Bródy reagált Orbán kijelentésére a jogállamiságról

A miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy a jogállamiság Magyarországon becsületbeli kérdés.

Ahogy megírtuk, megbeszélésüket követően hétfőn este közös sajtótájékoztatót tartott az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország miniszterelnöke és a magyar kormányfő. Ezen az eseményen kérdezte meg egy finn újságíró Orbán Viktortól, miért kellene beszüntetni Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárást.

A magyar miniszterelnök erre úgy válaszolt: a jogállamiság negyven év diktatúra után nem jogi, hanem becsületbeli kérdés, amikor pedig mások ezt feszegetik, belelépnek a magyarok becsületébe.

Erre reagált Facebook-oldalán kedden délután Bródy János, aki úgy fogalmazott:

Ha a jogállamiság Magyarországon nem jogi, hanem becsületbeli kérdés. … akkor gond van a becsülettel…"

Bródy a posztjához A szavak című dalát csatolta:

"A szavak furcsak teremtmények, ezt jól tudja minden gyerek.
Kicsúsznak a szájunkon, és fegyelmezetlenek.
Hiába bízunk rájuk nagyon fontos üzenetet,
Elrejtik az igazságot, és mást jelentenek.

Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek.
Ha van valami, ami nem hazudik, az leginkább a szemed.

A szavak néha szövetkeznek, hogy félrevezessenek,
Szépen hangzó mondatokban vonulnak ellened.
Félve, kimondott félszavakból van, aki ért, és van, aki nem,
De elmondani nagyon nehéz, mit nem ért meg senki sem.

A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen,
Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem.
De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,
A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul."

HVG
image.aspx
 
Az lehet de, ez a választók nagy részét nem érdekli.
Elmennek a demokratikus választásokra és arra szavaznak akik nekik szimpatikus.
Miért? Mert joguk van.

- Természetes, hogy mindenki arra adja a voksát akire akarja.
- Ebben a topikban arról van szó ha jól értem, hogy mi van a jogállamisággal és demokráciával?

- Láttad az öreg bohócot, a jövő nála csak az, hogy kihúzza a haláláig és legyen nyugdíja
- Ö megvan győződve, hogy a nyugdíjat az Orbán adja neki a saját pénztárcájából
- Ö elhiszi, hogy Gyurcsány vette el a 13. nyugdíjat és nem kérdez utána, hogy Orbán miért nem adta vissza.

Nekem az a véleményem, hogy amíg az ellenzék elvan zárva a közmédiától
- addig be lehet csapni az embereket
- addig nem lesz egy tisztességes kormány
- addig nem lesz egy valamirevaló ellenzék

Csak a kritika, az elképzelések összevetése ami előre visz egy társadalmat.
Nincs olyan jo politikai rendszer amelyik ne tudna javitani magán a kritika megszívlelésével.
Ez a kormány öntelt, beképzelt. El sem tudom képzelni mi lesz Orbán beadja a kulcsot?
Honnan fogja tudni az MTVA-hogy mit szabad mondani ha Orbán elmegy? :)
 
Így van.
 
A miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy a jogállamiság Magyarországon becsületbeli kérdés.

Ahogy megírtuk, megbeszélésüket követően hétfőn este közös sajtótájékoztatót tartott az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország miniszterelnöke és a magyar kormányfő. Ezen az eseményen kérdezte meg egy finn újságíró Orbán Viktortól, miért kellene beszüntetni Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárást.

A magyar miniszterelnök erre úgy válaszolt: a jogállamiság negyven év diktatúra után nem jogi, hanem becsületbeli kérdés, amikor pedig mások ezt feszegetik, belelépnek a magyarok becsületébe.

Erre reagált Facebook-oldalán kedden délután Bródy János, aki úgy fogalmazott:

Ha a jogállamiság Magyarországon nem jogi, hanem becsületbeli kérdés. … akkor gond van a becsülettel…"

Bródy a posztjához A szavak című dalát csatolta:

"A szavak furcsak teremtmények, ezt jól tudja minden gyerek.
Kicsúsznak a szájunkon, és fegyelmezetlenek.
Hiába bízunk rájuk nagyon fontos üzenetet,
Elrejtik az igazságot, és mást jelentenek.

Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek.
Ha van valami, ami nem hazudik, az leginkább a szemed.

A szavak néha szövetkeznek, hogy félrevezessenek,
Szépen hangzó mondatokban vonulnak ellened.
Félve, kimondott félszavakból van, aki ért, és van, aki nem,
De elmondani nagyon nehéz, mit nem ért meg senki sem.

A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen,
Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem.
De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,
A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul."

HVG
image.aspx

*
Bródyban most sem csalódtam, mert Ő egy igaz ember. Véleményét nem rejti, soha nem hazudik, nem fekszik bele egyik politikába sem, de nem hajt fejet olyanok előtt, akik arra nem érdemesek. Bízom és remélem, még nagyon sokáig közöttünk lesz és írja, de elő is adja újabb és újabb szerzeményeit.
Remélem és bízom eljön az az idő, amikor lesz Bródynak Öröm ódája is... S, Tőle, az Ő előadásában hallom majd meg, s akkor ígérem ordítja majd a számítógépem hangszórója, sőt a rádió is. Mert akkor olyan idők lesznek, amikor a Bródy számokat nem hallgattatja el, de sokszor, nagyon sokszor eljátssza majd az akkori rádió. Úgy legyen.
 
Ha tudsz egyetlen igati demokráciát az egész világon, szólj! ;-)

- Amit mondasz az nem érv.
- Nem várom el én, a magyar kormánytól, hogy makulátlan legyen de nyilvános törvénysértést ne kövessen el!
- Ha pedig megbotlik hát korrigálja magát, mert a jogtalanság jogtalansághoz vezet ahogy látjuk a történelemben
- Orbán is úgy fogja végezni mint Csaucseszku, mert másképp nem fogják tudni öt leváltani. Ez egy katasztrófa lenne
 
-
Magyarország nem jogállam, Magyarország nem demokrácia

Ha tudsz egyetlen igati demokráciát az egész világon, szólj! ;-)
- Amit mondasz az nem érv.
- Nem várom el én, a magyar kormánytól, hogy makulátlan legyen de nyilvános törvénysértést ne kövessen el!
- Ha pedig megbotlik hát korrigálja magát, mert a jogtalanság jogtalansághoz vezet ahogy látjuk a történelemben
- Orbán is úgy fogja végezni mint Csaucseszku, mert másképp nem fogják tudni öt leváltani. Ez egy katasztrófa lenne
Ez a szó, hogy jogállam, eleve nonszensz. Az állam egy hatalmi, elnyomó szervezet. Ez a definíciója. Tehát a jogot ők határozzák meg. Az államok felett pedig a multinacionális cégek állnak. Ezt már 1976-ban megmondták. Ami az ő érdekük, az lesz. https://videa.hu/videok/film-animacio/a-vilag-egy-vallalkozas-2.-QFFOW7ec833X6XDq
 
Utoljára módosítva:
Ha tudsz egyetlen igati demokráciát az egész világon, szólj! ;-)

Ez a szó, hogy jogállam, eleve nonszensz. Az állam egy hatalmi, elnyomó szervezet. Ez a definíciója. Tehát a jogot ők határozzák meg. Az államok felett pedig a multinacionális cégek állnak. Ezt már 1976-ban megmondták. Ami az ő érdekük, az lesz.

- A Magyar nép elkötelezte magát demokrácia mellett, a kormány tagjai felesküdtek erre.
- Tehát el lehet várni, hogy megtartják azt amit fogadtak
- Ha semmi sem érvényes mert semmi sem "tökéletes" akkor jobb ha visszatérünk az anarchiához :D
 
Nem állítottam, hogy nincsenek ideák, és idealisták. De nem kéne egy gazdag, minket is kizsákmányoló, lerabló, világháborúban győztes országnak kioktatni az igazságról. A farkas oktatja a bárányt, hogy hol igyon. ;-)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,622
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére