Tegnap eldőlt az is, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója 2022-ben

Eddig az volt a kérdés a választásokon, hogy meglesz-e a kétharmada a kormánypártoknak. Erre most elvesztették Budapestet és több nagyvárost. Mi történt? Elemzés.

seg

Senki nem tudja, mit tettek idén nyáron, mégis sokkoló vereséget szenvedett a Fidesz az ellenzéki összefogástól Budapesten és több nagyvárosban az önkormányzati választáson. Miközben még mindenki az eredményeket böngészi, érdemes átgondolni, hogy mi vezetett a korábbi évek magabiztos fideszes tarolásától a mostani, kis túlzással a NER megroppanását okozó választáshoz.



tarlos-es-karacsony_lgc.jpg
Tarlós és Karácsony
Eddig ugyanis az volt a kérdés – legyen szó parlamenti, önkormányzati vagy európai parlamenti voksolásról -, hogy meglesz-e a kormánypártok kétharmada. Vagy megvolt, vagy nem, de kétség nem fért ahhoz, hogy egy-két elszigetelt települést leszámítva nincs olyan közigazgatási egysége az országnak, ahol megdönthetőnek tűnik a Fidesz hatalma.

Erre most vasárnap Budapestet elvették Orbántól. Azért emeljük ki a fővárost, mert Budapest ellenében nem lehet kormányozni az országot. Tartósan biztos nem (az első Orbán-kormány alatt a szabaddemokrata Demszky Gábor irányította a várost). Tetszik, vagy sem, helyes-e vagy sem, de gazdaságilag, kulturálisan, politikailag megkerülhetetlen a 23 kerület alkotta város.

És ezt az erőcentrumot vesztette el most Orbán. Nem csak a főpolgármestert, de a közgyűlést is. Házon belül tehát nem tudnak revánsot venni, csak nyíltan, szemtől szemben.

De miért most? Mi történt a legutóbbi, májusi választás óta, ami ekkora fordulatot hozott? Hiszen az európai parlamenti frakciók megszavazásakor is leginkább csak az volt a kérdés, hogy a kormánypártok adják-e a magyar kontingens kétharmadát.

Végül nem adták, de a meglepetést igazából nem ez jelentette, hanem az ellenzéki táborokon belüli erősorrend átrendeződése, például a Demokratikus Koalíció előretörése.

Mindez azonban nem magyarázza mindazt, ami most történt: az ellenzéki fölényt a fővárosban, és az újabb megyei jogú városok megszerzését. Mit rontott el – a maga szempontjából - a Fidesz, mit csinált jól – a maga szempontjából – az ellenzék?

Nem könnyű válaszolni erre. Mondhatjuk, hogy régóta gyűlő sérelmek törtek fel, a nyílt színi lopásból – ami minden rendszer bukását elhozza egyszer - lett elege a fővárosi szavazóknak.. De az sem kizárt, hogy az utolsó napokban napvilágra került Borkai-videó fordította meg a hangulatot. Tisztázatlan jövedelmek és képmutatás – nem kellenek nagy dolgok a szimpátia elvesztéséhez.

Az is kiderült, hogy a migrációs központú kampány már nem működik. Nem azért, mert a tagadhatatlanul meglévő, európai szintű probléma megoldódott volna, egyszerűen elhomályosodott, nem tudott már átütő erejű lenni ez a fajta riogatás. Egy Borkai-videó bizony képes lenullázni a legaprólékosabban kidolgozott kormánypropagandát is.

Mi történt ezen a nyáron tehát? Úgy néz ki, semmi olyan, ami magyarázná ezt a fordulatot. Rendszerszerű változás nem volt a politikában. Az érdekcsoportok sérelmei – pedagógusok, egészségügyiek – sem friss keletűek, akár már a 2018 tavaszi voksoláson is hangot adhattak volna elégedetlenségüknek.

Egyelőre annyit tudunk, hogy valami miatt lángra kapott a gyújtózsinór. Nem lehet figyelmen kívül hagyni annak a jelentőségét, hogy az ellenzék a közös jelöltállítással szűkítette a politikai alternatívát. S egyáltalán nem lehet kizárni, hogy Karácsony Gergely és társai végső sikeréhez elég volt egy nyomorult videó egy adriai hajókázásról.

S talán az is kiderült vasárnap, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója a 2022-es parlamenti választáson.

tarlos-es-karacsony_lgc.jpg


Baka F. Zoltán
 
Utoljára módosítva:
Azért írtam ha pesti vagy...engem nem érint a fővárosi adok-kapok itt vidéken nyugalom van és csend.
igen-igen a megyei közgyűlésekben maradt a stabiltás ... de Budapesten változást akarnak a polgárok, kellenek a drogosok, az aluljárókba, parkokba, padokra a homelessek.
 
Ezután következik a feketeleves Pestnek,mindent megtagadnak Karácsonytól ,hogy lemondásra kényszerítsék.
Esztergom,előző polgármester választás,győzött a független jelölt,a tisztelt fideszessel szemben.Mindent elkövetett a fideszes,hogy lejárassa a független jelöltet.
Wikipédiában lehet olvasni róla.
 
igen-igen a megyei közgyűlésekben maradt a stabiltás ... de Budapesten változást akarnak a polgárok, kellenek a drogosok, az aluljárókba, parkokba, padokra a homelessek.
Stabilitás?
Lassan magamra maradok a sok kersztényi gondolkodó közt...mert még mindig vallom szent istván intelmeit..: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.
Nem tudom ültél-e már egy lábú székén nem a legstabilabb egy dolog kivéve akkor ha fejsz...(ez a fejőszék amivel a tehén mellé ültek és megfejték a jószágot most is az folyik ahogy írod egy lábon áll a megyei közgyűlés és fejik a jónépet....)
Miért haragszol a választókra? Mert nem kellett nekik a megafonos bácsi?
Számodra csak két verzió létezik? drogosok és nem drogosok?
Sajnos akkor van még mit olvasgatnod.
 
Ezután következik a feketeleves Pestnek,mindent megtagadnak Karácsonytól ,hogy lemondásra kényszerítsék.
Esztergom,előző polgármester választás,győzött a független jelölt,a tisztelt fideszessel szemben.Mindent elkövetett a fideszes,hogy lejárassa a független jelöltet.
Wikipédiában lehet olvasni róla.
Persze hogy az következik...ernő szokta írni hogy nincs média egensúly igen a választáson meglátszott mindenhonnan csak az folyt hogy karácsony alkalmatlan,,,jönnek a kommunisták és hozzák a migránsokat...
Vita az ami hiányzik de, nem ez az alákérdezéses variáció ami a fidesz sajátja.
Persze majd most hirtelen lesz demokrácia meg minden......a kormány majd tesz róla.
 
Stabilitás?
L.mert még mindig vallom szent istván intelmeit..: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő
Mondta ezt egy keresztény ország keresztény uralkodójaként...
nem ez az alákérdezéses variáció ami a fidesz sajátja
Néztél, olvastál mostanában ellenzéki médiát? Mert ugyazt a pártos-manipulatív médiát tolják az ember képébe, mint kormányoldalon.
hirtelen lesz demokrácia meg minden......a kormány majd tesz róla
Ezek szerint a kormány Karácsonynak csalta el a választásokat? Micsoda furmányos ravaszság! :)
 
Ha van itt győri, akkor jobban tudja, de a helyi a pletykák szerint nem csak hajókázik Borkai, hanem a lánya barátnőjét is teherbe ejtette. Azért ez keresztény erkölcs a javából.
Sajnos a paralamanti választások még messze vannak. Addig újra megerősíthetik az rezsicsökkentett migráns erőszakoló agyakba mosott képét. Hacsak nem lesz több ilyen leleplezés, de magasabb szintű funkcionáriusról.
 
Mondta ezt egy keresztény ország keresztény uralkodójaként...
Így van de, nem zárkozott el a bevándorlók befogadásától sem.
Néztél, olvastál mostanában ellenzéki médiát? Mert ugyazt a pártos-manipulatív médiát tolják az ember képébe, mint kormányoldalon.
Majd ha a jelenlegi ellenzék kormányon lesz akkor foglalkozok ilyen felvetésekkel. (az egér és az elefánt mennek át a hídon az egér megszólal hallod hogy dübörgünk?..)
Ezek szerint a kormány Karácsonynak csalta el a választásokat? Micsoda furmányos ravaszság!
Nem nem...a kijelentésem arra vonatkozott hogy amit az ellenzék eddig tett sikertelenül Pl: különböző adatokhoz való jutás nos az most visszájára fordul a kormány mindenben hibát fog találni.
 
Ha van itt győri, akkor jobban tudja, de a helyi a pletykák szerint nem csak hajókázik Borkai, hanem a lánya barátnőjét is teherbe ejtette. Azért ez keresztény erkölcs a javából.
Sajnos a paralamanti választások még messze vannak. Addig újra megerősíthetik az rezsicsökkentett migráns erőszakoló agyakba mosott képét. Hacsak nem lesz több ilyen leleplezés, de magasabb szintű funkcionáriusról.
És azt hallottad suttogni, mit történt Vahúrral és Fickóval? :)
 
Ezután következik a feketeleves Pestnek,mindent megtagadnak Karácsonytól ,hogy lemondásra kényszerítsék.
Esztergom,előző polgármester választás,győzött a független jelölt,a tisztelt fideszessel szemben.Mindent elkövetett a fideszes,hogy lejárassa a független jelöltet.
Wikipédiában lehet olvasni róla.
Nem azt tagadom hogy ez nincs beígérve főleg tudat alattira hatva.De ezzel még jobban beássa magát az Orbán ha így lenne.Esztergomi példa régi és az is ártott a Fidesznek.
A tegnap példája Hódmezővásárhely mostani.Ebből jól látszik nem az a világ van mint Esztergom esetén Közben süllyd a Fidesz.
Vásárhelyem a konkrét aknamunka ellenére mégis nyert ismét az ellenzék.
Egyre lejjebb ássa magát a Fidesz ha ilyeneket tesz Budapestre visszatérve Már az előző bukása után is elkezdte büntetni pénzmegvonással.
És épp ez vezetett Tarlós bukásához.
Nem megy már ez a zsarolás.Te csak simán a hatalmi szóra a költségvetésre koncentrálsz.Politikai erőként vedd figyelembe Budapestet.
Nem lesz könnyű de Orbán belebukott már kétszer a Budapesti vereségbe.
 
Ha van itt győri, akkor jobban tudja, de a helyi a pletykák szerint nem csak hajókázik Borkai, hanem a lánya barátnőjét is teherbe ejtette. Azért ez keresztény erkölcs a javából.
Sajnos a paralamanti választások még messze vannak. Addig újra megerősíthetik az rezsicsökkentett migráns erőszakoló agyakba mosott képét. Hacsak nem lesz több ilyen leleplezés, de magasabb szintű funkcionáriusról.
A kormány szerint ez csak a legrosszabbkor jött (mármint a borkai ügy) vaygis nem az a probléma hogy mit tett borkai és Tsa-i hanem hogy kiderült....
Szép kis társaság de ők tudják mi a korrektség.
 
Nem azt tagadom hogy ez nincs beígérve főleg tudat alattira hatva.De ezzel még jobban beássa magát az Orbán ha így lenne.Esztergomi példa régi és az is ártott a Fidesznek.
A tegnap példája Hódmezővásárhely mostani.Ebből jól látszik nem az a világ van mint Esztergom esetén Közben süllyd a Fidesz.
Vásárhelyem a konkrét aknamunka ellenére mégis nyert ismét az ellenzék.
Egyre lejjebb ássa magát a Fidesz ha ilyeneket tesz Budapestre visszatérve Már az előző bukása után is elkezdte büntetni pénzmegvonással.
És épp ez vezetett Tarlós bukásához.
Nem megy már ez a zsarolás.Te csak simán a hatalmi szóra a költségvetésre koncentrálsz.Politikai erőként vedd figyelembe Budapestet.
Nem lesz könnyű de Orbán belebukott már kétszer a Budapesti vereségbe.
lehet hogy kevesebb pénz jön nyugatról és sporolni kell.....
 
Persze majd most hirtelen lesz demokrácia meg minden......a kormány majd tesz róla.
Fenét lesz fekete leves öngyilkosság lenne.
A demokrácia pedig nem kijelentés dolga!
Látszat demokráciával meg nem tud becsapni.
A bűnös várost főleg nem.Hisz ezért lett büntetve költségvetési eszközökkel mert bukott ott a Fidesz.
Most más idők kezdenek már járni.Ne ess hasra hogy de okos az Orbán.
Ha okos lett volna kényeztette volna Budapestet.
Ne legyen muníciója az elégedetlenségnek.
A megfélemlítés nem jött be
 
A kormány szerint ez csak a legrosszabbkor jött (mármint a borkai ügy) vaygis nem az a probléma hogy mit tett borkai és Tsa-i hanem hogy kiderült....
Szép kis társaság de ők tudják mi a korrektség.
Térjünk majd vissza, ki mit lép a napvilágra került ügyekben. Azért Karácsonynak is tudomása lehet néhány dologról. No, most bizonyíthat. Ahogy a kormányoldal is. Ha Borkait nem menesztik nagyon gyorsan, megnézhetik magukat.
 
Persze hogy az következik...ernő szokta írni hogy nincs média egensúly igen a választáson meglátszott mindenhonnan csak az folyt hogy karácsony alkalmatlan,,,jönnek a kommunisták és hozzák a migránsokat...
Vita az ami hiányzik de, nem ez az alákérdezéses variáció ami a fidesz sajátja.
Persze majd most hirtelen lesz demokrácia meg minden......a kormány majd tesz róla.
Pontosan erről van szó,mindent elkövetnek,hogy ne sikerüljön a terve Karácsonynak.
Nagyon unalmas volt állandóan azt hallgatni,hogy ilyen-olyan ezt tette,nem tette,"szegény" Berki még egy szeméttelepet is levideózott.Szánalmasak,elfelejtették,hogy az eldobott bumeráng nagyobb sunggal repül vissza mint ahogy eldobták.
 
lehet hogy kevesebb pénz jön nyugatról és sporolni kell.....
Megint cinikusság lett úrrá rajtad és látásod vesztetted.
Pedig ismered Őket Nincs spórolás csak kevesebb jut magánzsebbe és ettől egymásnak esnek majd.
A sporolás alatt a kevesebbet lehet eltennit érted az igaz.
Budapest költségvetését megnyirbálni nem meri.Politikai erő
Eredmény :máshonnét veszi el. Nem jut konc annyi
 
Maradnak, a legsikeresebb, legnépszerübb párt a EVP -ben. Melyik országban van még ehhez hasonló támogatottséga valamelyik EVP tag pártnak?

Milyen logikára épited a megjegyzésedet.
Ha jól emlékszem áprilisban, 3 kivétellel mindenki a több százból a Fidesz felfüggesztése mellett szavazott. :)
-
Alig két napja, egy Interview-ban, miközben a bukott Salvinihez zarándokolt Rómába, arról beszélt,
hogy még "nem tudja, hogy maradnak e" mert ügye a 3 bülcs jelentése még nincs kész.
-
Nem veszed észre, hogy Orbán napja leáldozóban van.
Ugy az olasz mint az Osztrák szövetségesei megbuktak, kikerültek a kormánymegbizásból.
Az AfD-vel nem mer Orbán nyíltan mutatkozni mert betelne a pohár és elmaradnának a német üzletek.
Orbán férfi-barátsága Putyinnal és Erdogannal már a jóízlés szélére vitte a hirnevét.

Erdogan háborúját egyedül Orbán helyeselte az EU-ból, mert azt akarja,
hogy újra jöjjenek a háború elöl menekülök, hogy legitimálni tudja a félelemkeltést...
-
Mikor volt, hogy Seehofer a keblére tudta Orbán hajtani a fejét? Ez elmúlt.
 
Térjünk majd vissza, ki mit lép a napvilágra került ügyekben. Azért Karácsonynak is tudomása lehet néhány dologról. No, most bizonyíthat. Ahogy a kormányoldal is. Ha Borkait nem menesztik nagyon gyorsan, megnézhetik magukat.
Ez Borkai a következő hónapok nagy kérdése.De sokan azt tippeljük nem lépi meg a mi kutyánk kölyke bűnös de megvédjük felfogás miatt.Én nem bánom bujtassák csak mint Gruevskit.
Összeadódnak ezek a dolgok.
Mik voltak? a népszabadság helikopteres ügy óta?
Tiborc?
Lölö gazdagodás.
Kötvénybiznisz
woldemort
És ki volt kit éppen most csuktak le?
 
Nem azt tagadom hogy ez nincs beígérve főleg tudat alattira hatva.De ezzel még jobban beássa magát az Orbán ha így lenne.Esztergomi példa régi és az is ártott a Fidesznek.
A tegnap példája Hódmezővásárhely mostani.Ebből jól látszik nem az a világ van mint Esztergom esetén Közben süllyd a Fidesz.
Vásárhelyem a konkrét aknamunka ellenére mégis nyert ismét az ellenzék.
Egyre lejjebb ássa magát a Fidesz ha ilyeneket tesz Budapestre visszatérve Már az előző bukása után is elkezdte büntetni pénzmegvonással.
És épp ez vezetett Tarlós bukásához.
Nem megy már ez a zsarolás.Te csak simán a hatalmi szóra a költségvetésre koncentrálsz.Politikai erőként vedd figyelembe Budapestet.
Nem lesz könnyű de Orbán belebukott már kétszer a Budapesti vereségbe.

Igen,Vásárhelyen azért győzött az ellenzék mert a tanácsadó a volt esztergomi polgármester.
 
Térjünk majd vissza, ki mit lép a napvilágra került ügyekben. Azért Karácsonynak is tudomása lehet néhány dologról. No, most bizonyíthat. Ahogy a kormányoldal is. Ha Borkait nem menesztik nagyon gyorsan, megnézhetik magukat.
Ez Borkai a következő hónapok nagy kérdése.De sokan azt tippeljük nem lépi meg a mi kutyánk kölyke bűnös de megvédjük felfogás miatt.Én nem bánom bujtassák csak mint Gruevskit.
Összeadódnak ezek a dolgok.
Mik voltak? a népszabadság helikopteres ügy óta?
Tiborc?
Lölö gazdagodás.
Kötvénybiznisz
woldemort
És ki volt kit éppen most csuktak le?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,969
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére