Dobrev Klára: Nincsenek bevándorláspárti politikusok

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listájának vezetője volt az ATV Egyenes Beszéd egyik vendége kedd este. A pénteki bejelentés után a kormányközeli sajtó többször cikkezett Gyurcsány Ferenc feleségéről. Megemlítették Dobrev nagyapját is, Apró Antal volt kommunista politikust is.

Ugyanazt tudom mondani: az ember családját nem lehet megtagadni. Az azonban, hogy mit gondolok a világról, az én döntésem. És, ha az a kérdés, hogy mit gondolok arról a világról, amit a nagyszüleim hordoztak, az nagyon egyértelmű. Sokszor elmondtam, hogy mindazzal, amit a nagyszüleim képviseltek, nem tudok azonosulni

– reagált a vádakra Dobrev.

Hidvéghi Balázs keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: Gyurcsány Ferenc felesége szívesen venné az európai parlamenti képviselőséggel járó mentelmi jogot is. Ezt korábban már Deutsch Tamás is elmondta az M1 egyik műsorában. Dobrev szerint nincs ellene büntetőeljárás.

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is mondta, hogy „Dobrev Klára szemrebbenés nélkül megszavazná az összes brüsszeli bevándorláspárti javaslatot”.

A DK listavezetője erre úgy reagált:

nincsenek bevándorláspárti tervek, nincsenek bevándorláspárti politikusok. Nincsenek olyan sem a magyar, sem az európai politikában, akik a migrációt támogatnák.

Szerinte az, hogy aktív politikus lett, nem lepett meg senkit, hiszen eddig is fórumokat tartott, és az utcán is arra kérték az emberek, hogy legyen politikus. Mint mondta, inkább azt kérdezik mostanában tőle, hogy miért pont most vált politikussá. „Az európai parlamenti képviselőkről a választók fognak dönteni” – úgy véli, az emberek azért bíznak benne, mert hisz abban, hogy egy sokkal jobb országot lehet csinálni Magyarországból, ezt a hitet pedig sugározni is tudja.

A DK programjának egyik fő pontja az Európai Egyesült Államok felépítése.

Dobrev szerint az elmúlt évek azt bizonyították, hogy az Európai Unió egyre egységesebbé kezd válni. Mint mondta, az európai parlamenti választásokon nagy kérdés lesz, hogy a választók a nacionalizmus ellen szavaznak-e.

A párt programjának másik lényeges pontja az európai családi pótlék. Dobrev szerint ennek semmi köze nincs az Orbán Viktor által meghirdetett 7 pontos családi akciótervhez, ez már korábban is a DK tervei között volt. Az európai család pótlék arról szól, hogy minden gyerek egyenlő, úgy fogalmazott Dobrev Klára, ma még nem tartunk ott, hogy „egy román, bolgár, vagy egy magyar gyereknek, olyan kilátásai lennének, mint egy dánnak például”.

Az európai családi pótlék mellett a programban szerepel még az európai minimálbér és minimálnyugdíj, valamint az európai multiadó is.

Az, hogy van egy létminimum, az abban is megnyilvánul, hogy ha valaki végigdolgozik egy életet, kap-e valaki annyi pénzt, hogy abból tisztességesen megéljen. Tudja, hogy ezek pénzbe kerülnek: erre lenne az európai multiadó. Ma Európában a legnagyobb adóelkerülők a legnagyobb cégek, akiknek a legnagyobb bevételük van. Az adóparadicsomokban eltűnő pénzek lennének, amik ezeket az európai nyugdíj

– magyarázta Dobrev.

Ha elég szavazatot kap, és európai parlamenti képviselő lesz, akkor kimegy Brüsszelbe, és lemond a cégvezetésről.

images
 
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is mondta, hogy „Dobrev Klára szemrebbenés nélkül megszavazná az összes brüsszeli bevándorláspárti javaslatot”.
Megszavazná
Megszavazná
Megszavazná
Ismételgessük sokszor...
Ja hogy ez feltételes mód?
ÁÁ nem számít úgysem értik ezek ...
(pedig a gazdasághoz munkásokra van szükség és ameddig nem születik annyi ember hogy rájuk is lehessen számítani addig valahonnan emberekre lesz szükség....nyugatnak is azért van szüksége a bevándorlókra hogy pörögjön a gazdaságuk mert ha nem így lesz akkor európa lemarad végzetesen kína és az usa mögött...)
 
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listájának vezetője volt az ATV Egyenes Beszéd egyik vendége kedd este. A pénteki bejelentés után a kormányközeli sajtó többször cikkezett Gyurcsány Ferenc feleségéről. Megemlítették Dobrev nagyapját is, Apró Antal volt kommunista politikust is.

nincsenek bevándorláspárti tervek, nincsenek bevándorláspárti politikusok. Nincsenek olyan sem a magyar, sem az európai politikában, akik a migrációt támogatnák.

Éppen a saját férje vitte haza a "migránsokat" demonstratívan - Klára asszony akkor éppen házon kívül tartózkodott, hogy még azokat sem látta?!?
A többi sem kisebb hazugság - s csak azért hagyom abba, mert nem lenne szalonképes.
 
Nos az ha valaki SEGÍT vagy TÁMOGAT az két különböző dolog.
 
szerintem is, keresd a youtubeos filmecskéket (dokumentumok) a kerítéssel kapcsolatban, a nyilatkozatokat...
pld. itt már képet kaphatsz egy politikus véleményéről

A politikus az érdekes fajta...változtatni tudja a véleményét az érdekeinek megfelelően.
A kormányzati emberek elhitették hogy vannak menekültek, bevándorlók és migránsok...nos ezek a migránsok a legveszélyesebbek...
Az egyszerű emberkék és mások sem szeretnek annyit agyalni elég hogy a migráns az veszélyes a többiek engedélyezés után talán jöhetnek. Hasonlóan a pirézekhez...
 
persze, hogy nincsenek bevándorláspárti politikusok

2hda3ow.jpg
Kedves 139!
Az alkotmány bíróság szerint:
Az elesettek és a szegények megsegítése alaptörvényi kötelesség, ezzel összeegyeztethetetlen lenne büntetéssel fenyegetni az olyan segítő, önzetlen tevékenységet, amely a büntető törvénykönyvben tiltott céllal nem áll összefüggésben."
.......
Ez van.
 
Ez szépen hangzik, de szerintem nem vonatkozik a határsértőkre, az országban illegálisan tartozkodókra.
 
A kormányzati emberek elhitették hogy vannak menekültek, bevándorlók és migránsok...nos ezek a migránsok a legveszélyesebbek...

Ezt nem értem, hogy érted azt, hogy elhitették? Szerinted nem léteznek menkültek vagy nem léteznek bevándorlók, esetleg nem léteznek migránsok?
Még a migránsokat is több csoportba lehet osztani, vannak akik legálisan egy jobb élet reményében érkeznek egy új országba vannak akik illegálisan érkeznek. Szerintem az illegálisan, a zöldhatáron, ellenőrizetlenül érkezők a veszélyesek. Figyeld csak meg mekkora kerítésekkel védekeznek az amerikaiak, az izraeliek, a spanyolok az ilyen migránsok ellen.
 
Utoljára módosítva:
Ezt nem értem, hogy érted azt, hogy elhitették? Szerinted nem léteznek menkültek vagy nem léteznek bevándorlók, esetleg nem léteznek migránsok?
Még a migránsokat is több csoportba lehet osztani, vannak akik legálisan egy jobb élet reményében érkeznek egy új országba vannak akik illegálisan érkeznek. Szerintem az illegálisan, a zöldhatáron, ellenőrizetlenül érkezők a veszélyesek.
Igen elhitették hisz a migráns az a lakóhelyét megváltoztató személy...de ezt ráhúzták az iszlám vallású emberekre...a többi az lehet bevándorló...menekült.
 
Igen elhitették hisz a migráns az a lakóhelyét megváltoztató személy...de ezt ráhúzták az iszlám vallású emberekre...a többi az lehet bevándorló...menekült.
Ilyesmiről szó sincs. Megismétlem ... a zöldhatáron, ellenőrizetlenül érkezők a veszélyesek. Figyeld csak meg mekkora kerítésekkel védekeznek az amerikaiak, az izraeliek, a spanyolok az ilyen migránsok ellen.
Legálisan annyi muszlim jöhet ahány csak akar, ez nem az USA ahol a muszlim többségű országokból érkező állampolgárok beutazását fefüggeszthetik...tehát oda még utlevéllel sem engedik be.
 
Ilyesmiről szó sincs. Megismétlem ... a zöldhatáron, ellenőrizetlenül érkezők a veszélyesek. Figyeld csak meg mekkora kerítésekkel védekeznek az amerikaiak, az izraeliek, a spanyolok az ilyen migránsok ellen.
De épp erről van szó hogy a migráns az csak muzulmán lehet...
A kerítés az meg ha máshogy nem megy a határ ellenőrzés akkor csak úgy.
 
persze, hogy nincsenek bevándorláspárti politikusok
-
Én ezt emberségességnek nevezném ami sokkal szimpatikusabb mind az Orbán féle gyűlölet szitás.
Ezek az emberek maguktól voltak átutazottba az országban és nem ugy lettek becsempészve mind Orbán vendége.

2hda3ow.jpg
-
Orbán nem ártatlan gyerekeknek hanem korrupt politikusoknak a barátja. Hány körözött német uj-náci próbált személyesen menekültjogot kérni Orbántól az elmúlt években?
-
Orbán egy interview-ban kitárta az ország kapuit minden "liberalizmus áldozatának" és menedékjogot ajánlott fel nekik.
-
Az ellenzéki politikusok közül nem ismerek senkit aki ilyen pauschal meghívőt adott volna bevándorlok számára.

image.jpg
 
Ez szépen hangzik, de szerintem nem vonatkozik a határsértőkre, az országban illegálisan tartozkodókra.

Hogy illegális valaki vagy nem az csak azon múlik, hogy a bíróság hogyan ítéli meg.
Az 1956-os menekülteknek se útlevelük, se vízumuk söt még soknak személyi igazolványa sem volt.
De azoknak sem akik a Jugoszláv határon kerültek Olaszországba, vagy Ausztriába a 40 év alatt.
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,782
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére