Soha ennyi fiatal nem tüntetett még Budapesten a klímaváltozás miatt

Pénteken zajlik a harmadik globális klímasztrájk, a várakozások szerint világszerte milliók üzenhetik meg a politikusoknak, hogy konkrétabb és radikálisabb lépéseket követelnek az emberi tényezők okozta klímaváltozás megfékezéséért.


Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA
És ez lett az a klímasztrájk, ahol a budapesti esemény sem maradt már el az európai mezőnytől: péntek délelőtt több ezren, egyes becslések szerint akár tízezren is végigvonultak a belvároson, hogy azonnali változásokat követeljenek.

A tüntetők átlagéletkora pedig tényleg alacsony volt, a Kossuth térre beérkező több ezres tömeg nagy része középiskolás volt. Az általunk megkérdezett gimnazisták mind ugyanarról meséltek: szervezetten jöttek ide, volt olyan budapesti iskola, ahonnan egy évfolyamról akár 20-30 diák is, és hiányzásukat előre bejelentették az osztályfőnöküknek, aki tudomásul is vette azt.


Üzenet Gulyás GergelynekFotó: Horváth Bence / 444
Hogy a pénteki tüntetés a megjelent diákok számára nem csak egy lehetőséget jelentett a lógásra, azt jelezte, hogy a megkérdezett fiatalok mind kifejezetten képben voltak a klímaváltozást kísérő következményekkel, és többen beszéltek arról is, hogy a saját életükben is igyekeznek környezettudatosabban élni.


A Parlament előtt a rendezvényt szervező Fridays for Future Magyarország tagjai az ökológiai - és a klímavészhelyzet kihirdetését, illetve azonnali és konkrét lépéseket követeltek a kormánytól. (A mozgalom szervezőivel korábban hosszabban is beszélgettünk, ezt itt lehet elolvasni.)

A közelmúltban több állam parlamentje is klímavészhelyzetet hirdetett, ami részben szimbolikus tett persze, de részben azt is jelenti, hogy az állam vállalja, hogy minden döntésénél prioritásként tekint a klímaváltozásra.


Azért is kelthetett meglepetést a pénteki tömeg, mert a korábbi budapesti klímatüntetéseken ennél azért kevesebben vonultak. Volt gimnazista, aki azzal magyarázta ezt, hogy korábban mindig csak utólag hallott a tüntetésekről, és most volt az első alkalom, hogy már előzetesen is tudtak az eseményről.


Fotó: Horváth Bence / 444
Az egyébként a résztvevők visszatérően felmerülő tapasztalata volt, hogy ők maguk is kevesebb emberre számítottak, és meglepte őket, milyen sokan eljöttek és hogy mennyire intenzív volt a tüntetés.

Hogy ez miért alakulhatott így, arra általában ugyanaz volt a válasz: így látják esélyét annak, hogy végre cselekvésre bírják a politikusokat. Ezt jelképezte a tüntetés végén a közös ébresztőóra-csörgetés, amivel a politikusoknak üzenték meg, hogy ébredjenek már fel. És szemben azzal, amit Gulyás Gergely miniszter tippelt pár napja, hogy ez csak pár tucat aktivistát foglalkoztat Magyarországon, pénteken több ezer fiatal tette ezt.

444.
 
Ki ismeri ezt a cikket? Igaz vagy hamis?
Meg kell enni a kisbabákat a Föld védelméért.

A nő egy új kampányszlogent javasolt a politikusnak, miszerint meg kell enni a kisbabákat. A nyilvánvalóan elmeháborodott asszony klímaszorongása minden eddigit felülmúl.
Arra a svéd professzorra hivatkozik, aki szerint meg kell fontolni az emberi hús fogyasztását.



Sajnos úgy tűnik , hogy igaz.

A Daily Wire riportere, Ryan Saavedra szúrta ki, hogy Alexandria Ocasio-Cortez egyik fogadóóráján egy választó azt kezdte magyarázni: az emberiségnek már csak pár hónapja van hátra, ezért "el kell kezdenünk babákat enni! Nincs több időnk! Meg kell szabadulnunk a babáktól! Meg kell ennünk a babákat!"

A hölgy a demokrata képviselő által támogatott Green New Deallel kapcsolatban jutott erre a következtetésre. Ocasio-Cortez környezetvédelmi javaslatcsomagja drasztikus lépéseket tartalmaz az emberiség szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére, a valamiféle európai akcentussal beszélő hölgy szerint azonban ezek sem mennek elég messzire. Véleménye szerint túl sok az ember, túl sok a szennyezés, így Oroszország lebombázásán kívül a csecsemők elfogyasztását is el kellene kezdeni.

Ocasio-Cortez válaszában tárgyilagosan cáfolta a hölgy megállapítását arról, hogy már csak pár hónap volna hátra, azonban számos kritikát kapott amiatt, mert nem ítélte el azonnal és egyértelműen a babaevési javaslatot.
 
Az urbandlegens-et eddig valamirevaló normális/objektiv oldalnak gondoltam, igaz régen voltam az oldalukon. Most olvasom.....nem az.
Engem jelen esetben nem az érdekelt, hol jelent meg valami - hanem hogy miről szól. Amellett, hogy feléig se olvassák és marhaság meg nem normális akármi, egyet még nem hallottam - tulajdonképpen mitől is nincs igaza a cikk írójának :)
 
Lassan kezd kiderülni, hogy az egész attrakció egy 3évtizeddel ezelötti lemez frissitett kiadása.
Ugy tünik, kik a háttérböl tólnák elöre a bábút, elfeledik, hogy vannak, kiknek az emlékezökéje még nem rozsdás:


Greta Thunberg's speech to UN strangely resembles a 1992 UN speech by 12-year-old Severn Cullis-Suzuki
By Thomas Lifson


Well, at least the climate hysterics are practicing recycling. Or repeating a pattern of child abuse, exploiting young minds and souls for their political benefit, if you will. Or maybe it is just a matter of running out of ideas and realizing that since they are peddling fear, nobody could better instill alarm than a threatened, vulnerable child.

Whatever the motives, it is clear that Miss Thunberg's publicity stunt ocean voyage (on a royal yacht) and appearance at the U.N. was following a script written more than a quarter-century ago. And it is no secret. This 1992 video of then-12-year-old Severn Cullis-Suzuki addressing the U.N. Earth Summit in Rio de Janeiro, titled "The girl who silenced the world for 5 minutes," has had almost 32 million views on YouTube:


If you don't have five spare minutes to subject yourself to a harangue from a puppet for cynical activists, then this three-minute video comparison of Cullis-Suzuki's and Thunberg's performances is your ticket:


Forrás:
https://www.americanthinker.com/blo..._speech_by_12yearold_severn_cullissuzuki.html
 
Megjelent egy jó összefoglaló arról, hogy miröl is szól ez az egész "klimabörbe" bujtatott akció.

Az összefonodások:
upload_2019-10-15_20-58-24.png



RisingUP nyiltan vallja,hogy a meglevö társadalmakat eröszakkal fel kell számolni,s egy kommunista világot kell létrehozni.

Legkésöbb innentöl kezdve világos, mi ennek a mozgalmi börbe bujtatott akciosorozatnak a valós célja.

A cikk:
https://sciencefiles.org/2019/10/07...pfes-mit-gesellschaftlichem-umsturz-als-ziel/
 
RisingUP nyiltan vallja,hogy a meglevö társadalmakat eröszakkal fel kell számolni,s egy kommunista világot kell létrehozni.
Még mindig nevetek.
Ezt a kommunizmust még ellehet adni?
Valószínű kell még egy két emberöltő hogy azok az emberek akik ezt elő hozták eltünjönök a tabelláról..
 
Még mindig nevetek.
Ezt a kommunizmust még ellehet adni?
Valószínű kell még egy két emberöltő hogy azok az emberek akik ezt elő hozták eltünjönök a tabelláról..

Ezt a kommunizmust nemcsak hogy el lehet adni - ez a kommunizmus kopogtat.
Persze, nem ugy direktben, hanem olyan szép alattomosan sunyi módon,

Másként: ha az uj fasizmus jön, az nem azt mondja majd, hogy én vagyok a fasizmus.. Azt fogja mondani én vagyok az antifasizmus./nem tölem származik,hanem Ignacio Silone ötlötte ki/. S ezt éli meg már ma a fejlett Nyugat.
 
RisingUP nyiltan vallja,hogy a meglevö társadalmakat eröszakkal fel kell számolni,s egy kommunista világot kell létrehozni.
Nem olyan egyszerű az ne tojj be.Aki azt hiszi: minimum a téma szakértőjét kérdezze olvassa Lenint.
Ő pedig egyet megcsinált, tudja nem úgy megy ujj-pattintásra
A forradalmi helyzet szakasz,e nélkül semmi nincs:
Forradalmi Helyzet: a forradalom objektív feltétele. Lenin tanítása szerint a következők jellemzik: az uralkodó osztályok nem tudnak a régi módom kormányozni, politikájuk válságba jutott, az elnyomott tömegek nem akarnak már a régi módon élni, s aktivitásuk rendkívül felfokozódik, készek a forradalmi fellépésre. Ahhoz azonban, hogy a forradalmi helyzet forradalomhoz vezessen, szükség van a forradalmi párt vezetésére, olyan politikára, amely kifejezi a néptömegek érdekeit.
Ezek nélkül maximum a társadalmakban meglévő valós problémáknak a megjelenítése a jelenség.
Gondolom millió ember elégedetlenségével találkozik.
Hát azt kell orvosolni ara kell odafigyelni.
Ha már jelzés érkezik.
Ennyi a dolga az uralkodó csoportoknak.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére