12 milliárdot hoztak Vajna kaszinói, és ez majdnem mind el is hagyta az országot

Andy Vajna halála előtt nemcsak a Tv2-t tette nyereségessé, öt fővárosi kaszinója is megdöntött minden eddigi rekordot. A játékbarlangokat üzemeltető LVC Diamond Kft. 2018-ban 28,3 milliárd forint bevételt és 9,6 milliárd forint adózott eredményt produkált.

Ez azt jelenti, hogy csaknem 4 milliárddal haladta meg a forgalom a 2017-es évről vallott 24,6 milliárdot, ugyanakkor 2,5 millárddal több profitot mutattak ki.

A tulajdonos, a Las Vegas Casino Zrt. 9,46 milliárd osztalékot hagyott jóvá év közben, amit az év végi eredmény láttán 2,75 milliárddal megtoldott, így összesen 12,2 milliárd forint osztalékot fialt.

Ami a Las Vegas Casino Zrt.-t illető, az anyacég 1,6 milliárd forint árbevételt kasszírozott, zömmel a leányától beszedett jogdíjakból és menedzsmentdíjakból, a pénzügyi bevételek között pedig megjelenik a kaszinókból befolyó osztalék. Negyedévenként itt is osztalékelőleget hagytak jóvá, év közben összesen 10,25 milliárd forintot, amit az év végén 270 millióval fejeltek meg. Az alapító így összességében több mint 10,5 milliárd forint kifizetéséről határozott. Ez nem más, mint a Luxemburgban bejegyzett Las Vegas Casino s.a.r.l., vagyis

a kaszinókból összegereblyézett profit nagyobb része már el is hagyta Magyarországot.

A végső állomás azonban aligha Luxemburg, a Vajna-féle, offshore cégekkel tűzdelt háló végpontjának a delaware-i Cinergi Entertainment Inc. látszik, amely a főszereplője volt az egykori sztárproducer egyik utolsó üzleti húzásának, amellyel 36 milliárd forintnyi vagyont kerített körbe:

Andy Vajna 36 milliárdot kerített körbe néhány mozdulattal

Egy kalifornai adószakértő, Andy Vajna bizalmasa vette kézbe az ügyeket, ő ült a sztárproducer elnöki székébe. Most már az a kérdés, kik férhetnek hozzá a Vajna halála előtt átrendezett vagyonhoz.
A G7.hu a mérlegadatok alapján úgy becsüli, hogy ezzel a sebességgel a 2024-ben lejáró koncessziós időszak alatt még 60 milliárd forintot kaszálhat a kaszinókkal, aki Vajna örökébe lép.

Vitéz F. Ibolya

upload_2019-5-29_6-6-17.jpeg
 
Kivitték a pénz az országból??
Ezt a kormány hogy engedhette meg?
Keménykedni tudott a cafateria utalványt kibocsájtó cégekkel.....lehet hogy a casinó pénzekből valami visszafolyik?
 
Kivitték a pénz az országból??
Ezt a kormány hogy engedhette meg?
Keménykedni tudott a cafateria utalványt kibocsájtó cégekkel.....lehet hogy a casinó pénzekből valami visszafolyik?
*
A jelenlegi kormány "áldásával" működött és működik az üzlet. Valamiképpen vissza is folyatják a pénzek egy részét, a többit külső cégekben forgatják, hogy még több pénz legyen a sokból... Meg van ez kérem csinálva, ki van ez kérem találva, s van aki ezt pörgeti, pörgeti - mert hagyják.
 
setni az eg aldjon maa meg kozel 30 eve viszi ki a multi a mo-n megtermelt hasznot
most miert ez a nyomoronc kaszino podri a bajszodat ?
az elso multi megjelenese utan felemeltek a szavukat kik tehettek
de hiaba azota aramlik ki a megtermelt haszon es igen csekely hanyad az amit visszaforgatnak
na most ez igy mukodik 30 eve miert most tunik fol ???
csak ugy csondben erdeklodom ???
Talán mert ez időben eléggé friss és egy személyhez köthető (ill. kettőhöz, hisz Orbán "hálált" ezzel Vajnának) nem egy arctalan céghez, másrészt ez semmilyen kereskedelmi/termelő tevékenységről nem szól, csupán a síbolásról...
 
setni az eg aldjon maa meg kozel 30 eve viszi ki a multi a mo-n megtermelt hasznot
most miert ez a nyomoronc kaszino podri a bajszodat ?
az elso multi megjelenese utan felemeltek a szavukat kik tehettek
de hiaba azota aramlik ki a megtermelt haszon es igen csekely hanyad az amit visszaforgatnak
na most ez igy mukodik 30 eve miert most tunik fol ???
csak ugy csondben erdeklodom ???
Bocs nem ment át ezt kissé cinikusan írtam, az a lényeg hogy van aki ellen keményen fellép és van aki simán megtehet bármit.
 
Magánvéleményem.
Az EU addig hagyta bomolni O1G-t, amíg az ideutalt pénzek elsősorban náluk lettek elköltve. Loir menti kasélyok vétele és felújítása. Svájci, német, francia szállodák. Olasz szigetek. Meg ilyenek. Ide befolyt és visszafolyt.
Aztán O1G elkezdett Kélet felé nyitni. Vietnámi kórház, azerbajdzsáni mecset, kínai vasútépítés, Paks 2, meg ilyenek. A pénz befolyt, majd a pénz átcsoportosítodott máshova, el Európából. Ebből aztán elegük is lett az EU vezetőinek és rájöttek, hogy nem azt kell figyelembe venni, amit Orbán mond, hanem amit csinál - hisz ezt már az első 2/3 elején megmondta. Csak senki nem vette figyelembe. Mi sem, magyarország népe, sem az EU, az EP résztvevői. Mostanáig.
 
Ezek a kaszinók eddig is üzemeltek! Soha ennyi adó nem folyt be belőle, mint most!!
Talán, ha nem Andy üzemeltette volna, még mindig nem adóznának belőle!
Andy baráti társaságában sok, nagyon gazdag ember volt, ha nem Andy üzemeltette volna akkor nem itt játszanak!
 
Aztán O1G elkezdett Kélet felé nyitni. Vietnámi kórház, azerbajdzsáni mecset, kínai vasútépítés, Paks 2, meg ilyenek.
A Vietnámi kórháznak a segítséget még a Bajnai kormány ígérte meg.
A Bp. -Belgrád vasútvonal nekünk jelent jó üzletet, mivel ezáltal közép Európa logisztikai központjává lehetünk! - és egyébként is csak 700 milliárdba kerül.
Paks 2-re szükség van mert a régi blokkok elavulnak! Mivel a paksi erőművet az oroszok építették ezt volt célszerű most is választani.
Nincs szorosabb kapcsolatunk az oroszokkal, mint a többi uniós országnak.
 
Hiába volt a sok milliárd... mégis eltávozott a földi életből, és semmit sem vitt magával.
*
Még mindig nem hiszik el (de sokan!!!), hogy a halottas ingen nincsen zseb. Hiába gyűjtenek aranyat, gyémántot, birtokokat, egy szál ingben, jobb esetben drága öltönyben távozik abba a másik világba... Semmit, de semmit nem visz magával. Itt, ahol élek, volt olyan cigány család, akik a sírgödörbe még a koporsó alá a tévét is betették, arról nem is szólva, hogy az ékszereket is ráaggatták a távozóra. De persze, olyan is előfordult, hogy sírrablók pár nap múlva... stb. Igaz, ez már sok évvel ezelőtt volt, de előfordult. Mit viszünk magunkkal? Elsősorban a szeretetet, amit éreztünk és érzünk a szeretteink, a barátaink iránt. Aztán mindenki addig él, amíg emlékeznek, gondolnak rá és beszélnek róla. De elsősorban a szívünkben, a gondolatainkban. Tőle hallott történeteit tovább adjuk a gyerekeinknek, barátainknak - s amikor koccintunk, gondolunk rá, hogy igen, igen, Ő is nagyon szerette a tojáslikőrt, v. a Tihanyi Cabernet vörösbort, ha csak egy kis pohárkával, de szerette. Jó rágondolni, s ez a gondolat ez az amit szeretetnek nevezünk, mert a legszebb perceinkben is eszünkbe jut. Mert aki volt/az van/így maradt is, marad is - velünk, mert az emléke, amit megosztunk, amit tovább adunk - él.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
bogarka !
mikor zoldmezos beruhazas cimen az elso badog boootot folhuztak a budai hatarban ugy cirka bo 25 eve mar akkor tiltakozott a szakkamara hogy HA a magyar vallalkozok is megkapnak mindazt az ado es egyeb kedvemenyt ragyogoan boldogulnanak , es tudnanak fejleszteni .
Az alom szerint a multik majd fejlesztenek es ujra beruhaznak ,aztan jott az ebredes az elso adoev utan hogy milyen osszegek folytak ki a orszagbol .
Semmifele fejlesztes es visszaforgatas . Azota folyik a szabadrablas es a megtermelt haszon kitalicskazasa a orszag pedig lelakva lepusztitva kiszipolyozva.
No a szipolyozás már a rendszerváltáskor elkezdődött jócskán az ún. privatizálással.
Azon felül miért kéne csodálkozni, hogy a multi kiviszi a hasznát, ha azért jött be, mert ezt ígérték kormány szinten neki ?
 
A Vietnámi kórháznak a segítséget még a Bajnai kormány ígérte meg.
A Bp. -Belgrád vasútvonal nekünk jelent jó üzletet, mivel ezáltal közép Európa logisztikai központjává lehetünk! - és egyébként is csak 700 milliárdba kerül.
Paks 2-re szükség van mert a régi blokkok elavulnak! Mivel a paksi erőművet az oroszok építették ezt volt célszerű most is választani.
Nincs szorosabb kapcsolatunk az oroszokkal, mint a többi uniós országnak.
- a vietnami kórházat pont most és pont ilyen helyzetben kell megvalósítani. Hát igen.
- a Bp-Belgrád vasútvonal kinaiak által építve pont szembemegy az EU külpolitikájával. Ezután joguk lesz Európában is vasutat építeni. Hogy miért? - kicsit hosszú elmondani, majd máskor.
- A Duna vízhozama már most sem bírja a Paks I hűtését. A minimum alsó határa közelében jár, főleg alacsony vízállásnál. Paks II-höz több víz kell-ene. Importálunk valahonnan? Szal ez már most hamvába holt, mint erőmű. Mint p.ü.-i manőver, hát a fene tudja.
 
Hát nem tudom Már nem él nem mondhat semmit. Na de nem tök mindegy hol és mire költötte el a saját pénzét?
Miért is egy halott ember vagyonáról kell cikket írni mikor még vannak élők akiknek szintén kivándorol a pénzük az országból. Vagy erről majd csak nekik is a haláluk után szabad cikket írni?
Én nem csíptem ezt az embert soha de inkább az élőkkel kéne foglalkozni.
 
Az élőkről is írunk. De jómagam egy "tan mesét" írtam, mennyire nem a pénz az, ami számít. Többen, hidd el, többen ezzel nem gondolnak... S, amikor már lecseng az életük, akkor döbbennek arra, hogy minden eltörhet, elveszhet, elsüllyedhet - csak egy valami soha: a szeretet, az emlékek, a szép pillanatok. Azok a történések, amelyeket magunk mögött hagyunk és magunk után...
 
Nekem is vannak ilyen tanmeséim, novelláim kedves amiknek kulcspontja a szeretett így megértelek. A pénz és egyébb anyagi javak az semmi. Az ember egy szempillantás alatt meghal és ennyi nem visz a sírba magával semmit a felhalmozott vágyómból csak azt ami a lékében van. Legyen az szeretett vagy gonoszság azt magával viszi. Ha meg nincs örököse a vagyona megy az állam kasszába úgy tudom.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére