Nem kapott állami akkreditációt a Prezi-alapító iskolája

Az alapító szerint nem sikerült megértetni a minisztériummal, hogy ugyanazt tanítják a gyerekeknek, csak máshogy, és ezért nem kapott akkreditációt a Budapest School.

Nem szerezte meg az akkreditációt a Budapest School erre a tanévre - írja a 24.hu.

A Halácsy Péter, a Prezi társalapítója által létrehozott alternatív iskolahálózat négy éve indult, és bár májusban az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadta az intézmény kerettantervét, egy nyári törvénymódosítás új követelményeket határozott meg.

A lap azt írja, a Budapest School még a nyári törvénymódosításoknak is igyekezett megfelelni, de nem sikerült dűlőre jutniuk a minisztériummal és a kormányhivatallal, így nem sikerült államilag elismert iskolává válniuk.

Halácsy Péter a lapnak azt mondta, azért szorgalmazzák az akkreditációt, hogy saját bizonyítványt adhassanak ki, és hogy a diákoknak ne kelljen különböző iskolák vizsgakövetelményeinek megfelelniük, jelenleg ugyanis a Budapest Schoolban tanuló gyerekeknek félévente el kell mennie felmérőt írni egy államilag elismert iskolába. Halácsy elmondása szerint a diákok eddig sikeresen vizsgáztak, de az iskolahálózat növekedésével ez egyre macerásabb lett, a tanulás helyett pedig egyre inkább a vizsgamegfelelés került középpontba.

Az alternatív kerettanterv tantárgyainak ez év nyarától 70 százalékban meg kell egyezniük az állami kerettantervével, Halácsy elmondása szerint pedig a Budapest School nyáron frissített tanterve teljesen megegyezik az államival, csak kisebb darabokra, tanulási eredményekre bontva, a végeredmény azonban ugyanaz. Szerinte a gyerekek ugyanazt megtanulják, mint más gyerekek más iskolákban, csak más úton jutnak el a tudásig, viszont ezt nem sikerült megértetniük a minisztériummal.

Akkreditációs kérelmüket a következő tanévre is beadják, az elbírálásig pedig óvodás és egyéni munkarendes gyerekek tanulóközösségeként folytatják.

image.aspx
 
Általános iskolai akkreditációrol van szó ? Vajon milyen akkreditációs feltételnek nem feltek meg?

az internetet használva kb. ennyit tudtam meg az iskoláról:
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Általános iskolai akkreditációrol van szó ? Vajon milyen akkreditációs feltételnek nem feltek meg?

...
Az állam, pontosabban a jelenlegi vezetés képviselői által előírt feltételeknek.

Egyébként így kell ezt csinálni.
Taníthatsz, de vizsgabizonyítványt nem adhatsz. Majd én eldöntöm, hogy a máshol/másképp szerzett tudás megfelel-e.
 
Az állam, pontosabban a jelenlegi vezetés képviselői által előírt feltételeknek.
Gondolom van egy minden intézmény számára érvényes részletes követelményrendszer. Például biztosítani a rendszeres képzés folytatásához, szükséges személyi és tárgyi feltételeket.
Azért kérdeztem, hogy a feltétekek közül vajon melyiket nem tudták teljesíteni, mert erről nem találtam semmi információt.


Egyébként így kell ezt csinálni.
Taníthatsz, de vizsgabizonyítványt nem adhatsz. Majd én eldöntöm, hogy a máshol/másképp szerzett tudás megfelel-e.
Azért csak kell egy mérce egy standard. Máskülönben akárki berendezhet egy egyetemet mondjuk a konyhájában...tulajdonképpen nem is tiltja senki, csak nem írhatja rá a papírjára, hogy államilag akkreditált, de azért annyi csicsás diplomát nyomtathat amennyi csak jólesik.
 
Utoljára módosítva:
Lehet hogy sorra kerülnek más alternatív iskolák is?
A módosítások lényege, hogy április 1-ig minden alternatív iskolának fennmaradási engedélyt kell kérnie az oktatásért felelős minisztertől, aki saját belátása szerint, a törvényben nem tisztázott szempontok alapján döntheti el, hogy az adott iskola a következő tanévben is kinyithat-e. Az eddig megszerzett oktatási engedélyek mind elvesznek. Ha egy iskola nem kér engedélyt a túlélésre, akkor automatikusan be kell zárnia jövőre. Új magániskola alapítása szinte lehetetlenné válik.
A változtatás különösen súlyosan érinti az országosan 45 iskolát és 59 óvodát működtető Waldorf hálózatot. Eddig ugyanis a Waldorf iskolák szervezete az összes intézményükre érvényes alternatív kerettantervet fogadtathatott el a kormánnyal, de ezt a lehetőséget Palkovics az új javaslatával megszüntetné.
 
L minden alternatív iskolának fennmaradási engedélyt kell kérnie az oktatásért felelős minisztertől

Eddig úgy tudtam, ha építési engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően építkeztünk, akkor az épületet csak úgy használhatjuk, ha arra fennmaradási engedélyt kapunk.

vajon nem valami hasonlórol van szó?

Az állam csak annyit kér, hogy például a Pithagorasz tétele legyen benne a tantrevben, hogy ezt hogyan tanítják meg a gyerekeknek, hogy a waldorfosok ezért még elkérnek egy kis pénzt is a szülőktől az már az ő dolguk.
 
Utoljára módosítva:
Eddig úgy tudtam, ha építési engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően építkeztünk, akkor az épületet csak úgy használhatjuk, ha arra fennmaradási engedélyt kapunk.

vajon nem valami hasonlórol van szó?
Hasonló.....
Felépült a ház és laknak benne .
De, jövőre kirakhatnak belőle mert az engedélyezőnek kell a terület.
 
Befogják szántani keresztbe hosszába a független oktatási intézményeket. Közben a közoktatást most készülnek kb. ötödszörre átalakítani, felforgatni. Mégis milyen oktatáspolitika ez?
Milyen ?
Nos ilyen:
Lesújtóan nyilatkozott a hallgatók tudásszintjéről és magyarságtudatáról a Demokrata hetilapnak Tózsa István professzor, a Corvinus Egyetem „hungarikumok és nemzeti örökségtervezés” című tárgyának tanára. Tózsa (aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is tanít) azt tapasztalja, hogy

a diákoknak alapvető hiányosságaik vannak, olyan mértékben, amit korábban elképzelhetetlennek tartott.

Az 1995 után született Z generáció tagjai „nemcsak nem tudják, hol van Szentes vagy Gyula, de Tokajt Eger, Pannonhalmát pedig Balatonfüred helyére jelölik be egy vaktérképen”, mondja Tózsa, akinek tapasztalatai szerint száz hallgató közül egy sem ismeri fel a Rákóczi- vagy Klapka-induló dallamát.
..................
Érted hungarikumok és nemzeti örökségtervezés”
 
Hasonló.....
Felépült a ház és laknak benne .
De, jövőre kirakhatnak belőle mert az engedélyezőnek kell a terület.
a lényeg, hogy engedéllyel épült -e vagy nem ... érdekes módon az iskolák ezreinek nem kell semmiféle fennmaradási engedély, jó nekik az akkreditáció.
 
mit vársz, ha még az írással-olvasással is gondok vannak

2019.jpg
Ezt valaki leírta....majd kinyomtatta...és voltak akik megmutatták.
Közben SENKINEK sem tünt fel a hiba.
Elméletileg a helyesírás ellenőrzésnek is ki kellett volna dobni a hibát.
Nem ártana ilyenkor kideríteni hogy hol történt a hiba...(lehet hogy még általános iskolában)
 
Elméletileg a helyesírás ellenőrzésnek is ki kellett volna dobni a hibát.
na ez az ... ez a "kockásingesek" heroikus munkájának az eredménye. Ha lemerül a telefon már nem képes a kedves fiatal kiszámítani a visszajárót, ha a szaki azt mondja egy 12m2 -es fürdőszobába 20m2 padlólap kell, a fiatal zsenike nem képes utánaszámolni.
 
na ez az ... ez a "kockásingesek" heroikus munkájának az eredménye. Ha lemerül a telefon már nem képes a kedves fiatal kiszámítani a visszajárót, ha a szaki azt mondja egy 12m2 -es fürdőszobába 20m2 padlólap kell, a fiatal zsenike nem képes utánaszámolni.
Amikor arról beszéltem hogy előbb utóbb érted is eljönnek.
Mert apródonként ugrasztja össze a kormány a érdekcsoportokat.Kiölve a társadalom szolidaritását.
Akkor említettem meg példának a kockás-ingesek tiltakozását.
És példának a rá jönni szokott választ hát 2 hónapig van szabadságuk.
Példának szántam arra miként sikerül összeugrasztani az állampolgárokat egymás ellen hogy támadják egymást Közben mit látok?
Hát ezt az üzenetet épp egy olyan polgártól akiért szintén eljönnek egyszer.De most totál ellenséges a másik csoporttal.
Annyi esze lehetne az oktatás sikertelenségéért a feltételek és módszerek a leginkább felelősek.
Utána az egyes emberi tényezők.
Az oktatás komplex csődje miatt
No ezért lettünk a Pisa teszten utolsók.
És a kockás ingesek pont erre hívták fel a figyelmet
 
Utoljára módosítva:
De most totál ellenséges a másik csoporttal.
én nem vagyok egy szikrányit sem ellenséges senkivel sem ... egyszerüen van egy véleményem, de az sem valami különleges, elvégre a társadalom taksálja például egy szobafestő munkáját sokkal többre minte egy "kockásingesét" Hogy miért értékelik ennyire le a "kockásingesek" munkáját, talán az eredményekért? El kell gondolkodni rajta.
Mikor a szobafestő kér 200000 -et egy heti munkáért, senki sem mondja neki felháborodva, hogy hogy képzel ilyesmit mikor egy földrajztanár egy hónap alatt sem keres ennyit és az aztán az iskolában meg otthon is keményen dolgozik.
 
Utoljára módosítva:
én nem vagyok egy szikrányit sem ellenséges senkivel sem ... egyszerüen van egy véleményem, de az sem valami különleges, elvégre a társadalom taksálja például egy szobafestő munkáját sokkal többre minte egy "kockásingesét" Hogy miért értékelik ennyire le a "kockásingesek" munkáját, talán az eredményekért? El kell gondolkodni rajta.
Társadalom???
A szobafestőt én fizetem.
Míg egy tanárt az állam, vagyis a kormány....
Most ne azzal gyere hogy a magániskolákban a fizetés az egekben van és oda kell menni dolgozni hidd el van akinek HIVATÁS a tanítás.
Mert ezzel kizárnád a tanulás lehetőségéből a szegényeket és rászorulókat.
 
Társadalom???
A szobafestőt én fizetem.
Míg egy tanárt az állam, vagyis a kormány....
Most ne azzal gyere hogy a magániskolákban a fizetés az egekben van és oda kell menni dolgozni hidd el van akinek HIVATÁS a tanítás.
Mert ezzel kizárnád a tanulás lehetőségéből a szegényeket és rászorulókat.

a szobafestőt a társadalom minden egyes tagja így fizeti ezért mondom, hogy mindenkinek ez a véleménye.
Ha nem "kockásingest" hanem tanárt akarok akkor annak is 3000-5000 forintos órabért fizetek, magánórákért.
De nem biztos, hogy azt hívom aki a gyereket az iskolában tanítja, mert valóban van akinek hivatás a tanítás és ért is hozzá.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére