D-nap és Horthy nosztalgia a torontói Magyar Házban

75 évvel ezelőtt 150 ezer kanadai, amerikai és angol katona gyülekezett az angliai partokon hogy megkezdjék a normandiai partraszállást. D-nap a vég kezdetét jelentette a német fasisztákra és szövetségeseikre, a világháborút Hitler és csatlósai elveszítették.

A további harc értelmetlen volt, de Horthy Budapesten Trianonra hivatkozva a Szövetségesek elleni harcra buzdított.

14 ezer kanadai vett részt a partraszállásban, 900-an már a francia partok elérésekor elestek és további 2000 került német fogságba. Justin Truedeau miniszterelnök is ott volt a mostani 75-ik évfordulóra szervezett D-napi ünnepségen; a kanadai média idős veteránokat méltatott, sok helyen tartottak megemlékezéseket. Ott voltak az EU vezetői, az angol királynő és Trump elnök is.

Trudeau a D-napi megemlékezésen.

És mi történt a torontói Magyar Házban?

A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége június 2-án, vasárnap a Nemzeti Összetartozás Napján tartotta meg Hősök Napi Emlékünnepélyét. Arra gondoltam, hogy a Hitler ellen küzdő kanadai magyar katonákról emlékeztek meg, hiszen közölük sokan életüket adták hazájukért, Kanadáért. De nem.

Néhány horthysta magyar veterán, a Vitézi Rend birgerlis tagjai felsorakoztak és megkoszorúzták azt az emléktáblát amelyet a német fasiszták oldalán harcoló “magyar hősöknek” állítottak Torontóban a magyar adófizetők hozzájárulásával épített Magyar Házban. A magyar kormány nevében dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott mondott beszédet. A 62 éves Szili a politikai prostitució iskolapéldája. Miamiban nemrég a konzulátus által támogatott Wass Albert ünnepségen vett részt, most pedig vitézekkel koszorúzott.

A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége és a Vitézi Rend tagjai Palkovits főkonzullal Torontóban.

Szili már 27 éves korában a Kommunista Párt (MSzMP) tagja volt Pécsett, 1989-ben az új MSzP alapító tagja, 1994-től országgyűlési képviselő majd a Parlament elnöke. 2005-ben köztársasági elnöki posztra jelölik de nem választják meg. 2010-ben kilép az MSZP-ből és a jobboldal felé kezd tendálni. Az utóbbi években nacionalista szólamokat hajtogat és ma már szélsőjobboldaliakkal ünnepel.

A torontói magyar ház vezetőinek jelentős része friss bevándorló, többségük soha nem élt Magyarországon. Romániából, Erdélyből érkeztek Kanadába. Talán nem is értik hogy a magyar diplomaták, többek között a torontói főkonzul, Palkovits Valér arra használja őket hogy egyfajta orbáni neo-Horthyzmust reklámozzanak Észak-Amerikában. Néhányuk persze jövedelmező üzleti kapcsolatokat is kiépített a budapesti rezsimmel. (Itt olvashatnak a torontói Magyar Ház vezetőiről.)

Szili Katalin és Palkovits Valér főkonzul Torontóban, 2019 június 2-án.

A torontói magyarok 75 évvel ezelőtt egészen másképpen gondolkoztak. A Kanadai Magyar Munkás 1944 augusztusi száma az Angliai Magyar Tanács programját ismertette, az követelte Horthy Miklós az ország „első számú háborús bűnösének” megbüntetését. Ha ma élnének meghökkenének a birgerlis horthystákon a mai Magyar Házban és azt kérdeznék, hogy hogyan engedték be ezeket a szélsőjobboldaliakat Kanadába?

A kanadai magyarok manapság az Orbán kormány offenzívájának alanyai, a torontói Magyar Házat Budapest egyfajta „előretolt lobbi támaszponttá” próbálja felfejleszteni. A Ház vezetői nagyon rossz úton járnak mert az észak-amerikai magyarok döntő többsége elutasítja az Orbán kormány mesterkedéseit.

Két évvel ezelőtt megkérdeztem a Magyar Házat arról az ominózus márványtábláról, eddig válaszra sem méltattak. (Erről itt olvashatnak.)

Lázár György
 
*
Nem vagyok meglepve, de rettenetesen bánt, hogy ilyen kormánya van hazámnak. Szégyen és gyalázat, a 62 éves Szili a politikai prostitució iskolapéldája. Miamiban nemrég a konzulátus által támogatott Wass Albert ünnepségen vett részt, most pedig vitézekkel koszorúzott. Minek kell még megtörténnie, hogy végleg eltűnjenek a politika süllyesztőjében?!
 
"német fasisztákra"

Ez a két szó egymás mellett, ebben az értelemben a történeténelmi analfabetizmusnak a jele.
 
Nekünk magyaroknak nem jár, hogy megemlékezzünk a háborúban elesett katonai és civil halottainkról! Ők mind gazemberek voltak, már lehet akkor is amikor megszülettek. Sőt, ha emlékezünk rájuk, virágot viszünk a sírjukra, akkor mi is gazemberré válunk, fasisztává, nemzetszocialistává, hungaristává vagy ki tudja milyen pistává (ha már a szerző úgy is hadilábon áll ezekkel a fogalmakkal). Harakirit ne kövessük el magunkon a szamúráj kardunkkal, ha már úgy is mi vagyunk a főgonoszok? Jobb lenne a lelkének, igaz?

Megemlékezni csak a szövetséges áldozatokról lehet, akiknek az ártatlansága az elsőtől az utolsóig egy 13 éves szűz lánnyal vetekszik.
 
írta:
A torontói magyar ház vezetőinek jelentős része friss bevándorló, többségük soha nem élt Magyarországon. Romániából, Erdélyből érkeztek Kanadába.

A torontói magyarok 75 évvel ezelőtt egészen másképpen gondolkoztak. A Kanadai Magyar Munkás 1944 augusztusi száma az Angliai Magyar Tanács programját ismertette, az követelte Horthy Miklós az ország „első számú háborús bűnösének” megbüntetését.
rengeten meg másképp gondolkodnak, nagy tisztelettel temették Horthy utolsó székely testőrét:
https://szekelyhon.ro/aktualis/eltemettek-horthy-utolso-szekely-testoret
Miből gondolja a cikk írója, hogy nem éltek Magyarországon, az ország nem volt mindíg így megcsonkítva... Románia csak vagy 100 éve létezik, a többi hasonlóan frissen kreált állam mint Jugoszlávia, Csehszlovákia már régen szét is bomlott.
 
Utoljára módosítva:
Nekünk magyaroknak nem jár, hogy megemlékezzünk a háborúban elesett katonai és civil halottainkról! Ők mind gazemberek voltak, már lehet akkor is amikor megszülettek. Sőt, ha emlékezünk rájuk, virágot viszünk a sírjukra, akkor mi is gazemberré válunk, fasisztává, nemzetszocialistává, hungaristává vagy ki tudja milyen pistává (ha már a szerző úgy is hadilábon áll ezekkel a fogalmakkal). Harakirit ne kövessük el magunkon a szamúráj kardunkkal, ha már úgy is mi vagyunk a főgonoszok? Jobb lenne a lelkének, igaz?

Megemlékezni csak a szövetséges áldozatokról lehet, akiknek az ártatlansága az elsőtől az utolsóig egy 13 éves szűz lánnyal vetekszik.
Miért tudja a német kormány ezt az általad megvalósíthatatlannak tűnő "spárgát"? :(
-
A magyar kormány és a választói meg odáig sem jutottak el, hogy a világháborúban való részvételüket revideálták volna.
-
A helyzet 75 év után ugy néz ki, hogy Orbán a leg rasszistább, leg nácibb egész Európában.
Ha tehetné most ö szállná meg Németországot. Azzal korteskedett az EP választáson, hogy ö fogja "megmenteni nyugateurópát". Hitler is az "ateista bolsevizmusra" hivatkozva vitte táncba a hívő embereket.
-
Ugy látszik ma is megpróbálja valaki a bajuszos sikerének a titkát a sajátévá tenni.
 
Utoljára módosítva:
61673842_2690062121008109_1331508108790333440_n.jpg
 
A kerdes ügye, hogy kit akartak ünnepelni a magyarkodok? A haboru aldozatait vagy a katonakat?
nem ünnepelni akartak, hanem megvédeni a katonasírokat

láthatod a mindennapi valóságot, erőszakkal betörtek abba a temetőbe ahol a magyar honvédek nyugszanak, amire nemzetközi szerződés vonatkozik. Az ilyen jellegü magyarellenes kirohanásokról hallgatnak a ballibek.
 
A temeto az nem harcter, oda mindenkit a vegso nyughelyre viszik.
A temetobe legyen az barmiyen nemzetisegu vallasu vilagnezetu bekeben es tiszteletben kell tartani. A holtak mar nem fognak egymassal hadakozni az elok meg menjenek a ringbe boxmecsre.
Igen primitiv dolognak tartom a temeto csendjet okoljoggal megzavarni.
 
de egy temető eltüntetésével, a történelmet is meg lehet hamisítani....
 
nem ünnepelni akartak, hanem megvédeni a katonasírokat

láthatod a mindennapi valóságot, erőszakkal betörtek abba a temetőbe ahol a magyar honvédek nyugszanak, amire nemzetközi szerződés vonatkozik. Az ilyen jellegü magyarellenes kirohanásokról hallgatnak a ballibek.

Ez nem magyarellenes kirohanas.
Nem mindenki azonositja magat a hitleri nemetorszag melett harcolokkal.

A nemetek az elesett katonaikat a naci propaganda aldozatainak tekintik. A magyar kormany nem iteli el a Hitleri es Horthy propagandat, ellenkezöleg latva a hatasfokot megprobalja a sajat celjaira kihasznalni.

Parancsra hallgato babukat szeretne Orban is maganak. Hat nem megy. Mar a berlini magyarok is tüntetnek ellene.
 
nem ünnepelni akartak, hanem megvédeni a katonasírokat

láthatod a mindennapi valóságot, erőszakkal betörtek abba a temetőbe ahol a magyar honvédek nyugszanak, amire nemzetközi szerződés vonatkozik. Az ilyen jellegü magyarellenes kirohanásokról hallgatnak a ballibek.

Nem értem, hogy miért vagy meglepődve.
Nacionalizmus az háború. Most láthatod.

Nem tetszik ha a román nacionalisták nacionalista módon viselkednek amikor a magyar nacionalisták kiélik a magyar nacionalizmusukat. :D
 
Utoljára módosítva:
Csak azért, hogy lássuk, vannak akik másképp is tudnak emlékezni tragédiákra.
Ez az a Németország amelyik nem tetszik a magyar kormánynak és a "régi" után vágyakozik.
-

-
 
Nekünk magyaroknak nem jár, hogy megemlékezzünk a háborúban elesett katonai és civil halottainkról! Ők mind gazemberek voltak, már lehet akkor is amikor megszülettek. Sőt, ha emlékezünk rájuk, virágot viszünk a sírjukra, akkor mi is gazemberré válunk, fasisztává, nemzetszocialistává, hungaristává vagy ki tudja milyen pistává (ha már a szerző úgy is hadilábon áll ezekkel a fogalmakkal). Harakirit ne kövessük el magunkon a szamúráj kardunkkal, ha már úgy is mi vagyunk a főgonoszok? Jobb lenne a lelkének, igaz?

Megemlékezni csak a szövetséges áldozatokról lehet, akiknek az ártatlansága az elsőtől az utolsóig egy 13 éves szűz lánnyal vetekszik.
Ezek szerint aranyba kell foglalni Horthyt és fennen ünnepelni a nyilas gyilkos Wasst ?
Harakiri nem kell...de szembenézni a múltunkkal végre tárgyilagosan, levonni a tanulságokat és végre lezárni (!), azt nagyon kellene.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,753
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére