Börtönnel fenyegették a követeléseiket beolvastatni akaró képviselőket az MTVA-ban

Ha megzavarják a köztévé működését, az több év börtönnel büntethető - ilyen papírt kaptak a biztonsági főnöktől, amikor keresni akartak odabent egy felelős vezetőt.

Hét ellenzéki képviselőt beengedtek az MTVA épületébe, miközben odakint tüntetett a tömeg. A független Hadházy Ákos és Szél Bernadett, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, a jobbikos Kepli Lajos, a DK-s Vadai Ágnes és Varju László, valamint a liberális Bősz Anett azt szerették volna elérni, hogy olvassák be öt pontos petíciójukat.

Ebben a "rabszolgatörvény" eltörlését, a rendőri túlóra megszüntetését, független közmédiát követelnek, valamint azt, hogy a közigazgatási bíróságok ne jöjjenek létre, és Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez.

Szerettek volna egy tévés vezetővel beszélni, de a biztonsági főnök azt közölte velük, hogy vezetői utasításra egyetlen szerkesztővel sem beszélhetnek, és ha kérdésük van, azt írásban kell benyújtaniuk. Erre a képviselők nem voltak hajlandóak, és jelezték, majd megkeresik ők azt a szerkesztőt, akivel érdemben tárgyalhatnak a petíciójuk beolvasásáról. Válaszul a biztonsági főnök átnyújtott nekik egy papírt, amin az állt: ha megzavarják a köztévé működését, az közérdekű üzem megzavarásának minősül, és több év börtönnel büntethető. Ezt az ellenzéki képviselők fenyegetésként értékelték.

Ezután megpróbáltak bemenni a hírszerkesztőség irodájába, hogy beszélhessenek egy felelős vezetővel, de fegyveres biztonsági őrök állták az útjukat.

Szél Bernadett az egészet élőben közvetítette:

Megszerezték Papp Dániel vezérigazgató számát is, és megpróbálták felhívni, de először foglalt volt a szám, utána kinyomták őket.

Mivel egy kamera időről-időre vette odabent, mit csinálnak, azt találták ki, hogy ebbe a kamerába felolvassák a petíciójukat, és bíznak abban, hogy reggelig adásba kerül.

Szél Bernadett azt mondta, nem adják fel, nem hagyják, hogy 5 éves börtönnel fenyegessék őket, ragaszkodnak ahhoz, hogy beolvassák 5 pontos követelésüket.

Hadházy Ákos a kint tüntetőkkel közölte, ott maradnak, egészen addig, míg le nem adják a velük készített felvételt. Ha pedig nem adják le, akkor bemennek az élő műsorba. Ezt óriási üdvrialgás fogadta.

Szeretlek Magyarorszag

images
 
ha ezt megteszik, bizti,hogy elvitetik Őket a rendőrökkel.
Persze, ez most a köztévé megzavarása...az mi volt mikor a fidesz verette szét az MTV székházat s mi Tv-ből nézhettük élő adásban.
 
"Szél Bernadett azt mondta, nem adják fel, nem hagyják, hogy 5 éves börtönnel fenyegessék őket, ragaszkodnak ahhoz, hogy beolvassák 5 pontos követelésüket."

Akárki bemehet a TV stúdióba, hogy óhaját, sóhaját élőben közvetítsék?
 
Nem akarkik hanem megvalasztott kepviselok akiknek mentelmi joga van .
Epepn most hallom a radioban hogy Hadhazit a foldre tepertek tobbszor a Tv szekhazba es vegul kidontak a redorok.
 
OK ... de akkor bármelyik megválasztott képviselő szakíthassa meg a műsoridőt hogy élőben szerepelhessen, lehet, hogy valóban nőne a műsorok nézettsége.
 
ha valamelyik szakszervezeti vezető panaszkodna, hogy nem jut szóhoz azt elhinném ... de egy politikus, aki többet van a TV stúdiókban mint otthon és követeli, hogy szakítsák meg a műsort mert Ő akar szerepelni, az már tragikomikus.
Már megint összemosás.
A köztévé a mi adónkból üzemel, ezért nehogy már a kereskedelmi stúdiókhoz hasonlítsuk!
Bár az is igaz, hogy országgyűlési képviselőt még nem dobtak ki egyetlen kereskedelmi stúdióból sem. Ezzel szemben a királyi tv székházában ez is megtörtént. 5 perce erőszakkal kivezették a biztonsági őrök az épületből az ott jogszerűen tartózkodó Széll Bernadettet és Hadházy Ákost.
Ami ennél is szomorúbb, hogy a kijáratnál posztoló rendőr főtiszt azt kérte, hogy üljenek be egy autóba, amíg utasítást kér a feletteseitől. (Nem egy őrmester, hanem a helyi parancsnok...)
 
A kormánypártiak annyit szerepelnek, amennyit csak akarnak.

A politikusok azt követelték, hogy szakítsák meg a vasárnap esti műsort mert ők élőben akarnak szerepelni.
De az ötlet nem is olyan rossz ... hirtelen megszakadna a műsor és betántorogna mondjuk Szanyi Tibor, három percben elmodaná az ötleteit és folytatódna a műsor... kíváncsian várnánk ki a következő.
 
Utoljára módosítva:
A politikusok azt követelték, hogy szakítsák meg a vasárnap esti műsort mert ők élőben akarnak szerepelni.
De az ötlet nem is olyan roszz ... hitrelen megszakana a műsor és betántorogna mondjuk Szanyi Tibor, három percben elmodaná az ötleteit és folytatódna a műsor.
Milyen műsor?
Nincs ott semmi.
Ami engem érdekelne az ha 2-3 fő beszélgetne mint anno a Napkeltében.
 
Csak így tovább Fidesz minél több az erőszakos elnyomó módszere.
Annál jobban tiltakozik az Ország.
Már útlezárások vannak.
A terrorotoknak Fidesz az lesz a vége mindenki oda fog állni a tüntetők mellé.
Még Egat tagtárs is
Egy két mártír képviselő többet ad a célnak mint hinnétek
Csináljatok mártírokat.
A fizikai erőszakot már megkezdte a Fidesz
 
a "mártír" képviselőket kipenderítették a TV épületéből, kész terror :rohog:
Az mert nem volt joguk és erőszakkal testi kényszerrel tették
Ez tettlegesség
A tettlegesség huliganizmus
Jobban fogja utálnia nép a rezsimet, mint a tüntetőket te.
Bár már te is belátod nemsoká, rossz oldalt istenítesz.
Az 5. számú pártkönyves is átáll
 
"mártír" képviselő :rohog:

Tudod, lehet ezen mosolyogni, de azon, hogy országgyűlési képviselővel történik, már cseppet sem.
Ez alapján nyugodtan ki lehet dobni pl Rogánt vagy Semjént is bárhonnan?
Az pedig, hogy a rendőröket nem engedik be az MTVA székházába, egyszerűen felfoghatatlan. Közintézmény, közterületen. Ha 51 embert be tudtak vinni, akkor legalább ennyit (vagy amennyi eléjük áll) szintén azonnali hatállyal elő kell(ene) állítani.
Ha ez nem történik meg, a kor a rendőrség nem csak részrehajló, de se nem rend-esek, se nem őr-ök...
 
Az mert nem volt joguk és erőszakkal testi kényszerrel tették
Ez tettlegesség
A tettlegesség huliganizmus
Jobban fogja utálnia nép a rezsimet, mint a tüntetőket te.
Bár már te is belátod nemsoká, rossz oldalt istenítesz

figyelted mekkora óriási szimpatizáns tábor fogadta a két performanszt.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére