Róna Péter: Orbán gyorsabban megbukik, mint sokan gondolják

A közgazdász szerint a sok rossz döntésnek lesznek következményei.

A Népszavának Róna Péter arról beszél, milyen hagyományai vannak, hogy Magyarország mindig kívülről vár segítséget. Az 1867-es kiegyezéstől eredezteti, hogy a külföldi tőkétől várjuk az export fellendítését. Ez történt az uniós csatlakozásnál is. Más utat jártunk, mint a régió országai. Az Oxfordban élő közgazdász szerint erre nem indok a magyar tőkehiány, a csehek és szlovákok helyzete sem volt jobb, mégis sikeresebbek voltak.

Magyarországon a képességek megőrzésével volt gond. Példaként hozza, hogy akkor „verték szét” a nemzetközi szinten is elismert vízügyi kutató intézetet, amikor a víz az egyik legfőbb politikai és világgazdasági tényezővé vált. A külföldi tőke fellendülést hozott, de ez a hazai ipar, mezőgazdaság és szolgáltatás elsorvasztásával járt együtt, és ez minden eddigi kormány felelőssége.

A magyar GDP hozzáadott értékének 52 százalékát nemzetközi nagyvállalatok állítják elő, az Orbán-kormány hazafias ígéretei dacára jobban szolgálja a nemzetközi tőkét, mint baloldali elődei.

A látványos GDP-növekedés szinte csak a külföldi tőkének és az uniós forrásoknak köszönhető. A multik tőkebefektetésük jelentős részét visszakapták adókedvezmény, támogatás formájában.

A tavalyi számok alapján látszik, hogy több nemzetközi óriás 3-3,5 évre előre megkapta a munkabérekre fordított összeget, vagyis ingyen van neki erre az időre a munkaerő.

Róna Péter nem vár csodát a nemzeti burzsoázia megteremtésétől. Ezt egyébként nem Orbán Viktor, hanem Antall József találta ki, de a néhai miniszterelnöknek is elmondta, ez nem működik, ha nem piaci, hanem politikai alapon emelnek fel vállalkozókat.

Ilyen oligarchákkal marad a lejtő
Kevés kivételtől eltekintve, mint Csányi Sándor, Demján Sándor, sajnos a politikai hűség lett a kiválasztás elsődleges szempontja, és nem a tehetség. Mészáros Lőrinctől, Garancsi Istvánig, Tiborcz Istvánig és sorolhatnám, a miniszterelnök kegyéből, állami megrendelésekből tollasodtak meg.

Szerinte a korábbi kormányok sem jeleskedtek a piaci versenyben kialakuló nemzeti burzsoázia megteremtésében, ezért évről évre csúszik le az ország a nemzetközi versenyképességi rangsorban, a helyzeten pedig sokat ront, hogy ez egy velejéig korrupt rendszer, ami enélkül működésképtelenné válna.

A közgazdász egyelőre nem lát esélyt a változtatásra, pedig az EU, a multik és a magyar emigránsok pénze nélkül a magyar gazdaság nem tudná eltartani a társadalmat. A következő uniós pénzügyi ciklusban csökkenhet a támogatás, és kérdéses, a multik meddig fektetnek be azért, hogy ők diktálhassák a Munka törvénykönyvén keresztül a hazai szabályokat. Abban sem hisz, hogy a kínai vagy az orosz piac kiválthatná az uniósokat.

A szellemi tőke elhanyagolására nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia története világít rá, hanem az is, hogy Orbán Viktor repülőre ül és aláírja úgy a Paks 2 szerződést Putyinnal, hogy bárki tudhatna arról, mi alapozta ezt meg. Ez jellemzi a magyar gazdaságot és politikát. Miközben a világgazdaság egyre inkább tudásalapú, a jelenlegi magyar rendszer a tudás ellensége.

Róna Péter szerint így könnyen perifériára szorulunk, de a történelmi tapasztalatok alapján az ilyen egyszemélyi diktatúrák előbb-utóbb megbuknak, gyorsabban, mint sokan gondolják. A rossz döntéseknek elkerülhetetlenek a következményei.

És ma Magyarországon sok a rossz döntés.

Farkas György

upload_2019-5-10_12-7-57.jpeg
 
Nesze semmi fogd meg jól.
Nem tudom hol látják a kormány gyengülését?
Annyira stabil azok létszáma akik rá szavaznak,szavaztak hogy itt nagy változást nem látok.
Egyedül csak az lehetséges hogy szemtől szembe álljan ki a kormány jelöltje és az ellenzéki jelölt.
 
Az egész már évek óta attól sántít, hogy Róna Péter nem közgazdász.

Ez így nem igaz,mert 1964-ben az University of Pennsylvania Közgazdasági karának Gazdaság történeti szakán cum laude szerzett diplomát... Igaz később Oxfordban jogi diplomát szerzett s évekig jogászként dolgozott de 1970-től banki területen több mint 30 évig gazdászként dolgozott. Szerintem ezek után joggal nevezhető közgazdásznak... Más kérdés hogy a tényszerűség nem erős oldala... Ez a deviza hitelekkel kapcsolatos nyilatkozatai kapcsán egyértelműen igazolódott... Úgy tudom sajtot készít Somogyi kúriájában, remélhetőleg ahhoz jobban ért...
 
Ahogyan a művészettörténész se nem festő, se nem szobrász, úgy a történész sem király vagy hadvezér.
Fogalmak ismerete néha nem árt. Mindenesetre nagy truváj volt tőle anno, hogy a hitelszertződés azért nem érvényes, mert nem szerepel benne a "hitel" szó.
Maradjunk annyiban, hogy ő Magyarországon egy hiteles sajtgyáros. Az legalább van neki.
 
Na de melyik ellenzéki jelölt?
Egymással civakodnk, és - már sértődés ne essék - egyik bénább, mint a másik. OVi hátradől, és kér egy kávét.

Melyik ellenzéki program? Mert amelyik pártnak van programja, azt a választók nem támogatják értékelhetö szinten.
A legtöbb pártnak pedig nincs is igazán tiszta programja, csak összevillázot copy-paste anyaga
 
Na látjátok ezért nem értem miért is kell milliárdokat közpénzből a kormány fényezésére költeni.. Miért kell foci meccs szünetében Fidesz kampány filmet nézni a közmédiában? Lehet hogy Orbán Viktor már hátra dőlni sem mer?
Mert programja az nincs....
 
Szerinted valaki olvas programot?
Kár vesződni vele.
Az emberek érzéseit lelkét kell megfogni.
Ha az nem sikerül akkor már bukta van.
Na de melyik ellenzéki jelölt?
Egymással civakodnk, és - már sértődés ne essék - egyik bénább, mint a másik. OVi hátradől, és kér egy kávét.
Egyezzenek meg, nem én vagyok a politikus, választó vagyok.
Egyik bénább mint a másik?
A kormány oldalról mennyit hozzak??
De, látod azokat is megválasztották csak nehogy az mszp vagy valamely migráns párti legyen a hatalom közelében....Hogy honnan vették ezeket? A kormány ezerrel sulykolta a fejekbe úgy hogy semmi kriktika nem volt.
Fel sem tünik egyeseknek a hiradó szellemisége csak ömlik a...a... szóval ömlik és bólogatnak.
 
Na látjátok ezért nem értem miért is kell milliárdokat közpénzből a kormány fényezésére költeni.. Miért kell foci meccs szünetében Fidesz kampány filmet nézni a közmédiában? Lehet hogy Orbán Viktor már hátra dőlni sem mer?
Mert programja az nincs....
... már nem is szükséges a program, hiszen az emberek nagyrészének agyat már átprogramozta...gyönyörűen bekódolta.( Ez már az Agykontrollt is übereli):(
 
Na de melyik ellenzéki jelölt?
Egymással civakodnk, és - már sértődés ne essék - egyik bénább, mint a másik. OVi hátradől, és kér egy kávét.
Mindebből hajszálnyiit se következik hogy a meglévő jó.
Természetesen igaz, hogy nem egységes az ellenzék
Az hogy az ellenzéket most lebénáztad.
Azzal se legitimizálhatod a lopást és közvagyon herdálást.És az elszalasztott éveket igazi átalakítás helyett.
Egyébként fulladjon bele a hátradőlt kávájába.
Mondok még valamit: Még eddig minden diktatórikus rezsim bukott.
Néha 40 év múlva
Minél később annál több a kár.
A demokráciában leváltják, ott nem bukik.
És így viszonylag kevés kár esik.
Ahhoz is csak hátra kell dőlni, hogy Orbán rendszer letakarodjon.
Omlik az belülről és magától.
De akkor mi lesz hívőkkel, ha visszakerül ismét minden média a közszolgálatra?
Elébb megtudják
Hazugság volt a fényes szelek.
Aztán megtudják: Mégis csak semmire ment el a pénz és új országot szinte alapokoktól kell építeni.
A rom romeltakarításra ébrednek.
Ez a lufi itt kipukkad.
Lufi, légvár, kártyavár látszat működés.
Ám már látszatként se igen működik.
Tűzoltás szerűen inkább.
Tömködik a réseket akciószerűen és jobbára azt is választásokra időzítve.
De ettől még folyamatosan semmisül meg egy komplett állami rendszer.
Hisz nem rést kell tömködni, amikor gátszakadásra néznek ki a köz intézményi szervezetek.
Csak a mentőket említem akkor löknek oda pénzt ha már nulla a működés.
 
Utoljára módosítva:
Ilyen oligarchákkal marad a lejtő
Kevés kivételtől eltekintve, mint Csányi Sándor, Demján Sándor, sajnos a politikai hűség lett a kiválasztás elsődleges szempontja, és nem a tehetség. Mészáros Lőrinctől, Garancsi Istvánig, Tiborcz Istvánig és sorolhatnám, a miniszterelnök kegyéből, állami megrendelésekből tollasodtak meg.
Tömören éppen ezért nincs piacgazdaság hányszor le lett már írva itt?
Fich vagy ki,alteregója tagadja mert szerintük lehet erős gazdaság megmérettetés nélkül is.
Pedig állami infúzión tartott vállalattal csak belterjesen lehet belülre eladni.
És nincs bevétele Magyarországnak az elherdált Uniós pénzeken kívül semmi.
Még ebben sem különbözik a szocializmustól
Akkor is a más pénzét költötték.
 
Ahogy írtam egy előző hozzászólásomban a szegedi nem fideszes önkormányzat megszavazta hogy a múlt héten bejelentette, 10 ezer forintos támogatást ad a nyugdíjasoknak és az iskolásoknak a helyi önkormányzat.. Erre a fidesz felháborodott hogy lehet ilyet tenni Százezrekkel rövidíti meg a szegedieket Botka László. Berúgta a kampánymotort Szeged bukásra készülő polgármestere, aki kétségbeesett ígérgetésbe kezdett. Fogy körülötte a levegő, és fogynak az emberei is, nem maradt tehát más lehetősége, mint a számolatlan ígérgetés. Mindezekkel ő maga is tisztában van. Hiszen a szegediek egyre inkább látják, hogy a város mélyponton van, az utolsók között kullogunk a magyar nagyvárosok sorában; Szegeden nincs és Botka László miatt nem is lesz komoly ipar és nagyfoglalkoztató cég; Botka László korrupt kabinetje büntetőperek és büntetőügyek között vergődik; a polgármester körül pedig egyre több embert fenyeget a börtön….”
Ráadásul még válaszoltak is:...Úgy gondolja, hogy egy közepes mértékű hétvégi bevásárlás áráért újra tömegesen Önre voksolnak majd? Ennyit ér Önnek egy szavazat? Tízezer forintot? Mit gondol a szegedi polgárokról, Polgármester Úr? Ennyire ostobának és olcsónak tartja az embereket? Azt hiszi, tízezer forintért cserébe hajlandóak leszünk szemet hunyni az Ön tizenhét esztendeje tartó semmittevése, látszatpolitizálása felett? Nem leszünk hajlandóak. Júdáspénzre nincs szükségünk. Nekünk háló kell, nem pedig egy pimasz módon odavetett haldarabka.
............................................................
Miért is mert ezt csak ők tehetik meg....
Más is pénzt osztogat?
Ezt csak a fidesz teheti meg...
Na de most változott a helyzet mert rájöttek hogy ez a válasz baklövés volt...
Most azt javasolják hogy ne 10 000 ft-ot hanem 13 000 ft-ot adjanak....
Idézném....(a Fidesz ugyanis mindent támogat, ami az emberek érdekében áll. ")
Remélem nem ég ki a monitor az írás alatt....
Egy példa:
- kiköltöztetnek egy kilenc gyerekes családot Orbán kitartást és további minden jót kíván nekik
 
forintért cserébe hajlandóak leszünk szemet hunyni
Ebben az üzenetben elmondom hogy nekem mi volt az igazán tipikusan jellemző.
Nem a téma és nem a mi majd kiveri szemed.
Hanem a kommunikációs cselezési Fidesz stílus.
Szépen lehetne elemezni, miként fordít egy szimpla történetből egy tipikus karaktert semmisítő gyűlöletbeszédre.
Ott vannak a klisék a Habony fordulatok.
Stílustanulmány
Oktatják ezt a Fidesznél?
Kb oly sablonfordulatos mint a call center: "hívása fontos számunkra, kérjük tartsa a vonalat"

Itt ebben: "Berúgta a kampánymotort"
"bukásra készülő polgármestere"
"kétségbeesett ígérgetésbe kezdett.
"Fogy körülötte a levegő,"
Egyszerre unalmas sablonok használata, ugyanakkor kommunikációs bevált csúcsteljesítmény.
Így szerkesztettek minden hergelést, mióta elmúlt az újságírás.
Ez a jobboldali érték.
 
Utoljára módosítva:
Idézném....(a Fidesz ugyanis mindent támogat, ami az emberek érdekében áll. ")
"Hívása fontos számunkra kérjük tartsa a vonalat"
3 óra után kissé sületlen mondat.

Háromnegyed 11 körül felhívta a szolgáltatót. Bő ötven perc után fel is vették a telefont (addig megnéztünk egy részt a Maffiózókból). Udvariasan közölték vele, hogy rossz volt a menüpont, és 11 előtt kellett volna telefonálnia, az illetékes ugyanis már elment… Elszánt ember lévén másnap délelőtt újra próbálkozott, azt hitte, immár egyértelműek számára a menüpontok, és elsőre a megfelelő ügyintézőhöz kapcsolják, de nem. Durván húsz perc várakozás után át kellett irányítani egy másikhoz, aki közölte, hogy ezt az ügyet csak személyesen lehet elintézni, telefonon nem. Vagyis várakozás majdnem másfél óra, eredmény nuku. Azóta életbe lépett a fogyasztóvédelmi törvény új szabálya: az ügyfélszolgálatok nem várakoztathatnak öt percnél tovább – semmilyen ürüggyel.
 
Nesze semmi fogd meg jól.
Nem tudom hol látják a kormány gyengülését?
Annyira stabil azok létszáma akik rá szavaznak,szavaztak hogy itt nagy változást nem látok.
Egyedül csak az lehetséges hogy szemtől szembe álljan ki a kormány jelöltje és az ellenzéki jelölt.

Apropo "szemtöl szembe állni" Most jönnek a választások.
Nyugaton a köz-médiákban az egyik vita műsor váltja a másikat.
Élen járó politikusok vitatkoznak a nyilvánosság előtt az elleniekkel,
próbálnak választ adni a közönségből és a szociális médiákból jövő kérdésekre amiket nem ök választanak ki.
Hogy van ez Magyarországon? Szeretném Orbánt látni és hallani.
Eddig csak olyan "újságírókkal" láttam akikkel tegeződik, akivel gyerek korában együtt rúgta a labdát a homokozóban.
-

-
Egy reményt látok abban, hogy a Magyar ellenzéki pártok, környékbeli európai országokban vita-estéket képesek rendezni ahol a politikai állásfoglalásukat, a rátermettségüket összemerik mérni egy publikum előtt és válaszolnak a közönség kritikus kérdéseire.
-
Örömmel nyugtázom, hogy azok a pártok amelyek képesek megszívlelni a kritikát, képesek ezeket megfontolni, azok lassan megértik miért jó a demokrácia, mi biztosít Magyarország lakóinak egy szebb, tartós jövőt.
-
Sok sikert kívánok minden ellenzéki politikusnak!
 
Ez így nem igaz,mert 1964-ben az University of Pennsylvania Közgazdasági karának Gazdaság történeti szakán cum laude szerzett diplomát... Igaz később Oxfordban jogi diplomát szerzett s évekig jogászként dolgozott de 1970-től banki területen több mint 30 évig gazdászként dolgozott. Szerintem ezek után joggal nevezhető közgazdásznak... Más kérdés hogy a tényszerűség nem erős oldala... Ez a deviza hitelekkel kapcsolatos nyilatkozatai kapcsán egyértelműen igazolódott... Úgy tudom sajtot készít Somogyi kúriájában, remélhetőleg ahhoz jobban ért...

Csak megjegyzem:
Orbán - Rona Péterrrel ellentétben - nem szerzett semmi féle képesítést Oxfordban, csak "ott volt" és idő előtt hazatért a "politikai karrierje" érdekében.
-
Orbán ravasz, ami intelligencia de nem Intellektualismus. Érdemes meghallgatni a beszédeit ami népbutításra de nem bölcsességre alkalmas. Orbán nem lehet egy napon nevezni egyetlen bölcs politikussal sem, sokkal inkább diktátorok csőlátásával.
 
Ahogyan a művészettörténész se nem festő, se nem szobrász, úgy a történész sem király vagy hadvezér.
Fogalmak ismerete néha nem árt. Mindenesetre nagy truváj volt tőle anno, hogy a hitelszertződés azért nem érvényes, mert nem szerepel benne a "hitel" szó.
Maradjunk annyiban, hogy ő Magyarországon egy hiteles sajtgyáros. Az legalább van neki.

Mielőtt Róna Pétert akarod diszkvalifikálni a végzettsége miatt, nézd már meg milyen képesítéssel rendelkezik:
Orbá, Semjén, Szijjartó és a kabinet többi tagja?
-
Orbán egy "fűzfa ügyvéd" aki egy mezögazdasági cégnél volt gyakornok aztán schluss
Semjén egy "hittanár" aki "teológiából" doktorált egy olyan szakon ami az ELTE szerint nem is létezett
Szijgyártó egy "sport-ügynök", aki tornacipő eladást tanult az egyetemen.
.....
A miniszterek jo része Orbán gyerekkori játszótársa ami önmagába véve egy skandalum, mert a korrupció, a részrehajlás előre be van programozva.
 
Na de melyik ellenzéki jelölt?
Egymással civakodnk, és - már sértődés ne essék - egyik bénább, mint a másik. OVi hátradől, és kér egy kávét.

Ezzel csak azt igazolod, hogy "a félszemű a vakok között király".
-

Nos ennek nem kell mindig igy maradnia,
a magyar polgárok és így az ellenzék is nyitogatja a szemét.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére