"Ide figyelj Orbán, nem kell a hiteled! Van rá 10 nyomós okom" Egy nő kiosztotta Orbán Viktort

Ha most, huszon-harminc éves lennék, jó állással, szerető partnerrel, tartós kapcsolatban és éppen a saját otthon megteremtése,majdan a családalapítás foglalkoztatna, hát bizony nagyon ígéretesnek találnám a családpolitikai intézkedéseket.

Elgondolnám, hogy négy gyerek, sőt akár öt. Elgondolnám, hogy CSOK és ábrándoznék a hétszemélyes autóról. Karnyújtásnyira érezném a saját lakot, benne a férjemet és a számtalan ivadékot. Valószínűleg megpróbálnám kihasználni az összes lehetőséget és ennek jegyében elzálogosítanám a méhemet is az államnak.

Eltelne tizenöt, húsz év és ott állnék négy, öt, hat gyerekkel, egy lepusztult hétszemélyes autóval, felújítandó lakással, és húsz- harmincmillió hitellel. Ott állnék hulla fáradtan, és nem látnék kiutat. Nem tudom, hogy a férjem ott állna-e, és nem lépett volna le egy nyugodtabb, trendibb életbe. Nem tudom én nem léptem volna le.

Állásra semmi lehetőségem nem lenne, hiszen gyereket neveltem “karrier” helyett, hogy ne legyen majd adóm. Viszont ez teljesülne,mert ha nincs jövedelem, annak nincs adója.

A gyerekeim éppen bejelentenék, hogy lelépnek ebből a pokolból, vagy már egy-kettővel pszichológushoz futkosnék.

Ha most huszon- harminc éves lennék nem tudnám még azt, amit most tudok. Nem tudnám, hogy a terhesség és a gyerek nem csupa móka, kacagás.Nem tudnám – ahogy most sem tudom – hogy három, négy, öt ...sok gyerek mekkora teher, és azt sem tudnám, hogy akartam-e én ezt igazán? Nem tudnám még, hogy leginkább az állam akarta ezt tőlem. Mivel az egész jövőmet lakásostul, autóstul, a szaporodásra építeném, vagy megszülném a számtalan gyereket, vagy vállalnám egy után, hogy visszafizetem amit lehetetlen. Mindkét esetben pusztulna a párkapcsolatom,ami a lehető legnagyobb ígéretként indult, ha most huszon-harmincéves lennék.

Most, hogy nem vagyok huszon sem és harminc sem már, látom: a nőket végérvényesen tenyészetre szánja a kormány. A pedigrés, hitelképes nőket, csakis.

Ha most huszon, harmincéves lennék,munka nélkül, vagy közmunkán, Borsodban, anyámék fél szobájában, nem érdekelne mit pofázik a kormány a családtámogatásról. Lenne nekem szerető párom,aki heti hét napot dolgozna feketén, vagy félfeketén. Esélyünk sem lenne hitelre, CSOK ide vagy oda. Nem lenne öt-hat milliónk egy hétszemélyes autóra, ami nem is kellene, mert hiába vágynék, vágynánk nagy családra, egy gyereket sem tudnánk vállalni anyámék fél szobájába.

A tízmilliós hitelt felvehetném, hogy húsz éven át fizessük. Tíz millióból,Borsodban akár egy lyukat is vehetnénk lakásként, és így maradna az egy gyerekes eltervezés.

Végül rögzítem: semmi bajom a sok gyerekkel. Azzal van bajom, ha a sok gyerek azért kell, hogy legyen pénz, paripa, fegyver. Ettől undorodom.

És az örök kérdés: az,aki sok gyereket szül, biztosan többet érdemel a közösből? Szóval, tényleg nekem kell kifizetnem az ő adóját? Az egészen biztos, hogy sok gyerek az valami különleges teljesítmény? A háziállatoknál igen, tudom. Sok kölyök, sok ivadék sok haszon. Az embernél is így van? Szülni, szaporodni nem egy nagy cucc. Emberré válni, embernek maradni....az igen. Akár gyerek nélkül is.

Ha a gyerek a fontos,miért nem őket támogatják? Jó iskola,jó óvóda, jó egészségügy. Jó táplálkozás, jó ruhák. Bordosban éppúgy, mint Budapesten.

Ha most huszon, harmincéves lennék nem gondolkodnék ilyesmin. Elhúznék innen a francba, mielőtt beköszönt itt Gilead

1.jpg
 
Németül "Mogelpackung, vagy Bauernfängerei" amit Orbán itt "családtámogatásként" akar eladni.
-
Egy jogállamban nem megengedett optikai és pszichológiai trükkökkel becsapni az embereket.
Nem megengedett egy üvegben italt eladni amiben a folyadék menyiségét egy nagyító hamisítja.
-
De nem is az anyagi becsapás, a lépre csalás a legsúlyosabb vád, hanem az erkölcsi.
Orbán nyíltan a "menekültek elleni fegyverkén" hívja csatába a nőket.
Ennek az lesz a vége ami Hitler alatt is megtörtént, a nőket megossza, "hazafiasokra és hazaárulokra"

Látom vigyázó szemeid Magyarországra tekint, s nem veszed észre saját házad táján mutatkozó egyértelmű jeleket, amiket már az előttem szólók rengetegen példáztak. De azok videók, lehetnek egyéni esetek is, bár akkor is elrettentőek.
De a számok nem hazudnak. Biztosan utána néztél már annak, hogy a német szélsőjobboldali párt az AFP, a 2017-es általános választásokon 12,6%-ot ért el, s a harmadik legerősebb párt.
"Bei der Bundestagswahl 2017 wurde sie mit 12,6 % der Stimmen drittstärkste Kraft. Durch die Bildung einer Großen Koalition ist die AfD die größte Oppositionspartei im 19. Deutschen Bundestag"
After securing representation in 14 of the 16 German state parliaments by October 2017, the AfD became the third-largest party in Germany after the 2017 federal election, claiming 94 seats in the Bundestag, a major breakthrough for the party as it was the first time the AfD had won any seats in the Bundestag. The party is chaired by Jörg Meuthen; its lead candidates in the 2017 elections were AfD Co-Vice Chairman Alexander Gauland and Alice Weidel who now serves as the party group leader in the Bundestag. Since 2017, AfD is the largest opposition party in the Bundestag.

The party has been described as a German nationalist,[2][3][4] right-wing populist,[19] and Eurosceptic[6] party. Since about 2015, the AfD has been increasingly open to working with far-right extremist groups such as Pegida.[20] Parts of the AfD have racist,[21] Islamophobic,[22] anti-Semitic[23][24] and xenophobic[11][25][26] tendencies linked to far-right movements such as neo-Nazism[27][24] and identitarianism.[28][ "

Akkor most ki a hunyó? Ez hogyan fordulhatott elő egyáltalán? Van néhány ötletem. Akkor a számok szerint minden nyolcadik német kimondva, vagy kimondatlanul " hazafias, vagy hazaáruló, vagy esetleg idegengyűlölő?
-
 
Ez csak egy téma, de már a magyar családtámogatás is kezd nemzetközivé nőni, ahogy előrelátható volt. Itt van például magyar-svéd különboző álláspont, Magyarország a családokra költi a pénzt, Svédország pedig a migránsokra, tegnap bekérették a svéd nagykövetet a svéd szociális miniszter Twitter-posztja miatt
https://444.hu/2019/02/15/szijjarto...ved-szocialis-miniszter-twitter-posztja-miatt
Így van ott van például a Tiborcz a vő. Elég sokat kell rákölteni....
https://index.hu/i2/#http://szeka.b...helyett_mert_megiscsak_o_az_orban_viktor_veje
 
Szektások kezdik...
Mi van máshol...
A magyar xart nem tudják megmagyarázni, terelni kell, mi van a pirézeknél.
Arra viszont nem kaptam választ, ha elhalt testvér gyerekét a saját élő testvérei nevelik (szülő1, szülő2) akkor ők buzik, vagy vérfertőzők?
Persze ahol a tv.-eket csak barkácsolják, ott a hívek is kibicelhetnek. (Hozzáértés kifejezetten hátrány.)
O1G beszéde élből vállalhatatlan és ha lesz majd végrehajtási rendelet is, akkor látni lehet majd a taposóaknákat is...
 
Tessék mondani, ha jön ez a Timmermans, akkor a család szülő 1,2,3.. gyerek 1,2,3 és migráncs 1,2,3-ból kell álljon?
Ezt hol mondta? Mert az ATV-n semmi ilyet nem mondott, de biztos megvágták az élő beszélgetését.
Meg különben is, mijemá' hogy holland létére angolul nyilatkozik pedig Franci.
És egyébként is, hiába kapar, második házasságát nyomja, ráadásul férfi, úgyhogy hiába is szülne, nem kerülhet a 10 milla közelébe sem...
 
Flamingo ,
figyelj az a Timmermann szülni valószinüleg a WC-n szokott amint kinéz . Oszt elöször tegyen már rendett a saját otthonában , mi is van a Holland "gyarmatokkal" vagy új nevükön - "tengerentíli területekröl" quartyognak ! Nem akarok feszkot , de hogyan is van az eset mondjuk az ázsiai Holland területeken ? Ttudod a kedves legközelebbi nöi rokonának adja az utasitásokat meg azt huzza valahová a kapafogu haverjával együtt ! A Belgákról meg nemakrok emlitést tenni legfeljebb estleg Kongo halottál gondolom olyan nevet , hogy Lumumba nem ? Most nem az italra gondolok !!
 
figyuzd csak a németországi napi aktualitást ... egy ÓVODA !


Oroszországi hírcsatorna manipulált híreivel manipulálsz?
Az rt.com nem az, amit érdemes és értelmes nézni.
Az a lényeg, hogy azt mondja, amit Orbánék is?

Hiszen összenő, ami összetartozik - csak jó lenne, ha Orbán és Putyin egymással nőne össze, ott, jó messze innen. Tőlem, örökbe is fogadhatják egymást, csak ezt az országot hanyagolják végre.

Együtt manipulálják a híreket, a választásokat a különböző országokban, a "harcokat", a "migráció megszokottnál nagyobb hullámait, hogy bizonytalanságot keltsenek - már írtam: ezek a fiúk rendre összedolgoznak.
Orbán ugyan csicskás, de tanulékony csicskás, ezért is veszélyes.
 
Utoljára módosítva:
Arra viszont nem kaptam választ, ha elhalt testvér gyerekét a saját élő testvérei nevelik (szülő1, szülő2) akkor ők buzik, vagy vérfertőzők?
A nevelőszülő eddig is létezett ... DE senki se tiltotta az anya szó használatát, mondván, hogy sértve érezheti valaki magát mondjuk egy Conchita Wurst.
A nagy demokráciában az iskolában belevirik az összes gyerekbe, hogy tilos az anya, apa szót használni ... majd otthon sem meri a gyerek az anya szót kiejteni. Majd jön a 7-es cikkely mert a maradi magyarok még mindíg tanítják az Anyám tyúkját az iskolákban.
 
Utoljára módosítva:
Hiába no, aki zseninek született (most is annyit tud, mint akkor) felesleges bármit is mondani, mert nem ért, csak szaval.
Nyilván nekik szól a Társadalmi hirdetés, hány magyar iskolás kap ingyen kőnyvet. (Nem elírás, süketeknek így szól a felirat.)
Persze, akinek fogalmi zavarai vannak, az nem tudja, hogy mi a tartós tankönyv (ez van) és mi az ingyen tankönyv. (Ez nincs.)
Honi helyzetre kellene reagálni, nem külföldre, tényeket kellene felhozni, nem fakenews-okat, és a pályán lévőkre, nem a cseresorra.
Persze ehhez némi analizáló-szintetizáló képesség is kell, ami rezsim híveknél hiánycikk.
 
A 10 milliós hitelhez, csak 3 gyerek kell és nagyon sokat jelent azoknak, akik a hitel nélkül is vállaltak volna 3 gyermeket, mert nem kell éveket várni arra, hogy legyen lakás, azonnal megvehetik!
A cikk írójának csak annyit írnék, hogy amikor ő született, akkor az is kényelmetlenségekkel járt, még is megszülte őt valaki!! - mert egy anya nem azt nézi, hogy mennyi kényelmetlenséggel, gonddal, munkával jár a gyerek felnevelése!
Hanem azt, hogy mennyi örömet, szeretetet tud adni egy gyerek! Az élet igazi értelmét a gyerek adja!
Ezt csak az tudja, akinek már van saját gyermeke, addig is imádtam a gyerekeket, amíg nekem nem volt, de amikor megszületett a sajátom döbbentem rá, hogy ekkora szeretetet még soha senki irányt nem éreztem, annyira lehet imádni őket! - és eszembe sem jut, hogy most lemaradok valamiről miatta, mert mindent örömmel csinálok és még annál is többet szeretnék neki adni, mint amit adok!
Nem Orbánnak, hanem magamnak szültem, mert ez benne van egy egészséges nő ösztönében!
Majd ha megöregszik a levél írója és nem lesz mellette senki, majd akkor legyen ilyen nagy a szája!!
 
Eltelne tizenöt, húsz év és ott állnék négy, öt, hat gyerekkel, egy lepusztult hétszemélyes autóval, felújítandó lakással, és húsz- harmincmillió hitellel.

Ad egy: 15-20 év alatt illene visszafizetni a hitelt, és nem azért siránkozni, mert még mindig a teljes hitelösszeg van a nyakadban.
Ad kettő: 15-20 év alatt illene lecserélni az autót - ez a támogatás nem a támogatott valamennyi problémáját oldja meg, élete végéig, "csak" élete néhány anyagi jellegű, komolyabb kiadásában segíti.
Ad három: Azért panaszkodni, mert lehetőséget kapott egy lakás/ház vásárlására, amit 15-20 év múlva illene felújítani, és ezzel azt sugallni, mennyivel jobban járt volna, ha nem kap semmilyen segítséget, nem lenne lakása/háza, é azért nem kellene felújítani, durván marhaság.
A cikket komolyan gondolni pedig szellemi sötétség. Aki ezt írta, ne is legyen gyermeke, lehetőleg egy sem, nehogy ilyen marhának nevelje, mint amilyen ő maga lett.
A szólásszabadságra hivatkozva most bannolva leszek?
 
Ad egy: 15-20 év alatt illene visszafizetni a hitelt, és nem azért siránkozni, mert még mindig a teljes hitelösszeg van a nyakadban.
Ad kettő: 15-20 év alatt illene lecserélni az autót - ez a támogatás nem a támogatott valamennyi problémáját oldja meg, élete végéig, "csak" élete néhány anyagi jellegű, komolyabb kiadásában segíti.
Ad három: Azért panaszkodni, mert lehetőséget kapott egy lakás/ház vásárlására, amit 15-20 év múlva illene felújítani, és ezzel azt sugallni, mennyivel jobban járt volna, ha nem kap semmilyen segítséget, nem lenne lakása/háza, é azért nem kellene felújítani, durván marhaság.
A cikket komolyan gondolni pedig szellemi sötétség. Aki ezt írta, ne is legyen gyermeke, lehetőleg egy sem, nehogy ilyen marhának nevelje, mint amilyen ő maga lett.
A szólásszabadságra hivatkozva most bannolva leszek?
Nem bannolva, körülröhögve!
Szüljél 5-öt, neveld is fel, és majd utána gyere az észt osztani. Persze, csak akkor, ha 30 és 40 közötti nő vagy, és egyetemet is végeztél, mert iskolázatlan prolira az imádott vezíred nem tart igényt.
 
Nem bannolva, körülröhögve!
Szüljél 5-öt, neveld is fel, és majd utána gyere az észt osztani. Persze, csak akkor, ha 30 és 40 közötti nő vagy, és egyetemet is végeztél, mert iskolázatlan prolira az imádott vezíred nem tart igényt.

Ellenkezőleg! A Nagy Nemzetvezető O1G bizony KIZÁRÓLAG efféle iskolázatlan húgyagyú barmokra tart igényt mint akinek válaszoltál, emiatt van az hogy évek óta szisztematikusan mindent megtesz a jövő nemzedékek LEBUTÍTÁSÁÉRT! Kezdődött az általános iskolákkal ugye (KLIK vagy miafaszom a neve), majd hogy a gimnáziumokban csökkenteni kell a természettudományok mennyiségét meg ilyesmi, most az MTA a soros... (a soros ellenség...)

Itt az egészről egy remek videó, megéri megnézni minden percét:

https://www.youtube.com/embed/xa4XODk5USg
 
Hoppsza!
Altalaban 25-30 eves futam idovel adjak a hiteleket a hazakra.
Az autonal az amortinacio lenullaza 10-15 ev alatt az erteket.
Lehet oromodbe a hatsodat a foldhoz csapkodni milyne jo hitel konstrucioval allt elo a kormany, de jo ha az aprobetus reszleteket is elolvasod meg ott derul ki a becsalizas.

Melitta, minden csak tálalás kérdése, én mindig akadnak, akik válogatás nélkül minden csalira harapnak.

Itt az Eduline legújabb szenzációja! :D

Ennyit keresnek frissdiplomások: akár havi több százezer forintot is hazavihetnek - írja a szalagcím
(hazavihetnének, de nem visznek. A diplomások kezdő átlag bruttó bére 286.630 forint, ez még egy londoni mosogatóéval sem állja a versenyt. Ennyiért nem érdemes egyetlen nadrág ülepét se fényesre ülni az iskolapadban. Csoda, ha meg se várják, míg megszárad a tinta azon a diplomán? Ilyen ígéretes jövő elől úgy húznak el, mint a vadlibák
http://eduline.hu/palyakezdes/20190218_diplomas_palyakovetes_fizetesek
 
Egy rövid kérdés: Mennyit ér a magyar diploma külföldön?
Bizony, a legtöbbje egy kalap xart.
Amelyik pedig igen, ott általában az a kérdés, melyik bőröndbe pakoljanak....
 
Egy rövid kérdés: Mennyit ér a magyar diploma külföldön?
Bizony, a legtöbbje egy kalap xart.
Amelyik pedig igen, ott általában az a kérdés, melyik bőröndbe pakoljanak....
Altalaban , nagyon ritka az ha valaki azonnal a diplomajanak megfelelo munkat kap es azonos fizetest az adott orszag diplomasaival.
Az elso buktato a kinti gyakorlati ido hianya.
A masodik a diploma elismerese ami sok helyen csak extra crediteket ujbol ossze kell szedni a mar kinti egyetemen, ami legtobbszor komoly penzbe kerul.
Jo esetben sok orvos dolgozik mutoskent , egyszinttel lejebb mint az otthoni beosztasa volt, az igaz hogy igy is a duplajat vagy akar a haromszorosat is megkeresi.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,841
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére