Berlin munkaszüneti nappá nyilvánította a nemzetközi nőnapot

A berlini képviselőház csütörtökön szavazta meg a vonatkozó indítványt. Berlin az első német szövetségi tartomány, ahol nem kell nőnapon munkába menni.

A német fővárosban már idén hivatalos ünnep lesz az 1914 óta minden évben március 8-án ünnepelt nőnap, ezzel a berlini munkavállalók eggyel több munkaszüneti napnak örülhetnek.

A munkaszüneti napok számát illetően Berlin egyébként elmarad a többi német tartománytól, mivel a fővárosi munkavállalók eddig évente mindössze 9 szabadnapban részesültek. Baden-Württemberg tartományban évi 12, Bajorországban évi 13 szabadnap jár a munkavállalóknak.

A döntést vegyesen fogadta a német politikai és gazdasági élet. A nőnap munkaszünetté nyilvánítása "jelentős lépés a nemek közti egyenlőség felé" - mondta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) frakciójának szóvivője. Hasonló véleményen volt a Baloldal (Die Linke), valamint a Zöldek (Die Grünen) is, míg a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és az Alternatíva Németországnak (AfD) kritizálta a döntést.

A berlini kereskedelmi és iparkamara szerint az új munkaszüneti nap 0,3 százalékos mínuszt jelent a tartomány gazdaságának.

image.aspx
 
Nem értem a kereskedelmi kamara hozzáállását.... rengeteg virág, esetleg egyéb ajándéktárgy fogy, ha munkaszüneti nap, kirándulni, étterembe, különböző programokra viszik a nőket, ami tetemes plusz árbevétel...hol itt a kiesés?
 
Ladybug ,
mit nemértesz ??? Ezzeket a nap keltette ki , nekik se anyjuk , se más nöi hozzátartozójuk nincsen csak "cselédjeik", mi az hogy nö ??? :eek: Mocskok !!:mad2:
Ezek legszivesebben minden munkaszüneti napot eltörölnének a naptárból , dolgozz látástól-vakulásig ! Mitgondolsz milyen szinházat rendeztek évekkel ezelött amikor végre - valahára bevezették a minimális bért , mert sirtak mint a fürdös leányzok , hogy azzal tönkre lesz téve a Német gazdaság !!
 
Tetszik ez az iparkamarás 0,3%. :)
Ha 5 napos munkahéttel számolunk (ott talán még az van) és levonjuk az ünnepeket, akkor kb 300 nap marad. 1/300 az kb 0,3%, mint bármely másik egy napé...
Tudnak ezek matekozni.
(Amúgy a megboldogult Szovjetunióban mindig is munkaszüneti nap volt, miként a mai napig is több utódállamában.)
 
Lusták a németek, nem akarnak dolgozni.:D
Kérlekszépen, én az ejdgenosszéknál csak négy évet dolgoztam 40 órát hetente. Különben 42 és felet egy életen keresztül.
Ti a harminchetet is sokaltátok és a harmincötért lázadoztatok.
Német vállalatoknak külföldi fíók üzleteikben is ugyanazt a juttatásokat kell adni mint otthon.
Nejem Zürichben egy német banknál kapott állást.
A 35 éves csajnak hirtelen 6 hét szabija lett. Kifizették a villamosbérletét és beszáltak a betegbiztosításába is.
Nekem az idegeimbe száltak, különben semmibe.
Ötvenig 4 hét szabink van. Ötventöl 5, hatvantol 6, de ez már nem törvényes. A munkaadó jóindulatátol függ.
Nyugdíjas kedvezmény nuku, a nyugdíjat megadózzák. Tőbb mint egy havi bruttó nyugdíjamat viszi az adó.
Nagyon sokáig nagyon jól éltetek, legalább is nyugaton.
Dolgozzatok.;)
Was euch nicht umbringt macht euch stärker.
:rohog:
 
Utoljára módosítva:
...tvantol 6, de ez már nem törvényes. A munkaadó jóindulatátol függ.
Nyugdíjas kedvezmény nuku, a nyugdíjat megadózzák. Tőbb mint egy havi bruttó nyugdíjamat viszi az adó.
...
:rohog:
Most már értem, honnan vette a kormány, hogy megadóztassa a nyugellátásomat (mint 65 év alatti, de 25+ év szolgálati idővel nyugállományba vonult kádárhuszárét).
 
Most már értem, honnan vette a kormány, hogy megadóztassa a nyugellátásomat (mint 65 év alatti, de 25+ év szolgálati idővel nyugállományba vonult kádárhuszárét).
Férfiaknál 65 nőknél 64 anyugdíj kor. 45 évet le kel dolgozni a teljes nyugdíjért. Ha korábban mész évenként 6.8 százalékkal kevesebb. Tehát 13.6 ha két évvel korábban mész.
Kemény mint a kád széle.;)
 
Gumelig ,
tudod nem is volna olyan borzasztóan rossz a heti 37 óra illetve a 4 hét szabadság ! Nem is tudom , hogy a reggel 6-tól este 10-ig az mennyi is hetente és a "hétvégeket, ünnepnapokat" nem is emlitem , a 4 hét nekem még mindig csak 18 nap !!;):rohog::rohog:
 
A kivétel erősiti a szabályt. Biztos tele vagy dohánnyal;)

A wessiknél is vége már az aranyéletnek.
Régebben egy német vezető alkalmazottunkal beszélgettem. Szerinte csak akkor érte meg CH ban dolgozni, ha sokkal többet keresett mint D ben mert a hosszabb munkaidő, rövidebb szabi, magas lakbérek, jóformán semmi szoc. juttatás, vitte az előnyöket.
Valahol Singen mellett lakott. Minden nap auzózott úgy 160 kilómétert.
 
Utoljára módosítva:
Nalunk is 65 ev mindenkinek a nyugdij korhatar.
Adozni mindenkinek kell, azaz ado bevallast csinalni es nagyon konyen adozhat is a nyugdijas. Ha van ingatlanja arra is mindenkinek adot fizetni kell, ha nyugger ha nem es az inkabb az ertek 1% korul vagy kicsivel tobb evente.
Elo nyugdijba lehet menni de joval kevesebb penzt adnak akkor.
Nehez eldonteni mi is a legjobb mert igazabol a legnehezebb helyzetben vannak az egyedulallok, a betegek akik elobb lerobbannak mint 65 ev es azok akik kis nyugdijasok keves evuk van.
HAiba van 40 ev ledolgozva ha a fele otthon tortent a masik fele itt, itt 20 evre keveset adnak otthon meg 20 evre szinte alig, jo ha 1 ev alatt osszejon egy replojegyara. Az atutalas a banki kezeles maris csak osszemegy az az osszeg amit adnak mint a Samu nadragja.
Azert abban megallapodhatunk eleg sokan nem kapnak rohogo gorcsot a "nagy" nyugdijuktol.
 
Tetszik ez az iparkamarás 0,3%. :)
Ha 5 napos munkahéttel számolunk (ott talán még az van) és levonjuk az ünnepeket, akkor kb 300 nap marad. 1/300 az kb 0,3%, mint bármely másik egy napé...
Tudnak ezek matekozni.
(Amúgy a megboldogult Szovjetunióban mindig is munkaszüneti nap volt, miként a mai napig is több utódállamában.)

-
Már ne haragudj Flamingo, én voltam már a "nagy oktoberi szocialist foradalom" ünnepén Moszkvába,
a parade után munkával ünnepelt a nép. ;)
-
 
-
Már ne haragudj Flamingo, én voltam már a "nagy oktoberi szocialist foradalom" ünnepén Moszkvába,
a parade után munkával ünnepelt a nép. ;)
-
De az ugye nem március 8-ra esett?
Merthogy ott is márciusban tartották a Nemzetközi nőnapot.
Amúgy, meg a Sztahanov érát leszámítva nem nagyon "szaggatták az istrángot" a munka terén ott sem.
Ráadásul a nagy májusi és novemberi felvonulás (parádé) után az emberek többsége elment kirándulni vagy bulizni, az időjárás függvényében.
 
Flamingo ,
Jajj hagyjál már a "Sztahanovistákkal" amit ök nappal "felépitettek" egyedül azt este 10 ember lebontotta majd újra épitette!!!:mad2::rohog:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,492
Tagok
615,658
Legújabb tagunk
sajtifranek
Oldal tetejére