Nyílt levél a Fidesz női országgyűlési képviselőihez

Tisztelt Fideszes Képviselőnők!

Az utóbbi napokban a “nemzeti”, “keresztény-konzervatív”, “jobboldali” “újságírás” korábban soha nem látott mélységekbe merészkedett. A Pesti Srácok a DK kampánynyitó rendezvényén befotózott az eseményen felszólalóként részt vevő diák, Nagy Blanka ruhája alá, majd Pilhál Tamás, a Pesti Srácok “újságírója” a Facebook-on tette közzé a fényképet azzal a szöveggel, hogy “TRÁGÁRKA VILLANT. A magyar Sharon Stone, avagy Elemi ösztön a Szemkilövetőpártban.”
Nem szeretnék abba belemenni, hogy amikor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a jobboldalon újságírónak lenni “önmagában morális fölényt jelent”, akkor pontosan erre gondolt-e, de abban biztos vagyok, hogy ilyen eset egy normális, európai országban nem történhet meg következmények nélkül.
Képzeljék el, ha Önökkel történne hasonló a Fidesz egyik rendezvényén és egy ilyen fotóval aláznák meg Önöket női mivoltukban. Képzeljék el, ha édesanyjukkal vagy lányukkal történne ilyesmi, hogy egy “újságíró” a szeretteik fehérneműjén csámcsogna. Ez nem pártpolitika kérdése, ez alapvető emberség és a nők tiszteletének kérdése. Első sorban én sem ellenzéki politikusként fordulok most Önökhöz, hanem nőként és anyaként. Én beleborzongok, ha arra kell gondolnom, hogy ilyen megtörténhet nem csak Nagy Blankával vagy velem, hanem akár a lányommal is, ha kritikus véleménye van a Fideszről és kormányzásáról.
Éppen ezért kezdeményeztem a DK törvénymódosításával, hogy a már létező és alkalmazott brit példa alapján legyen büntethető, ha valakinek a hozzájárulása nélkül, szexuális visszaélés vagy az illető megalázása céljából képet készítenek a ruha alatti fehérneműjéről. Azt szeretném, ha ez soha nem történhetne meg újra, sem Nagy Blankával, sem mással.
Azt kérem Önöktől, hogy győzzék meg a Fidesz-frakciót arról, hogy szavazzák meg a javaslatunkat. Mutassák meg, hogy a Pesti Srácok által elkövetett támadást sem nőként, sem politikusként nem tartják elfogadhatónak!

Budapest, 2019.04.16.

Tisztelettel,
Dobrev Klára

images
 
Még egy link, ami - nem kissé meglepő módon - a nem éppen Orbán-imádatáról híres Jámbor András tollából kerekedett, a mércén:
https://merce.hu/2019/04/17/de-megi...CKzqufsTvb16Jdm7RZvaw3GYjexvDB8NoZf-QJcAZOJB4

Súlyos!! Na ezen kellene elgondolkodnia az ellenzéki összefogásnak.

Biztos bennem van a hiba. De nem igazán értem min is kellene gondolkozni..
Jámbor Úr keveri a szezont a fazonnal, ahogy itt is egyesek.. .. A kormány média, s jobbára már csak az van Magyarországon, csinált Nagy Blankából politikai figurát... Halált megvető bátorsággal alázták, a magukat újságírónak, a tutit birtoklónak valló megmondó emberei a kormánypártnak...Igen, mert mint mindig, ahogy eddig bármikor, egyszerűbb a közbeszédet elterelni arról, hogy mit is mondanak emberek...ha felállhatnak a pódiumra...
Az pedig, hogy a DK azt gondolja, hogy N.B. talán nemcsak a saját, hanem esetleg kortársai gondolatait is közvetíti, az ő politikai döntésük, kockázatuk s bizony nem közpénzből plakátolják teli országot, nem közpénzekkel tartják életbe propaganda gépezetté silányított közmédiát ahogy most a kormány teszi. S bizony nem demagógia, ha valaki minden fórumon elmondja ez a kormány nem erre kapta a mandátumát , amit most tesz... S még egyszer nem az ellenzéki pártokra kell itt mutogatni, mert végül is a Jobbikon és a DK-n kívül nincs számottevő egységes párt... az embereket kell megszólítani egyenként, megnyerni ahhoz, hogy elszámoltassák a kormányt mire költi az adófizetők pénzét, 9 év kormányzás után mit valósított meg az ígéreteiből.
Nem a pártoknak az embereknek kell összefogni.. Orbán Viktor mondta anno: a haza nem lehet ellenzékben...
Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba ki is a haza, mert ha mindannyian, akkor itt valaki hazudik és folyamatosan évek óta...
Hangzatos azt írni Nagy Blanka jelenség, de Jámbor András érti is azt amiről ír?
 
Latod ujraa tevedsz.
Sokan vagyunk kivancsiak masok velemenyere, es igyekszunk is tenni erte!
Akar ugy is, hogy az ado 1%-a a Mercenek jut
Sajnos nem vagytok sokan. (S kíváncsi is lennék, miért gondolod, hogy sokan vagytok?)
Sőt!
Az, hogy Te kíváncsi vagy más véleményre is, hajlandó vagy kulturáltan vitatkozni a meggyőződésedről, illetve pl. az enyémről, .... nos ritka vagy, mint a fehér holló.

Ha azt állítom, hogy Orbán egy közönséges tolvaj, mert meglopja az államkasszát a saját érdekében, és mindez már ezermilliárdokra rúg, hogy strómanokhoz juttatja a pénzeket, akiket hűbérúr módjára tart a kezében - lásd pl. Habonyt és Rogánt, Gulyást és Mészárost, Tiborczot és Matolcsyt - akkor azt írják viszont, hogy nem látom a fejlődést, hogy az ország gazdasági mutatói milyen eszméletlenül jók.

Nem a gazdasági mutatókról írtam, hanem hogy Orbán lop. Ezt mintha meg sem látnák. A túlárazott közbeszerzéseket, a egyszereplős pályázatokat (Tiborcz, aki kb. egyidős az én gyerekemmel, most újíthatja fel a Mahart-székházat 6 milliárdért - mit kellene mondanom - ügyesebb, mint az én gyerekem? Semmi szerepe sincs annak, hogy az apósa a miniszterelnök?).
Ezek Orbán szavai 2014-ből:
upload_2019-4-18_16-18-34.png


S aztán bevásárolták magukat az MKB-ba, az ERSTE-be, s az MNB nyíltan feküdt a kormánypolitika alá. Ma már nem sír senki a kormányban a bankok miatt, minden rendben, minden jól megy. Orbán éppen arra fordul, ahová az érdekei fordítják.

S valóban én mást látok. A Népszabadságot látom, most a HVG-t látom, a Klubrádió elvett vidéki frekvenciáit látom, a kalapozó ellenzéki honlapokat látom, a köztévé (??) egyoldalú, hazug tájékoztatását látom, az emberek migránsokkal való riogatását látom, a önömlengésekkel teleplakatírozott országot látom, a fiatalok külföldre utazását látom, miközben Orbánék ezerszámra telepítenek az országba más nációkat.

A legtöbb orgánumban a fejlődéssel, haladással, nemzeti identitás ellen meccselő ballib söpredék vagyunk.
Bocs, módosítanom kell, mert egy nagyon fontos jelzőt kihagytam: bevándorláspártiak, igen ezek is vagyunk. Hogy hagyhattam ki a lényeget?

Hogy Orbán tönkretette az országot, ahol éltem - én ezt látom.
 
Utoljára módosítva:
Pedig rosszul látod nem lopnak, hanem a nemzeti burzsoáziát erősítik....
Kac, kac ...

Ááá, mégsem kac, kac, mert a cél valóban ez. S a bugyutaság tökéletes táptalaj a tolvajoknak, akik az embereknek szánt pénzeken gazdagodnak, s még el is magyarázzák, hogy nekünk miért jó.

Szóval, inkább sírjak, mert igazad van, s a maradék esze is elment itt mindenkinek?
 
Biztos bennem van a hiba. De nem igazán értem min is kellene gondolkozni..
Jámbor Úr keveri a szezont a fazonnal, ahogy itt is egyesek.. .. A kormány média, s jobbára már csak az van Magyarországon, csinált Nagy Blankából politikai figurát... Halált megvető bátorsággal alázták, a magukat újságírónak, a tutit birtoklónak valló megmondó emberei a kormánypártnak...Igen, mert mint mindig, ahogy eddig bármikor, egyszerűbb a közbeszédet elterelni arról, hogy mit is mondanak emberek...ha felállhatnak a pódiumra...
Az pedig, hogy a DK azt gondolja, hogy N.B. talán nemcsak a saját, hanem esetleg kortársai gondolatait is közvetíti, az ő politikai döntésük, kockázatuk s bizony nem közpénzből plakátolják teli országot, nem közpénzekkel tartják életbe propaganda gépezetté silányított közmédiát ahogy most a kormány teszi. S bizony nem demagógia, ha valaki minden fórumon elmondja ez a kormány nem erre kapta a mandátumát , amit most tesz... S még egyszer nem az ellenzéki pártokra kell itt mutogatni, mert végül is a Jobbikon és a DK-n kívül nincs számottevő egységes párt... az embereket kell megszólítani egyenként, megnyerni ahhoz, hogy elszámoltassák a kormányt mire költi az adófizetők pénzét, 9 év kormányzás után mit valósított meg az ígéreteiből.
Nem a pártoknak az embereknek kell összefogni.. Orbán Viktor mondta anno: a haza nem lehet ellenzékben...
Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba ki is a haza, mert ha mindannyian, akkor itt valaki hazudik és folyamatosan évek óta...
Hangzatos azt írni Nagy Blanka jelenség, de Jámbor András érti is azt amiről ír?
A HVG lehozta a Medián felmérését. Eszerint a teljese népességben 41%-ra, a választani tudók körében 53%-ra, a választani tudó biztos szavazók körében pedig 56-%ra nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága. Azt gondolnám, ők is a haza - ők is felnőtt emberek, akik 9 év kormányzás eredményei alapján el képesek dönteni, hová adják le a szavazatukat. Jelen politikai helyzetben ez kormányzatképes többséget jelent. Ilyen egyszerű.
 
Ki tartja bírkának a szavazókat??
Félre értessz.
Ha valaki elkötelezett akkor miért bírka??????
Ha ez jött le az írásomból akkor bocsánatot kérek.
Nem kell kezet tördelve bocsánatot kérned
Elnézte a házszámot.Nem téged kellett volna idézni
Az a mondandója sima monológként már benne volt, benne van.
Mindég csak megismétli
Igazság tartalmát tagadja
És olyankor írja ha vesztésre áll fórum-vitában
Sima műsértődős
Épp úgy lealázza vita partnereit
Bár a legkevésbé mint oldaltársai
És ugrálnak Blankán és élvezik Bayer stílusát
Meg azt is észrevehetted ideggyenge időnként begurul és annak támad neki akinek nem kéne.
 
Utoljára módosítva:
Ilyen egyszerű.
Végig olvassam amit írtál és azt is amit idéztél.
És a válaszodnak semmi köze ahhoz amit idéztél.
Vagy nem értetted mit írt, vagy csak úgy teszel.
És imádod a statisztikát általános nézeted mellé látni
Ez az az eset Amikor prominornak alaposan igaza van
És statisztikák ezt nem cáfolják.
Szedd ízekre soronként hol nincs igaza és válaszold meg
 
Ugyan johannsebastian...

De ezt itt senki nem vitatja.. Azt magyarázd el nekem, hogy ebben az estben mi szükség van milliárdokat kampányra elkölteni, hogy esetleg eggyel több képviselője legyen a Fidesznek az EU parlamentben.. Az EU választás nem a belpolitikáról szól... Ne keverd a dolgokat.... Nekem nem azzal van a gondom, hogy a Fideszre voksolók részei -e a hazának, hanem a többiek hová is tartoznak... S én a magam részéről ezt itt többször kifejtettem, azt tartom normálisnak, ha minden párt egyedül indul az EU választáson.. Lássunk végre tisztán mennyi is az annyi. Derüljön ki hogy például a egyes pártok nem igazán mérhetőek. Az azért nevetséges, hogy a szocik a Párbeszéddel bútoroztak össze amelynek statisztikailag nem is mérhető a támogatottsága.. Az LMP , a Mi Hazánk pedig csak az önkormányzati választásokon, ahogy az országgyűlési választásokon is, mint a Fidesz szekerét tologató kap szerepet.. A Monentum is csak a kivel nem közösködünkig jutott....
Ja és mellé beszélsz.. Azt írtam a Fidesz a kényelmes többséggel megvalósíthatná, amit az előző kormányoknak nem sikerült. De ők erre kísérletet sem tettek.. Mondj rá példát ha nem így van.. Csak loptak és hazudtak .. Cáfold meg... Ne a kormánypropagandát szajkózd...
 
Utoljára módosítva:
Még egy link, ami - nem kissé meglepő módon - a nem éppen Orbán-imádatáról híres Jámbor András tollából kerekedett, a mércén:
https://merce.hu/2019/04/17/de-megi...CKzqufsTvb16Jdm7RZvaw3GYjexvDB8NoZf-QJcAZOJB4
Drága szívem itt már leírtuk mindezt amit ott az az András írt
Például hogy miért alkalmazzák vendégként Blankát.
Azt is leírtuk miként csinált belőle a média celebet.
Hogy Ő nem politikus azt is leírtuk
Mit láttál még ott?
Írd le azt amit itt nem írtunk már le.
Én semmi okosat nem láttam tóle.
Ami több lenne
A te szavadat se hallottuk.
Betűket egymás után téve szavakat és mondatokat alkotva kell írni nem linket bedobni.
Olvasd elejéről a témát.Megtalálod érvekként és véleményként ugyanazt
 
De ezt itt senki nem vitatja.. Azt magyarázd el nekem, hogy ebben az estben mi szükség van milliárdokat kampányra elkölteni, hogy esetleg eggyel több képviselője legyen a Fidesznek az EU parlamentben.. Az EU választás nem a belpolitikáról szól... Ne keverd a dolgokat.... Nekem nem azzal van a gondom, hogy a Fideszre voksolók részei -e a hazának, hanem a többiek hová is tartoznak... S én a magam részéről ezt itt többször kifejtettem, azt tartom normálisnak, ha minden párt egyedül indul az EU választáson.. Lássunk végre tisztán mennyi is az annyi. Derüljön ki hogy például a egyes pártok nem igazán mérhetőek. Az azért nevetséges, hogy a szocik a Párbeszéddel bútoroztak össze amelynek statisztikailag nem is mérhető a támogatottsága.. Az LMP , a Mi Hazánk pedig csak az önkormányzati választásokon, ahogy az országgyűlési választásokon is, mint a Fidesz szekerét tologató kap szerepet.. A Monentum is csak a kivel nem közösködünkig jutott....
Ja és mellé beszélsz.. Azt írtam a Fidesz a kényelmes többséggel megvalósíthatná, amit az előző kormányoknak nem sikerült. De ők erre kísérletet sem tettek.. Mondj rá példát ha nem így van.. Csak loptak és hazudtak .. Cáfold meg... Ne a kormánypropagandát szajkózd...
Se kedvem, se időm, hogy cáfoljalak. Mert azzal nem lehet mit kezdeni, hogy "csak loptak és hazudtak". Ha én valós eredményekre, az én politikai beállítottságomhoz mért eredményekre hivatkoznék, te helyből tagadnád ezeket - pedig a gazdaság terén, a családpolitika terén, a külpolitika terén számos eredményt köszönhetünk az erős felhatalmazású jobboldali kormánynak -, vagy pedig rögtön azt mondanád, hogy a kormánypropagandát fújom. (A családomban igenis számított a rezsicsökkentés, a CSOK, a közmunkaprogram, a családi adókedvezmény, az ingyenessé tett méhnyakrák elleni vakcina, ahogy számít a súlyos betegségek utáni adókedvezmény, az ingyenes tankönyvellátás és még sorolhatnám.) És igen, tudnék hibákat is felsorolni. Nem is egyet, számosat. De én - komolyan - összességében prosperitást látok; főleg ahhoz képest, ahol átvette a stafétát a jobboldal. Feltehetően a magas támogatottság annak is köszönhető, hogy sokan, összességében többen látják ugyanígy. Igen, az hiba, hogy nincs kompromisszumkeresés az ellenzékkel, de hogyan lehet kompromisszum ott, ahol homlokegyenes ellentétesek az elgondolások. A DK és az MSZP Európai Egyesült Államokat akar liberálizált bevándorlás-politikával, a Fidesz-KDNP őrizni akarja nemzeti szuverenitást az EU keretein belül, s nem akar nyitni a bevándorlók felé. Itt nincs közös nevező. S mérlegnek arra kell mozdulnia, amerre a többség gondolja. (Mellesleg ma vagy tegnap épp maga Juncker foglalt állást az Európai Egyesült Államok ellen.). Na, de be is fejezem, mert azonnal ki fogjátok kezdeni a szavaim hitelét. --- Az EU választás valóban nem belpolitikáról szól, de van belpolitikai, sőt a magyar társadalom egészére kiterjedő következménye.
 
Utoljára módosítva:
Erről beszélek.. Eleve borítékolod én mit is gondolok...Ettől azért többet vártam.. Ahogy csak arról írsz, ki mit is tenne.. nem ha van, most van , s a kutya sem akar Magyarországra jönni, csak azok akiket a kormány verbuvál... A családi adókedvezménynél pl Lengyelország esetében a kétgyerekes családoknál 6,7 % az adóék , de Szlovákiában is 3,8 %, míg Magyarországon csak 1, 7, a gyermektelen családokhoz, vagy az egyedülállókhoz viszonyítva....Az úgynevezett nemzeti konzultációban a Fidesz elképzeléseit még annyian sem támogatták, mint amennyien rájuk szavaztak.. Milyen többségről beszélsz? Nem olvastad a CSOK-ról a Nemzeti Bank tanulmányát pontos adatokkal.. remélem nem tartod részrehajlónak.. Én nem hivatkoznék rá mint vívmányra.. S talán ha megosztanád velünk, mik a Te politikai beállítottságod szerinti külpolitikai eredmények akkor talán kiderülne mi kerülte el a figyelmem.. A közmunka programból én csak azt láttam, a nők krumplit vetettek, a férfiak cserjét irtottak, aztán délben amikor a munkavezetők ebédeltek, a krumplit kiásták, betették a szatyorba, a kivágott cserjét felkötözték a kerékpárra s délután húsz portán főtt a krumpli paprikás.. S még pár hasonló történet, négy órát szemeteltek, majd a saját szemétjüket összetakarították, s lejárt a munka idő... Ja és még mindig nem született terv, miként teszik jóvá a több mint százezer rokkant nyugdíjas munka képessé minősítését... A jogerős bírósági döntés ellenére sem...S miben is van a prosperitás? A MAL Zrt-t inkább szétverték, pedig a világ egyik legjelentősebb alumínium ipari cége volt, hogy ne derüljön ki a kormányzati felelősség a katasztrófában, na meg hogy hová tűntek a segélyek 100 milliói.. Ugye a korrupció ellenes eljárás is tovább folyik annak ellenére, hogy a kormány mást mond... Én tételesen fel tudom sorolni kezdve a magánnyugdíj pénztári befizetésektől, a legutolsó szegig mit is loptak el , én csak túl hosszúnak tartottam a listát, azért nem tettem, de Te minden konkrétumtól meg kíméltél minket, mert szerinted úgyis tagadnám... Megpróbálhatnád azért hátha mégsem... Meg ez a hosszan sorolhatnád is érdekelne... S századszor is leírom: nincs magas támogatottság, sőt remélem ezzel egyetértesz, nem a lopásra, a hazugságokra kapta a szavazatokat a kormány, hanem a gazdaságfejlesztésre, nem arra, hogy ma Európa második legszegényebb országa legyen, s nem arra, hogy szellemi fogyatékosnak nézze polgárait akiknek bármit is mondhat, miközben a tettei mást mutatnak. Nem arra, hogy médiát finanszírozzon ami reggeltől estig az általa kitaláltakat súlykolja...
 
Ja és bennem maradt... Való igaz a hatályos jog szerint, a választási eredménye a Fidesznek, a parlamenti helyek két harmadát jelenti.. De a dolog igen nagy szépség hibája, hogy ezt a szabályozást ők hozták... S igen ezt a törvényi felhatalmazást lehetne a köz érdekében is használni, de bizonyíthatóan a hatalom megtartására használják kizárólag...
Ezzel a lehetőséggel az elmúlt években nem éltek, hanem visszaéltek....
 
Erről beszélek.. Eleve borítékolod én mit is gondolok...Ettől azért többet vártam.. Ahogy csak arról írsz, ki mit is tenne.. nem ha van, most van , s a kutya sem akar Magyarországra jönni, csak azok akiket a kormány verbuvál... A családi adókedvezménynél pl Lengyelország esetében a kétgyerekes családoknál 6,7 % az adóék , de Szlovákiában is 3,8 %, míg Magyarországon csak 1, 7, a gyermektelen családokhoz, vagy az egyedülállókhoz viszonyítva....Az úgynevezett nemzeti konzultációban a Fidesz elképzeléseit még annyian sem támogatták, mint amennyien rájuk szavaztak.. Milyen többségről beszélsz? Nem olvastad a CSOK-ról a Nemzeti Bank tanulmányát pontos adatokkal.. remélem nem tartod részrehajlónak.. Én nem hivatkoznék rá mint vívmányra.. S talán ha megosztanád velünk, mik a Te politikai beállítottságod szerinti külpolitikai eredmények akkor talán kiderülne mi kerülte el a figyelmem.. A közmunka programból én csak azt láttam, a nők krumplit vetettek, a férfiak cserjét irtottak, aztán délben amikor a munkavezetők ebédeltek, a krumplit kiásták, betették a szatyorba, a kivágott cserjét felkötözték a kerékpárra s délután húsz portán főtt a krumpli paprikás.. S még pár hasonló történet, négy órát szemeteltek, majd a saját szemétjüket összetakarították, s lejárt a munka idő... Ja és még mindig nem született terv, miként teszik jóvá a több mint százezer rokkant nyugdíjas munka képessé minősítését... A jogerős bírósági döntés ellenére sem...S miben is van a prosperitás? A MAL Zrt-t inkább szétverték, pedig a világ egyik legjelentősebb alumínium ipari cége volt, hogy ne derüljön ki a kormányzati felelősség a katasztrófában, na meg hogy hová tűntek a segélyek 100 milliói.. Ugye a korrupció ellenes eljárás is tovább folyik annak ellenére, hogy a kormány mást mond... Én tételesen fel tudom sorolni kezdve a magánnyugdíj pénztári befizetésektől, a legutolsó szegig mit is loptak el , én csak túl hosszúnak tartottam a listát, azért nem tettem, de Te minden konkrétumtól meg kíméltél minket, mert szerinted úgyis tagadnám... Megpróbálhatnád azért hátha mégsem... Meg ez a hosszan sorolhatnád is érdekelne... S századszor is leírom: nincs magas támogatottság, sőt remélem ezzel egyetértesz, nem a lopásra, a hazugságokra kapta a szavazatokat a kormány, hanem a gazdaságfejlesztésre, nem arra, hogy ma Európa második legszegényebb országa legyen, s nem arra, hogy szellemi fogyatékosnak nézze polgárait akiknek bármit is mondhat, miközben a tettei mást mutatnak. Nem arra, hogy médiát finanszírozzon ami reggeltől estig az általa kitaláltakat súlykolja...
Te se nagyon írsz adatokat. Ami az adóéket jelenti. Ehhez felületesen értek: de ez mintha azt fejezné ki, hogy 100 egységnyi jövedelmen hány egységnyi az adó és járulékteher. Innen nézve nehezen értelmezhető a dolog. (Kérem a forrást, hátha megértem.) Mellesleg magas minőségű közszolgáltatásokhoz magas adó- és járulékterhek párosulnak. De ne csak más országokhoz viszonyíts, hanem ahhoz is, ahonnan indultunk. Továbbá, nagyon is fontos, ki mit tenne! (Az alapján is választunk, ki mit tervez.) Az európai szocialisták kinyilvánították a szándékaikat bevándorlásügyben. Ha ez érvényesül, akkor vagy azért jönnek, mert elosztják őket. Vagy azért jönnek, mert Nyugat-Európa megtelik, vagy azért, mert a benső határok nyitottak. (Ha olyan nagy a szegénység, mint ahogy vélelmezed, szerinted képesek vagyunk hatékony integrációra. Ne légy már naiv!) Most akkor releváns forrás a nemzeti konzultáció vagy sem?! A CSOK egy nagyobb családpolitikai koncepció része. Ez a családpolitikai pedig jóval eredményesebb a korábbi kormányok családpolitikájánál. A közmunka mellett a közfoglalkoztatásra is gondoltam. Ez utóbbi nekünk sokat segített. Én azt láttam Borsodban, hogy rengeteg cigányember elkezdett dolgozni. Mindenesetre a foglalkoztatottsági adatok lényegesen javultak. Miben is van prosperitás? Olvasd a hitelminősítők jelentését. Hogy jön ide a MAL Zrt?! Ajkán az ipar tudod mikor kezdett el lejtmenetbe kapcsolni? Szerintem magad is kitalálod. Ráadásul a MAL a régi rendszer káderei kezén közén ment tönkre! A kizárólag piaci alapú, kétpilléres nyugdíjrendszer a lehető legrosszabb ötlet volt. Nézd meg a 2018-as negatív hozamokat! A kormány támogatottsága pedig magas, miközben az ellenzék megosztott. Innentől kezdve miről beszélünk?
 
Látod ez már alakul.. Javaslom várjuk ,meg míg a téma megengedi, hogy részletesebben meg lehessen beszélni, s az adatokat ütköztethessük a vélelemmel...De azt azért gondold át miért nem a hitelminősítés a prosperitás lakmusza...
S azt is vesd össze mit mondanak egyesek, s mit ad a szájukba a propaganda..mert ugye én arról beszélek legtöbbször, hogy kinek mit adnak a szájába ahhoz képest, hogy mit is gondol valójában...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,821
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére