Műanyag iglukat tesztel a város a kassai hajléktalanokkal

Kassa | A következő hónapokban próbálják ki a hajléktalanokkal azt az öt darab gyorsan összeszerelhető, egy és két személy befogadására alkalmas műanyag iglukat, melyeket Kassa önkormányzata vásárolt. Ha a menedéket nyújtó mobil-kuckó beválik, a város ezzel a módszerrel teheti elviselhetőbbé a hajléktalanok életét.

A város által beszerzett iglu igazából nem más, mint egy kis, két méter hosszú és másfél méter széles, hőszigetelt műanyag alagút, melybe befér egy matrac is. Mivel a mini-kabin elülső és hátulsó ajtaja is bezárható, az ember által termelt hő belül marad és melegen tartja az iglut.

15 fokkal melegebb

A kuckó belsejében átlagosan 15 fokkal magasabb a hőmérséklet, mint kint, ezért ha például kint -10 Celsius fok van éjszaka, az igluban ez akár plusz öt fokot is jelenthet. Az eredetileg Ostravában élő francia Emmanuel Chilaud által feltalált mobil-kuckó a szomszédos országokban már jól bevált megoldásnak számít, egy évvel ezelőtt például Prágában használta őket az egyik helyi civil szervezet. Cyril Korpesio, a kassai egyházmegye által fenntartott jótékonysági szervezet igazgatója lapunknak elmondta, a Bosáková úti hajléktalanszállójukba három iglut juttatott el a helyi önkormányzat. „Mi összesen két darab kétszemélyest és egy egyszemélyest kaptunk. Annak ellenére, hogy ezek a kuckók képesek akár 15 fokkal melegebb léghőmérsékletet biztosítani a benne lakóknak, nem hiszem, hogy egy kemény tél során megfelelő körülményeket nyújtana a a hajléktalanoknak. Mivel a város felajánlotta őket, úgy gondoltunk, kipróbáljuk, hogy megbizonyosodjunk arról, mennyire hatásosak a kuckók. Kíváncsiak vagyunk, mit szólnak majd hozzá a hozzánk érkező emberek, de biztos vagyok benne, hogy az elszállásolás utáni igény télen növekedni fog, hiszen egész évben telt házunk voltˮ – magyarázta Korpesio.

Újabb szállót kell építeni

Hozzátette, örülnek a város kezdeményezésének, de ahogy azt a helyi önkormányzatnak állandóan hangsúlyozzák, a hajléktalanok egyre növekvő száma miatt új hajléktalanszállókra van szükség. Jaroslav Polaček (független), Kassa város főpolgármestere tisztában van a hajléktalanok helyzetével, éppen ezért azt reméli, hogy a kezdeményezés sikeres lesz. „Ha az igluk beválnak, készen állunk tovább bővíteni a rendszert. Egy darab iglu nagyjából 120-130 euróba került. Jelenleg öt darabunk van, melyből hármat itt, a Hernád folyóhoz közeli menedékhelyen, kettőt pedig a bernátfalvai hajléktalanszállóban helyeztünk el. Kassán 1200 hajléktalant tartunk nyilván, tisztában vagyunk a lakosaink iránti kötelességeinkkel, éppen ezért készen állunk új földterületeket vásárolni egy új menedékhely kialakításáraˮ – zárta a polgármester.

Németi Róbert

uj-1106-015f-iglu2.rw_.jpg.jpg
 
Elég egyszerűnek tünnek vagyis használhatóak is lehetnek. Ami kérdés hogyan reagál rá a hajléktalan és az utcai járókelő....
 
Nem rossz. Lehet hogy a CSOK programba is beveszik itthon. Ámbár,jobb lenne ha tűzálló volna kívül-belül...,a dohányzás miatt.Szerintem egy két rosszakaratú ember képes lesz rágyújtani a benne alvó emberre.:(
 
Elég egyszerűnek tünnek vagyis használhatóak is lehetnek. Ami kérdés hogyan reagál rá a hajléktalan és az utcai járókelő....

engem másra emlékeztet:
1443089668.jpg

Könnyedén tisztítható, a mindennapi használatra tervezett, ideálisan szellőző, fémajtós ....
 
pedig hátha megtetszenek Karigerinek, a budapesti Szent István parkban milyen jók lennének a Szent István szobor helyére
Nem hinném mert ezek a tárgyak nehezen tisztíthatók és labilisek akkor már inkább hajléktalan szálló építés.
Mert valahol nekik is pihenni kell a téli hidegben.
Szent istván az hogy jött ide? (...)
Karácsonyt meg orbánnak köszöntd meg ő kívánt kellemes békés karácsonyt...megkapta.
 
persze, az államalapító Szent István királyról készült alkotások vannak minden fele az elcsatolt területeken, még Kassán is....csak a Karigerinek szúrja a szemét.
Szúrja a szemét?
Persze ha fővárosi vagy akkor zavar hogy nem a te választottad lett a főpolgármester. Engem teljesen hidegen hagy.
A hajléktalan kérédst meg valahogy a hidegek előtt rendbe kellene tenni.
 
Szúrja a szemét?
Persze ha fővárosi vagy akkor zavar hogy nem a te választottad lett a főpolgármester. Engem teljesen hidegen hagy.
A hajléktalan kérédst meg valahogy a hidegek előtt rendbe kellene tenni.
az valóban zavar egy cseppet, hogy öt főpolgármester helyettest csinált magának (gondolom még Trumpnak sincs ennyi heleyettese), fejenként és havonta több mint 1,3 millió forintot kaszálnak és minden főpolgármester helyettes saját stábot és céges autót is kap.
 
az valóban zavar egy cseppet, hogy öt főpolgármester helyettest csinált magának (gondolom még Trumpnak sincs ennyi heleyettese), fejenként és havonta több mint 1,3 millió forintot kaszálnak és minden főpolgármester helyettes saját stábot és céges autót is kap.
Van ott pénz....az állam ad.
Ha nem válik be majd lemondatják vagy lemond.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,554
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére