Oxfordi professzor osztotta ki Szijjártót – van olyan hely, ahol nem tud össze-vissza hazudozni

Pozsonyba ment Szijjártó a kellemetlen pofonért. Ugyanis már csak külföldön eshet meg, hogy ellenvéleménnyel találkozik egy magyar kormánytag.

A GLOBSEC-fórumon vett részt a magyar külügyminiszter egy panelbeszélgetésen cseh, román és szlovák politikusokkal, ahol terítékre kerültek a magyar kormány elítélt döntései is. Természetesen felmerült a Közép-Európai Egyetem elüldözése is, amire Szijjártó válaszában azt fejtegette, hogy a kormány nem kényszerítette külföldre a CEU-t, csak hoztak egy törvényt arról, hogy nem adhat ki ezután amerikai diplomát, mert nincs székhelye az Egyesült Államokban.

Persze a résztvevők tisztában voltak vele, hogy ez egy bődületes hazugság, mert a New York-i Bard College campusán kialakított oktatási helyszínüket, megnézte Palkovics László oktatási államtitkár és Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár is.

Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem professzora a közönségből kért szót, és olyat mondott Szijjártónak, amit itthon nem nagyon szokott hallani:


“Amit ön a CEU-ról mond, az egyszerűen nem igaz. A teremben tartózkodók nagy része tudja, a CEU-t arra kényszerítették, hogy elhagyja Magyarországot”


Ettől igencsak el vannak szokva a magyar kormánytagok, itthon már senki nem mond nekik ellent, mert csak a saját közönségük előtt mernek megszólalni.

szijjarto-peter.jpeg
 
A engemet/tégedet formát népiesnek, tájnyelvinek fogadja el a magyar nyelv, semmiképpen nem hibásnak.
S ez hozzászólás, nem szakdolgozat :)

Ez pedig egy vers:

Petőfi Sándor
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kivűled rám nézve
Nincs élet, nincs világ,
Te szövődöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szivemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsőségrül érted
S megszereznék érted
Minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz,
Én is azt akarom,
Nincs az az áldozat,
Mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Egy személyben minden,
De mindened vagyok
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád,
Szeretőd, testvéred,
És egy személyben te
Vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom,
Szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szivemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!...
És ha mindezért jár
Díj avvagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Díjat te érdemled...
Mert tőled tanultam
Én e nagy szerelmet!

Debrecen, 1848. november
 
Orbáné legalább olvasható, szemben némely CH-n favorizált politikus-messiással.
Kedves Jöttment!
Kár volt feltenni a szakdolgozatot.

Írtam is egy párat, olvastam is jó párat. Ez a munka hemzseg a helyesírási hibáktól (és nem gépelési hibákra gondolok), sőt, s az írógépről valószínű hiányzó hosszú í-s szavakat figyelmen kívül is hagytam.
Próbáltam rájönni, volt-e a gépen hosszú ú, ű, de biztosan, mert van példa a használatukra.
upload_2019-6-10_13-54-4.png


Amikor a szakdolgozatok körüli cirkusz volt a médiában, nem reagáltam rá, mert ezek a dolgozatok legtöbbször csak szükséges lépcsőfokai egy papír megszerzésének, nem tudományos munkák. Persze az egyetemek/főiskolák ezt másképp kommunikálják :).
Sem Gyurcsány Ferencet, sem Orbán Viktort nem ebből kell megítélni, de Nálatok minden vérre megy.
A bezzeg Orbáné megvan, és elérhető a neten - ez folyt még a csapból is. Ennek ellenére nem néztem meg, nem olvastam.
Most kíváncsivá tett.

Tehát a helyesírás. Én is ejtek hibákat, s nem csak a központozásban, sőt figyelmetlenségből adódó gépelési hibák is előfordulnak (pl. idézett idézet helyett :) Köszönöm a javítást!)
Ez a dolgozat azonban nagyon hanyagul kezeli a magyar helyesírást, s ez enyhe kifejezés.

Az első tíz oldal lelombozott, és döbbenet, hogy jelest kaphatott rá (ha jól emlékszem). A többes szám első személyben való fogalmazás úgy tűnik már itt is sajátja volt, és furán értelmezhetetlenné teszi a hipotéziseit is, a bizonyításait is - nem saját munka, ezért a felséges többes? Holott biztosan az.

Sok a modoros körmondat, adott lapra, adott mennyiségű leütés - talán ez lehetett a cél, mert az értelem hiányzik.

Bízom benne, hogy a CEU-n született dolgozatok minőségibb munkák ennél, mert ez nem az (s azóta továbbolvastam).

S most, átnézve ezt a munkát, már azon sem csodálkozom, hogy Orbán nem tartja fontosnak az oktatást. Ha ezzel a munkával jogi diplomát lehetett kapni, s el lehetett jutni úgy a miniszterelnökségig, hogy semmilyen plusz végzettség, szakképzettség nem kellett hozzá, akkor tényleg, minek tanulni?
 
Utoljára módosítva:
Felhívom a figyelmed, hogy a CH szabályzata alapján TILOS más helyesírását kritizálni! (Van olyan tag, aki sohasem járt Magyarországon és a nyelvet is csak harmadkézből - például nagyszülőtől tanulta.)
A CanadaHun "Felhasználási feltételek és szabályok" erre nem tér ki. Szó szerint ez van benne:

"A fórumon csak olyan nevet használhatsz, ami a többség számára elfogadható. Megtévesztésre alkalmas nevek használata nem megengedett.

Annak ellenére hogy a fórum adminisztrátorai és moderátorai mindent megtesznek, hogy kifogásolható üzenetek ne jelenjenek meg, minden üzenet felügyelete lehetetlen. Az összes üzenet tartalmáért annak szerzője felelős, és a fórum üzemeltetői nem vonhatók felelősségre semelyik üzenet tartalmáért.

Ezen szabályok elfogadásával kijelented, hogy nem küldesz obszcén, vulgáris, szexuális jellegű, gyűlölködő, fenyegető, copyrightot / szerzői jogokat sértő, vagy bármi módon törvénybe ütköző üzenetet.

A fórumon tiltott minden olyan téma, ami politikával vagy etnikai kérdésekkel foglalkozik. A fórum jellegéből adódóan szintén nincs helye a túlzott negatív hangvételű, demoralizáló, másokat sértő, romboló jellegű üzeneteknek.

Spammelés, floodolás és kéretlen reklámozás szigorúan tilos, ide értve az aláírásokban szereplő, az adminisztrátorok által kifejezetten jóvá nem hagyott linkeket is. Egyéb reklámtevékenység csak a fórum üzemeltetőinek előzetes jóváhagyásával történhet.

A fórum üzemeltetői fenntartják a jogot, hogy bármilyen témát és beírást eltávolítsanak, módosítsanak, mozgassanak vagy lezárjanak mindenfajta indoklás nélkül, és a fórumról bárkit bármikor kitiltsanak vagy töröljenek.

A fórum helyes és zavartalan működéséért a fórum üzemeltetői felelősséget nem vállalnak. A fórumot mindenki csak saját felelősségére használhatja. A fórum használatából eredő károkért a üzemeltetők semmiféle felelősséget nem vállalnak.

A hozzászólás közzétételével a felhasználó lemond hozzászólása feletti rendelkezési jogáról, anyagi vagy más jellegű követelést a későbbiekben arra alapozva nem támaszthat.

Új téma indításához és a fórum egyes szolgáltatásainak igénybevételéhez állandó tagság szükséges. Az állandó tagság automatikusan megszerezhető 20 hozzászólás írásával a meglévő témákban.

A fórumrendszer beépített alap tulajdonsága, hogy a fórumtagok IP címét tárolja adatbázisunkban. A szabályok elfogadásával hozzájárulsz ezen adat tárolásához. Az IP címet a fórum általános működésének biztosításán kívül másra nem használjuk. Fórumregisztrációd megszűnésével IP címed is törlésre kerül adatbázisunkból. Az archívált adatokat egy éven keresztül őrizzük meg. Látogatásod során a fórum cookie-kat küld böngésződnek, ami azokat tárolja. Ezeket a cookie-kat a belépési jogosultságod ellenőrzésére használjuk. Az oldalon megjelenő, hamradik fél által kiszolgált hirdetések is küldhetnek böngésződnek cookie-kat, ezekre minden esetben az adott szolgáltatás jogi és adatvédelmi nyilatkozata vonatkozik. A fórum tagja a SkimLinks hálózatnak, aminek következtében a fórum oldalain megjelenő, harmadik fél oldalára mutató hivatkozások megváltoztatásra kerülhetnek, valamint az üzenetekben írt termékhivatkozásokra harmadik fél oldalára mutató hivatkozások kerülhetnek.

Oldalaink auditálását a Google végzi. Az auditálással kapcsolatos adatvédelmi nyilatkozataik elolvashatók az adott szolgáltató oldalain: Google
"

Forrás: https://canadahun.com/sugo/terms

Nem kellene ad-hoc szabályokat kitalálni, pláne nemlétezőket idézgetni.

(Ha már vörössel írogatunk.)
 
Majd ha te is annyira hü leszel a szülőhazádhoz mind én, hogy két emberöltő után is idegenből ápolod az anyanyelvedet akkor gúnyolódhatsz. ...
a környezetemben senki nem beszél magyarul. ...

No most megleptél.
Magyarországi magyarként vélekedve Rólad vannak nyelvtani hibáid, de az általad leírt háttérhez képest nagyon jól írsz. Nem feltételeztem, hogy máshol tanultál magyarul.

A CEU-ról írottakat fenntartom, de Neked respekt a nyelvért és a gyökerekre figyelésért. :dr_24:
 
A CanadaHun "Felhasználási feltételek és szabályok" erre nem tér ki. ..

Nem kellene ad-hoc szabályokat kitalálni, pláne nemlétezőket idézgetni.

(Ha már vörössel írogatunk.)
Több mint 5 éve vagy tag, tehát tudnod kell, hogy nem most találtam ki.
Valószínűleg, amikor áttértünk az új szerverre kimaradt ez a rész.
Ettől függetlenül, ha nem tudod ezt elfogadni, akkor inkább búcsúzzunk el egymástól.
Mindenesetre jelzem Melittának, hogy ez kimaradt a jelenlegi szabályzatból és megkérem, hogy szerkesztesse bele.
 
Felhívom a figyelmed, hogy a CH szabályzata alapján TILOS más helyesírását kritizálni! (Van olyan tag, aki sohasem járt Magyarországon és a nyelvet is csak harmadkézből - például nagyszülőtől tanulta.)
Ez az egyil dolog,a masik meg az,hogy "magyarrszagi magyarok" kozott is nagyon sokan mondjak igy,hogy "tegedet".Mas erve nem leven csak ebbe tudott kapaszkodni.
 
Ez az egyil dolog,a masik meg az,hogy "magyarrszagi magyarok" kozott is nagyon sokan mondjak igy,hogy "tegedet".Mas erve nem leven csak ebbe tudott kapaszkodni.
Szerintem más érvet is felsorakoztatott.
Mindenesetre röhejes, hogy egy tótumfaktum megállapította, Orbán szakdolgozatáról, hogy : "Egy biztos, hogy egy tudományos fokozat eléréséhez ez a munka kevés."
 
Több mint 5 éve vagy tag, tehát tudnod kell, hogy nem most találtam ki.
Valószínűleg, amikor áttértünk az új szerverre kimaradt ez a rész.
Ettől függetlenül, ha nem tudod ezt elfogadni, akkor inkább búcsúzzunk el egymástól.
Mindenesetre jelzem Melittának, hogy ez kimaradt a jelenlegi szabályzatból és megkérem, hogy szerkesztesse bele.
Anno az is benne volt,hogy a moderatorokat nzm lehert kritizalni,ha jol emlekszem.pl.Hoppsza! ieasa,idezem:"Nem kellene ad-hoc szabályokat kitalálni, pláne nemlétezőket idézgetni.

(Ha már vörössel írogatunk.)"
 
Szerintem más érvet is felsorakoztatott.
Mindenesetre röhejes, hogy egy tótumfaktum megállapította, Orbán szakdolgozatáról, hogy : "Egy biztos, hogy egy tudományos fokozat eléréséhez ez a munka kevés."
Azon a tényen senki beírása nem változtat, hogy anno a vizsgabizottság elfogadta és Orbán Viktor megvédte a szakdolgozatát. (Tehát Magyarországon jogi doktor.)
Ettől még lehet kritizálni és lehet a kritikával szembeszállni, de ha lehet, érvekkel.
 
Több mint 5 éve vagy tag, tehát tudnod kell, hogy nem most találtam ki.
Valószínűleg, amikor áttértünk az új szerverre kimaradt ez a rész.
Ettől függetlenül, ha nem tudod ezt elfogadni, akkor inkább búcsúzzunk el egymástól.
Mindenesetre jelzem Melittának, hogy ez kimaradt a jelenlegi szabályzatból és megkérem, hogy szerkesztesse bele.
Flamingo, nem tudom, mikor találtad ki ezt a szabályt, velem kapcsolatban még sohasem került szóba emlékezetem szerint. Mással kapcsolatban sem emlékszem ilyen témájú felvetésre. Ettől még lehetett, de mindentől függetlenül kérlek, ne hivatkozz arra, hogy tudnom kellene (emlékeznem valamire - ugyebár Te pedig arra emlékszel, hogy benne van a szabályokban, pedig nem...).
Szankciót lebegtetni olyan szabály miatt, ami (jelenleg?) nincs is - mondjuk úgy, nem elegáns. Nyilván kitilthattok mert csak, de ennek a szabálynak a megszegése miatt... hát...
 
Szerintem más érvet is felsorakoztatott.
Mindenesetre röhejes, hogy egy tótumfaktum megállapította, Orbán szakdolgozatáról, hogy : "Egy biztos, hogy egy tudományos fokozat eléréséhez ez a munka kevés."
Ne vedd magadra ,nem rolad irtam,hanem Hoppsza-rol es Flamingonak szolt az uzenetem.
 
Flamingo, nem tudom, mikor találtad ki ezt a szabályt,
2007--ben vagy 2008-ban én írtam az akkori szabályzatot, abban szerepelt. Azóta többször volt szervercsere és a működtető szoftver is más lett.
velem kapcsolatban még sohasem került szóba emlékezetem szerint. Mással kapcsolatban sem emlékszem ilyen témájú felvetésre. Ettől még lehetett, de mindentől függetlenül kérlek, ne hivatkozz arra, hogy tudnom kellene (emlékeznem valamire - ugyebár Te pedig arra emlékszel, hogy benne van a szabályokban, pedig nem...).
A több mint 30000 témából van néhány, amelynek az első hozzászólásában az adott témára vonatkozó egyedi (kiegészítő) szabályok olvashatók.
A hírek nem ilyenek, ezért volt anno az általánosban a helyesírás kritizálásának tiltása..
Szankciót lebegtetni olyan szabály miatt, ami (jelenleg?) nincs is - mondjuk úgy, nem elegáns. Nyilván kitilthattok mert csak, de ennek a szabálynak a megszegése miatt... hát...
Nem szankciót lebegtettem, hanem felhívtam a figyelmed.
Amúgy kitiltottalak? Viszont, ha nem fogadod el, akkor nem én, hanem Melitta fog elbúcsúzni tőled (hacsak nem fogadja el, hogy lehessen kritizálni a helyesírást is).
 
Kedves Jöttment!
Kár volt feltenni a szakdolgozatot.

Írtam is egy párat, olvastam is jó párat. Ez a munka hemzseg a helyesírási hibáktól (és nem gépelési hibákra gondolok), sőt, s az írógépről valószínű hiányzó hosszú í-s szavakat figyelmen kívül is hagytam.
Próbáltam rájönni, volt-e a gépen hosszú ú, ű, de biztosan, mert van példa a használatukra.
Csatolás megtekintése 1672057

Amikor a szakdolgozatok körüli cirkusz volt a médiában, nem reagáltam rá, mert ezek a dolgozatok legtöbbször csak szükséges lépcsőfokai egy papír megszerzésének, nem tudományos munkák. Persze az egyetemek/főiskolák ezt másképp kommunikálják :).
Sem Gyurcsány Ferencet, sem Orbán Viktort nem ebből kell megítélni, de Nálatok minden vérre megy.
A bezzeg Orbáné megvan, és elérhető a neten - ez folyt még a csapból is. Ennek ellenére nem néztem meg, nem olvastam.
Most kíváncsivá tett.

Tehát a helyesírás. Én is ejtek hibákat, s nem csak a központozásban, sőt figyelmetlenségből adódó gépelési hibák is előfordulnak (pl. idézett idézet helyett :) Köszönöm a javítást!)
Ez a dolgozat azonban nagyon hanyagul kezeli a magyar helyesírást, s ez enyhe kifejezés.

Az első tíz oldal lelombozott, és döbbenet, hogy jelest kaphatott rá (ha jól emlékszem). A többes szám első személyben való fogalmazás úgy tűnik már itt is sajátja volt, és furán értelmezhetetlenné teszi a hipotéziseit is, a bizonyításait is - nem saját munka, ezért a felséges többes? Holott biztosan az.

Sok a modoros körmondat, adott lapra, adott mennyiségű leütés - talán ez lehetett a cél, mert az értelem hiányzik.

Bízom benne, hogy a CEU-n született dolgozatok minőségibb munkák ennél, mert ez nem az (s azóta továbbolvastam).

S most, átnézve ezt a munkát, már azon sem csodálkozom, hogy Orbán nem tartja fontosnak az oktatást. Ha ezzel a munkával jogi diplomát lehetett kapni, s el lehetett jutni úgy a miniszterelnökségig, hogy semmilyen plusz végzettség, szakképzettség nem kellett hozzá, akkor tényleg, minek tanulni?
Kedves Gagamail! Nem Orbán kontra Gyurcsány helyesíróversenyt hirdettem, hidegen hagy, Gyurcsány furcsány eltűnt szakdolgozatára merészeltem fentebb utalni :)
Kár volt feltenni a szakdolgozatot? ... Lehet, én nem is tettem...
" Nálatok minden vérre megy." Mert :) Nálatok nem?
"... mert ezek a dolgozatok legtöbbször csak szükséges lépcsőfokai egy papír megszerzésének" Ezt nevezné a főfőanyaistennéni más esetben szerecsenmosdatásnak. :)
 
Utoljára módosítva:
Kedves Gagamail! Nem Orbán kontra Gyurcsány helyesíróversenyt hirdettem, hidegen hagy, Gyurcsány furcsány eltűnt szakdolgozatára merészeltem fentebb utalni :)
Kár volt feltenni a szakdolgozatot? ... Lehet, én nem is tettem...
" Nálatok minden vérre megy." Mert :) Nálatok nem?
"... mert ezek a dolgozatok legtöbbször csak szükséges lépcsőfokai egy papír megszerzésének" Ez nevezné a főfőanyaistennéni más esetben szerecsenmosdatásnak. :)
Tudom, hogy nem Te tetted fel, de Te minősítetted.

... vérre megy ... Nem, szerintem nem. Csak szégyen, ami ebben az országban folyik, s mintha Ti ebből semmit nem látnátok.

Érveket, tényeket sorol a többség, de hiába, csak az Orbán-imádat felel rá.

Azt állítom: Orbán egy bűnöző.
Megfélemlít, csal, megtéveszt - ezek ma is hatályos jogszabályokban található szavak, és bűntetőtételek kapcsolódnak hozzájuk.

Amikor Orbán lenyúlja a magánynyugdíjakat, akkor mi a reakció Nálatok?
Amikor jogszabállyal támogatja meg mindezt, majd visszavonja, mert már szinte mindenki megijedt, és visszalépett, az mi Nálatok?

Amikor megváltoztatja a választási törvényt, közpénzből pártkampányt folytat, átírja az Alkotmányt, átnevezi az országot, milliárdokat juttat a rokonainak, barátainak, túlárazza és egyénekre szabatja a közbeszerzéseket, kiszorítja az ellenző hangokat a köztévéből, a vidéki nyomtatott sajtóból, össze-visszahazudik az Európai Unió menekültpolitikájáról, nem kevés hátsó szándékkal, nemzeti együttműködés rendszerének nevezi az orbáni választókat, tudomást sem véve az ország másik feléről, akik nem támogatják a politikáját, stb., stb.

Hol vannak az érveitek, amikor megkérdezem, hogyan lett Mészáros L-nek 2018 végéig 280 milliárd forintja? Hogy lehet az, hogy számotokra nem összeférhetetlen, hogy ez a minden közbeszerzésnél kedvezményezett vidéki gázszerelő, véletlenül Orbán barátja Felcsútról?
Hogyan lehet Tiborcz a 32. leggazdagabb magyar? Hogy lehet az, hogy nem összeférhetetlen az, hogy ez a férfi Orbán veje?
Hogyan magyarázod azt, hogy Tiborcz elbaltázott, számára 15 milliárdot hozó közvilágítási üzletét mi, magyar adófizetők fizetjük Tiborcznak zsebbe, mert kivették az uniós pályázatokból, hiszen annyira kilóg a lóláb, hogy úgysem fizetnék ki?
Hogyan magyarázod meg nekem, hogy Matolcsy 250 millárdot vett ki az MNB vagyonából, mert szerinte elvesztette közpénz jellegét?

Hogy lehet az, hogy ezek az emberek (Habony, Matolcsy, Matolcsy fiai, Orbán, Tiborc, Mészáros, Garancsi, Rogán és neje , stb.) milliárdos vagyonokra tettek szert 2010 óta?

Várom az enyémnek ellentmondó tényeket, várom, hogy meggyőzz, ez mind nem is így van.

Orbán egy köztörvényes bűnöző, aki meglopja a saját országát.
Fent leírtam, miért gondolom így. Várom a tényekkel alátámasztott cáfolatot.
 
A ketezres evek elejen Amerikaban is volt egy website kinn elo magyaroknak,de voltak ott tobben mas orszagbol is,nem magyarok.Paran mo-i magyarok is tagok voltunk.
Soha senkinek nem jutott eszebe kritizalni senki helyesirasat,pedig sokszor nehezkes volt,de...csak egy kis empatia kell az embertarsaink fele,pl.en mar olyan rutinra tettem szert ,hogy tudtam mirol is szerettek volna irni,de mar sokat felejtettek a magyarnyelvbol vagy direkt azert regisztraltak,hogy tanuljanak magyarul.(a nagyszulok,szulok magyarok voltak)Ennyi es nem kell tamadni,lenezni senkit,nem olyan nehez feladat az.
 
Fent leírtam, miért gondolom így. Várom a tényekkel alátámasztott cáfolatot.

Gondolatokat írtál, tényeket nem.
Talán kezdjük az elején ... egy kormányfőt hibáztatsz a törvényekért, például, hogy megváltoztatja a választási törvényeket. Azért, tudjuk az ilyesmivel a magyar parlament foglalkozik.
Felsorolsz pár, hirtelen (a rendszerváltás után) meggazdagodott vállalkozót ... miért nem sorolod tovább, nem csupán ennyi gazdagodott meg 20-30 év alatt.
A média, állítod, hogy "kiszorítja az ellenző hangokat a köztévéből, a vidéki nyomtatott sajtóból ..." ez van, ha az MSZP eladja az újságját, más megveszi, a köztévében pedig kínosan ügyelnek, hogy egy-egy híradóból még véletlenül se maradjon ki egy ellenzéki nyilatkozat.
 
Utoljára módosítva:
Gondolatokat írtál, tényeket nem.
Talán kezdjük az elején ... egy kormányfőt hibáztatsz a törvényekért, például, hogy megváltoztatja a választási törnényeket. Azért, tudjuk az ilyesmivel a magyar parlament foglalkozik.
Felsorolsz pár hirtelen (a rendszerváltás után) meggazdagodott vállalkozót ... miért nem sorolod tovább, nem csupán ennyi gazdagodott meg 20-30 év alatt.
A média, állítod, hogy "kiszorítja az ellenző hangokat a köztévéből, a vidéki nyomtatott sajtóból ..." ez van, ha az MSZP eladja az újságját, más megveszi, a köztévében pedig kínosan ügyelnek, hogy egy-egy híradóból még véletlenül se maradjon ki egy ellenzéki nyilatkozat.
Amirol irtal annyira nincs jo,mint a Maksa humora,de jot lehet nevetni a te beirasodon is.:rohog:
 
Amirol irtal annyira nincs jo,mint a Maksa humora,de jot lehet nevetni a te beirasodon is.:rohog:
A hibádba a kedves Sargentini is beleesett...ő is a azt mondta a kormányt vádolja, közben a szövegben meg Magyarország általi törvénysértésről hadovál ... csak el kellene olvasni az irománya címét.
 
Utoljára módosítva:
No most megleptél.
Magyarországi magyarként vélekedve Rólad vannak nyelvtani hibáid, de az általad leírt háttérhez képest nagyon jól írsz. Nem feltételeztem, hogy máshol tanultál magyarul.

A CEU-ról írottakat fenntartom, de Neked respekt a nyelvért és a gyökerekre figyelésért. :dr_24:

Elárulom neked az én gyerekeim és unokáim is külföldön születtek, a feleségem sem magyar.
A Canadahun nélkül már régen elfelejtettem volna magyarul írni.
Az egy kezemen megtudom számolni a magyarul beszelő ismerőseimet de még velük is többnyire idegen nyelven beszélek mert ezen sokkal jobban elboldogulunk.
-
A napokban döbbentem rá milyen gyorsa változik egy nyelv.
Ha Magyarországra megyek "Kezit csókolom-ot" mondok a kasszánál, de a pénzt ötször megfordítom a kezembe mert nem ismerem fel. Ez csak egy az ezer változatból.

A változást megfigyelhetem a gyerekeimnél és láttam a szüleimnél.
A mamám a villamosra "Elektrisch-t" mondott nem "Straßenbahn-t".
A fiamat ellenőrizni akartam, megkérdeztem "Mit csinálsz a barátaiddal?" azt mondta "chillen". :eek:
Ma már tudom, hogy a "házibuli" egy elavult kifejezés mint sok más.
-
Az angolszász nyelvben a "t" és a "d" (vagy "th") nagyon könnyen összetéveszthető, pedig sokat gondolok a "tornando" tanácsaira. :)
-
 
Gondolatokat írtál, tényeket nem.
Talán kezdjük az elején ... egy kormányfőt hibáztatsz a törvényekért, például, hogy megváltoztatja a választási törvényeket. Azért, tudjuk az ilyesmivel a magyar parlament foglalkozik.
Felsorolsz pár, hirtelen (a rendszerváltás után) meggazdagodott vállalkozót ... miért nem sorolod tovább, nem csupán ennyi gazdagodott meg 20-30 év alatt.
A média, állítod, hogy "kiszorítja az ellenző hangokat a köztévéből, a vidéki nyomtatott sajtóból ..." ez van, ha az MSZP eladja az újságját, más megveszi, a köztévében pedig kínosan ügyelnek, hogy egy-egy híradóból még véletlenül se maradjon ki egy ellenzéki nyilatkozat.

Az "Ibiza-botrány" óta nem lehet kétsége senkinek a felöl, hogyan működik a médiák megvásárlása.
A közmédiák kisajátítása pedig annyira egyértelmű, hogy te sem tagadhatod.

De maradjunk a témánál, ha egy törvénymódosítást azzal kommentál a kormány, hogy kitapétázza az országot plakátokkal, amin az áll, hogy "Ne hagyjuk, hogy ö nevessen.." az "önkényesség" és nem jogállamiság.
-
A magyar kormány képviselői ezer estben kijelentették a nyilvánosság előtt, hogy "olyan törvényt hozunk amilyet akarunk mert nálunk a 2/3".
-
Ezzel az érvvel még az Európai Unio döntéseit is kiakarták kapcsolni számos esetben.
-
Nem az a baj, hogy sokan meggazdagodtak, annak örül az ember.
Feltűnő azonban,
- hogy ez a csodálatos pénzszaporulat a miniszterelnök rokoni és baráti körében szignifikánsan nagy.
- hogy egy kormány van hatalmon amiben a gyerekkori barátok száma óriási.
- hogy a miniszterelnök kedvtelése felesleges stadionokba, játékvasutakba csapódik ki
- hogy a miniszterelnök, állami alkalmazott létére drága ajándékokat fogad el privát személyéktől
- hogy ha ez a nyilvánosságra jön csak megvonja a válát
-
Nem akarok veled vitatkozni, hagyjuk jönni a Sargentini jelentés által kiváltott ellenőrzést.
De ugy látszik sok piszok van a kormány füle mögött ha mindent megtesz ennek a megakadályozására.
-
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,670
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére