minden tehetség."
A háború a törvénymódosítás óta tart az Akadémia és a Minisztérium között, amelyben elfogadták, hogy az Akadémia helyett a minisztérium dönt majd a kutatóintézetek 28 milliárd forintos támogatásáról. Már akkor felháborodtak ezen a tudósok.

A visegrádi országok akadémiai elnökei pedig nyilatkozatban álltak ki az MTA és a tudományos kutatás szabadsága mellett.

atv.
 
Egy tudományos kutatás mindig utólag igazolja csak a befektetett eszközök hasznosságát, azok mértékének szükségességét. Nyilván való, hogy az elméleti stádiumban megítélt , megítélendő források mértékét a témában jártas akadémikusok egyértelműen nagyobb biztonsággal meg tudják ítélni, mint a sok esetben politikailag alkalmazott nem szakember minisztériumi tisztviselők. Itt csak egy preferencia lehet, hogy a jövőben mely területeket finanszíroz államilag a politika.. S talán erről kellene inkább beszélni, mert az Akadémiát egész biztos át kell szervezni, s számos az évtizedek alatt elburjánzott felesleges pénznyelőjét meg kell szüntetni, hogy a pénzek a valódi célt szolgálják.. A Miniszter Úrnak pedig saját tapasztalatából is tudnia kell vannak területek amiket eddig is a piac finanszírozott, s a fejlődés csak szélesíti ezek körét... S ami most folyik csak figyelemelterelés... Mert valóban megérett az Akadémia az átalakításra, de ez független attól, ki kezeli a kasszát...
 
És szerinted ez a módja az átszervezésnek ?
 
És szerinted ez a módja az átszervezésnek ?

Persze hogy nem ez, mert ez megszüntetés és nem átszervezés....Ugyebár a CEU távozása és az Akadémiai kutatások támogatása körüli huzavonák, egyértelműen a magyar tudomány leépülését vetítik előre. Ráadásul nevetséges a gyere haza fiatal program is , mert mire jöjjön haza a szerencsétlen? Ha leteszi a hűségesküt lesz ugyan esetleg munkája, csak nem az amiről álmodott... De borítékolható, hogy a Művészeti Akadémiához hasonlóan ez a tehetséges kormány megszervezi saját Tudományos Akadémiáját is... A hozzáértést meg majd megszerzik, mint az Egri Vármúzeum talános iskolai informatikai tanár végzettségű kinevezett igazgatója, mert ugye errefelé csak az a szempont, hogy szeresse és kiszolgálja a regnáló hatalmat...az megnem tétel hogy az ország"beszakad" mint a frissen felújított egri Dobó tér a tűzoltóautó alatt...
 
Palkovicsnak helyén lehetne az esze, elvégre az MTA rendes tagja ő is. Párbeszédre és egyeztetésre pedig szükség van, még akkor is, ha az átpolitizáltság miatt szakmai viták helyett balról-jobbról csak az outsiderek kihangosított fröcsögését hallani.
 
Folyóink gátakkal szabályozottak, ezért nagy árat fizetnek akik termelésre(fölművelés)adnák magukat, talajvíz eltűnt vízerek kezdenek kiapadni vagy már meg is szűntek. Lényeg hogy Akadémikusoknak van fizetésük, de mit is nem tettek meg a talajvizek eltűnése érdekében?
 
Pedig minden évben előveszik a víztározók kérdését....nem jut rá pénz.
 
Ostoba kormánynak csak ostoba emberek kellenek. Ők a kiművelt, hozzáértők szavát sem értik, annyira funkcionális analfabéták.
Az ő aláírásukban a negyedik X a "doktori".
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére