Felfüggesztették a Fidesz tagságát a Néppártban

Az Európai Néppárt politikai gyűlése szerdán megszavazta, hogy felfüggesztik a Fidesz tagságát a jobbközép pártcsaládban. Illetve az történt, hogy módosítottak az eredeti javaslaton, és végül arról szavaztak, hogy a Fidesz önként felfüggeszti tagságát a Néppártban, amíg a vele szemben indított vizsgálat tart, és ezzel mindkét fél egyetért.

Erre utal a szavazatarány is: 190-en szavaztak az indítvány mellett és mindössze hárman ellene.

Ezzel eldőlt, hogy a magyar kormánypártot egy jó darabig, a vizsgálat végéig biztosan nem zárják az Európai Néppártból.

A döntést Joseph Daul, a Néppárt francia elnöke jelentette be a Twitteren, e szerint a döntés azonnali, a Fidesz nem vehet részt a pártgyűléseken, nem szavazhat és nem állíthat jelöltet semmilyen pártos posztra.

A tárgyalás majdnem három órán át tartott. Három opció volt, 13 tagpárt eredetileg a Fidesz kizárását javasolta, a párt vezetése és a Néppárton belül meghatározó német CDU viszont az enyhébb szankció, a felfüggesztés mellett tette le a voksát.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség korábban azt mondta: ha felfüggesztik a Fideszt tagságát, akkor kilépnek a Néppártból, mert ez elfogadhatatlan a párt számára. Ezért volt fontos az az aprónak látszó módosítás a szövegben, hogy a felfüggesztés helyett a Fidesz maga függeszti fel a tagságát, amit mindkét fél elfogad. Így a magyar kormány kommunikálhatja azt, hogy kompromisszum született, és Gulyást se vádolhatják azzal, hogy órákkal a döntés előtt hazudott volna.

Kerner Zsolt

upload_2019-3-20_14-4-41.jpeg
 
Huha , olcsobb lett a kenyér !!:hurra::hurra::hurra:
Akkor gondolom felfüggesztik majd a Spanyol postfasiszta-francoista PP párttagságát is , hasonlóan a szociál demokraták Román testvérpártja tagságát is ! Ez könyörgök csak egy wischi-waschi döntés ! Réges rég meg kellett volna ezt tenni , de tele a gatyájuk , hogy mi lesz majd a következménye hiszen a Szlovénok már bejellentették , ha a Fidesz "szakciónálva lesz" akkor ök kilépnek az EVP-böl ! Gondoljátok ez jot fog tenni az elvtársaknak Brüsszelben a májusi választások elött ???:rolleyes:
A szlovénok éppúgy léptek volna ki ahogy most a fidesz.....:D
 
Ne nevettesd ki magad ezzel a baloldali hatalomátvétellel..
Az EPP azonos értékeket (is) valló pártok szövetsége.. A Fidesz jelenlegi politikája a szélső baloldali..

Értem én, tehát a FIDESZ kizárását követelő EPP -n belüli pártok a szélső jobboldaliak. Tényleg, most, hogy a FIDESZ marad, ezek elhúzzák a csíkot ahogy ígérték?
 
csak Merkel mond le a "karrierje csúcsán" ... még egy vegetáló politikusnak tünne
Azért nyugaton a pártoknak multja van. Itt még a pártok eléggé függenek a vezető személyétől.
Nézd meg a fideszt az nem innen indult...liberális eszmékkkel a zászlóján kezdett majd rájött hogy magyarországon ezzel nem sokra lehet menni.
 
a politikában a népszerűség számít. Nem tudok olyan pártról amelyik nem a választók kegyeiért küzdene.... a FIDESZ követi a választók igényeit.
 
Az Europai Néppártnak, már régen teljesen kikellet volna zárnia a Fideszt.
-
"Orbán Viktor miniszterelnök politikája, amely kizárja az embereket, megkülönbözteti a kisebbségeket, önkényesen beavatkozik az igazságszolgáltatásba és korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, már régóta összeegyeztethetetlen az európai EPP alapértékeivel."
-
Gyakran hallani a nacionalistáktól, hogy a "szabadságvágy" miatt van averziójuk az EU-val szemben.
Olyan sokáig elvoltak nyomva, az Osztrákok, az Oroszok... által most végre szabadok akarnak lenni.
-
Ezt nehezen tudom követni, már csak azért is mert én egészen másképp gondolkodom holott ugyan arra a múltra kell támaszkodnom. Magyarország már a második generáció óta egy szabad ország.
-
Az ember sok mindent örököl de szerencsére történelmi részleteket nem.
Ha tévednék akkor felmerül a kérdés minek van történelem tanítás az iskolában. :)
-
Érdekes, hogy azok az emberek, akik a saját diagnózisuk szerint, a legjobban szenvednek az őseik jobbágy múltja alatt az elsők akik az elnyomó hatalom szimbólumait (korona, kereszt...) preferálják és maguk bújnak a döbrögi szerepbe.
-
 
Értem én, tehát a FIDESZ kizárását követelő EPP -n belüli pártok a szélső jobboldaliak. Tényleg, most, hogy a FIDESZ marad, ezek elhúzzák a csíkot ahogy ígérték?

Te ugye szándékosan nem érted?...
Semmi különbség nincs az EPP-ben tömörülő pártok elvei között, csak a gyakorlat válik szét. S a Fidesz az egyetlen amelyik állampárt, tehát diktatúrát "üzemeltet" a népre hivatkozva, ami ugye ez ideig a baloldalinak nevezett diktatúráknak volt a sajátja... Már többször elgondolkoztam, hogy a nyelvtudás hiánya is oka lehet Magyarországon a magát jobb oldalinak, jobbiknak nevező pártok kommunikációs sikereinek... Pedig nem van a jó oldal, a jobb oldal..
és a másik.. Na meg az értelmezési problémák.. Közepe csak a körnek van... Az értékek mindig az érdekek mentén válnak szét....
S, hogy jelen esetnél maradjunk Magyarország érdeke, hogy hiteles tájékoztatás legyen az országban, hogy minden polgár rendelkezzen tényszerű ismerettel, hogy ennek birtokában dönthessen melyik utat képviselőket támogasson.
A hatalom elszámoltatható legyen, visszahívhatóak legyenek a képviselők. Na és arról is kellene beszélni a KDNP-t nem függesztették fel .. hogyan is lesz ezután a képviselet...
 
Várjuk ki a végét. Lehet, hogy OVi csatát vesztett, de ezzel esetleg megnyerte a háborút. A májusi EP válsztások után még az is elképzelhető, hogy teljesen más összetétele lesz az EPP-nek, akár "erre", akár "arra". Május végén / június elején majd lehet örömködni vagy szomorkodni...
 
[QUOTE="139, post:
Eegyenlőre nem sikerült a baloldaliak hatalomátvétele az EPP -ben.

Ne nevettesd ki magad ezzel a baloldali hatalomátvétellel..
Az EPP azonos értékeket (is) valló pártok szövetsége.. A Fidesz jelenlegi politikája a szélső baloldali..[/QUOTE]
Prominor ,
mik azok az azonos értékek ?? A frankoista államvezetés ? Vagy az Orbán , esetleg az adócsaló Luxleakes Junker féle ?? Ha nemlenne annyira szomorú akkor :rohog:igy fentrengenék a röhögéstöl !:( Most akkor mond ezzek után melyik az a "párt" vagyis inkább gyülekezet mert csöcseléket nem akarok rájuk mondani , mely ezt a mai Europát TISZTESÉGESEN vezetni tudná ???
Bocsánat , a másik fele az idézetnek lemaradt valahogy , de a lényeg akkor is megmaradt , mi is lenne a "közös érdek"??
 
Utoljára módosítva:
Ez bukta a javabol.
Mit lepnek vajon s fidesznyikok? a szelsojobb karjaiba rohannak?
Gondolom mar mindenki latja hogy ez a "pava tanc" egy elmekor kep.
LE kene mondatni Orbant, hogy ne csinaljon meg ennel is nagyobb kart az orszagnak.
Csak ki tud allitani a fidesz egy masik vezetot............

Ezt már mindenki tudta. Erre ment ki a játék. Sokkal többet nyernek, ha majd az Európai Parlamentben átülnek majd valamilyen bevándorlásellenes frakcióhoz, ahol ugye esetleg meghatározó szerepet is ki tudnak csikarni. A tálalás egyszerű. Megvédtük a magyar határokat címszó, ami eddig is működött. Sokáig is fog, mivel alapvető emberi szükségletre alapoz, ez pedig a biztonság, s a kampányát ennek megfelelően a félelemre építette. Félni, meg ugye senki sem szeret.
 
Várjuk ki a végét. Lehet, hogy OVi csatát vesztett, de ezzel esetleg megnyerte a háborút. A májusi EP válsztások után még az is elképzelhető, hogy teljesen más összetétele lesz az EPP-nek, akár "erre", akár "arra". Május végén / június elején majd lehet örömködni vagy szomorkodni...

Nincs mire várni, hisz teljesen egyértelmű az eredmény már most.. Az előbb írtam van a közép, s attól távolodva egyre kevesebben vannak . Ha változik is az EP összetétele, arányaiban semmiképen nem fog jelentősen, hisz az azt működtető nemzetközi tőke érdeke a stabilitás, a középtől csak az érdekek diktálta minimális eltérés.. Magyarország érdeke pedig az, hogy az EP legerősebb frakciójának legyen tagja... S ezt kell kikényszeríteni a mindenkori kormánytól... Jelenleg vitathatatlanul, s ez a választások után is úgy lesz, az EPP frakciója lesz a legerősebb az EP-ben.
S az is nyilvánvaló, hogy a németek adják a legtöbb unios vezetőt, attól függetlenül miként alakul a Brexit.. Sőt ha az angolok addig nem fognak tudni kilépni , akkor a franciák még inkább háttérbe szorulnak, különösen , hogy nem Merkel fogja fújni a passzát szelet..
 
Ne nevettesd ki magad ezzel a baloldali hatalomátvétellel..
Az EPP azonos értékeket (is) valló pártok szövetsége.. A Fidesz jelenlegi politikája a szélső baloldali..
Prominor ,
mik azok az azonos értékek ?? A frankoista államvezetés ? Vagy az Orbán , esetleg az adócsaló Luxleakes Junker féle ?? Ha nemlenne annyira szomorú akkor :rohog:igy fentrengenék a röhögéstöl !:( Most akkor mond ezzek után melyik az a "párt" vagyis inkább gyülekezet mert csöcseléket nem akarok rájuk mondani , mely ezt a mai Europát TISZTESÉGESEN vezetni tudná ???
Bocsánat , a másik fele az idézetnek lemaradt valahogy , de a lényeg akkor is megmaradt , mi is lenne a "közös érdek"??[/QUOTE]

Ez ugye a képviseleti demokráciának a buktatója..
Tévedés ugyanis azt hinni, hogy a választók küldik a képviselőket a parlamentbe.. Először is akik a pénzt paripát fegyvert adják, azok kijelölik, kiket kell majd megválasztani, majd alá adják a lovat, kezébe adják a fegyvereket, s megszabják a csata feltételeit is, s ők mondják meg ki az ellenség. S ők tudósítanak a végeredményről, hogy aktuális maradjak ők adják a szoftvert a játékhoz..
De Barátom azt hiszem ezt Te is tudod...
 
Ezt már mindenki tudta. Erre ment ki a játék. Sokkal többet nyernek, ha majd az Európai Parlamentben átülnek majd valamilyen bevándorlásellenes frakcióhoz, ahol ugye esetleg meghatározó szerepet is ki tudnak csikarni. A tálalás egyszerű. Megvédtük a magyar határokat címszó, ami eddig is működött. Sokáig is fog, mivel alapvető emberi szükségletre alapoz, ez pedig a biztonság, s a kampányát ennek megfelelően a félelemre építette. Félni, meg ugye senki sem szeret.

a kormány csupán más hibáiból okul, más kárán tanul. A félelemmel kapcsolatban tanulmányozd a franciák esetét, hova vezet a félelem... a rendkívüli állapot bevezetéséhez. Meg lehet nézni ez mit jelent, hány merényletet hiúsítottak meg a hatóságok, a rendőrség bírói engedély nélkül házi őrizetben tarthat bárkit, házkutatásokat tarthatnak, betilthatnak rendezvényeket, bárkit bárhol igazoltathanakt, átkutathatnak csomagokat, gépkocsikat és bezárathatnak intézményeket, szerintem ez a félelem.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,870
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére