Lépett a Google, a Huawei elvesztette az Androidot

Nem férhetnek hozzá ezentúl az Android frissítéseihez és az új verziókhoz.

A Google amerikai távközlési vállalat felfüggeszti több együttműködését a kínai Huawei óriásvállalattal, utóbbi ezentúl például nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és az új veziókhoz - jelentette New Yorkból a brit hírügynökség bennfentes forrásra hivatkozva helyi idő szerint vasárnap. Az értesülés szerint a Google ezentúl csak a nyílt forráskódú fejlesztéseit osztaná meg a céggel, és a jogosultságok elvesztése a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a készülékekről elérhetetlenné válhat a Gmail, a Google Maps vagy a Play áruház alkalmazás, mostantól ilyeneket nem lehet telepíteni a Huawei készülékekre.

A korlátozás később kiterjedhet más szolgáltatásokra is. Az amerikai cég arra hivatkozva döntött így, hogy Donald Trump elnök csütörtökön rendeletet írt alá az amerikai telekommunikációs hálózatok védelméről. A rendelet szövegezői megemlítik, hogy az Egyesült Államok külföldi ellenfelei kihasználják az amerikai távközlési technológia és szolgáltatások bizonyos fokú sérülékenységét, és ezzel összefüggésben különösen aggasztónak tartják a gazdasági és az ipari kémkedést is.

A jogszabály nem nevezi néven, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a kínai Huawei óriásvállalatról, vagy a szintén kínai ZTE telekommunikációs cégről van szó.

1233419.jpg
 
Élesedik a helyzet.
Már az Intel is bojkottálja.
Kína által magának tartott tengeri területeken haladt át az amerikai hadihajó.
 
Valamit csak elérnek mert akkor miért csinálnák?

B válasz:
Számos amerikai cég elköltözik.... Vagy Kína folytatja a bevásárlásokat... pl. a Mercedesnek is rövidesen 15 % körüli kínai tulajdonosa lesz (már most több mint 9%).. Amerika teljesen kiszorul az ázsiai és afrikai piacról, s kénytelen visszakozni mert amerikát még csak most akarnák újra naggyá tenni, de ez csak kínai pénzből tudják megcsinálni...
 
Nem eszik olyan forrón a kását..
Tegnap Trump bejelentette, hogy a kínai -amerikai tárgyalások része lesz a Huawei elleni szankciók, annak ellenére, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkoztak idáig... Nyilvánvaló Trump eleve a Huawei-el akarta Kínát zsarolni, csak elmérte magát..... Szemléletes példa ez arra, hogy tulajdonképpen milyen korlátozott is a nagyhatalmak vezetőinek saját döntései. A politikát valójában azok határozzák meg akik személyes hasznot húznak a döntésekből.... A politikai döntés luxusát csak olyan jelentős gazdasággal rendelkezők engedhetik meg maguknak ,mint Oroszország és Kína..
A sosemvolt politikus Trump úgy látszik ezt még csak most kezdi kapisgálni....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,378
Tagok
615,649
Legújabb tagunk
nagyi49
Oldal tetejére