"Ide figyelj Orbán, nem kell a hiteled! Van rá 10 nyomós okom" Egy nő kiosztotta Orbán Viktort

Ha most, huszon-harminc éves lennék, jó állással, szerető partnerrel, tartós kapcsolatban és éppen a saját otthon megteremtése,majdan a családalapítás foglalkoztatna, hát bizony nagyon ígéretesnek találnám a családpolitikai intézkedéseket.

Elgondolnám, hogy négy gyerek, sőt akár öt. Elgondolnám, hogy CSOK és ábrándoznék a hétszemélyes autóról. Karnyújtásnyira érezném a saját lakot, benne a férjemet és a számtalan ivadékot. Valószínűleg megpróbálnám kihasználni az összes lehetőséget és ennek jegyében elzálogosítanám a méhemet is az államnak.

Eltelne tizenöt, húsz év és ott állnék négy, öt, hat gyerekkel, egy lepusztult hétszemélyes autóval, felújítandó lakással, és húsz- harmincmillió hitellel. Ott állnék hulla fáradtan, és nem látnék kiutat. Nem tudom, hogy a férjem ott állna-e, és nem lépett volna le egy nyugodtabb, trendibb életbe. Nem tudom én nem léptem volna le.

Állásra semmi lehetőségem nem lenne, hiszen gyereket neveltem “karrier” helyett, hogy ne legyen majd adóm. Viszont ez teljesülne,mert ha nincs jövedelem, annak nincs adója.

A gyerekeim éppen bejelentenék, hogy lelépnek ebből a pokolból, vagy már egy-kettővel pszichológushoz futkosnék.

Ha most huszon- harminc éves lennék nem tudnám még azt, amit most tudok. Nem tudnám, hogy a terhesség és a gyerek nem csupa móka, kacagás.Nem tudnám – ahogy most sem tudom – hogy három, négy, öt ...sok gyerek mekkora teher, és azt sem tudnám, hogy akartam-e én ezt igazán? Nem tudnám még, hogy leginkább az állam akarta ezt tőlem. Mivel az egész jövőmet lakásostul, autóstul, a szaporodásra építeném, vagy megszülném a számtalan gyereket, vagy vállalnám egy után, hogy visszafizetem amit lehetetlen. Mindkét esetben pusztulna a párkapcsolatom,ami a lehető legnagyobb ígéretként indult, ha most huszon-harmincéves lennék.

Most, hogy nem vagyok huszon sem és harminc sem már, látom: a nőket végérvényesen tenyészetre szánja a kormány. A pedigrés, hitelképes nőket, csakis.

Ha most huszon, harmincéves lennék,munka nélkül, vagy közmunkán, Borsodban, anyámék fél szobájában, nem érdekelne mit pofázik a kormány a családtámogatásról. Lenne nekem szerető párom,aki heti hét napot dolgozna feketén, vagy félfeketén. Esélyünk sem lenne hitelre, CSOK ide vagy oda. Nem lenne öt-hat milliónk egy hétszemélyes autóra, ami nem is kellene, mert hiába vágynék, vágynánk nagy családra, egy gyereket sem tudnánk vállalni anyámék fél szobájába.

A tízmilliós hitelt felvehetném, hogy húsz éven át fizessük. Tíz millióból,Borsodban akár egy lyukat is vehetnénk lakásként, és így maradna az egy gyerekes eltervezés.

Végül rögzítem: semmi bajom a sok gyerekkel. Azzal van bajom, ha a sok gyerek azért kell, hogy legyen pénz, paripa, fegyver. Ettől undorodom.

És az örök kérdés: az,aki sok gyereket szül, biztosan többet érdemel a közösből? Szóval, tényleg nekem kell kifizetnem az ő adóját? Az egészen biztos, hogy sok gyerek az valami különleges teljesítmény? A háziállatoknál igen, tudom. Sok kölyök, sok ivadék sok haszon. Az embernél is így van? Szülni, szaporodni nem egy nagy cucc. Emberré válni, embernek maradni....az igen. Akár gyerek nélkül is.

Ha a gyerek a fontos,miért nem őket támogatják? Jó iskola,jó óvóda, jó egészségügy. Jó táplálkozás, jó ruhák. Bordosban éppúgy, mint Budapesten.

Ha most huszon, harmincéves lennék nem gondolkodnék ilyesmin. Elhúznék innen a francba, mielőtt beköszönt itt Gilead

1.jpg
 
Elmondom még egyszer, nyomtassad ki és akkor talán nem felejted el.
-
Sargentini csak összegyűjtötte a magyar kormány elleni panaszokat, a demokratikusan választott magyar ellenzéki és nemzetközi szervezetek képviselőinek a jeletéséböl.

Amit állítsz az már a valóság elferdítése. Sargentini olyan külföldről pénzelt, magukat NGO -nak nevező szervezetek jelntéseit használta fel amelyek politikával foglalkoznak. Magyarországon senkit sem képviselnek és mégis a megválasztott politikusoknak akarják megmondani, hogy mit csináljanak.

A tény, hogy a magyar kormány nem hajlandó egy helyszíni vizsgálóbizottsággal együtt dolgozni, rágalmazza a hivatalos személyeket, ami nem teszi a kormányt szavahihetőbbé.

Ugyan már, még a felcsúti kisvasúton is mentek egy kört a brüsszeliek


A vizsgálat elrendelése óta még nagyobb repressziókkal próbálja meg elnémítani az ellenzéket

eddig úgy tudtam, abszolute semmi sem történt a jelentés szeptemberi elfogadása óta

Vedd már észre! Nem Sargentini személye áll itt dispozicioban hanem egy antidemokrata, jogsértő magyar kormány. Erröl beszélj.

Ez evidens, elvégre semmi kompetenciája, egy szimpla bábu. Konkrét jogi definíció híján olyan fogalmakról vizsgálódik, mint a demokrácia vagy a jogállamiság ... az egyes tagállamokon belül sincs általánosan elfogadott tartalmuk. Olyan mérce pedig, amelyet minden nemzetállam maradéktalanul elfogadna nem is létezik.
 
Utoljára módosítva:
Hallgassad meg az ország második emberének, Semjén Zsoltnak, a vasárnapi beszédét az echó televízióban. Koncentrálj arra, hogyan sértegeti a nyugati EUs országok államvezetőit, minisztereit, milyen alpári módon sérteget. Aki igy beszél külföldi politikusokról az nyilvánvalóan elárulja hogyan viselkedik a hazai ellenzékkel szemben.

Olvastad, az Aftonbladet-ban megjelent (https://www.aftonbladet.se/ledare/a/yvAjRg/en-knivsegg-mot-ungerns-kvinnor) majd erre a cikkre reagáló svéd sociális biztostitás miniszter (nem szociálisminiszter!) Annika Strandhäll twitter-jét? (https://twitter.com/strandhall/status/1095381772307783680)
Ajánlom figyelmedbe! (Szivesen leforditom, ha kell)

Szégyen, hogyan alázza meg azzal a svéd felsöbbrendüséggel a magyar miniszterelnököt, Orbánt és a családpolitikáját. (Most tedd függetlenné a véleményedet erröl az "orbáni" beszédtöl és annak tartalmától.)
(Mint látható, több, mint 800-an válaszoltak a twitter-jére, de kb 10-et találtam közülük pozitivnak. A többi mind többé-kevésbé durván elitéli.)

Szokta pl. valamelyik német miniszter kritizálni az angol családi szociális támogatást? Vagy a hollandot? Na ugye..... én sem hallottam/olvastam még.

Strandhäll kb a svéd külügyminiszter szintjén van, aki pl. már évek óta ki van tiltva Izraelböl, a palesztinokat és a palesztin terrorszervezeteket támogató politikája miatt.
Nem fogok csodálkozni, ha ez és esetleg még egy ilyen keményen más országok belügyeit kritizáló véleménye miatt búcsút fogunk majd inteni Strandhäll-nek.
 
Utoljára módosítva:
Amit állítsz az már a valóság elferdítése. Sargentini olyan külföldről pénzelt, magukat NGO -nak nevező szervezetek jelntéseit használta fel amelyek politikával foglalkoznak. Magyarországon senkit sem képviselnek és mégis a megválasztott politikusoknak akarják megmondani, hogy mit csináljanak.
-
Nézd nekem nem kell pädofilnak lenni ahhoz, hogy feljelentsek egy valakit ha ilyet látok.
Fussál neki még egyszer és nézd meg a videókat, olvassad el az EUs dokumentumokat,
demokratikusan választott EP képviselők akik küzdenek az érdekeikért.
-
Ha nem tudsz erről az a te hibád és a kormányod jól működő dezinformáló politikája.
A mindenki pénzéböl fizetet médiáknak még a portáljára sem jutnak el a magyar képviselők.
-
varjut-verik.jpg

-
Orbán és a Fidesz politikai megjelenése sem lett volna lehetséges külföldi szolidaritás és támogatás nélkül, nem is veti senki a szemükre.
-
A külföldi támogatás nem tilos
egy egyenes, korrekt, jogállamban ahol demokrácia a cél. Most jól elszóltad magadat, neked zavarja a csőrödet az ilyen korrektség. Vajon miért? A vignettás megbélyegzés ugyancsak egy jele annak, hogy Magyarországon rozoga lábakon áll a demokrácia.
-
Ugyan már, még a felcsúti kisvasúton is mentek egy kört a brüsszeliek

-
Mit akarsz ezzel igazolni? Emlékezzél csak milyen nagy kormány-ellenállásba került ennek a játékvasútnak a meglátogatása a küldöttek számara.
-
Továbbá, az EUs látogatok nem komisszárok voltak statáriumra jogosítva, a korrupció igazolásához nem elég látni egy vasutat vagy stadionokat, ahhoz a pénzek folyását kéne ellenőrizni. Egykébbként az általad említett OLAF bizottság nem a LIBE megbizásábol ment oda. Az még jön!!
-
De ha már szoba hoztad, miért húzta vissza a kormány a "kritikus projektek" számláját?
Mert nyilvánvalóan nem volt vízhatlan.
-
eddig úgy tudtam, abszolute semmi sem történt a jelentés szeptemberi elfogadása óta
-
Hogyne történt volna!
Magyarország kormánya megkapta a neki járó jogot, az ellene felhozott vádak tisztázására.
A magyar kormány ehelyett a bírósági vizsgálat megakadályozására koncentrál,
felebezett a Strassburgi szavazás ellen,
megnövelte a nyomást az ellenzéki politikusokra,
sebtében hozott törvény módosításokkal próbálja jogilag menteni ami elvetendő....
-
Ez evidens, elvégre semmi kompetenciája, egy szimpla bábu. Konkrét jogi definíció híján olyan fogalmakról vizsgálódik, mint a demokrácia vagy a jogállamiság ... az egyes tagállamokon belül sincs általánosan elfogadott tartalmuk. Olyan mérce pedig, amelyet minden nemzetállam maradéktalanul elfogadna nem is létezik.
-
Nem veszed észre, hogy minden hozzáoszlásoddal csak megerősíted a kormányod elleni vádak helyességét?
-
Sargentinit, "bábunak" nevezed, sértegeted, csak, hogy ne kelljen beszélni a valós témáról.
-
Azt mondod, hogy a "jogállamiság és demokrácia" nincs egyértelműen definiálva az EU-n belül!
Akkor mi a fenét kapaszkodik Orbán ehhez a szervezethez, miért nem vezet vissza benneteket a középkorba?
-
Nem barátom, talán Orbán ért valami mást a két fogalmon, a magyarok több mind 50%-a, aki nem Fideszre szavazott teljes mértékben egyetért azzal, hogy ennek a kormánynak a foglyaivá váltak.
-
 
Olvastad, az Aftonbladet-ban megjelent (https://www.aftonbladet.se/ledare/a/yvAjRg/en-knivsegg-mot-ungerns-kvinnor) majd erre a cikkre reagáló svéd sociális biztostitás miniszter (nem szociálisminiszter!) Annika Strandhäll twitter-jét? (https://twitter.com/strandhall/status/1095381772307783680)
Ajánlom figyelmedbe! (Szivesen leforditom, ha kell)

Szégyen, hogyan alázza meg azzal a svéd felsöbbrendüséggel a magyar miniszterelnököt, Orbánt és a családpolitikáját. (Most tedd függetlenné a véleményedet erröl az "orbáni" beszédtöl és annak tartalmától.)
(Mint látható, több, mint 800-an válaszoltak a twitter-jére, de kb 10-et találtam közülük pozitivnak. A többi mind többé-kevésbé durván elitéli.)

Szokta pl. valamelyik német miniszter kritizálni az angol családi szociális támogatást? Vagy a hollandot? Na ugye..... én sem hallottam/olvastam még.

Strandhäll kb a svéd külügyminiszter szintjén van, aki pl. már évek óta ki van tiltva Izraelböl, a palesztinokat és a palesztin terrorszervezeteket támogató politikája miatt.
Nem fogok csodálkozni, ha ez és esetleg még egy ilyen keményen más országok belügyeit kritizáló véleménye miatt búcsút fogunk majd inteni Strandhäll-nek.

Köszönöm Sussi07, miattam nem kell lefordítanod. Nem beszélek svédül de hála német és angol fordításoknak tudok magamnak egy képet alkotni arról az egy mondatról.
-
upload_2019-2-21_8-12-33.png

-
De tudod mit, fordítsad már le szó szerint mi áll ott? Mert amit eddig mondtál az a tények elferdítése.
-
Elárulom neked, hogy nemcsak a svéd miniszternek hanem nagyon sok másnak, többek között nekem is rögtön a 30-as évek jutottak eszembe, hogy miért azt fentebb többször kifejtettem.
-
A "félreértéshez" Orbán adott alkalmat, amikor a beszédében a nőket hívta fel a "bevándorlás elleni küzdelemre", ami bizony Hitler családprogramjára emlékeztet, ahol a nőknek a harcot a szülöágyon kellett megvívniuk.

-
Hallgassad meg a Semjén-Bayer-duot, hogyan illetik "kreténnek" és még erősebb személyes gyalázással külföldi politikusokat.
-
Ezek a magyar kormány gyöngyszemei akik szoba hozták a "börszint", a családtámogatási program keretén belül. Ezt nem lehet félreérteni.
-
Hol olvasol te ki személyes sértegetést a svéd miniszterin írásábol?
Semjén nem egy egyszerű kormány tag, ö az ország második embere, mégis úgy beszél mintha a kocsmában lenne.
-
Kedves Sussi07, remélem követed a fejleményeket, mert most a Svédországi-Magyar követ van raporton, mert ahogy mondtam, az ország második embere Semjén Zsolt "egy szerencsétlen kreatúrának" nevezte a miniszterhölgyet.
-

-
 
Utoljára módosítva:
Értő olvasást, kérem... az kellene.
Az előttem író írta az öt gyermeket is, a negyven évet is.
Egyébként miért ne lenne lehetséges az 5 gyermek negyven éves korra? A felnevelt (értsd: felnőtt korú 5 gyermek, miközben az anya legfeljebb 40 éves, ráadásul egyetemet végzett - na ez az, ami valószínútlen. Pont a szokás és az élet, amiről elfeledkezést nekem róttad fel, holott én voltam, aki ezekre utalt.
Pedig pont te indítottad el azt: Amire ő válaszolt?: #114
És a te válaszod már sértő volt kövesd végig
És igen te matematikáztad ki nem más
Pont itt: #121
És az anya az nem tojógép írtam rá nem lehet kimatematikázni
Mert időnként beteg is lehet megváltoznak életkörülményei munkahelye, lakása.
A morcoskodás és sértegetésbe hajló ez:
Jellemző "liberális" reagálás: semmi érv, csak fellengzős észosztás
Pedig igaza volt Casalomának
 
És továbbra is off. Nem érintettek szajkóznak és egyesek nem látják be, hogy van az a szint, ami alatt nem szabad reagálni.
Én már figyelembe vettem, más is megpróbálhatná megérteni a szövegértési képesség hiányát.
 
Nem vagytok bénák, csak rosszul közelítitek meg a kérdést. Olyan ez, mint anno a fogyasztói kosár, az átlagos végeredményt erősen befolyásolja, hogy a szomszéd Rozi nénjével, vagy a gázszerelővel kerültök egy kosárba. (azt senki nem állította, hogy mindenkinek van 5 milkája, csak azt, hogy átlagban megvan)
Hogy ellent mondjak te statisztikus hajlamú:
Nagyon béna az az ország aki nem tud felmérni jól:
És a rákosi-Kádár diktatúra statisztikusai után még mindég azt vallja:
1. csak annak a statisztikának hiszek amit én hazudok(csinálok)
2. az eredményeket statisztikával kell ráhazudni az emberekre.
Hofi - A disznó mennyit fog fialni?
Terv: A fialjon a malac 14-t !!
Eredmény:
Amiből exportálunk 10 db.-t a többit megesszük mi!

 
feletek sok a mariooo a rikkardo a dzsenifer romeo meg effelek
azt se tudja a barma hogyan kene irni de ilyen idegbeteg neveket adnak
Dzsenifer az van bőven, tényleg. Lánynevek esetén különösen el tud szaladni a ló az anyukákkal. Bár érdekes módon a toplistát nálam még mindig egy fiúnév, a Sárközi Odüsszeusz viszi. :D

u.i. Egyébként meg hiába is tudnák a Cynthiák hogy az eredeti név hogyan van helyesen írva, Magyarországon Szintia lesz belőle, ha tetszik. Ha nem, akkor választ másik nevet. Csak magyarosítva anyakönyvezik, ezzel próbálnak gátat szabni az esztelen névválasztásnak.
 
de te adhatsz olyan nevet amit kitalaltal - lehet aso -kapa-nagyharang is
Én elhiszem, hogy adhat amilyet akar, de azért nem árt belegondolni abba is, hogy az a Melodi név naggggyon cukimuki egy pár éves totyogósnak (és tuti lepipálja a fél falut), de neki azzal a névvel kell majd élni a felnőtt életben is.
 
Meddő, értelmetlen és terméketlen kiigazítás, és mégsenem bírom ki , a többség véleménye (hiedelme) nem TÉNY, lett légyen bármi is.
Ha a többséget érdekelnék a tények, Orbán több éve nem lenne senki ebbe az országban, mert rég elzavarták volna.

Szerencsétek, hogy a többség csak a pénzcsörgését nézi, és lustácska is, nem is kicsit.

Magam részéről remélem, hogy egyszer megértik végre, hogy mi a gond Orbánnal.

Persze ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy ez az ország tipikusan a saját kárán tanuló csoportba tartozik.

S mindig vannak ostobák is szép számmal, akik imádják, ha megmondják nekik, miről, mit kell gondolni.

S mindig vannak szép számmal olyanok is, akik egyszerűen olyan szűk keretek között mozognak agyilag, hogy Orbánon kívül más nem is fér bele a világképükbe.

Csak azt tudom mondani: próbáljátok végre észrevenni, végiggondolni (!), mit mond az ország másik, nagyobb része, mielőtt egyetlen és kikezdhetetlen igazságként fogadjátok el, hogy csak úgy lehet élni, gondolkodni, ahogyan azt ti teszitek!

Ez pedig az én személyes véleményem, akár tetszik, akár nem: O1G.
 
valóban megdöbbentő a hír, szinte hihetetlen, hogy tilos az anya és apa szó használata ... de így nem fogják megbántani azokat a homo vagy transzszexuális párokat, akik valamilyen módon gyerekhez jutottak.
azóta kiderült hazug féligazságos oldalról hoztad a hírt
Ezt rémhírterjesztésnek is nevezik.De nevezzük rosszindulatú terjesztésnek ha ellenőrizetlen forrásból hozol
pletyka helyről mint a Pesti srácok.
Ami az Origóra hivatkozik
Origo: Matolcsy Ádám
Peti srácok: Stefka István aki kommunista múltját kívánja erős kormánypártot kiszolgálással takarni
Hogy milyen a Stefka innen megtudod:Téma Amikor a Fekete-Győr András ellátogatott az Origo szerkesztőségébe.
Stefka: vállalom, a Momentum géppisztollyal jön majd. Komolyan gondoltam, amit a Pestisrácokban megírtam



nagyon le vagy maradva ... már nem lehet anyának és apának hívni a szülőket sem:
https://pestisracok.hu/franciaorsza...ljak-az-anya-es-apa-kifejezest-az-iskolakban/
 
Utoljára módosítva:
Hoppsza,
eddig csak olvasgattam az itteni irásokat és tartozzkodtam a hozzászólástól , igaz mivel külhonban élek igy csa annyit látok otthonról , hogy az utobbi majd 30 év "demokrácijájában" mindegyik lopot , csalt , hazudot a hatalom megszerzése és magtartása érdekében ! De azt nem tudtam , hogy ennire jók a fizetések otthon , igaz és sem nem orvos -patikus , de IT szakember sem vagyok csak egy sima "Smutje" mond annak mennyi otthon a fizetése ?? Az is 1 milla ? Mert akkor csomagolok és i
Sajnos szakács nincsen az ismerősök között, szakácsfizetésről nincsen információm; elnézést.
 
Olvastad, az Aftonbladet-ban megjelent (https://www.aftonbladet.se/ledare/a/yvAjRg/en-knivsegg-mot-ungerns-kvinnor) majd erre a cikkre reagáló svéd sociális biztostitás miniszter (nem szociálisminiszter!) Annika Strandhäll twitter-jét? (https://twitter.com/strandhall/status/1095381772307783680)

Szokta pl. valamelyik német miniszter kritizálni az angol családi szociális támogatást? Vagy a hollandot? Na ugye..... én sem hallottam/olvastam még.
.
A svéd kritizálta keményen, illetve számos EU-s képviselő és bürokrata. Hadd le lovagoljunk már azon, hogy csak a miniszteri kritikák érvényesek, a többit ne vegyük komolyan, mert akkor meg az a gond, hogy nem vesszük őket komolyan.
 
Ez az a kettosseg, amit nagyon sokan kiforgatnak.
Ezzel kezdted Bmaci 90-re adott válaszod
De miért?
Ő is pont azt írta.Egyet beszéltek
És nem forgatja ezt ki senki hisz logikus gazdasági reakció.
Nem kell ahhoz Budapesten élni, én berleti dijra es a kaucioBács- kiskun -ban lakom, De ahol fejlődött a gazdaság mindenhol mentek fel az árak. Dunántúl , észak, közép -Magyarország. Kecskeméten 3- szorosára. Én 35 km-re lakom Kecskeméttől és ott is érezhető.
Amit előtte írt az is igaz lehet mint rész ok.
Bár az okok mindég összetett hatásként léteznek:
Kormányunk lakás politikája miatt úgy felmentek az árak a lakás piacon hogy az ember csak néz nagyokat ha vásárolni akar. Magas ár magas hitel magas költségek. És persze nem megfelelő bérek.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére