FOGYÓKÚRA - több fajta is - ITT

DanielXYZ

Állandó Tag
Állandó Tag
Hollywood legkeményebb fogyási kálváriája: Kirstie Alley a jojó effektus fogságában

A 67 éves Kirstie Alley fogyási kálváriája évtizedek óta újra és újra beszédtémává válik. Nem is véletlen, hiszen a színésznő igencsak látványos átalakulásokon van túl, legyen szó fogyásról vagy hízásról. Utánanéztünk a történetének, és hogy manapság hogyan gondolkodik minderről.

  • A kezdetektől 2004-ig
"Egész életemben vékony voltam, mígnem egy nyáron felszedtem több mint 20 kilót. A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy szinte észre sem vettem, mennyire elhagytam magam. Végül a bulvárlapok döbbentettek rá" - nyilatkozta a színésznő, aki saját bevallása szerint imád enni. "Nehezen tervezek előre, inkább spontán típus vagyok. Az étkezésben is így vagyok ezzel. Amit megkívánok, azt meg is eszem. Az édességeknek pedig különösen nehezen állok ellen"

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie7.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES

  • 2005
Ebben az évben Kirstie Alley eldöntötte, hogy felvállalja magát és a súlyát. Egy televíziós show-műsort is indított, ahol saját küzdelmeiről mesélt, és remélte, hogy hatására visszakerülhet Hollywood élvonalába. "Úgy gondolom, a nők országszerte azonosulni tudnak majd a műsor mondanivalójával" - nyilatkozta a műsor kapcsán a színésznő. A formátum azonban mégsem jött be a nézőknek, és 1 évad 7 része után törölték a csatornáról.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie.jpg

FORRÁS: AFP

  • 2005-2007
2005-ben végül Kirstie csatlakozott az Amerikában híres Jenny Craig fogyókúrás programjához. A program arcaként nagyon odatette magát, és 35 kilótól szabadult meg. 2006-ban Oprah műsorában fehérneműben mutatta meg mennyit sikerült leadnia. A színésznő 2007-ig csinálta a programot.
20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie1.jpg

2007-2011
Az előző években leadott 35 kiló szépen lassan elkezdett visszakúszni. Mielőtt 2011-ben szerepet kapott a Dancing with the Stars 12. évadában, 105 kiló volt. A verseny végén (ahol egyébként második lett a színésznő és párja) azt nyilatkozta, hogy a mozgás és a rendszeressé váló étrendje miatt 45 kilót sikerült leadnia. Sokan nem hittek neki, a kritikus hangok szerint műtét lehetett a háttérben, Kirstie viszont mindig hangsúlyozta, hogy a tánccal és a megfelelő étrenddel érte el ezt az eredményt.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie2.jpg

FORRÁS: AFP

  • 2011-2015
Mivel a rendszeres testmozgás elhagyásával újra kezdetek felszökni a kilók, Kirstie ismét csatlakozott Jenny Craig módszeréhez, hogy leadjon 15 kilót. "Minden nő számára fontos, hogy úgy nézzen ki, ahogy jól érzi magát. Nem a másoknak való megfelelésért, vagy azért, mert ez a trend, hanem kizárólag önmagáért" - nyilatkozta. Végül 2015-re 23 kilót adott le.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie3.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES

  • 2016
A színésznő ebben az évben azt nyilatkozta, elfogadja, hogy a teste így tökéletes, és nem vágyik több fogyásra. Viszont továbbra is folytatta a Jenny Craig-féle módszert, hogy megőrizze a súlyát.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie9.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES

  • 2017
2017-ben elárulta, hogy sikerült megtartania a súlyát. Tartotta magát az étkezési rendjéhez, sokkal kevesebbet csalt, mint korábban, amikor jojóeffektusba került. "Ma már sokkal fegyelmezettebb vagyok" - nyilatkozta Kirstie, aki kifejezetten arra volt büszke, hogy az ünnepek alatt is tartotta a mérsékelt cukorfogyasztást.
20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie5.jpg

FORRÁS: NORTHFOTO

  • 2018
Nem is olyan régen vallotta be a színésznő, hogy Lyme-kórral diagnosztizálták. Úgy érezte, hogy ennek következményeként hízott el újra, de azt is elárulta, hogy nem érzi jól magát a bőrében. "Szeretem azt az érzést, amikor vékonyabb vagyok, ráadásul sokkal több energiám is van" - mondta Kirstie, aki előtt ezek szerint újabb megpróbáltatások állnak.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie6.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES
*
Ezt csak azért tettem fel, hogy tudjátok, másoknak is vannak súly problémái, -gondjai. Szenvedünk, ez tény, de az is tény, hogy vannak, akik nagyon erős akarattal lemondanak az étkezés gyönyöreiről. Személyes példának említeném az unokahúgomat. Valamikor, pár évvel ezelőtt igencsak kikerekedett "karosszériával" rendelkezett. Aztán elhatározta magát, s első körben a 90 napos fogyókúrát tartotta be. Nagyon szépen rendeződött a súlya, meglepően röpültek le a felesleges kilói. Aztán, váltott, egy olyan étkezésre, amit még ma is betart. Tavaly szeptemberben született meg a kisfia, meg kell jegyeznem a várandóssága alatt csak pár kilóval lett nehezebb. Szülés után azonnal csinossá vált, súlyát azóta még jobban kordában tartja. Megkérdeztem, mit eszik? Mitől ilyen csinos, mert az, szinte röpül a magas sarkú cipellőjében. Gyönyörű a bőre és jó a hangulata, valóban követendő példa. Leírom itt alább Micike módszerét:
Reggeli: toast lapocska 3 db vajjal és nem margarinnal megkenve vékonyan, kevés (minimális só) de mellé paradicsom, paprika - italként cukor nélküli (leforrázott) tealevél - csipkebogyó, hársfa, v. egyéb hetente egyszer kamilla tae
Tízórai: 1 kockasajt valamilyen zöldséggel - paprika, paradicsom - v. paradicsom ital egy pohárnyi
Ebéd: párolt zöldség, párolt hús, zöldség leves, ha tészta - akkor mindenképpen kevés és sajttal megszórva, v. húsos, v. halas
Uzsonna: bármilyen gyümölcs - körte, alma (nyáron volt a dinnye), szőlő, banán
Vacsora: párolt zöldség sajttal, prágai sonkával

Fontos: előre csomagolt szalámikat soha nem vásárol, de nem eszik sem párizsit, de virslit sem. Véleménye az, hogy ezekben a termékekben pontosan a hús, ami hiányzik.

Követendő a példája? Igen, követendő.

A hölgynél vsz. a szteroidális gyulladásgátló és az égetett alkohol egyidejü fogyasztása (is) lehet az egyik tömegnövekedési gond. Mindamellett a mája az tropán van.
 
iLaller76

Állandó Tag
Állandó Tag
Újabb érdekességre bukkantam:
Hogyan fogyjunk a testrészeinken felhalmozódott plusz kilók függvényében?

A testünk különböző részein felhalmozódott zsír sok mindent elárul egészségi állapotunkról, de megvan a mód rá, hogyan szabadulhatunk meg ezektől a fölösleges kilóktól.
Csatolás megtekintése 1624948

A szakemberek felfedezték az elhízás 6 típusát, melyek mindenikének különböző okai vannak.

1. A túlzott táplálkozás okozta elhízás
Ez a leggyakoribb elhízás típus világviszonylatban, oka nem más, mint a túlzott cukorfogyasztás. Ez ellensúlyozható a napi kalóriabevitel csökkentésével és a rendszeres, legalább napi 30 percnyi testmozgással.

2. A „gyomorideg” okozta elhízás
Ez a fajta elhízást a folyamatos stressz, az esetleges depresszió számlájára írható. Aki ebben szenved hajlamos a mértéktelen édességfogyasztásra. Gyógymódja a rendszeres testmozgás és a félelmek leküzdése.

3. A glutén okozta elhízás
Ez leggyakrabban az idősebb nőknél és a tinédzser lányok esetében fordul elő, és a hormontermelés zavara okozza. Fontos, hogy kerüljük az egy helyben való ülő munkát, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, és mozogjunk rendszeresen.

4. A felszívódási zavar okozta elhízás
Azok a személyek, akiknek szembetűnően nagy a hasuk, ilyen típusú elhízással küzdenek. Rendszerint ezeknél a személyeknél az alkoholprobléma is jelen van és általában légzésük is nehézkes.

5. Érrendszeri panaszok okozta elhízás
Ez a fajta elhízás általában genetikai eredetű és örökletes. Jellemzően a terhesség ideje alatt jelentkezik, és a láb dagadásában mutatkozik meg. Gyógymódja a lépcsőn való járás vagy a rendszeres kocogás.

6. A mozgás teljes hiánya okozta elhízás
Ez általában azokon a testrészeken jelentkezik, melyek a múltban aktív módon voltak mozgatva. Helyes táplálkozási szokások követésével, sokat változtathatunk a kialakult állapoton.
(Forrás: filantropikum)
*

images

*
nem túl jó érzés itt magamra ismerni :D
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Ez a tenyérnyi evös verzió jó ötletnek tünik
*
Sajnos IGAZ is. De az ujjakat ne számítsd ám hozzá. Én bizony bevallom, időnként (elqu..ltam).... Minden olyat ettem, amit nem szabadott volna. Úgy, hogy most ismét neki kell gyürkőznöm, mert mostanában pocsékul érzem magam. Első körben vettem Abonettet - natúrt. - Állítólag lehet kapni teljesen sómenteset is, majd még kikeresem a Tescoban, állítólag ott van. A Penny-ben csak naturt sikerült kikapnom. Most azt ettem 3 szeletkét 2 almával, 1 pohárnyi citromos vízzel. Most már valóban eljött a pillanat, hogy nincs tovább lakmározás, mert valóban az életembe kerül.
A napi 5x-i evés viszont jó, mert mindig van a gyomrodban valami, s nem korog hangosan. A héten készítek majd párolt karalábét, zöldborsót, csak úgy magában. nincs kecmec, ha nagyon éhes vagyok, mindent föleszek amit találok. Nem, nem tehetem meg. Élnem kell, élni szeretnék. Erősnek kell lennem, nagyon erősnek. A só nélküli étel az ami a leghatásosabb, mert pocsék. Só nélkül?! Igen. A főtt tojás só nélkül? Hááát, nem a legjobb, de citromos vízzel - jó reggeli + 2 szelet Abonettel. Csemegének nyers karalábé v. alma, v. eper v. cseresznye. No, ennyit erről.
Legyen akaratod, erőd és kitartásod. Ne hagyd magad elcsábítani, én sajnos buktam. De ismét beindulok.;) Remélem pár hónap múlva így esik majd rólam le a nadrágom: :dr_123: - Ígérem, szent esküvéssel nem mutatom, csak leírom, hogy mennyire csúszott le.... Bár már ott tartanék. De inkább előbb, mint utóbb, de biztosan lesz sikerem, mert akarom, akarjuk.
 
Tudod, ez a lefogyás jóval összetettebb dolog.
Összefügg a belsö elválasztási mirigyekkel, (föleg Iod, pajzsmirigy) a szénhidrát/cukorbevitellel, a steroidális gyulladásgátlókkal, egyéb gyógyszerek fogyasztásával.
S most itt:egy 75 kg tömegü "egységbeteg" optimális sóbevitele 6,0 g.

Só alatt pedig nem p.a. NaCl értendö, hanem marhasó,parajdi só, Himalája só - de nem tengeri só.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Tudod, ez a lefogyás jóval összetettebb dolog.
Összefügg a belsö elválasztási mirigyekkel, (föleg Iod, pajzsmirigy) a szénhidrát/cukorbevitellel, a steroidális gyulladásgátlókkal, egyéb gyógyszerek fogyasztásával.
S most itt:egy 75 kg tömegü "egységbeteg" optimális sóbevitele 6,0 g.

Só alatt pedig nem p.a. NaCl értendö, hanem marhasó,parajdi só, Himalája só - de nem tengeri só.
*
Beírásod megköszönöm. Eddig abban a hitben éltem, hogy a tengeri só a legjobb. A Penny-ben azt vásárolok. Mivel vizesedem, így számomra a teljes sóbevitelt stoppolni kellene. Az volna az "áldásos"... Vízhajtót szedek. Nagy elhatározásom, most szigorú leszek önmagamhoz. Valóban pocsékul érzem magam, s ennek már "többedik" hónapja. Muszáj, s a muszáj nagy úr, mint tudjuk. Muszáj szigorú lenné önmagamhoz.
 
DanielXYZ

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne köszönd, nem azért irtam.
De ez valahogy a ma annyira jellezö metabolikus syndromára utal inkább.
Amit tehetsz, hogy reggel még ágyban átkeféled a testet a sziv fele /meginditod a nyirokkeringést és amellett irtó jól lenyugtat valahogy/. Ehhez a megfelelö kefét meg kell találni.Én egy szönyegkefére esküszöm, de ez holnap más lehet.

S mert a vizesedés az nem véletlenül jön, egy 5let, vesetisztitásra: nyirfatea, tejoltó galajtea, aranyvesszöfü, macskamenta teái.

Ezek kiviszik a fölös vizet. A kivitt K-t viszont pótolni kell, különben pitvarfiblirráciotol szivritmuszürig minden felléphet. Erre Mo.-on Panangint adnak, az Mg2+ és K+ keveréke.
Ez jó, de erösen drága, s van jobb is.

Ha gondolod, a többit a személyes volta miatt PM-ben
 
Válaszod megköszönöm, visszatérünk rá privátban. Most búcsúzom! További szép ünneplést kívánok.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Egészségünk, egészséged érdekében kérlek, hallgasd meg. Érdemes!

Most hallottam először, hogy a fehér répa is elveszi az étvágyunkat.
Egyes kapszulák életveszélyesek. Pedig leírják, olvassuk, hogy áh' nem is okoz mellékhatását.. stb. El ne hidd. Most hallottam - ebben a rádiófelvételben azt, - hogy ezek az "anyagcsere felpörgetős" dolgok mennyire életveszélyesek.
Miért?
Soha nem gondoltam volna azt, hogy igaz, hogy ha nem futok, ha fotelból intézem az életemet... s, bekapkodnám ezeket az anyagcsere felpörgetős kapszulákat. Azok a szervezetünket belülről "futtatják". S akiknek a szíve, nincs edzésben, akkor a szervezetünket irgalmatlanul igénybe vesszük.
Túlpörgetjük, s ezt a szívünk nem biztos, hogy tudja tolerálni.
S, ez esetben számolnunk kell a szívinfarktussal, a stroke-vel, sőt még az is előfordul(hat), hogy bele is halhatunk.
Ezért nagyon körültekintően válasszunk fogyókúrát, életmódot.
Úgy, hogy az egészségünket szolgálja és ne valami borzalmat
:o
Csatolás megtekintése 1686009
*
No éppen nem ő a követendő példánk....
images

*
Ez a beszélgetés viszont tanulságos...
 
Kulcsár Janka

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem szenvedek plusz kilókkal, de az, hogy ne legyen rajtam felesleg, igenis sok munka, tudatos odafigyelés, rendszeres mozgás, illetve tudatos étkezés eredménye.
Szerencsés alkat vagyok, nem kell küzdenem sokat, de tudom, hogy mindenkinek más és más a teste, az anyagcseréje, a működése. Mégis vannak bizonyos szabályok, étrendkiegészítők és gyakorlatok, amik betartása és sorrendjének betartása mindenképp fogyáshoz vezet. Elindítja a folyamatot, beindítja a fogyást, egy tudatosabb, egészségesebb táplálkozásra állít át fejben és itt van a lényeg. Nekem a C9 program nagyon tetszik, pontosan amiatt, hogy nem a fogyáson van a hangsúly, hogy 7 nap alatt hogy fogyjál 100 kilót, hanem azon, hogy hogyan tovább. Mindezek mellett a méreganyagoktól való szabadulás is kiemelkedően fontos.
 
Oldal tetejére