Macron vendégei: Heller Ágnes, Bernard Henri-Lévy, Anne Applebaum és David Grossman

Írók és gondolkodó sorát fogadta kedden Emmanuel Macron francia elnök a párizsi Élysée-palotában.

GettyImages-1034645532-714x476.jpg

Macron francia elnök (Fotó: Bertrand Guay/AFP/Getty Images)

Macron elnök Bernard Henri-Lévy francia filozófus kezdeményezésére hívott meg egy tucatnyi értelmiségit azok közül, akik aláírták a nemzeti populizmus felemelkedése ellen tiltakozó Európai Hazafiak Kiáltványát. – írja a Le Figaro nyomán a Mandiner.hu.

A vendégek között volt a francia Bernard Henri-Lévy, az olasz Claudio Magris, az amerikai Anne Applebaum és Heller Ágnes filozófus Magyarországról, továbbá Dániából Jens Christian Grondahl, Boszniából Abdulah Sidran, a lengyel Adam Zagajewski, Fernando Savater Spanyolországból, Hollandiából Rob Riemen, Simon Schama Angliából, a németországi Peter Schneider és az izraeli David Grossman.
 
Talán ideje lenne Macronnak pénzügyi, gazdasági szaktekintélyeket is vendégül látni, amíg teheti...
Az hogy BHL járt Európa DNS-énél is, csupa támogató "értelmiségit" hozott össze Hazafiként, még nem jelenti, hogy az a európaiság és a hazafiság, s az utóbbi különösen.. Lehet ez ügyben Marie Le Pent is meg kellett volna hívnia...
 
Macront hamarosan elzavarják Élysée-ből. Vagy az ellenzék, vagy a sárga-mellényesek, vagy a fekete-mellényesek. De hogy a franciák nem kérnek belőle, az egészen biztos! Ilyen egy igazi európai hazafi? Amely mögül hiányzik a nép?
 
Engem sokkal jobban idegesítenek azok a kormányzók akik azzal büszkélkednek, hogy egy 2/3 van a hátuk mögött. (valójában az választók fele sem szavazott rájuk) és csak azért nem zavarták el mert bután tartja a népet, a közmédiák segítségével.
-
Az "Ibiza-botrány" nemcsak az Osztrák miniszterről rántotta le a leplet hanem Orbánt is telibe találta.
Strache a videoban arról, álmodozik, hogy "úgy kéne csinálni mind Orbán" és kénytelen visszalépni.
Ezzel ellentétben az "etalon", a mintapéldány, marad továbbra is a trónon. Hallatlan.
 
mert bután tartja a népet, a közmédiák segítségével..
Milyen lenéző vagy az emberekkel! Nyugodj meg, nagyon jól tudják, hogy kit miért és miért nem választanak. Nem csak te vagy értelmes lény, bármennyire is próbálod ezt másoktól megtagadni. A bolsevikok gondolták azt, hogy rajtuk kívül mindenki másnak hamis a tudata. Nincs új a nap alatt!
 
Utoljára módosítva:

Tényleg nem ártana néha egy kicsit jobban átgondolni a dolgokat...
a "bolsevikok" templomba járó emberek voltak.. az egyház volt az, ami nemcsak hogy sötétségben tartotta az embereket, de gondoskodott a további butításról is...1500 évig még a Szentírást sem engedélyezte, hogy saját nyelvükön megismerhessék az emberek.. Ők mondták meg mit kell, miben kell hinni..
Nem ismerős ez?
Tessen már mondani ki javította ki Németh Sándor minapi hazugságait, a hódmezővásárhelyi plébános egy beígért templomért elárulta Isten igéjét....De ugye Orbán Győző Felháza, a Hitgyülekezete, Jehova Tanúi is azt mutatja, az emberek a mai magyar valóságból tömegesen menekülnek egy festett jövőbe.. Ami ugye sohasem épülhet fel, mert az alapot ellopták a hívők segédletével..
Tényleg mitől lesz értelmes az ember? Vagy csak nézőpont kérdése....
Mert errefelé azt látom annak van több esze, aki befogja a száját, nem lát, nem hall, együtt béget a nyájjal....
 
Erre csak ismét azt a példát hozom egyik kedvencem...
"Egyetért-e ön az 1938. március 13-án végbement újraegyesüléssel Ausztria és a Német Birodalom között és a mi vezérünk Adolf Hitler segítségére szavaz?"

Az eredmény: 4.453.772 Igen és 11.929 Nem---->99,7% az Igen mellett voksolt
 
Hát akkor setni, drága, birodalomra van szükség (legyen mondjuk a IV.) és császárra, aki megmondja az embereknek, hogyan kell éljenek. Például, hogy Magyarország fogadjon be 80 millió migránst, és ha nem teszi, akkor behinti sóval. Minek itt lacafacázni! nem?! EU-s választásra sincsen szükség. Legyen Timmermans egy örökletes dinasztia első tagja vagy inkább szultánja.
 
Tényleg nem ártana néha egy kicsit jobban átgondolni a dolgokat...
a "bolsevikok" templomba járó emberek voltak.. az egyház volt az, ami nemcsak hogy sötétségben tartotta az embereket, de gondoskodott a további butításról is...1500 évig még a Szentírást sem engedélyezte, hogy saját nyelvükön megismerhessék az emberek.. Ők mondták meg mit kell, miben kell hinni..
Nem ismerős ez?
Tessen már mondani ki javította ki Németh Sándor minapi hazugságait, a hódmezővásárhelyi plébános egy beígért templomért elárulta Isten igéjét....De ugye Orbán Győző Felháza, a Hitgyülekezete, Jehova Tanúi is azt mutatja, az emberek a mai magyar valóságból tömegesen menekülnek egy festett jövőbe.. Ami ugye sohasem épülhet fel, mert az alapot ellopták a hívők segédletével..
Tényleg mitől lesz értelmes az ember? Vagy csak nézőpont kérdése....
Mert errefelé azt látom annak van több esze, aki befogja a száját, nem lát, nem hall, együtt béget a nyájjal....
Én nem bégetek veletek együtt! ;) A bolsevikok üldözték a vallást és a hívő embereket. De mindegy. Ezzel a toleranciával, ami neked a vallás irányában van, nem lehet Európát építeni, se muszlimot, se keresztényt, se multikulturálisat, mert - ó fájdalom - még abban is élnének vallásos emberek.
 
Milyen lenéző vagy az emberekkel! Nyugodj meg, nagyon jól tudják, hogy kit miért és miért nem választanak. Nem csak te vagy értelmes lény, bármennyire is próbálod ezt másoktól megtagadni. A bolsevikok gondolták azt, hogy rajtuk kívül mindenki másnak hamis a tudata. Nincs új a nap alatt!

Kedves Johannes, én szívesen megtekintem veled a magyar-közmédia híreit, bemutatok neked youtube-on terjesztett politikai műsorokat amikben hivatalba levő kormány képviselők leadják az egyoldalú statement-jüket, hazudnak, félrevezetnek, gyűlöletet szítanak... hogy ezek a jelzők helyén valók képes vagyok akár milyen bíróság előtt igazolni.
-
Enyhítésül mutassál nekem egy, kiegyensúlyozott műsort a közmédiában, ahol a demokratikusan választott ellenzéki képviselőknek lehetőségük van az álláspontjukat kifejteni, ellentmondani egy kormánypártinak!
-
Nekem már évek óta nem sikerül egy ilyet találni.
-
Honnan tudják a magyar választópolgárok, hogy "kire nem kell szavazni" ha nincs is lehetőségük ezeket látni, hallani, miként mérik össze az erejüket egy érvekre épülő duell-ban a másik párttal?
-
Az ellenzék számára is fontosak lennének a megmérettetések, nemcsak azért, hogy letudják váltani a hatalmat, hanem azért mert a viták, az eszmecserék útján vagyunk csak képesek javítani magunkon.
-
Per pillanat, a kormány mondja meg mit gondolnak a külföldi és belföldi politikusok, egy közvetlen kontaktustól fél a kormány.
-
A választópolgárok - ahogy felvázoltam - nem buták, hanem félrevezetettek, alul-informáltak és ez a kormány bűne. Ezt kéne megszüntetni.
 
Hát akkor setni, drága, birodalomra van szükség (legyen mondjuk a IV.) és császárra, aki megmondja az embereknek, hogyan kell éljenek. Például, hogy Magyarország fogadjon be 80 millió migránst, és ha nem teszi, akkor behinti sóval. Minek itt lacafacázni! nem?! EU-s választásra sincsen szükség. Legyen Timmermans egy örökletes dinasztia első tagja vagy inkább szultánja.

Magyarország fogadjon be 80 millió migránst, és ha nem teszi, akkor behinti sóval.
-
Kérlek szivd vissza ezt a hazugságot, mert nem vagy méltó hogy szábaáljon veled az ember.
Ez a módszer amivel a magyar kormány az oldalára húzta a választókat és ez egy hazug, szemérmetlen, aljas stílus.
Minden más ország politikusa ilyen nyilvánvaló hazugság után vehetné a kalapját.
-
Minden más, informált választópolgár az utcára menne és elzavarná az ilyen hazug alakot.
 
Hát akkor setni, drága, birodalomra van szükség (legyen mondjuk a IV.) és császárra, aki megmondja az embereknek, hogyan kell éljenek. Például, hogy Magyarország fogadjon be 80 millió migránst, és ha nem teszi, akkor behinti sóval. Minek itt lacafacázni! nem?! EU-s választásra sincsen szükség. Legyen Timmermans egy örökletes dinasztia első tagja vagy inkább szultánja.

Én nem bégetek veletek együtt! ;) A bolsevikok üldözték a vallást és a hívő embereket. De mindegy. Ezzel a toleranciával, ami neked a vallás irányában van, nem lehet Európát építeni, se muszlimot, se keresztényt, se multikulturálisat, mert - ó fájdalom - még abban is élnének vallásos emberek.

Én nem személyeskedem, s nem minősítek..... Soha nem jutna eszembe bárkit hitében megsérteni.. Én egy jelenséget bírálok tények alapján, s ha ez valakinek a hitét sérti, akkor az illető hitével, annak mélységével van a gond, nem az én toleranciám hiánya a gond...Ja és én hívő vagyok.... ez pedig nem a süket, a vak, a hülye szinonimája...Akik a hitükre mások hitére hivatkozva jelentenek ki dolgokat általában azok hitével van a gond.....A bolsevikokkal kapcsolatban olvasgass klasszikusokat... s ha Kohn Bélára és Roth Manóra gondoltál, akkor ők nem a vallásuk miatt végeztettek ki embereket, meg különben is minden közvélekedéssel ellentétben, kikeresztelkedettek voltak...már a szüleik is...
Ha kommunistákra gondoltál, javaslom tanulmányozd az Olasz Kommunista Pártot...
S az hogy Te nem a nyájba tartozol, hanem a pásztorok közé, az nem érdem ahogy a bégetés és a hallgatás is egyforma vétek...
Nem akartam a a nem régen feltett 72 milliós tanulmányra reflektálni, gondolom abbó ered a 80 millió menekült vizionálása... Ugyan olyan bukott politikusokból álló cégek készítették, mint a Fidesz számára az azeri pénzmosás elősegítését célzó szintén 2009-es tanulmányt.. Annyi az értéke.. Kár azt terjeszteni, hogy ez Uniós álláspont...
De ugye Salvini , Le Pen is elosztaná Kelet-Európába a menekülteket , sőt az AfD is ide küldené vissza azokat akiket Orbán küldött Németországba... Értelmetlen a hazugságokat ismételgetni Olvass inkább mai Bildet....
 
-
Kérlek szivd vissza ezt a hazugságot, mert nem vagy méltó hogy szábaáljon veled az ember.
Ez a módszer amivel a magyar kormány az oldalára húzta a választókat és ez egy hazug, szemérmetlen, aljas stílus.
Minden más ország politikusa ilyen nyilvánvaló hazugság után vehetné a kalapját.
-
Minden más, informált választópolgár az utcára menne és elzavarná az ilyen hazug alakot.
Nem tényállítást tettem Ernoe! Ez egy példa volt! Olvass figyelmesen!
 
Soha nem jutna eszembe bárkit hitében megsérteni.. Én egy jelenséget bírálok tények alapján, s ha ez valakinek a hitét sérti, akkor az illető hitével, annak mélységével van a gond,
az egyház volt az, ami nemcsak hogy sötétségben tartotta az embereket, de gondoskodott a további butításról is
Szerinted ez utóbbi általánosító kijelentésed nem sértő azon hívő emberekre, akik egy konkrét vallás és egyház intézményi-közösségi keretein belül kívánják megélni és gyakorolni a hitüket?! Ugyan már, ezt azért nehéz toleranciaként beállítani!
 
Kedves Johannes, én szívesen megtekintem veled a magyar-közmédia híreit, bemutatok neked youtube-on terjesztett politikai műsorokat amikben hivatalba levő kormány képviselők leadják az egyoldalú statement-jüket, hazudnak, félrevezetnek, gyűlöletet szítanak... hogy ezek a jelzők helyén valók képes vagyok akár milyen bíróság előtt igazolni.
-
Enyhítésül mutassál nekem egy, kiegyensúlyozott műsort a közmédiában, ahol a demokratikusan választott ellenzéki képviselőknek lehetőségük van az álláspontjukat kifejteni, ellentmondani egy kormánypártinak!
-
Nekem már évek óta nem sikerül egy ilyet találni.
-
Honnan tudják a magyar választópolgárok, hogy "kire nem kell szavazni" ha nincs is lehetőségük ezeket látni, hallani, miként mérik össze az erejüket egy érvekre épülő duell-ban a másik párttal?
-
Az ellenzék számára is fontosak lennének a megmérettetések, nemcsak azért, hogy letudják váltani a hatalmat, hanem azért mert a viták, az eszmecserék útján vagyunk csak képesek javítani magunkon.
-
Per pillanat, a kormány mondja meg mit gondolnak a külföldi és belföldi politikusok, egy közvetlen kontaktustól fél a kormány.
-
A választópolgárok - ahogy felvázoltam - nem buták, hanem félrevezetettek, alul-informáltak és ez a kormány bűne. Ezt kéne megszüntetni.
Azt, hogy a közmédia kiegyensúlyozatlan, készséggel aláírom. Mindig is az volt. Olykor épp a másik irányba. De nem a középkorban élünk. Millió egy forrás áll rendelkezésre még azok számára is, akik nem kívánnak célzottan és körültekintően tájékozódni. Melleselg a politika, a média és a gazdaság összefonódása keltette torzítás Nyugat-Európában is jelen van, és komoly hatást gyakorol a médiára. Kár szépíteni!
 
Hát akkor setni, drága, birodalomra van szükség (legyen mondjuk a IV.) és császárra, aki megmondja az embereknek, hogyan kell éljenek. Például, hogy Magyarország fogadjon be 80 millió migránst, és ha nem teszi, akkor behinti sóval. Minek itt lacafacázni! nem?! EU-s választásra sincsen szükség. Legyen Timmermans egy örökletes dinasztia első tagja vagy inkább szultánja.
Érdekes dolgokat vonsz le ...
Ezzel csak azt mutattam be lehet hogy az emberek döntenek és szerintük jól de, hosszútávon eez nem épp jó.
Lehet hivatkozni 2/3-ra 100%-ra de a politika a ludas ha az ország romba dől..és igen az emberek isszák meg a levét.
 
Én nem bégetek veletek együtt! ;) A bolsevikok üldözték a vallást és a hívő embereket. De mindegy. Ezzel a toleranciával, ami neked a vallás irányában van, nem lehet Európát építeni, se muszlimot, se keresztényt, se multikulturálisat, mert - ó fájdalom - még abban is élnének vallásos emberek.
Ebben igazat adok neked mert láthattuk mi lett Iránnal, szíriával , líbiával....a 60-70 években úgy nézett ki mint egy nyugati ország akkor jött mert jöhetett a vallás és az visszanyomott mindent 200 évvel ezelőttre. Ezt a ˝demokráciának˝ is köszönhette, hisz a szabad elvek sokaknak sok volt....mindig elkell jutni egy lépcső fokra és csak utána lehet tovább lépni kihagyni nem lehet...vagy lehet de, akkor felbukunk és jön a vér...
 
Ha kommunistákra gondoltál, javaslom tanulmányozd az Olasz Kommunista Pártot...
Nos nem kell olyan messzire menni, csak meg kell nézni, hogy az ún. népi demokratikus állam hogyan üldözte az egyházakat: korlátozta a szabad vallásgyakorlást, az egyházak működését, a marxizmus és az ateizmus nevében harcot kezdett a „kelrikális” reakció ellen – ide értve a földbirtokos parasztságot is –, államosította az egyházi iskolákat, felszámolta az egyházak közéleti aktivitását, leszámolt a kereszténydemokrata pártokkal, fasisztának/feudálisnak minősített és feloszlatott keresztény egyesületeket/szervezeteket, megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét, szerzetesek és nővérek tömegeit internálta, korlátozó egyházpolitikával ellehetetlenítette a papok/lelkészek képzését (utánpótlását), a hatalom iránt lojális egyházi struktúrát alakított ki, az együtt nem működő több száz embert meghurcolták, koncepciós perekben elítélték és börtönbe zárták (vagy olykor egyszerűen likvidálták). Ennyi talán elég is.
 
Érdekes dolgokat vonsz le ...
Ezzel csak azt mutattam be lehet hogy az emberek döntenek és szerintük jól de, hosszútávon eez nem épp jó.
Lehet hivatkozni 2/3-ra 100%-ra de a politika a ludas ha az ország romba dől..és igen az emberek isszák meg a levét.
Ez igaz. Vannak helyzetek, amikor a demokrácia nem működőképes. Csak ezt épp kimondani nem lehet. Tkp. minden politikai formáció komoly kockázatokat hordoz, különösen, ha a helyzet úgy alakul. Nincsen garancia semmire. Ezt a demokráciában (vagy bármiben) vakon hívőknek nem ártana mérlegelniük. Igen, ez igaz az Orbán-rendszerre, de az EU-ra is.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére