Újabb saller Orbánnak – Az USA-ban megerősítették a Mo-rol kisöprűzött CEU amerikai jogosítványait

A CEU hivatalos értesítést kapott a Middle States Commission on Higher Education bizottságától, hogy az egyetem sikeresen megtartotta akkreditációs státuszát, mint egy amerikai fokozatot nyújtó intézmény.

Ők komolyan vizsgálódtak a CEU-nál, nem úgy mint…

Ron Daniels, a Johns Hopkins Egyetem elnöke által vezetett bizottság három napot töltött a CEU-n 2019 januárjában, amikor találkoztak az egyetem diákjaival, oktatóival és munkavállalóival, hogy a helyszínen is megvizsgálják az egyetem működését. Ennek részeként kérdéseket tettek fel a CEU által korábban lefolytatott önfelmérő folyamatot összegző dokumentum kapcsán is.

A látogatást követően az értékelő bizottság benyújtotta a jelentését a Middle States Commission on Higher Education részére. A 2019 júniusában tartott találkozón a Bizottság megerősítette a CEU akkreditációját, amely 2023-ig szól.

„Ez egy újabb visszajelzés arról, hogy a CEU a diákjainak kiemelkedő minőségű oktatást biztosít”

– monda Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora.

„Szeretném kifejezni őszinte köszönetemet a CEU munkavállalóinak, oktatóinak és diákjainak, akik keményen dolgoztak azon, hogy az önfelmérő folyamat, és az értékelő bizottság januári látogatása sikerrel záruljon. Sokak munkaórái járultak hozzá ahhoz, hogy bebizonyítsuk, hogy megfelelünk a Middle States Commission on Higher Education feltételeinek.”

Mivel Magyarország kormánya elzárkózik attól, hogy engedélyezze a CEU-nak, hogy amerikai diplomákat adjon ki, ezért ezeket az egyetem a következő évtől Bécsben fogja kiadni. A CEU ugyanakkor megőrzi magyar egyetemi akkreditációját is.

A magyar kormány részéről továbbra sincs változás: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter éppen a múlt héten ismerte el, hogy az elmúlt egy évben egyáltalán nem vizsgálták a CEU engedélyét.

image-1.jpg
 
A CEU hivatalos értesítést kapott a Middle States Commission on Higher Education bizottságától, hogy az egyetem sikeresen megtartotta akkreditációs státuszát, mint egy amerikai fokozatot nyújtó intézmény.

Itt egy januári cikk, úgy értem, hogy Magyarországon vizsgálódtak, nem az USA -ban folytatott tevékenységet tanulmányozták:
https://bbj.hu/news/president-of-johns-hopkins-university-praises-ceu_160180

így néz ki a régebbi akkreditáció is, ezen is a budapesti egyetemről van szó
v6u1cl.jpg
 
Az Amerikai adminisztrációt az érdekli, hogy
a CEU által Budapesten kiadott diplomák megfelelnek e az Amerikai kritériumoknak vagy sem
és nem az, hogy Orbán mit szeretne.

-
Horthy egyszer már hadat üzent az USA-nak most Orbán probálja ezt majmolni? :(
Tudtad, US-Amerika egy szuverén állam ;)
 
Ezt az idétlen "saller" fogalmazást is Orbántól vették át.
Már annyi saller és "alázta" hangzatos mondatok vannak.
Ezek az MSZP-sek írhatnának jobban is.
Mindenesetre érdekes húzás kiadják Bécsben és elismerik a diplomát
Magyarországnak ebben mi a rossz? vagy jó?
Itt tanítanak, de Bécsi keltezésű oklevél.
Ez erkölcsi veszteség, de nem anyagi.
 
Utoljára módosítva:

Ebből is látni, hogy a CEU célja Magyarország erősítése, nem pedig a gyengítése.
Bécsben az élet drágább, ezért Budapesten több diáknak tud az alapítvány ösztöndíjat adni.
-
 
Háromféle magyar

Háromféle ember van ebben az országban,.. háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.

Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.

Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.

(Wass Albert)
 
Az USA vizsgálatai annyit se érnek mint egy marék szárított pillangó, nézzük már meg hány háborút robbantottak ki a nagy vizsgálódásukkal hogy ne fulladjon saját gazdasága a túltermelés mocsarába, hányszor sodorta a nagy vizsgálódásuk a világot egy újabb világháború peremére? Nem állok eggyik politikus mellé sem, kötélre való mind, de az se kőtáblába vésett tízparancsolat amit az USA fölböffent! Szerintem.
 
Az Amerikai adminisztrációt az érdekli, hogy
a CEU által Budapesten kiadott diplomák megfelelnek e az Amerikai kritériumoknak vagy sem
és nem az, hogy Orbán mit szeretne.
pontosan így van ahogy leírtad, de ez a CEU -n kívül kit érdekel?
Ha van valakinek egy USA -ban érvényes fegyverviselési engedélye, nem hinném, hogy fegyverrel sétálgathat Budapesten.
 
pontosan így van ahogy leírtad, de ez a CEU -n kívül kit érdekel?
Ha van valakinek egy USA -ban érvényes fegyverviselési engedélye, nem hinném, hogy fegyverrel sétálgathat Budapesten.

Ha valakinek viszont van egy Amerikai Egyetemi Diplomája
az úgy Amerikában mint a világ többi részén egy elismert szakember. ;)
-
Nem beszélve arról, hogy ehhez a minősítéshez nem kellett neki Amerikába utaznia, horribilis összegeket tandíjra és ott-tartózkodásra kiadnia. Mert ügye a cél, Magyar- és más kispénzű Országok polgárainak egy adekvát minősítést adni amit megtudnak fizetni.
-
Amit te "külföld által pénzeltnek" nevezel az "ösztöndíj" a hallgatók számára egy óriási segítség.
-
Fogalmam sincs milyen logika útján jutottál el a fegyverviselései engedélyhez?
Azt viszont jól bemutattad, hogy a magyar kormányt nem az egyetemisták érdeke vezeti.
Tehát Orbán Magyar és Europa ellenes politikát folytat.
-
 
Az USA vizsgálatai annyit se érnek mint egy marék szárított pillangó, nézzük már meg hány háborút robbantottak ki a nagy vizsgálódásukkal hogy ne fulladjon saját gazdasága a túltermelés mocsarába,
Lennél szíves megmagyarázni, hogy ez hogyan kapcsolódik az oktatáshoz? Pláne egyetlen intézmény akkreditációjához?
hányszor sodorta a nagy vizsgálódásuk a világot egy újabb világháború peremére? Nem állok eggyik politikus mellé sem, kötélre való mind, de az se kőtáblába vésett tízparancsolat amit az USA fölböffent! Szerintem.
A Hopkins elnöke mitől is politikus?
Nem kell épp elismerni, de A Hopkins, mint egyetem az utóbbi 1oo évben kb mindig az első tízben végzett (Nem az USA-ban, hanem úgy en block a világ összes egyetemét figyelembe véve).
Ennek az egyetemnek az elnöke vezette a vizsgálatot.
Persze, ha kis hazánkból indulunk ki, ahol épp most darálják be az MTA-t (mert nem kell az nekünk, csak az az idétlen Széchenyi arcoskodott vele, mint a lánchíddal vagy a gőzhajózással), akkor jogos.
Mi a franc az az USA? Nem is értem miért erőlködött Orbán annyit, hogy találkozhasson az elnökével.
Sőt minek nekünk az iskola? Majd az élet megtanít.
Bár a jelen nem épp ezt mutatja:
65859945_2480174672026652_4087948820065812480_n.jpg
 
Az emberek többsége iszonyat ostoba és emiatt nagyon könnyen befolyásolható.

A közöny elhatalmasodott az embereken...

Bosszantó, ahogy a kormány a CEU-hoz áll, hiszen annyi pozitív hatása van Budapestre nézve, mint kevés kezdeményezés. Ömlenek a külföldi diákok a városba.

Lennél szíves megmagyarázni, hogy ez hogyan kapcsolódik az oktatáshoz? Pláne egyetlen intézmény akkreditációjához?

A Hopkins elnöke mitől is politikus?
Nem kell épp elismerni, de A Hopkins, mint egyetem az utóbbi 1oo évben kb mindig az első tízben végzett (Nem az USA-ban, hanem úgy en block a világ összes egyetemét figyelembe véve).
Ennek az egyetemnek az elnöke vezette a vizsgálatot.
Persze, ha kis hazánkból indulunk ki, ahol épp most darálják be az MTA-t (mert nem kell az nekünk, csak az az idétlen Széchenyi arcoskodott vele, mint a lánchíddal vagy a gőzhajózással), akkor jogos.
Mi a franc az az USA? Nem is értem miért erőlködött Orbán annyit, hogy találkozhasson az elnökével.
Sőt minek nekünk az iskola? Majd az élet megtanít.
Bár a jelen nem épp ezt mutatja:
65859945_2480174672026652_4087948820065812480_n.jpg
Egyébként jogos feltétel. A munkahelyemen egyszer kerestünk embert takarító pozícióra és közvetítettek valakit aki nem jelent meg az adott napon csak pár nap késéssel és, mint kiderült az volt a gond, hogy nem ismerte a környéket és nem tudta az utcatáblákat elolvasni....sokkoló volt. Ezután magyarázd el neki, hogy a vízkőoldót és a hypót nem keverjük össze.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Bosszantó, ahogy a kormány a CEU-hoz áll, hiszen annyi pozitív hatása van Budapestre nézve, mint kevés kezdeményezés. Ömlenek a külföldi diákok a városba.
a Közép-európai Egyetem (Central European University) miért nem jó? Ugyanaz az amerikai filantróp üzletember a tulajdonos, ugyanazok a tanárok tartják az előadásokat ... csak a többi magyarországi egyetemhez hasonlóan nem ad ki az USA -ban érvényes diplomát. Vajon nem az egyetemek közti egyenlőtlen versenyfeltétel volt a probléma oka? Elvégre például Debrecenben is tanul jó pár ezer külföldi
https://mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/Dokumentumtár/Statisztikák/Hallgatói/2018/2019 tanév/2018. októberi statisztika - külföldi hallgatók országonként.pdf
 
Háromféle magyar
Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél,

(Wass Albert)
Én az első szakaszban leírtakat látom a legveszélyesebbnek.És nem is mint magyar hanem bármelyik népnél
Ők a jellemtelenek és ordasabb az ordasnál.
Amióta olvastam a kis nyilasokról és a kocsmatöltelékből lett kiszolgálókról.
És tudom azok végighaladtak az ingyenélő KISZ-titkárokon át a jelenlegi kormányt támogatókig.
Ebbe beletartozik a valamikori babos-kendős csótány.
A végrehajtó Palkovics a fapofával bármit mondó rezsi szilárd.
A Boldog Istvánok
Mind mind az első kategória
 
Nyíregyházi munkalehetőség.
149 bruttó

Bérkalkulátor 2019
Bruttó havi munkabér: 149.000 Ft
Éves bruttó jövedelem: 1.788.000 Ft
Eltartottak száma *: 0
Kedvezményezett eltartottak (gyermekek) száma **: 0
Szociális hozzájárulási adó: 29.055 Ft
Szakképzési hozzájárulás: 2.235 Ft
Munkaerő-piaci járulék (1,5%): 2.235 Ft
Egészségbiztosítási járulék (7%): 10.430 Ft
Nyugdíjjárulék (10%): 14.900 Ft
GYES 0 Ft
Családi adókedvezmény: 0 Ft
Friss házasok adókedvezménye: 0 Ft
Számított SZJA: 22.350 Ft
Családi adókedvezménnyel csökkentett SZJA: 22.350 Ft
Fel nem használt családi adókedvezmény: 0 Ft
Összes adó: 22.350 Ft
Adójóváírás: 0 Ft
Felhasznált összes munkavállalói kedvezmény: 0 Ft
Havi összes levonás a bruttó bérből: 49.915 Ft
Havi összes munkaadói kedvezmény: 0 Ft
Havi összes munkaadói járulék: 31.290 Ft
Összesen havonta az államnak fizetendő: 81.205 Ft
Munkaadó összes havi költsége: 180.290 Ft
Nettó havi munkabér: 99.085 Ft
Családi pótlék: 0 Ft
Havi összes nettó jövedelem: 99.085 Ft
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,753
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére