13-szorosára nőtt a veszprémi csarnokbővítés ára

Orbán Viktor 2016-os veszprémi látogatása idején – amikor a kormányfő a Modern Városok Program városra vonatkozó részeit jelentette be – már felmerült, hogy a kézilabdacsapatnak otthont adó Veszprém Arénát 5 ezresről 8 ezresre bővítik. Akkor 3 milliárdos összeg hangzott el.

A bővítés munkálatai ugyanakkor még nem kezdődtek el az idén, a klub egyelőre nem is publikálta, mikor kell Győrbe költöznie a bajnoki és a BL-meccsekre. A huzavonában közrejátszhat, hogy

tavaly novemberben a város fideszes polgármestere, Porga Gyula az említett 3 milliárdnál jóval nagyobb, 39 milliárdos összeget terjesztett a közgyűlés elé.

Érzékeltetésül: a Ferencváros stadionja 15 milliárdból épült fel 2014-re. Az új szegedi, 8 ezer férőhelyes csarnok pillanatnyi irányszáma 21 milliárd forint. Veszprémben viszont egy 3 ezres bővítést 39 milliárdból gondoltak megcsinálni.

28658127_8be37209e66a05ea6929951da0127f35_wm.jpg

Az arénabővítés belső látványterve az új nézőtéri karéjról
Fotó: veszpremkukac.hu
Hogy ez az összeg milyen számítások szerint jött ki, szerettük volna megtudni az önkormányzattól, amely a válaszában a kormány felé mutogatott. Azt írták, az aréna bővítése állami fejlesztés, amelyért a kormány felel, a szakpolitikai felelős pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A beruházó és üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok, az előkészítő és lebonyolító a beruházó megbízásából a BMSK Zrt., azaz a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

Az önkormányzat szerint a becsült összegek – így a 39 milliárd forint is – egy „megvalósíthatósági tanulmányon” alapulnak, amely egy javasolt tartalom, de nem a végleges. Jelenleg még nincsen véglegesített, beruházó által elfogadott tartalom, nincsenek végleges tervek, építési engedély sincs még – írta az önkormányzat.

Amint ez meg lesz, akkor készül el „a kiviteli tervdokumentáció is, ami már árazható, illetve mint építési beruházás versenyeztethető”. Azt írták:

Az Önkormányzatnak nem a műszaki tartalom és a költségigények ellenőrzése a szerepe a fejlesztésben, hanem a funkcionális tartalom és a jövőbeni cél önkormányzati, települési érdekek érvényesülésének kontrollja.

Ennek a mondatnak az értelmét nem fejtették ki bővebben.

28658129_7459e9583762ff790fe5a26c40b35216_wm.jpg

Az arénabővítés kiválasztott változatának látványterve a nyugati irányból
Fotó: veszpremkukac.hu
A veszprémi arénának nem szabtak előzetesen határidőt, de nyilvánvalóan rendeznének benne mérkőzéseket a 2022-es férfi Eb-n, amelyet Magyarország Szlovákiával közösen rendez. A 2022-es kézilabda-Európa-bajnokságról már írtunk ebben a cikkben, egyelőre még nem dőlt el, mennyi pénzből milyen csarnokokat építenek, újítanak fel. Az új multifunkciós, 20 022 nézőt befogadó budapesti csarnok áráról sincs még hír, a területet 13 milliárd forintért vásárolta meg a kormány.

Ha a veszprémi csarnokot nem sikerül bővíteni 2022-ig, Tatabánya a tartalékhelyszín, oda 6 ezres csarnok épülne, de a klub feleakkorával is megelégedne.

index
 
Utoljára módosítva:
13x-os ár, az azt jelenti, hogy 12 haver is kap annyit, mint amibe a csarnok ténylegesen kerül?
Ezt nem értem ha van egy terv amiben szerepel egy összeg és az megváltozik ennek nem kell utána nézni?
Mert itt sem 100 000 ft-ról van szó milliárdokról.
Mintha senkit sem érdekelne...van pénz költsük el.
 
Ugyan menj már, kit érdekel a pénz abba a fene nagy rettegésben?
A migráncsok bármelyik pillanatban lerohanhatják az országot, az adófizető az életét félti, a kormány meg azt, hogy aztán lőttek az évtizedes (lopás)kultúrának!
 
Ezt nem értem ha van egy terv amiben szerepel egy összeg és az megváltozik ennek nem kell utána nézni?
Mert itt sem 100 000 ft-ról van szó milliárdokról.
Mintha senkit sem érdekelne...van pénz költsük el.
Megfigyeltem, az utóbbi két évtizedben minden nagy beruházás kivitelezése egyszer csak megtorpant.
Elfogyott a pénz - mondották a kivitelező cégek meg csődöt jelentettek, eltüntek, stb.
Némi pihentetés után megint került valahonnan pénz és csodák csodájára ugyanazon emberek, csak más cég névvel, úgy-ahogy befejezték a munkálatokat.
Aztán ezek a cégek is köddé váltak, nehogy a garanciális javításokra vissza keljen járniuk.
Inkább hagyták a visszatartott pénzeket veszni, mert úgy látszik így is megérte a buli.
Úgy látszik mára már úgy elszemtelenedett ez a kör, hogy nem elég két bőrt lehúzni, hanem akár tizen akárhányat is lehet - mert hogy valahogy törvénysértés nem történik...
 
Orbán Viktor 2016-os veszprémi látogatása idején – amikor a kormányfő a Modern Városok Program városra vonatkozó részeit jelentette be – már felmerült, hogy a kézilabdacsapatnak otthont adó Veszprém Arénát 5 ezresről 8 ezresre bővítik. Akkor 3 milliárdos összeg hangzott el.

A bővítés munkálatai ugyanakkor még nem kezdődtek el az idén, a klub egyelőre nem is publikálta, mikor kell Győrbe költöznie a bajnoki és a BL-meccsekre. A huzavonában közrejátszhat, hogy

tavaly novemberben a város fideszes polgármestere, Porga Gyula az említett 3 milliárdnál jóval nagyobb, 39 milliárdos összeget terjesztett a közgyűlés elé.

Érzékeltetésül: a Ferencváros stadionja 15 milliárdból épült fel 2014-re. Az új szegedi, 8 ezer férőhelyes csarnok pillanatnyi irányszáma 21 milliárd forint. Veszprémben viszont egy 3 ezres bővítést 39 milliárdból gondoltak megcsinálni.

28658127_8be37209e66a05ea6929951da0127f35_wm.jpg

Az arénabővítés belső látványterve az új nézőtéri karéjról
Fotó: veszpremkukac.hu
Hogy ez az összeg milyen számítások szerint jött ki, szerettük volna megtudni az önkormányzattól, amely a válaszában a kormány felé mutogatott. Azt írták, az aréna bővítése állami fejlesztés, amelyért a kormány felel, a szakpolitikai felelős pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A beruházó és üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok, az előkészítő és lebonyolító a beruházó megbízásából a BMSK Zrt., azaz a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

Az önkormányzat szerint a becsült összegek – így a 39 milliárd forint is – egy „megvalósíthatósági tanulmányon” alapulnak, amely egy javasolt tartalom, de nem a végleges. Jelenleg még nincsen véglegesített, beruházó által elfogadott tartalom, nincsenek végleges tervek, építési engedély sincs még – írta az önkormányzat.

Amint ez meg lesz, akkor készül el „a kiviteli tervdokumentáció is, ami már árazható, illetve mint építési beruházás versenyeztethető”. Azt írták:

Az Önkormányzatnak nem a műszaki tartalom és a költségigények ellenőrzése a szerepe a fejlesztésben, hanem a funkcionális tartalom és a jövőbeni cél önkormányzati, települési érdekek érvényesülésének kontrollja.

Ennek a mondatnak az értelmét nem fejtették ki bővebben.

28658129_7459e9583762ff790fe5a26c40b35216_wm.jpg

Az arénabővítés kiválasztott változatának látványterve a nyugati irányból
Fotó: veszpremkukac.hu
A veszprémi arénának nem szabtak előzetesen határidőt, de nyilvánvalóan rendeznének benne mérkőzéseket a 2022-es férfi Eb-n, amelyet Magyarország Szlovákiával közösen rendez. A 2022-es kézilabda-Európa-bajnokságról már írtunk ebben a cikkben, egyelőre még nem dőlt el, mennyi pénzből milyen csarnokokat építenek, újítanak fel. Az új multifunkciós, 20 022 nézőt befogadó budapesti csarnok áráról sincs még hír, a területet 13 milliárd forintért vásárolta meg a kormány.

Ha a veszprémi csarnokot nem sikerül bővíteni 2022-ig, Tatabánya a tartalékhelyszín, oda 6 ezres csarnok épülne, de a klub feleakkorával is megelégedne.

index
*
Ezt a mérhetetlenül sok csarnokot, sportpályának nézőterét kikkel töltik fel?! Kik lesznek azok, akik oda elmennek, s főként kik lesznek, akik ÉRDEMBEN játszani is tudnak?! S, mi lesz ezekkel a hatalmas pályákkal? Majd idővel benövi a fű, széteszi az enyészet, mint minket, akik itt élünk és mi vagyunk a többek. A kevesebbek bezzeg urak, uraskodnak, szórják a mi pénzünket a saját eszement ötleteikre. Ide sorolnám a felcsúti kisvasút pályájának meghosszítását is... Elmebaj :mad:
 
Ezt nem értem ha van egy terv amiben szerepel egy összeg és az megváltozik ennek nem kell utána nézni?
Mert itt sem 100 000 ft-ról van szó milliárdokról.
Mintha senkit sem érdekelne...van pénz költsük el.
Figyi, az utánanézésről jut eszembe: emlékszel még az Elios-lámpácskákra? Ez úgy volt, hogy a vejnek volt egy csomó cége, jó részük kb. egy nappal a pályázat előtt jött létre más cégek mögött, követhetetlenül csak erre a célra. Az egyik megírta a környezettanulmányt, a másik a megvalósíthatósági tanulmányt, a harmadik a pályázatot (maga a kiírás az előző kettőnek köszönehetően is úgy készült, hogy csak nekik legyen jó), az auditálást (az ellenőrzéseket) szintén az ő cége végezte, tehát a rablót is egy rabló káderezte le és mondta pecséttel, hogy jó lesz minden. Ez így megy, vazze. Miközben, ha nem a kurmányról van szó, vagy a kurmánymaffiáról, akkor rohadtul körülményes EU-s pályázati pénzhez jutni és minden lépésnél ott lohol az ellenőrző csapat az ember nyakán. De mikor a pénz elosztását a kurmányra bízzák, akkor garantálható, hogy az összes káposztát megzabálja a kecske...
 
Utoljára módosítva:
A befogadóképessége is 13x nőtt.
:)
*
Éppen tegnap néztem a YouToube-on egy videót. Hatalmas csarnok/sportpálya, s viszonylag elérhető távban a nyomornegyed... Taccsra vágja az országot o.v. no meg a bólogatós nyaloncainak köre... Kétségbe vagyok esve, de nagyon. Az enyészet eszi majd föl ezeket a stadionokat, az enyészet. Meg kell nézni, csak annyit kellene tenni, a régi helyeket, ahol valamikor olimpiai játékokat rendeztek, azok hogyan néznek ki, manapság?! Pusztulat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,650
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére