Szüljetek a köpcösnek!

- Asszonyom, mit csinál itt?
- Nem látja? Szülök.
- Itt? Az utcán? A földön?
- Nekem ez a szülőföldem.
- Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő?
- Nem volt erre idő. Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök úr évértékelő beszédét, és annyira megragadott a hétpontos családvédelmi akcióterv, hogy úgy éreztem, azonnal cselekednem kell.
- Ő mondta magának, hogy szüljön az utcán?
- Ezt így konkrétan nem mondta, csak azt, hogyha negyven éves koromig férjhez megyek és szülök négy gyereket, akkor életem végéig nem kell adót fizetnem.
- Most látom csak, hogy egy nagy monokli van a szeme alatt. Meg a karja is teli van kék-zöld foltokkal.
- Nem monoklik azok, hanem fagyásnyomok. Hideg van a házunkban, mert nem tudunk fűteni. De annak nagyon örülök, hogy életem végéig nem kell adót fizetnem, és ha veszek egy hétszemélyes új autót, Orbán úr hozzátesz két és félmilliót.
- Azért ez furcsa. Szülés közben egy könyvet tart a kezében. Maga könyvvel a kezében szül?
- Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nem csak nekem, de minden magyar nőnek a példaképe, korábban azt is mondta, hogy „a gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy, és hogy a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.”.
- De miért kell a könyv?
- Kézikönyv. Valamikor tudtam szülni, de mára elfelejtettem. Volt idő, amikor álmomból felverve is ment a szülés, mint a karikacsapás, de manapság hiába töröm a fejem, nem jövök rá, hogyan kell. Próbáltam többször is, de nem ment. Ezért szereztem be ezt a hasznos kis kézikönyvet. „Hogyan szüljünk bevándorló gyerek helyett magyar gyereket?” Írta dr. Orbán Viktor. Ebben a könyvben minden benne van.
- Hölgyem, a munkahelyén mit szólnak ehhez? Tudják, egyáltalán, hogy Ön terhes?
- Nem vagyok terhes. Soha nem is voltam.
- Már bocsánat, hogy az intim szférájába hatolok, de ha Ön nem terhes, akkor hogyan tud szülni?
- Unortodox módon. Ki mondta, hogy nekünk, magyaroknak ugyanazt az utat kell választanunk, amin mások is járnak?
- És van már elképzelése arról, hogy miből fogja felnevelni a gyereket? Etetni, ruházni, iskoláztatni?
- Ott még nem tartok a könyvben. Megnéztem a tartalomjegyzéket, ez a rész a vége felé van valahol.
- És szabad kérdeznem, hogy hívják majd a gyereket?
- Melyik gyereket?
- Hát, amelyik épp most van születőben.
- Nem egy gyerekről van szó.
- Hölgyem, Ön egyszerre több gyereket szül? Itt az utcán, könyvvel a kezében?
- Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nekünk, magyar nőknek a példaképünk, arra gondolt, hogy ne egy gyereket szüljünk, mert azzal semmire sem megy a nemzet, hanem többet. Szerintem igaza van, butaság lenne elaprózni.
- De hát ez kész őrület!
- Én ehhez nem értek. Én csak egy átlagos magyar nő vagyok. Szülök, mint állat, a gondolkodás a férfiak dolga.

Szerző: Föld S. Péter

46259.png
 
Ha az ún. lufi szétpukkan, akkor ellenzékbe kerül, ha pedig a lufiról kiderül, hogy fúziós erőmű, az ellenzék marad ellenzékben. Ilyen egyszerű.
-
Számomra nem az a lényeg, hogy hívják a kormánypártot, (vagy a koalitios pártokat),
hanem az, hogy az ország demokratikusan legyen irányítva.
-
Kell, hogy ez a kormány megérezze, nem csinálhat akár mit.
Hétfőn újra összeül Brüsszelben a LIBE bizottság és egyre gyakoribban.
-
Orbán a végső küzdelemre szólította fel a híveit a ponyvák mögött megtartott konspiratívnak is nevezhető évértékelő beszédében: „ez a harc lesz a végső.” - mondta. Itt utána lehet olvasni.
-
A beszéd pikantériája, hogy egy nappal előtte több ezer SS egyenruhás neonáci a világ minden részéről tartott nagygyűlést Budapesten és Orbán ahelyett, hogy elhatárolta volna magát az eseménytől, az élükre állt a retorikájával: "A harc nyílttá vált, mióta a bevándorláspárti hadak élére Soros György egy Timmermans nevű szocialistát állított."
-
Márciusban még egy "arc nélküli ellenségről beszélt", ami több mondatában puszta plagiátnak lehetne tekinteni a volt Monarchia másik felén született diktátor 1933-as Berlini beszédének.
Orbán most konkretizál: "Az új internacionalizmus fellegvára Brüsszel".
-
Ahogy a parlamenti választásokon jo eredményt hozott a Fidesznek a kitüzött cél, a "fajtisztaság megőrzése" úgy folytatják a korteskedést most is, ezúttal a nők számlájára: "Nekünk nem számok kellenek, hanem magyar gyerekek."
-
Nekem az az érzésem, hogy Orbán mindent megtesz azért, hogy kidobják az Európai Néppártból (EVP) és diadalmasan átvehesse a szélsőjobboldali Európai pártok vezetését.
-
Kilépni ügye nem mer, mert akkor hiányzik a "karizma" a jól dotáló áldozat szerep.
-
Nem tudom ki elöl akarja Orbán megvédeni a "kereszténységet" mert a nyugati egyházvezetők, maga a Pápa nem adott neki erre meghatalmazást. Afrikában egyébként is több keresztény él mint Európában.
-
Notredame%20de%20la%20Paix.jpg

A kereszténység legnagyobb Bazilikája, a "Notre-Dame-de-la-Paix" az Elefántcsontsziget fővárosában.
-
Magyarországon nincsenek menekültek, tehát Orbán gyújtóbeszéde nyilván a magyar-cigányok ellen irányul. Emlékezzünk csak arra, hogy néhány évvel ezelőtt a kormány napirendjén volt, a "cigánykérdés".
-
A pártideológust, a miniszterelnök gyerekkori barátját, úgy kellett jogilag megfékezni amikor buldózerrel való cigány irtást javasolt.
-
Ma, nem kell ehhez erőszak. A "Nemzeti Konsultation" belül, több mind 1 millió Fideszes megszavazta, hogy csak azok a családok kapjanak "Baby-pénzt" és támogatást ahol a szülök nem munkanélküliek.
-
A családfejlesztés további sajátossága, hogy a segély mértéke a "kredit-képességgel" arányos.
-
Az "örökös adóelengedés", mondhatnák rosszmájúság nélkül, direkt a miniszterelnök nagyvállalkozó feleségére van szabva.
 
A lopásban is jó - ha egyáltalán lehet dicsérni azt, ami rossz.
Ne merüljünk már el teljesen!

Orbán lenne tehetséges? A tehetség pozitív irányú, sosem árt a környezetnek, inkább használ. Az a tehetség.
Amit Orbán csinál az mélységesen rossz és elítélendő.
Az az ember, aki ellenséget csinál az emberekből, lenyom mindenkit, a saját képére akar mindent berendezni, mert az olyan jó, hogy másképp nem is lehet, aki csalókkal és talpnyalókkal veszi körbe magát, az nem lehet tehetséges.
Erőszakos? Igen. Autokrata? Igen. Öntörvényű? Igen. Önző? Igen. Félművelt? Igen.
Hogy lenne tehetséges?
O1G

Egy párt van mind fölött,
Egy párt mely kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Orbán éjfekete földjén,
Korrupció mezején!

(Tolkien után kissé szabadon).
 
Eldöntöttem nem szedem darabokra a felvetésed, csak erre a részre reagálok.
- A felsőoktatás nem fizetős, csak mindenkinek a képességei szerint kell válogatni. A nagyobbik lányom az egyik legmagasabb pontszámot igénylő állami finanszírozású szakon végez ebben az évben és az állam a további képzéseit is fizetni fogja. Hogy ezért mennyit ült a fenekén a szobájában az egy más kérdés. De "simán" bejutott az állam által finanszírozott képzésre.
- "Bulik"??? Tudod ő pont azért jutott be, mert a bulik nem első helyen voltak a rangsorban. Persze ő is jár bulizni. Tudod miből? A suli mellett szabadidejében dolgozni jár. Ezzel nem csak pénzt keres, de a tapasztalatával a jövőjét alapozza. Ja, és természetesen nem a buli tölti ki az életét, mert akkor nem menne.
- Hidd el, hogy sima "átlag" család vagyunk.
Pontosan, így van. A legnagyobb gyerekem mérnök informatikus szakra jár, mesterképzésre, soha nem fizettünk tandíjat, igen rendes ösztöndíjat kap. Épp most jöt meg Franciaországból síelésből, amit saját maga finanszírozott, egyetemistaként.A második Testnevelési Egyetemet végzett,most OKJ-s képzést, sose fizetett tandíjat, kapott viszont ösztöndíjat. Marhára unalmas a hazudozás. Aki meg lusta tanulni, az ne dumáljon.
 
Mérhetetlenül primitív. aki nem akar, ne szüljön,kit érdekel? Aki meg akar, annak hadd nyújtsanak anyagi segítséget.
Persze, csak azt a segítséget úgy kéne nyújtani, hogy az vehesse igénybe akinek valóban szüksége van rá: magyarán, a SZEGÉNYEK, és ne a gazdagok!

Figyelj már, minden történelmi tapasztalat arra tanít, hogy bármely olyan „támogatás”, ami arra épül hogy bizonyos „önerő” kell az igénybevételéhez, az vagy eleve kudarcra ítélt - s ez még a jobbik eset! - vagy (ami sokkal gyakoribb) sikeres lesz, de „siker” alatt nem azt kell érteni ami az eredeti cél volt, hanem korrupció terén lesz sikeres! Ismétlem, ugyanaz lesz tehát mint a szocpolos házépítésekkel volt: akinek szüksége lett volna rá IGAZÁN, az nem vehette igénybe mert csak gyerekei voltak de „önereje” semmi, akinek meg úgyis volt pénze (de gyereke nem) az „megvette” e támogatást a nincstelenektől a saját nagy házához, mindenféle homályos ügyeskedésekkel!

Ez lesz most is, előre tudható, figyeld csak meg. Mert mindig, MINDEN támogatás amihez „önerő” kell, erre a sorsra jut, mindegy mi a támogatás ürügye. A lényeg ugyanis az hogy aki szegény, épp azért szegény mert nincs pénze tehát önereje se. Ha a kormány igazán támogatni akarja a családokat, a szülő nőket, vagy tökmindegykiket, akkor feltétel nélkül adjon a célcsoportba esőknek.
 
Pontosan, így van. A legnagyobb gyerekem mérnök informatikus szakra jár, mesterképzésre, soha nem fizettünk tandíjat, igen rendes ösztöndíjat kap. Épp most jöt meg Franciaországból síelésből, amit saját maga finanszírozott, egyetemistaként.A második Testnevelési Egyetemet végzett,most OKJ-s képzést, sose fizetett tandíjat, kapott viszont ösztöndíjat. Marhára unalmas a hazudozás. Aki meg lusta tanulni, az ne dumáljon.
Ha egy egyetemista elmegy Franciaországba síelni, az NEM saját maga finanszírozza azt, az hétszentség! Nem most jöttem a falvédőről hogy ezt elhiggyem, Naccsága!
Azt elhiszem hogy volt ott síelni, oké, de ezesetben a szülei (vagy valami más rokona) finanszírozta azt. Netán talált a mezőn egy aktatáskát teli százdollárosokkal. Vagy örökölt. Vagy akármi. De olyan nincs hogy aki egyetemista, s még jól is tanul, az majd az üres zsebéből ezt kifizeti! Akkor se ha tanulás után esténként elmegy mondjuk a MacDonaldsba mosogatónak egy kis zsebpénzért!

Ha pedig a családja vagy más rokona fizette a franciaországi síelést, akkor az a család NEM EGY ÁTLAGOS MAI MAGYAR CSALÁD! Az bizony a csókosok és kiváltságosak közé tartozik, de vastagon ám!

Szóval ne tessék nekem mellébeszélni mert nem színpadi naíva vagyok. Más se az errefelé.
 
A beszéd pikantériája, hogy egy nappal előtte több ezer SS egyenruhás neonáci a világ minden részéről tartott nagygyűlést Budapesten és Orbán ahelyett, hogy elhatárolta volna magát az eseménytől, az élükre állt a retorikájával: "A harc nyílttá vált, mióta a bevándorláspárti hadak élére Soros György egy Timmermans nevű szocialistát állított."
Ez igencsak erőltetett. Nemzetközi zsidó szervezetek épp most tiltakoznak amiatt, hogy a baloldal együttműködik a Jobbikkal. Az Európai Zöld Párt pedig bejelentette, hogy az együttműködés esetén az LMP-t azonnal kicsapják a pártcsaládból.
 
Ha egy egyetemista elmegy Franciaországba síelni, az NEM saját maga finanszírozza azt, az hétszentség! Nem most jöttem a falvédőről hogy ezt elhiggyem, Naccsága!
Azt elhiszem hogy volt ott síelni, oké, de ezesetben a szülei (vagy valami más rokona) finanszírozta azt. Netán talált a mezőn egy aktatáskát teli százdollárosokkal. Vagy örökölt. Vagy akármi. De olyan nincs hogy aki egyetemista, s még jól is tanul, az majd az üres zsebéből ezt kifizeti! Akkor se ha tanulás után esténként elmegy mondjuk a MacDonaldsba mosogatónak egy kis zsebpénzért!

Ha pedig a családja vagy más rokona fizette a franciaországi síelést, akkor az a család NEM EGY ÁTLAGOS MAI MAGYAR CSALÁD! Az bizony a csókosok és kiváltságosak közé tartozik, de vastagon ám!

Szóval ne tessék nekem mellébeszélni mert nem színpadi naíva vagyok. Más se az errefelé.
Amerikaban el az ur, terrmeszetes hogy sokkal jobban tudja
Neki allitolag ralatasa van a dolgokra.

Szerintem felesleges vele ilyenekrol vitazni, mert meg van gyozodve rola, hogy a tudas az keves.

Mindenki lop csal hazudik, csak o a teherauto :)
 
Ha a kormány igazán támogatni akarja a családokat, a szülő nőket, vagy tökmindegykiket, akkor feltétel nélkül adjon a célcsoportba esőknek.
A kormány szerint pedig azt kell támogatni, aki a gyermekvállalással nagyobb áldozatot és több közterhet vállal. Nem a családpolitikát kell a szegénység megszüntetésének szolgálatába állítani. Arra ott vannak más szakpolitikák.
 
A kormány szerint pedig azt kell támogatni, aki a gyermekvállalással nagyobb áldozatot és több közterhet vállal. Nem a családpolitikát kell a szegénység megszüntetésének szolgálatába állítani. Arra ott vannak más szakpolitikák.
Nem tudom miről beszélsz de terelsz az biztos. Mennyiben állna a családpolitika a szegénység szolgálatába, ha nem mindenkinek adnának pénzt (mindegy segélynek vagy támogatásnak nevezik) hanem CSAK a sokgyerekeseknek, de nekik ehhez nem szabnának feltételül holmi „önerőt”, amiről előre tudható hogy nekik olyasmi úgyse lesz?!
 
Amerikaban el az ur, terrmeszetes hogy sokkal jobban tudja
Neki allitolag ralatasa van a dolgokra.

Szerintem felesleges vele ilyenekrol vitazni, mert meg van gyozodve rola, hogy a tudas az keves.

Mindenki lop csal hazudik, csak o a teherauto :)

Ott élek, igen, de nem ott születtem, sőt, életem jócskán nagyobbik részében még csak nem is ott éltem. És emiatt bőségesen rendelkezem emlékekkel, amik a magyarországi viszonyokra vonatkoznak. Emiatt aztán az efféle hurráoptimista postok ha arról a tájról jönnek, igencsak gyanakvóvá tesznek.

Különben mindegy. Ha igaz amit írtál, akkor gratulálok, örülj neki hogy gazdag és sikeres a családod, oké, de akkor is fenntartom hogy ezesetben te a nagyon picike számú kivételekhez tartozol, s a helyzeted semmi esetre se általánosítható.
 
Szüljetek a köpcösnek!
Erre a cikkre azért nem érdemes reagálni
Hisz arra a mondatra született:„azé a világ, aki teleszüli”
Most ez másképpen aktuális
Mert van család támogatási program
Nem tényről szól a cikk nem kormány rendeletről csak egy pamflet.
Most ez másképpen aktuális
Mert van család támogatási program.(beharangozva.)
A 7 pontos tervről van szó
Amire zúg a taps
És nem gondolják ismét egy barba trükk a választásokra
Máris kiderült egy-némely korlátozó része:
nem felel meg a valóságnak, hogy akinek már van két gyermeke, az 2019. július 1-je után születendő harmadik gyermekének köszönhetően a teljes, akár 10 milliós kamatmentes hitel elengedésére jogosult lenne,
A három gyermek számolását ugyanis 2019. július 1-je után kell indítani.

már több korlátozó hatású intézkedés is napvilágra került az új hitellel kapcsolatban vasárnap óta:
1. 5 éven belül meg kell születnie egy gyereknek ahhoz, hogy a kedvezményes(?) hitel ne váljon piaci kamatozásúvá
2. nem lehet figyelembe venni a tartozás-elengedés során a már meglévő gyerekeket,
3. 3 éves munkaviszonnyal rendelkező első házasok kaphatják csak a kedvező kamatozású max 10 milliós hitelt


Merjünk nagyot álmodni
2037.jpg


Merjünk nagyot álmodni
Már megint egy szemfényvesztést dobtak
be szépen hangzik
De teli van korlátozással hogy legyen kibúvó.

A dupla vagy semmi ötlet az EU választásokra időzítve
Gyertek vissza rabszolga törvény miatt elpártolt szavazók.
igen ritka az, hogy a kormánypárti szavazók csaknem kétharmada elutasítson egy kormány által javasolt intézkedést. Fontos látni azt is, hogy a Fidesz szavazóinak csupán 14 százaléka tartja jó ötletnek a változtatások bevezetését.(rabszolga-törvény)
 
Utoljára módosítva:
Erre a cikkre azért nem érdemes reagálni
Hisz arra a mondatra született:„azé a világ, aki teleszüli”
Most ez másképpen aktuális
Mert van család támogatási program
Nem tényről szól a cikk nem kormány rendeletről csak egy pamflet.
Most ez másképpen aktuális
Mert van család támogatási program.(beharangozva.)
A 7 pontos tervről van szó
Amire zúg a taps
És nem gondolják ismét egy barba trükk a választásokra
Máris kiderült egy-némely korlátozó része:
nem felel meg a valóságnak, hogy akinek már van két gyermeke, az 2019. július 1-je után születendő harmadik gyermekének köszönhetően a teljes, akár 10 milliós kamatmentes hitel elengedésére jogosult lenne,
A három gyermek számolását ugyanis 2019. július 1-je után kell indítani.

már több korlátozó hatású intézkedés is napvilágra került az új hitellel kapcsolatban vasárnap óta:
1. 5 éven belül meg kell születnie egy gyereknek ahhoz, hogy a kedvezményes(?) hitel ne váljon piaci kamatozásúvá
2. nem lehet figyelembe venni a tartozás-elengedés során a már meglévő gyerekeket,
3. 3 éves munkaviszonnyal rendelkező első házasok kaphatják csak a kedvező kamatozású max 10 milliós hitelt


Merjünk nagyot álmodni
2037.jpg


Merjünk nagyot álmodni
Már megint egy szemfényvesztést dobtak
be szépen hangzik
De teli van korlátozással hogy legyen kibúvó.

A dupla vagy semmi ötlet az EU választásokra időzítve
Gyertek vissza rabszolga törvény miatt elpártolt szavazók.
Én csak pofázok, de te professzionális módon igazi reklámmarketinges eszköztárat alkalmazol! :) De azt azért felejtsd el, hogy feltételek nélkül, a két szép szemedért adják a juttatásokat. Feltételek ("korlátozások") mindig vannak. Mindenki igényeinek (különösen a tiednek) pedig képtelenség megfelelni. De talán nem is kell.
 
Utoljára módosítva:
miért jut eszembe vajon ahányszor feljön ez a téma egy Omega sláger pár sora? :confused: (200 évvel az utolsó háború után)
 
Dalszöveg
Egy napon komoly tudós fejek
Rájöttek, tovább ez nem mehet
Az élet még nem elég szervezett
Kijött hát egy új rendelet

Anyáknak hozták a levelet
Benne áll, ezentúl szüljenek
Havonként egy fiúgyermeket
Még jobb, hogyha ikreket

Minden rendben ment, igen egyszerű eset
Senki sem szenvedett
Mert ó az emberből közben műember lett
Aki tőle született: műgyerek

Műgyerek, tiszteld a gépeket
Atyád sem vallott más elveket
Köszönd meg gép adta életed
S végül gép lesz, ki eltemet

Minden rendben ment, igen egyszerű eset
Senki sem szenvedett
Mert ó az emberből közben műember lett
Aki tőle született: műgyerek

Forgatnak megsárgult könyveket
Olvassák a múltból ittrekedt
gyönyörű, szokatlan verseket
S titokban könnyet ejtenek


 
miért jut eszembe vajon ahányszor feljön ez a téma egy Omega sláger pár sora? :confused: (200 évvel az utolsó háború után)

Dalszöveg
Egy napon komoly tudós fejek
Rájöttek, tovább ez nem mehet
Az élet még nem elég szervezett
Kijött hát egy új rendelet

Anyáknak hozták a levelet
Benne áll, ezentúl szüljenek
Havonként egy fiúgyermeket
Még jobb, hogyha ikreket

Minden rendben ment, igen egyszerű eset
Senki sem szenvedett
Mert ó az emberből közben műember lett
Aki tőle született: műgyerek

Műgyerek, tiszteld a gépeket
Atyád sem vallott más elveket
Köszönd meg gép adta életed
S végül gép lesz, ki eltemet

Minden rendben ment, igen egyszerű eset
Senki sem szenvedett
Mert ó az emberből közben műember lett
Aki tőle született: műgyerek

Forgatnak megsárgult könyveket
Olvassák a múltból ittrekedt
gyönyörű, szokatlan verseket
S titokban könnyet ejtenek


Nem tudom, milyen célzattal idéztétek be. De még egyszer: a leendő anyák nem politikai motivációra szülnek és nem Orbán Viktornak. Ez a feltételezés elég ízléstelen és mélyen megalázó a nőkre nézve - ha már itt tartunk. Azért szülnek, mert anyák szeretnének lenni, gyermeket szeretnének nevelni. És sokan több gyermeket is szeretnének, csak éppen anyagi okok miatt nem merik felelősen vállalni. Ehhez nyújt segítséget az állam (ilyen-olyan formában) annak, aki igényli. Ilyen egyszerű. Aki a szülést a kép szerinti szörnyszüléssel kapcsolja össze... nos, ezt hagyjuk is! Mellesleg a "műgyerek" témához. A nők és még inkább a férfiak termékenysége a környezeti terhelés miatt rohamosan romlik. Könnyen lehet, hogy a jövőben sokkal nagyobb arányban lesz szüksége az embereknek reproduktív orvosi technikákra. Sőt: folynak a kísérletek a mesterséges anyaméh előállításán. De ettől még a születő gyermek nem "műgyerek". Nem gondolod, hogy ha nem írod oda, hogy mi okból is idézed ezt a "verset", könnyen sértő lehet ez minden olyan anya és apa számára, akinek a gyermeke mesterséges módon fogant?! Egyébként is jó lenne már, ha az oldal úgy folytatná a politikai agitációt, hogy tekintettel van mások érzékenységére. Itt kezdődik a demokrácia, a fejekben. S attól, hogy valaki bármi okból történetesen konzervatív vagy épp csak oda szavaz, nem kellene... mindegy, inkább hagyjuk!
 
Utoljára módosítva:
johannsebastian
A konzervativ tulajdonsag hogy minden irot legyen az ujsag iro vagy muvesz ha nem ert egyet a propagandaval kritizaltok?
Remelem nem gondolod azt, hogy a Canadahun a szelsojobbos nezeteket fogja prezentalni!
NEm kell a haloszobaba az ORbannak bedogni az orrat, es maris nem lesznek kritikus hangok. Vagy a kozervativ nezeteket valloknak Orban adja az ecat ,hogy mikor miert hogy csinaljanak gyereket?mert meguktol nem jonnek ra a csiziora?
Nem sikerult meg egy politikusnak se hosszu tavon gyerek csinalasra osztonozni senkit. KAdar is probalkozott hogy 3 gyerek utan lakast adott, Orban is 3 gyerek 4 kerek dumaval, es tovabbra is fogy az orszag demografiaja, ez is egy fabol vaskarika.
A sajat borukon erzik az emberek a kapitalizmus buktatoit is a devisa hitelek a kilakoltatasok a gyerekek elvetele a szuloktol stb stb.A munkahely megszuneset, hisz tobbszor van munkanelkuliseg mint munkaero hiany hosszu tavon. A gyerek mindegyik 20 evre szol legalabb. Az ellenzekkel nem targya de hamar egyszer vegre levaltjak akkor hany kormany fogja nyogni az elore elkoltott penzt? Belenyugodhatsz akar milyen kormany legyen nekik egy vasuk nincs ,csak az adofizetok penzevel hazardiroznak.
MEgint belehajtja azokat az embereket egy adossag spiralba akik meg hisznek neki hisz kamatos kamattal fizethetik vissza a beigert ingyen tamogatast ha veletlen a 4 gyerek vallalas rajtuk kivul allo ok miatt meg se jonne ossze.
Tudom a konzervativ emberek tapsolnak hogy Orban felesege adomentes lesz a tobb milliardos vagyona utan.
Tudom vastapsoltok hogy Tiborckanak kifizethetitek a 13 milliardos bulijat.
 
Olvass figyelmesen! Azt írom, hogy NEM a családpolitika elsődleges feladata.
Persze hogy ezt írtad, csakhogy én se állítottam ilyesmit, akkor meg miért keverted bele a témába, he?! TE hoztad fel, amiatt vágtad így a fejemhez mintha amit én írtam az erre vonatkozott volna. Holott cseppet sem. Tehát TERELÉS volt a részedről! Konkrétan, az úgynevezett "Szalmabáb-érvelési technika", aminek lényege hogy igyekszel olyasmit belemagyarázni a vitapartne érvrendszerébe ami abban benne sincs de te úgy teszel mintha benne volna, azért mert azt könnyen tudod cáfolni, aztán úgy teszel mintha a vitapartner LÉNYEGI érvét cáfoltad volna meg!

Aljas, alattomos technika, velejéig hazug és nagyon nem illendő!

Tehát ha volnál olyan végtelenül kedves AZZAL foglalkozni válaszaidban amit ÁLLÍTOTTAM...?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,550
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére