Róna Péter: Orbán gyorsabban megbukik, mint sokan gondolják

A közgazdász szerint a sok rossz döntésnek lesznek következményei.

A Népszavának Róna Péter arról beszél, milyen hagyományai vannak, hogy Magyarország mindig kívülről vár segítséget. Az 1867-es kiegyezéstől eredezteti, hogy a külföldi tőkétől várjuk az export fellendítését. Ez történt az uniós csatlakozásnál is. Más utat jártunk, mint a régió országai. Az Oxfordban élő közgazdász szerint erre nem indok a magyar tőkehiány, a csehek és szlovákok helyzete sem volt jobb, mégis sikeresebbek voltak.

Magyarországon a képességek megőrzésével volt gond. Példaként hozza, hogy akkor „verték szét” a nemzetközi szinten is elismert vízügyi kutató intézetet, amikor a víz az egyik legfőbb politikai és világgazdasági tényezővé vált. A külföldi tőke fellendülést hozott, de ez a hazai ipar, mezőgazdaság és szolgáltatás elsorvasztásával járt együtt, és ez minden eddigi kormány felelőssége.

A magyar GDP hozzáadott értékének 52 százalékát nemzetközi nagyvállalatok állítják elő, az Orbán-kormány hazafias ígéretei dacára jobban szolgálja a nemzetközi tőkét, mint baloldali elődei.

A látványos GDP-növekedés szinte csak a külföldi tőkének és az uniós forrásoknak köszönhető. A multik tőkebefektetésük jelentős részét visszakapták adókedvezmény, támogatás formájában.

A tavalyi számok alapján látszik, hogy több nemzetközi óriás 3-3,5 évre előre megkapta a munkabérekre fordított összeget, vagyis ingyen van neki erre az időre a munkaerő.

Róna Péter nem vár csodát a nemzeti burzsoázia megteremtésétől. Ezt egyébként nem Orbán Viktor, hanem Antall József találta ki, de a néhai miniszterelnöknek is elmondta, ez nem működik, ha nem piaci, hanem politikai alapon emelnek fel vállalkozókat.

Ilyen oligarchákkal marad a lejtő
Kevés kivételtől eltekintve, mint Csányi Sándor, Demján Sándor, sajnos a politikai hűség lett a kiválasztás elsődleges szempontja, és nem a tehetség. Mészáros Lőrinctől, Garancsi Istvánig, Tiborcz Istvánig és sorolhatnám, a miniszterelnök kegyéből, állami megrendelésekből tollasodtak meg.

Szerinte a korábbi kormányok sem jeleskedtek a piaci versenyben kialakuló nemzeti burzsoázia megteremtésében, ezért évről évre csúszik le az ország a nemzetközi versenyképességi rangsorban, a helyzeten pedig sokat ront, hogy ez egy velejéig korrupt rendszer, ami enélkül működésképtelenné válna.

A közgazdász egyelőre nem lát esélyt a változtatásra, pedig az EU, a multik és a magyar emigránsok pénze nélkül a magyar gazdaság nem tudná eltartani a társadalmat. A következő uniós pénzügyi ciklusban csökkenhet a támogatás, és kérdéses, a multik meddig fektetnek be azért, hogy ők diktálhassák a Munka törvénykönyvén keresztül a hazai szabályokat. Abban sem hisz, hogy a kínai vagy az orosz piac kiválthatná az uniósokat.

A szellemi tőke elhanyagolására nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia története világít rá, hanem az is, hogy Orbán Viktor repülőre ül és aláírja úgy a Paks 2 szerződést Putyinnal, hogy bárki tudhatna arról, mi alapozta ezt meg. Ez jellemzi a magyar gazdaságot és politikát. Miközben a világgazdaság egyre inkább tudásalapú, a jelenlegi magyar rendszer a tudás ellensége.

Róna Péter szerint így könnyen perifériára szorulunk, de a történelmi tapasztalatok alapján az ilyen egyszemélyi diktatúrák előbb-utóbb megbuknak, gyorsabban, mint sokan gondolják. A rossz döntéseknek elkerülhetetlenek a következményei.

És ma Magyarországon sok a rossz döntés.

Farkas György

upload_2019-5-10_12-7-57.jpeg
 
"A bírálatokat abbahagyni nem kell még ha ma nincs is remény" irod.

Mi lenne, ha a remény helyett a kváziellenzék netán olyan programot prezentálna, amire vevö a nép?
Ezzel vitatkoznék - nem várhatunk arra, hogy 60-100 ember majd tesz valamit. Egyszerűen nem képesek rá, s ez nem a kvalitásaik miatt van.
Sokan nem vagyunk ilyen erőszakos, törtető rendszerre szocializálva. Én nem várom tőlük, hogy megoldják helyettem.

Szomorúan látom, hogy az ország fele, az állítólagos nagy magyar nemzet fele, nem kéri számon Orbánékat, miért nincsenek ellenzékiek a köztévében, s hogy miért hazudnak össze-vissza róluk.
IS.

I.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/ujhelyi-istvan-nyilvanosan-megigerte-a-kerites-lebontasat-2480627
Ezt írja a fidesznyik szócső-gyár - M.nemzet, M.Hírlap, Origo, a sok gyöngyszem ):

Mit mondott Újhelyi?
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=606059549876293&id=734217673259088&refsrc=http://www.google.hu/&_rdr

Újabb sajtóper indul a fideszes média ellen. Újhelyi házát is kikezdték, "ingyen építtette, újíttatta fel 30-40 milláért" - gondolom, volt min csámcsogni.
Itt a tény - 9 perctől pláne érdemes hallgatni - fideszes is tegye meg!:

Tényleg szánalmas ennyi hazugsághoz tapsolni, gusztustalannak tartom az emberek becsapását.

II.
Fideszes-javaslatra indult változtatás állítólag, felmondják a szerződéseket - van itt minden:
"A zuglói Fidesz továbbra is arra szólítja fel Karácsony Gergely kerületi polgármestert, hogy mondja fel a "botrányos parkolási szerződéseket" - közölte Rozgonyi Zoltán, a Fidesz zuglói frakcióvezetője, alpolgármester szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, ahol arra reagált, hogy Karácsony Gergely csütörtökre egyeztetést kezdeményezett a témában." - ez a Hít tv oldaláról
+
https://mandiner.hu/cikk/20190513_z...ormanyzat_felmondja_a_botranyos_szerzodeseket

A valóság:
Karácsony Gergely javaslatára indult a változtatás, mert július 9-én lejárnak a szerződések (tehát nem kell szerződésbontás miatt sok kárpótlási pénzt fizetni, mint ahogyan a Fidesz híreszteli, sőt felmondani sem kell, hiszen lejár - ajjaj!).

Megyek tüntetni, megyek választani - esélyes, demokratikus pártra fogok szavazni az EU-választáson, akik biztosan 5% fölött lesznek. Ezt tehetem, teszem is. Rendületlenül:)

Orbán hazudik, s a lakájmédia a talpát nyalja - ez ma Magyarország.
Gratulálok, kedves Fidesz-szavazók! Tényleg helyesli mindenki ezt az eljárást?

Ha mégsem venne részt ebben a tisztességtelenségben, miért nem szól?
 
Utoljára módosítva:
Gagamail
Vitatkoznék.
A Fidesz ugye a semmiböl pár egyetemistával indult el.Majd rájöttek arra, mit akar a választó - s ma negyedik ciklusukat kormányozzák.

A Jobbik ugye a semmiböl pár egyetemistával indult el. 15-20 % körül voltak, mig el nem kezdték a bolygó hollandit.Innen, lejtmenet, trendszerüen.
A Momentum rakétaszerüen indult - mig el nem kezdte ugyanazt mondani jó pénzért, amit hallani akartak töle. Innen, lejtmenet, trendszerüen.

A magyar választó nem hülye, ezt csak párezer Nagyköruton belüli libe hiszi.
 
Írd le nekem, mi a liberalizmus, légy szi'!
 
Setni arra gondolhatott, hogy a jelenlegi választási törvény bizony hatályos jogszabály.
MI hagytuk, hogy így legyen, most már e szerint kell tenni - mert TENNI KELL ellene, az biztos.
Nem dicsérte, sajnos ez tény.

Persze meg is lehet kerülni, fideszes engedéllyel. Az engedélyt Polt Péter adja - elnéz, elfordítja a fejét, csal (mint legfelsőbb jogőr???), elken.
Kisstílű orbán-szolga.
Nyilván megéri, hogy elárulja az ország demokratikus rendjét, régvolt demokratikus rendjét.

Tenni azonban csak mi tudunk, akiknek nem tetszik, hogy kizárnak a döntésekből a saját hazánkban.
Hogy mire gondol azt ne találgassuk egyszerűen egy belenyugvó típus egy megalkuvó.
A legkisebb ellenszélre meghátráló.
Ezt az ez van felfogás mondata mondja és mutatja.sztoikusnak nevezte más én megalkuvónak
Valamint többször leírta Ő egy szavazó várja hogy mások küzdjenek érte.
Amit te írsz az egészen más alkat:

Itt a tiéd
mert TENNI KELL ellene, az biztos.
És tenni a vélemény kimondásával lehet pl hogy rossz és nem nyerhet más csak az aki létrehozta
Vagy ez:
Szomorúan látom, hogy az ország fele, az állítólagos nagy magyar nemzet fele, nem kéri számon Orbánékat,
Mert megalkuvók.

Tenni azonban csak mi tudunk, akiknek nem tetszik, hogy kizárnak a döntésekből a saját hazánkban.
No ez a mondat is egy nem belenyugvó nem megalkuvó mondata
Nem pedig egy kiváró megalkuvóé.
 
A Fidesz ugye a semmiböl pár egyetemistával indult el.Majd rájöttek arra, mit akar a választó - s ma negyedik ciklusukat kormányozzák.

A Jobbik ugye a semmiböl pár egyetemistával indult el. 15-20 % körül voltak, mig el nem kezdték a bolygó hollandit.Innen, lejtmenet, trendszerüen.
A Momentum rakétaszerüen indult - mig el nem kezdte ugyanazt mondani jó pénzért, amit hallani akartak töle. Innen, lejtmenet, trendszerüen.

A magyar választó nem hülye, ezt csak párezer Nagyköruton belüli libe hiszi.
Nagyon sok pontatlanságot tartalmaz már az elejétől
A végére írtad a leberálist
És ezért kérik tőled írd le az mi.

És már az utolsó mondatod is egy hatalmas tévedés, vagy inkább felületes fogalmazás
A magyar választó nem hülye
Minden választó bárhol megvezethető és idézőjelesen "hülye"
Ezt a mein kampf óta nyilvánvalóan ki is használják
Le is írták: emlékezete rövid és csak a végletekig leegyszerűsített mondatokat értik
Ezért nincs szükség értelmiségre.
A többi pontatlanságodra egyelőre nem is válaszolok
A momentum és a jobbik élettörténetér rosszul írtad
És visszaesésük okait is.
A Fidesz folyamatos alakulása is sokkal több mint mondod
Az első bukásnál 1990-es választásokon nem tudták megelőzni az utódpárt MSZP-t
Orbán ekkor még bőven vállalta liberális nézeteit.
Ez után kezdték alkalmazni a szocialisták post kádári módszereket.
Ez te "mit akar a nép"-nek nevezted.
Pedig simán populista
Még egy két hibát elkövettek anti populistát:
nyugdíjemelést sürgető ellenzéki indítvány leszavazása
Ez okozta akkori bukásukat.
De váltott:
pedig „mi sem egyszerűbb, mint hogy az ellenzék a társadalmi csoportok követeléseinek harcos szószólójává váljon, így gyűjtsön politikai tőkét s szavazatokat magának”
Ezóta simán populista és ígérgető
De ugyanakkor olyan kérdésekben mint a migráció
probléma szító ellenség gyártó.
Itt azt képzelnéd ő egy igényt elégít ki
De képtelenség elválasztani valós igény vagy szított és gerjesztett.
Minden látens vágyat és vágyat lehet gerjesztetni és befolyásolni.
Ez a reklámtechnikával azonos politikai marketing dolga.
A G. Fodor Fidesz párti, ki is mondta: a Fidesz egy termék egy politikai termék
Még hogy a választó nem megvezethető bármivel?"a választó nem hülye"
De naiv vagy.
A félnek mert a sajtó alakított ki ilyet.
Mondata igaz
 
Utoljára módosítva:
A Fidesz 2006-os válságának története
A populista-plebejus retorika meghozta gyümölcsét
Majd rájöttek arra, mit akar a választó
Ezt a nagyra-becsült Horn Gyulától tanulta és simán populizmus a neve
Orbán populizmusa nem csak a szavazatmaximalizálást szolgálja. A pártelnök komolyan hisz benne, hogy egy politikusnak meg kell találnia, ki kell alakítania egy olyan plebejus, esetenként didaktikus nyelvezetet, amely hatékonyan képes közvetíteni a legfőbb üzeneteket - ebben a tekintetben szokott elismerően nyilatkozni Horn Gyuláról.
És mint fentebb írtam még szítja alakítja a média hogy mit is akarjon az a szerinted nem hülye választó.
A félelmet mindég ki lehet alakítani, akár egy embert ellenségnek kinevezni.
A sorosozás és migránsozás meg előtte a multizás és bankozás.
Ja és a magyar földet nem adjuk(másnak mert neki kell mind)
Épp csak aki megműveli annak nincs.
 
Utoljára módosítva:
Gagamail
Vitatkoznék.
A Fidesz ugye a semmiböl pár egyetemistával indult el.Majd rájöttek arra, mit akar a választó - s ma negyedik ciklusukat kormányozzák.

A Jobbik ugye a semmiböl pár egyetemistával indult el. 15-20 % körül voltak, mig el nem kezdték a bolygó hollandit.Innen, lejtmenet, trendszerüen.
A Momentum rakétaszerüen indult - mig el nem kezdte ugyanazt mondani jó pénzért, amit hallani akartak töle. Innen, lejtmenet, trendszerüen.

A magyar választó nem hülye, ezt csak párezer Nagyköruton belüli libe hiszi.

Ugye nem azt akarod mondani ezzel, hogy ne bántsd a politikusokat, mert ők is tisztességes emberek maradtak volna ha nem választjuk meg őket....

Lehet, hogy egy másik mondás miatt vannak még választóik?
A tiszteségtelen ember rosszul alszik éjszakánként, de mennyivel jobban él napközben, mint a tisztességes...
Lehet azért a kis éjszakai kellemetlenségért, azt gondolják nem nagy ár elárulni a tegnapi hitet....
 
Setni arra gondolhatott, hogy a jelenlegi választási törvény bizony hatályos jogszabály.
MI hagytuk, hogy így legyen, most már e szerint kell tenni - mert TENNI KELL ellene, az biztos.
Nem dicsérte, sajnos ez tény.

Persze meg is lehet kerülni, fideszes engedéllyel. Az engedélyt Polt Péter adja - elnéz, elfordítja a fejét, csal (mint legfelsőbb jogőr???), elken.
Kisstílű orbán-szolga.
Nyilván megéri, hogy elárulja az ország demokratikus rendjét, régvolt demokratikus rendjét.

Tenni azonban csak mi tudunk, akiknek nem tetszik, hogy kizárnak a döntésekből a saját hazánkban.

Újfeudalizmus - az. Jogod van befizetni a dézsmát, s majd a nálad "okosabbak" eldöntik, mire költik.
Sajnálom a fideszes szavazókat - azt hiszik, a véleményük számít, pedig csak tapsolókórust képeznek a biodíszletben.

A zörgő haraszt híre: 2023-tól megszűnik a nők negyven típusú nyugdíj lehetősége. Választás 2022. Nem elképzelhetetlen.
 
Őszintén: hol van olyan párt ahol nem biodíszletnek számítanak a szavazók? Bárhol a Föld bolygón? Eszembe jut a francia lőjünk a tömegbe akció, vagy a Kígyózó Politikus gumilövedékei. Amibe volt aki belehalt: meglőtték, elvesztette a szeme világát, ezért elveszítette a munkáját, majd öngyilkos lett. Szép, kerek történet egy politikusok által tisztelt szavazóról.
 
Miért gondolod, hogy irásbeli házi feladatokat adhatsz nekem?

Nem, nem merem. Oszt moss huss el veled, de messzire
Sejtettem, hogy nem mered - "párezer Nagykörúton belüli libe" ... "huss" ???

S házi lett volna? Kérésnek tűnt.
Leírom Neked, nincs probléma:
Liberalizmus
"Az egyéni jogok, és először is minden ember egyenlő szabadságának eszméjén alapuló modern politikai és társadalmi [doktrina]?.

A liberális eszmék a [polgári társadalom]? kialakulásával egy időben jelentkeztek a 18-19. században.
Középpontjában az egyén szabadsága, a [magántulajdon]? szentsége és sérthetetlensége, és mindkettő érdekében az állam korlátozása áll. Kiindulópontja a természetjogi gondolkodás: az ember természetes állapota a szabadság, a [politika]? csak [konvenció]?, az [államhatalom]? megegyezés dolga.

Jellemző vonásai közé tartozik továbbá az ész és a haladás igenlése, a vallási tolerancia, a [magánérdek]?ek ütközéséből előálló közjó eszméje, a [jólét]?re törekvés és a [szabad verseny]? előnyeinek hangsúlyozása. A liberalizmus eszméi az angol és francia [felvilágosodás]?ban gyökereznek.

Az egyes embereknek a természetjog értelmében [elidegeníthetetlen jog]?ai vannak, melyet az államnak is respektálnia kell.
E [jog]?okat az általános [jogrendszerben]? kell rögzítenie és érvényesítenie, melynek [törvény]?ei előtt minden polgár egyenlő.
A [politikai hatalom]? szekularizálódik, elveszíti vallási szentesítését.
A [szuveranitás]? hordozója a nép, az állam a polgárok szerződése révén jön létre és hatalma kizárólag a polgárok [konszenzus]?án alapulhat.
Az államnak el kell különülnie a társadalomtól, a politikai hatalom nem szabhatja meg a társadalom uralkodó viszonyait.
Az ésszerű államnak [jogállam]?nak kell lennie, szerveinek a közjót kell szolgálniuk és a köz képviselői által ellenőrizhetőek kell hogy legyenek.
Az államot teljesítménye alapján kell megítélni, bár szükség van rá.
A magántulajdon része az elidegeníthetetlen emberi jogoknak, sőt, ez minden emberi szabadság alapja."
http://politikapedia.hu/liberalizmus

SULINET portál:
"Az alapvető értékeket és célokat az alábbiakban foglalták össze a liberalizmus képviselői: a korlátlan uralkodói hatalom elvetése, az egyéni szabadság, amit a polgári szabadságjogok (szólás-, sajtó-, sajtószabadság, valamint a gyülekezés szabadsága), a törvény előtti egyenlőség, a parlamentarizmus, a népképviselet, az alkotmányosság és képviseleti demokrácia, az állami beavatkozástól mentes gazdaság ("laissez faire, laissez passer", a munka, vagyis a kereskedelem, az ipar szabadsága, szabad verseny), illetve a közteherviselés biztosítanak. Ezen túlmenően célként fogalmazták meg az egyén minél nagyobb befolyását a közre, viszont ezzel párhuzamosan a köz részéről minél kisebb beavatkozást tűr el az egyén életébe. ("Olyan kevés államot, amennyit csak lehet; s csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges.")
Nem ismer el semmiféle vallási, származási, nemzetiségi hovatartozásbeli megkülönböztetést."
************************************************************************************

Mi lenne ebből elvetendő?
Miért lenne szégyen, ha valaki liberális?

A libsizés szégyen, azt mutatja, hogy aki ezt használja, vajmi keveset ért abból, amit beszél.

S hogy hülye e a magyar választó? Ezt Te írtad.
Én azt gondolom, megvezethető, megfizethető (olcsón megfizethető ráadásul) és korlátolt. Nem hülye, semmiképpen nem hülye.
 
Utoljára módosítva:
Őszintén: hol van olyan párt ahol nem biodíszletnek számítanak a szavazók? Bárhol a Föld bolygón? Eszembe jut a francia lőjünk a tömegbe akció, vagy a Kígyózó Politikus gumilövedékei. Amibe volt aki belehalt: meglőtték, elvesztette a szeme világát, ezért elveszítette a munkáját, majd öngyilkos lett. Szép, kerek történet egy politikusok által tisztelt szavazóról.

Van benne igazság - ám többségében egyáltalán nem istenítik a választottjukat.
Nem nézik el, ha lop, észreveszik, ha becsapja őket, ráadásul azzal, hogy csak miattuk csinál mindent. Nincs "a mi kutyánk kölke" effektus.

Államvezetőnek választják, nem megfellebezhetetlen nagyvezírnek, aki felel azért, ha az országban élők elől elhappolja a lehetőségeket, ha a saját pénztárcáját tömi, és hűbéri rendszert épít az országban lakók pénzéből, s hozza "helyzetbe" a rokonait.

Nem tudom, ki a Kígyózó Politikus, én ORBÁNRÓL beszéltem.
Orbán meglopja az államkasszát.
A saját kényére-kedvére költi el az emberek által megtermelt pénzeket.
Csal a közbeszerzéseken.
Csal a pénzek kifizetésénél.
Szíre-szóra változtatgatja a jogszabályokat - ahogyan az érdekei kívánják.
A talpnyalói pedig megszavazzák.
Hazudik a migrációról.
Megfélemlíti a benne bízó embereket.

Szégyen, hogy ilyen ember bármi lehet ebben az országban.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére