Nyílt levél a Fidesz női országgyűlési képviselőihez

Tisztelt Fideszes Képviselőnők!

Az utóbbi napokban a “nemzeti”, “keresztény-konzervatív”, “jobboldali” “újságírás” korábban soha nem látott mélységekbe merészkedett. A Pesti Srácok a DK kampánynyitó rendezvényén befotózott az eseményen felszólalóként részt vevő diák, Nagy Blanka ruhája alá, majd Pilhál Tamás, a Pesti Srácok “újságírója” a Facebook-on tette közzé a fényképet azzal a szöveggel, hogy “TRÁGÁRKA VILLANT. A magyar Sharon Stone, avagy Elemi ösztön a Szemkilövetőpártban.”
Nem szeretnék abba belemenni, hogy amikor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a jobboldalon újságírónak lenni “önmagában morális fölényt jelent”, akkor pontosan erre gondolt-e, de abban biztos vagyok, hogy ilyen eset egy normális, európai országban nem történhet meg következmények nélkül.
Képzeljék el, ha Önökkel történne hasonló a Fidesz egyik rendezvényén és egy ilyen fotóval aláznák meg Önöket női mivoltukban. Képzeljék el, ha édesanyjukkal vagy lányukkal történne ilyesmi, hogy egy “újságíró” a szeretteik fehérneműjén csámcsogna. Ez nem pártpolitika kérdése, ez alapvető emberség és a nők tiszteletének kérdése. Első sorban én sem ellenzéki politikusként fordulok most Önökhöz, hanem nőként és anyaként. Én beleborzongok, ha arra kell gondolnom, hogy ilyen megtörténhet nem csak Nagy Blankával vagy velem, hanem akár a lányommal is, ha kritikus véleménye van a Fideszről és kormányzásáról.
Éppen ezért kezdeményeztem a DK törvénymódosításával, hogy a már létező és alkalmazott brit példa alapján legyen büntethető, ha valakinek a hozzájárulása nélkül, szexuális visszaélés vagy az illető megalázása céljából képet készítenek a ruha alatti fehérneműjéről. Azt szeretném, ha ez soha nem történhetne meg újra, sem Nagy Blankával, sem mással.
Azt kérem Önöktől, hogy győzzék meg a Fidesz-frakciót arról, hogy szavazzák meg a javaslatunkat. Mutassák meg, hogy a Pesti Srácok által elkövetett támadást sem nőként, sem politikusként nem tartják elfogadhatónak!

Budapest, 2019.04.16.

Tisztelettel,
Dobrev Klára

images
 
De mindegyik ellenzéki pártnál fel fog lépni, mindegyiknek Ő mutatja az utat?
Johann, 139 - érdekes, mennyire erkölcsösek vagytok hirtelen.

Én vállalom: Orbán egy senkiházi gazember, aki gond nélkül lopja meg az itt élő embereket, kiszorítja az ellenkező véleményt, a házmester Kövérjével százezres büntetéseket szabnak ki olyan ellenzéki képviselőkre, akik több mint 2,5 millió embert képviselnek a Parlamentben, bezáratják az ellenzéki sajtót, nem engedik megjelenni a választott képviselők véleményét a köztévében, hülye rámpákat építtet az én adómból is az Alkotmány utcába egy feudális hűbérállam széthullásán sírdogálva, rátelepszik mindenre mint egy gusztustalan, elhízott pók.
Erőszakos félművelt tahó.

Hajoljatok jó mélyre előtte ..., gyakoroljatok, hogy kell belerúgni egy fiatal lányba ... mondogassátok, szeretem a vezírt, a vezír mindent jól csinál, a vezír szent, a vezírt nem szabad bántani ...
Olyanok vagytok, mint egy szekta.

Csak a pókoktól vagyok hajlandó elnézést kérni.
 
Utoljára módosítva:
Valóban hasonló, csak Orbán harminc éve politikus, kizárólag politikus, s nem a testi adottságait, hanem a jellemét minősíti, ráadásul valamikori legjobb barátja.. S Ő már csak tudja..
Én nem vonnék párhuzamot...
Bizony nem vonható párhuzam
Ettől függetlenül az O1G mint szimbólum sokkal több mint elsőre gondolná bárki
Ő fogalmazza meg jól:
Ezt nem is 1 párt találta ki ezt a nép
A pártok és szervezetek csak használják időnként mert összekovácsoló erő a felismerés
Ő fogalmazza meg jól:
 
Sajnálom, ha nem tudsz magyarul! Az ostoba elvakultságoddal küzdj meg magad!
Tud úgy mint te!
Első mondatával jól megválaszolta a többi csak sűrített vélemény
A Nagy Blanka jelenségre válaszoltak mások volt belőle vita sok
De remélem kitisztázódott.Nem Ő kezdte Ő csak felvette a kesztyűt és a stílust.
És Ő tud szépen is beszélni ebből nem csinál sportot
A Blanka felhasználására válaszoltak mások
Nincs kampánypénze az ellenzéknek hát kell szereplő
Ettől függetlenül valaki azt írta biodíszlet
Ez is igaz
Erre jött válaszul de erkölcsösek lettetek hirtelen ez is jó válasz
Hisz a biodíszletet elemet már előbb alkalmazta Orbán.
Ettől függetlenül én mikor a híradóban megláttam Blankát mit meghívott elem.
Erkölcsiségem és politikai látásom azt mondatta azonnal:
Azt nem kellett volna, olcsó fogás
És nem kell politikusi magasságokba emelni
Ő nem politikus,Ő diáklány
És minél többet szerepeltetik annál inkább testileg lelkileg gyilkolja a kormány média.
Igaz Ő maga választotta a szereplést
És arról nem tehet hogy hőssé emeli a közhangulatra ráerősítő média.
Az élete fog tönkremenni, ezért írtam testileg lelkileg bántják.
Plusz:
57038263_2617286148341573_9085175532756140032_n.jpg

Nyílt levél Pilhál Tamásnak!

Kedves Tamás!"jobboldali újságírónak lenni önmagában is morális fölény"
Nem tudom milyen moralitás ez, de remélem a kishúgomnak soha nem lesz ebben része.
Látom vannak gyerekeid.
Látom van lányod.
Szereted?
Feltételezem szereted őt / őket.
Mi lenne ha a te lányod alá fotóztak volna be?
Feltételezem, hogy az illető orrát is eltörted volna.
A morális fölény és a tehetség nem a fidesz oldalán található.
Sokan kérdezik, hogy miért szólalok fel, miért keresem a bajt.
Ő itt Szandra Alíz. ( az utóbbi nevét nekem köszönheti)
A bölcsiben Szandra, otthon Szandrus, nekem "Cecenő(cske)" (így mondja a hercegnőt), Tündér Lala, Babkus, Kisnyuszi, KankaManka ( Kankának hív és mivel ő olyan mint én kicsibe így megkapta a Manka nevet).
Tehát Szandrus idén lesz mennyi is? 4 éves. (Nem is olyan régen a karomban fogtam és örömködtem, hogy született egy pici cuki hugicám akivel majd elmehetek vásárolgatni, aki mellett ott lehetek az első szakításánál, akinek ha lesz párja akkor elmondhatom neki ( mármint a párjának), hogy ha megbántja pórul jár.
Ő az én kis pici cuki hugicám akinek a kedvenc meséje a Barbie valamint a Mása és a medve, a kedvenc dala a Süss fel nap, imádja a rózsaszínt és az édességet.
Ő egy icipici csoda ( a többi testvéremmel együtt❤❤❤❤)
Tehát azért "keresem a bajt", hogy amikor ő tinilány lesz (én meg valószínűleg boldog anyuka) akkor a hozzád hasonló tahó parasztok, ne alázhassák meg (amúgy jelentem nem sikerült) csak mert más véleménnyel bír a kormányról és nem szeretne egy olyan országban élni ahol az emberek liszt helyett gyűlöletet tesznek a kenyérbe.
Más ember külsejét kritizálni pedig annyit jelent, hogy már nem tudsz belekötni a mondanivalójába így jössz egy olyan dologgal amiről lehet nem is tehet.
"Nem vagy modell alkat, ne vegyél fel ilyen ruhát"
"Túl kövér vagy"
"Túl sovány vagy"
"Gebe lábaid vannak"
Ezek a mondatok csak olyan emberek szájából hangozhatnak el akiknek valószínűleg önértékelési problémáik vannak és úgy akarnak felülkerekedni ezen, hogy megpróbálnak mást megalázni sikerrel vagy sikertelenül.
Képzeld el én szeretem a kinézetem, szeretem magamat, szeretem azt, hogy olyan vagyok amilyen.
Üzenem minden olyan nőnek, lánynak, csajszinak vagy adott esetben férfinak, fiúnak és pasinak, hogy a szépség mindenkinek más.
Valakinek lehet, hogy nem vagy szép, de valakinek pedig te jelented magát a földi gyönyört.
Nem a testalkatától lesz valaki szép.
Közhelyes, de ez van.

Ma este kérlek öleld meg nagyon a kislányodat és mondd neki, hogy szereted és mindig vigyázni fogsz rá és ha bárki ilyet csinál vele akkor elkapod a grabancát az illetőnek.
Az én édesapám már sajnos nem teheti meg ezt.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2617286141674907&set=a.232971146773097&type=3&theater
 
Utoljára módosítva:
Sajnálom, ha nem tudsz magyarul! Az ostoba elvakultságoddal küzdj meg magad!

Az, hogy ki is itt az elvakult, azt oldalakon keresztül lehetne taglalni..
De mindig ott bicsaklanak meg a felvetett témák, hogy nem a mit mondott a hogyishívják , hanem a hogyan mondta, a vita folytatása, pedig a lényeg a mit is mondott-on van....
Le style, c'est l'homme meme... ( A stílus maga az ember) Ez a mondat már akkor sem, 1753-ban sem, volt igaz amikor megszületett.. Talán nem véletlen, hogy a " nagy frázis faragónak " nevezték el a "mondat "szülőjét....
Úgy látszik itt egyesek roppant feledékenyek... Hogy is volt az a Libajnai Gordon, Szemkilövető Ferenc, Sipítozó hangű Migránssimogató Klára, az ócska prolik, a ki a fasz ez a házelnöktől, a parlamentben, etc, etc.... S akkor már ugye arra senki sem figyel, hogy a bezárt kórházból munkásszálló lesz vendégmunkásoknak, a migráns kutató intézet terjeszti a migráns karavánnal fenyegetést, a ZDF et nézve tudjuk meg hogy az Orbán Úr és köre, valamint a vezető társai zsebébe folynak az EU milliárdok, A kórházak vezető munkatársainak, akik a problémákat tárják a nyilvánosság elé, munkaviszonyát szüntetik meg, nem a problémát...Soha meg nem térülő, szükségtelen vasútépítéssel, erőmű építéssel döntik adósságba még az unokákat is... Gondolkodás helyett lőni és focizni tanítják a gyerekeket, kutató intézetek, iskola fejlesztés helyett, fenn sem tartható stadionokat építenek egy majdani foci vb lázálmának jegyében, milliárdokért...
Az már csak hab a tortán, hogy az alkotmány átírása után, az Alkotmány utca meghosszabbításaként, hamisítják meg a történelmet.... Költenek el újabb milliárdokat, miközben az ország Európa második legszegényebb országa lett a Fidesz országlásának köszönhetően... Tessenek már felébredni....
A lopás, a hazudozás, a korrupció, valamint az is, ami most egy 18 éves diáklány kapcsán történik, az nem politika (még ha ez a jelenlegi kurzus mindennapi gyakorlata is ) hanem egyszerűen erkölcstelenség, ami nem csak a jóérzésbe, a jó ízlésbe, de a keresztény értékekbe is ütközik... Ki is védi itt a keresztény kultúrát?...
Hol volt az elhatárolódás amikor a KNDP ifjai a "csillagos házakat" újra megjelölték, hol van most is?
Csak a szerecsen mosdatás.....
 
Utoljára módosítva:
Ha a fotós leguggolt volna és a szoknya alá fókuszált volna, akkor az valóban elítélendő lenne.
De itt a fotós készítette a felvételeket, végezte a munkáját, még paparazzinak se lehet nevezni ... ha valaki így öltözködik, így jár az utcán az vállalja a következményeit, vállalja a stílusát.
Divatfotózáson vagy politikai rendezvényen fotózott?
Ha az utóbbi, akkor talán nem Blankáról, hanem Dobrev Kláráról kellett volna felvételt készíteni és posztolni. (Ja, ő nadrágot viselt.)
de kérem szépen ... kit érdekel a hölgy politikai véleménye? Csak sajnálni lehet azt aki a kis hölgy politikai véleményére, tapasztalatára alapoz.... tragikomikus.
Igen ez tényleg tragikomikus.
Kit érdekel?
Mert ő csak egy a 8 millió választóból?
Mert eddig nem szavazhatott?
Mert trágár volt?
Mindegy is. Maga a "kit érdekel" tökéletesen lefedi a jobboldali gondolkodásmódot és ez az elszomorító.
Politikai útmutatást vársz valakitől aki még soha életében nem szavazott ?
Én az ellenzéken csodálkozom, ahol mégiscsak profi politikusok vannak, akik a politikából élnek.
Ettél már rántottát? (Pedig felteszem tojást még nem tojtál...)
Attól, hogy MÉG nem szavazott, lehet véleménye, sőt !
Amúgy vélemény és nem útmutatás, mivel nemhogy nem vezetője, de még csak tagja sem a DK-nak (tudtommal).
A regnáló hatalom politikusai nem a politikából élnek?
Akkor az olimpikonoktól az előadó művészekig miért is tömik tele a szinpadaikat szintén hírességekkel?

Csak megjegyzem, hogy az "O1G"-zés hasonló nyilvánosan elkövetett aljasság.
Szerintem meg nem hasonló.
Egy volt barát véleménye, ami úgy tűnik megegyezik 1-2 millió nem barátéval akik sorsa felett miniszterelnök jelenleg rendelkezik. Ettől függetlenül persze nem egy irodalmi jelző, de, végül is a szemkilövető, libás, bébidollos husi,... jelzők sem azok igazán.
 
És arról nem tehet hogy hőssé emeli a közhangulatra ráerősítő média.

Hősnek azért nem nevezném, de valóban az ellenzék fő attrakciója. Hidd el ennek mindenki örül, nem nem csak az ellenzék. Szerepel az MSZP kongresszusán, DK családi vállakozás az első sorba ülteti és felkéri , hogy lelkesítő beszédet tartson a nagyformátumú politikusainak ... és csak róla beszél mindenki.... ez jóóó.

Nyílt levél Pilhál Tamásnak! ....
szinte megzokogtatott az árva kislány, de ... kezdi alkalmazni a politikusi fogásokat, fénykép kisgyernekkel ami szerethetőbbé tesz , ami érzelmi alapú szavazatokat hoz. Mindenesetre hiányoltam az elmaradt a poént, a fő mondandóját:
„Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”
 
Utoljára módosítva:
Attól, hogy MÉG nem szavazott, lehet véleménye, sőt !
Amúgy vélemény és nem útmutatás, mivel nemhogy nem vezetője, de még csak tagja sem a DK-nak (tudtommal).
Én örülök, hogy például az MSZP vagy a DK profi politikusai tátott szájjal hallgatják magasröptü politikai elemzését, tanácsait ... adnak a véleményére. Ezért is neveztem az ellenzék Esthajnalcsillagának, az is segítette az embereket a tájékozódásban.
 
szinte megzokogtatott az árva kislány, de ... kezdi alkalmazni a politikusi fogásokat, fénykép kisgyernekkel ami szerethetőbbé tesz , ami érzelmi alapú szavazatokat hoz. Mindenesetre hiányoltam az elmaradt a poént, a fő mondandóját:
„Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”
Hiányoltad?
Érdekes egy ember vagy, akkor miért nem bayer úr blogját olvasgatod az nem hazudtolja meg magát.
Habár abban megértelek hogy furcsa az ha nem lehet biztos az ember abban hogy mit hall ezért oda kell figyelni...ez a kormányoldalon nem okoz problémát mert ott működök a másoló....azt kapod amit megmondják hogy kapnod kell.
...fénykép kisgyerekkel...az a testvére.
 
Én örülök, hogy például az MSZP vagy a DK profi politikusai tátott szájjal hallgatják magasröptü politikai elemzését, tanácsait ... adnak a véleményére. Ezért is neveztem az ellenzék Esthajnalcsillagának, az is segítette az embereket a tájékozódásban.
De, a fidesztől úgysem tud szavazatokat elvenni.
Ihn nikho! Mahna nikho mha nahna e rei! Mha nahno mha nah rikho! Ihni Kohei!”
get

Az ellenzék még mindig nem tud ennyire belelendülni.
)hiszen kozso vagy ki a fidesz embere lett...indiánul tud istenem hány indián nyelv van??
Remélem ez nem az a kozso aki ellen áramlopás miatt nyomoznak?...
Habár az a cikk a kormánymédiában jelent meg...
Évekkel ezelőtt egykori üzletvezetője jelentette fel Kozsót. Keglovics Zoltán akkor azt mondta, Kozso mindenkinek azt az utasítást adta, hogy csak az ő jelenlétében ellenőrizhetik az illetékesek a villanyt.

Emellett azt parancsolta az alkalmazottaknak, hogy mondják azt, hogy gyertyával világítanak az üzlethelyiségben.
Most meg helyezkedik....ilyen az élet.
 
Hősnek azért nem nevezném, de valóban az ellenzék fő attrakciója. Hidd el ennek mindenki örül, nem nem csak az ellenzék. Szerepel az MSZP kongresszusán, DK családi vállakozás az első sorba ülteti és felkéri , hogy lelkesítő beszédet tartson a nagyformátumú politikusainak ... és csak róla beszél mindenki.... ez jóóó.
Idézel kiragadott mondatokat és tartalmilag nem érted az egészet
139 kérlek inkább ne idézz
Ez amit írtál.Nem arról szól:
Hogy én mind morálisan, mind politikailag nem helyeseltem a meglátása pillanatában a DK módszerét.A pénztelenség vitt oda
Minimum legyél ilyen higgadt
Süt a gyűlölet és a gúny írásodból
Tárgyilagosságodat minimum annyira tartsd meg amennyire az én üzenetem szól
Ha idézel velem beszélsz
ÉS ekkor ne fújd az elvakult szövegedet.
Az ellenzék ellen.
Konkrétan ismerj be jelenséget hogy a nagy Blanka ügyet a Kormenymédia tett hőssé akkor mikor személyét letámadta
És nem is tett jót hisz tovább gyűrűzik.
Jobban tette volna ha szépen agyonhallgatja
De helyette személyét vették célba a Pesti srácok további hibát követett el és gyűrűzik
Természetes módon ad táptalajt további vagdalkozásra aminél az ember esik áldozatul
Sőt vakultságod odáig megy könnyező manipulációnak nevezed a Blanka fotót és levelet
Igen én is érzek benne egy aránytalanságot
De nem álok le hazugnak nevezni és manipulációnak
Magamban érzek hasonlót de nem használom ki
Egyoldalú vagy, ezért elvakult kormányszócsőn kívül, senki nem képes másképp tekinteni rád.
Helytelenítem a politikai oldalak mindkét felének lépéseit
Sőt a Blankát első perctől fogva.Ezt meg is írtam a hír megjelenése pillanatában
Ám az akkor még egy magától indult sima diáklány beszéd volt.
Onnantól lett más hogy a média majd a politika felpiszkálta
És gyűrűzik mind két oldal szégyenére.
 
Utoljára módosítva:
Én örülök, hogy például az MSZP vagy a DK profi politikusai tátott szájjal hallgatják magasröptü politikai elemzését, tanácsait ... adnak a véleményére. Ezért is neveztem az ellenzék Esthajnalcsillagának, az is segítette az embereket a tájékozódásban.
Tudnál csak egyetlen mondatot is idézni az elemzéséből, tanácsaiból?
(Kötve hiszem. Ugyanis ő egyfajta "trágár Tiborc" panaszt adott elő és nem elemzést. A melegebb éghajlatra irányítás is inkább óhaj, mint tanács.)
Ami az ellenzéki politikusokat illeti, ők legalább meghallgatják a közembert.
 
De mindegyik ellenzéki pártnál fel fog lépni, mindegyiknek Ő mutatja az utat?
Nos ezt arra írtad hogy kevés a pénz
Komolyan veszlek egy pillanatra.
De hagyd el elvakultságod
Első komoly válaszom: Minden ellenzéki pártnál kevés a pénz. Ily módon azt használják hírverésnek ami van.
Második komoly válaszom:Nem utat mutat hanem celebként nézettséget növel
Harmadik komoly válaszom:
Setni megírta véletlen: a fiatalokhoz is kell szólni.
Beláthatod itt nem ideológusként van alkalmazva a Blanka És nem biodíszletként
Hanem Kampány eszközként.A vendég az nem biodíszlet.(tudnák neked mesélni az Orbán féle biodíszletekről)
És máris mondom annak aki azt írta És majd utána eldobják
Nem ez nem törvényszerű.
Attól függ mekkora tábort csihol össze személye.
És mennyire okos a kislány
Ha politikussá érik és tagozatot képes vinni
Akkor szerepe megmarad a politika csinálásban
És végigviheti a modern kormányzásról vallott gondolatait Blanka
De hol van ez még?
A pillanatra komolyan vettelek, eddig van.
Innentől rajtad áll elvakultságod megtartod-e
Vagy nyitott ember módjára morális szemlélettel és önálló politikai gondolatoddal írsz
 
Utoljára módosítva:
Én örülök, hogy például az MSZP vagy a DK profi politikusai tátott szájjal hallgatják magasröptü politikai elemzését, tanácsait ... adnak a véleményére. Ezért is neveztem az ellenzék Esthajnalcsillagának, az is segítette az embereket a tájékozódásban.

A gazdáid nem nagyon örülhettek, ennek a tájékozódásban segítésnek....
Azért jusson eszedbe az emberek attól még nem lesznek teljesen hülyék, ha hülyének nézik őket...
Nemrég olvastam, Orbán Viktor nagyon vékony, sőt egyre vékonyodó jégen ugrál, s egyre magasabbra. Szerinted mi fog történni ?...
Már az olvadás elkezdődött... Egyre kevesebb fiatalt találsz a kormányt támogatók közt.. A bértapsolókat is Lengyelországból kell újabban behozni... Egy szegedi egyetemi tanár a mostani, ottani, kampánynak nevezett Fidesz ámokfutás kapcsán azt mondta, hogy Szeged egy értelmiségi város, ilyen idióta agymosással ott az ellenkező hatást érik el... De a történelmi emlékezet kapcsán sem a százéves fehér lovas , de a határ közeliségből sem az iszlám gyújtogatók jutottak Szeged eszébe, hanem a 140 évvel ezelőtti Párizsi segítség, s az elsők között reagáltak a Notre Dame katasztrófájára....Hogy is kommunikálta Semjén Úr? Aki nem mellesleg miniszterelnök-helyettes?
Ja és mielőtt a "gazdáid"-ért megsértődnél, nyilvánvaló nem saját gondolataid osztod itt meg velünk, hiszen lehetetlen, hogy ennyi butaságot, csúsztatást amit itt az utóbbi időben elővezettél valaki saját magától képes legyen kiagyalni...
De ha még mindig a mesékben hiszel ennyi idős korodban is, akkor én kérek elnézést, de azért tudnám ajánlani az igen gazdag magyar népmese kincset, vagy a műmesékből az Andersen testvéreket..
Minden bizonnyal jobban hasznosíthatnád későbbi életedben...
 
a szegény árva kislányt, ahogy bemutatta magát
Emlékszel a kisgyereksimogató Fidesz politikusokra?
Járt ma már fideszes politikus óvódában?
Hoppál Péter
Becsó Zsolt fideszes politikus
Emlékszel a határra kivezényelt Óvodás gyerekekre amint betanított dalokat énekelve kampányoltak a kerítés mellett?
 
Orbán Viktor nagyon vékony, sőt egyre vékonyodó jégen ugrál, s egyre magasabbra. Szerinted mi fog történni ?...
Már az olvadás elkezdődött... Egyre kevesebb fiatalt találsz a kormányt támogatók közt.. A bértapsolókat is Lengyelországból kell újabban behozni...
Ez igaz de miként vélekedjek a következőről?:
Van olyan osztály, ahol már mindenki felmondott, a vezető is A kormányablak ügyintézőiről van szó
A lakástámogatási osztályok kiüresedése miatt van megye, ahol válságértekezletet hívtak össze, máshol a gyámügyi és egyéb, életet közvetlenül érintő hivatali ügyintézés lehetetlenül el a durvuló felmondási hullám miatt. Eközben a kormány egy titkos határozatban tovább csökkentette az érdemi munkát végző köztisztviselők létszámkeretét.

Besokalltak az állami hivatalnokok és tömegesen mondanak fel a kormányhivatalokban, valamint más államigazgatási szerveknél.
Ez az a jég amiről beszélsz?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,550
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére