Rászorulók számláit fizeti be a Vatikán

A pápai állam tavaly 3,5 millió eurót költött a rászorulók számlái, lakbérei és gyógyszerei kifizetésére a L'Avvenire olasz katolikus napilapban közölt adatok szerint, amelyeket azután hoztak nyilvánosságra, hogy egy vatikáni bíboros újraindította az áramszolgáltatást Róma egyik, hajléktalan családok által elfoglalt lakóházában.

Konrad Krajewski bíboros beavatkozása nagy vitát kavart. Elsőként Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője reagált: arra szólította fel Krajewski bíborost, ha már hozzányúlt a lezárt villanyórákhoz, fizesse ki a lakóház tartozását. Salvini hozzátette, a bíborosnak nem csak az épületeket elfoglaló migránsokat, hanem mindenekelőtt az elszegényedő olaszokat kellene segítenie. Korábban megjelent hírekkel ellentétben az olasz ügyészség még nem indított vizsgálatot az ügyben - írta az MTI.

Konrad Krajewski a szegényeket segítő pápai alamizsnahivatal vezetője szombaton látogatott el az épületbe. Amikor értesült arról, hogy a lakóházban élők május 6-tól villany és meleg víz nélkül vannak, Krajewski bíboros lement abba a pincébe, ahol a főkapcsoló volt, leszerelte a villanyórákat gátoló zárakat, és újraindította az áramszolgáltatást.

Az olasz fővárosban korábban üresen álló lakóházat 2013-ban foglalták el hajléktalan családok. Az épületben hozzávetőleg 450-en élnek, köztük mintegy 100 gyerek. Az áramot azért kapcsolták le, mert a lakóház nem fizetett a szolgáltatásért, és csaknem 300 ezer euró (több mint 100 millió forint) tartozást halmozott fel.

A vatikáni alamizsnahivatal korábbi közlése szerint Krajewski bíboros tettét az "emberség vezérelte", miután súlyos helyzettel találta magát szemben. Az egyházi hivatal szerint Krajewski bíboros szükségesnek találta a beavatkozást a családok megsegítésére. Konrad Krajewski az olasz sajtónak hangsúlyozta, hogy készen áll kifizetni a lakóház energiafogyasztását. A vatikáni híreket közlő Il Sismografo internetes portál gyűjtést indított a lakóépület tartozásának rendezésére.

A L'Avvenire az olasz püspöki kar (Cei) napilapja az alamizsnahivatal adatait idézve 3,5 millió euróra tette az összeget, amelyet tavaly Krajewski bíboros a szegények megsegítésére fordított lakossági villany- és gázszámlák, ki nem fizetett lakbérek és gyógyszerek fedezésére.

A rászorulók személyesen vagy plébániájukon, ismerősökön keresztül fordulnak a pápai hivatalhoz segítségért. A közvetlenül a mindenkori pápa hatáskörébe tartozó alamizsnahivatal vagyona azokból a bevételekből származik, amelyeket a hívők a keresztelőkre, esküvőkre és más évfordulókra kért pápai áldásokért fizetnek. A hivatal bevételét jótékonysági célokra fordítják.

Az Il Fatto Quotidiano napilap beszámolója szerint Krajewski bíboros és négy civilbe öltözött svájci gárdista minden este autóval indul el a Vatikánból, és Rómában és környékén felkeresi a segítségre váró szegényeket, bajba jutottakat, hajléktalanokat.

Más olasz újságok viszont arról számoltak be, hogy miután Krajewski bíboros a római lakóházban helyreállította az áramszolgáltatást, azonnal rave-partit tartottak ott - jegyezte meg az MTI tudósítója.

closeup-wooden-rosary-eurp-banknotes-euro-74583981.jpg
 
Nos, azonnal partiznak ...hmn...vagyis azt sugallja a hír hogy ha segítünk annak nincs sok értelme ahogy a klsszikus mondás tartja ne halat adj az éhezőnek hanem tanítsd meg halászni.
Mindenesetre - még ha annak előtt világi életében villanyszerelő is volt a bíboros -, a tettét én sem tartom helyénvalónak. Több szempontból sem.
Egyrészt feltételezem, hogy a bíboros vatikáni állampolgár (vagyis nem olasz) és diplomáciai mentessége van (mint a nálunk nyíló leendő orosz bank tisztviselőinek lesz).
Másrészt ha ő felrúgja az előírásokat, akkor mások is meg fogják tenni erre alapozva.
Harmadrészt az áram díját az olasz adófizetőkkel fogják megfizettetni, amihez neki ugyancsak nincs köze (az a bizonyos csalán és a farok esete).
Az, hogy buliztak, lehetett az öröm kifejezése is a visszanyert áram kapcsán. (Persze ezt is lehet kritizálni, mint azt, hogy miért vesz kólát a segélyből a szegény a gyerekének.)
 
bennem is felmerültek ezek amiket Te leírtál.
 
Azt lehet vitatni mennyire volt ez az akció törvényes (oké, semennyire), de ő legalább tett valamit, nem csak áldást osztott, mint a mi 'törvénytisztelő' bíborosaink.

Egyébként azt tapasztaltam, hogy manapság az empátia, csúnya szóval a szociális érzékenység, az átlag magyarban csak akkor ver tanyát, ha ő maga is nehéz helyzetbe kerül, addig viszont dölyfös 'adó fizető polgár' attitűdje van.
 
Azt lehet vitatni mennyire volt ez az akció törvényes (oké, semennyire), de ő legalább tett valamit, nem csak áldást osztott, mint a mi 'törvénytisztelő' bíborosaink.
Ha jól értelmezem, ő Szent Antal földi helytartója (a szegények védőszentje titulus alapján).
Viszont ő maga a bíborosi rang és a hivatalvezető pozíció kapcsán komoly hatalommal is bír. No azt kellett volna használnia!
Egyébként azt tapasztaltam, hogy manapság az empátia, csúnya szóval a szociális érzékenység, az átlag magyarban csak akkor ver tanyát, ha ő maga is nehéz helyzetbe kerül, addig viszont dölyfös 'adó fizető polgár' attitűdje van.
Kb épp erről írtam Tornandónak egy másik témában, ahol a türelmesség kihalásáról lamentált.
Amúgy meg, amit nagyon hiányolok az "átlagmagyar"-okból, hogy az adófizetés mellé nem társul felhasználási számonkérés.
 
A vallásos szervezetek sok karitativ tevékenységet folytatnak, aminek több oka lehet.
Vagy valóban segíteni akarnak, vagy ez az eszköz amivel behálózzák az áldozataikat.
-
A Vatikán junius 30.-án - Szent Péter napon - az egész világról pénzt szed, az un. "Péter fillér" ami sok millió euróra szaporodik. A Vatikánnak van elég pénze, helyénvaló ha valamit visszaadna.
-
Ha elnézem a Magyar egyház vagyonát, ami 40 év kommunizmus, számszerűleg elenyésző számú klérus (fogadok több krikettező egyesület van Mo.-on mind pap) ellenére évről évre gyarapszik. Ujra van "Hercegprímás" akinek az egyetlen feladata a pénz megszámolása. Ez egy nagy pénz-mosógép.
 
A mosógépből tisztán ki lehet venni.. De az egyház az lenyeli és még kér hozzá, s amit épít azt is az adófizetők fogják fenntartani....Érdemes lenne megnézni a Fidesz országlása alatt hány milliárd folyt el az egyházak felé, ami számos szociális problémát megoldott volna, de lehet csak én vagyok gonosz és a hatékony imádkozás is erre volt csak elég a gondok nagysága miatt....
 
Nahat nahat nem tutad hogy az imadsaggal gyogyitjak a betegeket fejlett muszerek es szakemberek helyet.10 miatyank es a rakosok azonnyomban meggyogyulnak, (vagy nem) mert nem fizettek eleget az egyhaznak hogy kello sullyal nyomatekkal tegyek ok is meg azt a bizonyos gyogyito miatyankot.
 
Én meg nem iszom többé Kaiser sört!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,267
Tagok
615,596
Legújabb tagunk
Herceg Pálné
Oldal tetejére