Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok auditor, de kérdésed kezdetektől foglalkoztat.
Szakmai napon lehetne kezdeményezni a panasz lehetőségét. A pedagógus élhet e lehetőséggel a szakértővel szemben, a szakértő viszont nem.
Mint jelen helyzet mutatja, az auditor sem tévedhetetlen.
Ha az eredmény már megjelent a szakértő oldalán, felesleges a magánlevél (ezt lehet, hogy az auditornak kellett volna megtenni). Én az OH-nak írnék.
Egyébként az is előfordulhat, hogy a szakos és a delegált is azonos indikátorú kérdést tett fel, amiket én pl egybeszerkesztettem elnökként, csökkentve az ijesztően sok kérdés számát. Ezen az alapon nehogy elmarasztaljanak. Vagy kaptam nem releváns kérdést, amit kihagytam. Természetesen minden esetben előzetesen jóváhagyattam a szerkesztett kérdéseket, ami a felületen nem látszik.:oops:
Én auditor szakértő vagyok , nem rég volt utólagos auditom /nem a leírt eset/. Sok forrás áll rendelkezésünkre , hogy valós információkat szerezzünk, de soha sem teljes az ami dokumentált , néhány esetben mi sem értjük mi miért történt úgy , ahogy a forrásokban látjuk. Nekem is a legutóbbi sok töprengést okozott, ahogy bizonyos dolgok az értékelésben alakultak és talán az volt a legkimerítőbb, hogy próbáltam magamnak ezeket a momentumokat megmagyarázni. Mi nem léphetünk kapcsolatban az auditált szakértővel, kivéve a helyszíni audit esetén , de akkor is kizárólag a helyszíni látogatás napján. Az utólagos audit után közvetlenül volt egy helyszíni auditom, sokkal könnyebb volt az értékelés, mert a személyes benyomások minden kérédés megválaszolásában segítettek. A kérdésekkel kapcsolatban az elnöknek joga van a kérdések utólagos szerkesztésére, hasonlóság esetén az összevonására. Az említett utólagos auditban nálam is fura helyzet volt a kérdések körül, amit most nem írok le., de látható volt számomra, hogy mindhárom bizottsági tag külön -külön-kérdéssora és a pedagógusnak elküldött kérédések, egyértelmű volt, hogy a tagoknak hogyan kerültek be a kérédései a bizottsági szintű kérdések közé. Egy biztos nagyon kellett azon oldalon figyelni, hogy ki mit kérdezett és hogyan alakult át elnöki szinten.
 
kaktusz68

Kedves Szomi62!
Elfogadom, hogy az auditornak sincs könnyű dolga! De azért a kérdések számában - négy vagy nyolc - ne tévedjen! Ezek adatok, tények. Elfogadom, ha szubjektív dolgokat másként ítélünk meg, de itt a számszerűségen van a hangsúly.
 
Ezzel én is egyetértek. Bárcsak a kérdések számszerűségével lett volna csak gondom. Az enyém cifrább volt.
 
Balhási Veri

Állandó Tag
Állandó Tag
Én úgy gondolom, hogy be kell venned az együttműködők közé.
Ha elmentek bármelyik szolgáltatóhoz akár csak egy körbevezetésre, engedély kell hozzá.
Ha jól értem, tervezeted szerint a gyerekek ott oldják meg a "testreszabott" feladatokat. Nem gondolom, hogy bementek a gyógyszertárba, leültök a kiadóban és elkezditek megoldani a feladatot. Ennek kell, hogy legyen saját helyszíne, és hogy valósághű legyen, egy ottani támogató, navigátor.
Az ötlet egyébként nagyon jó. Szerintem csinálj egy táblázatot, ahol felsorolod a szolgáltatókat, és a mellette levő oszlopban pecsét, aláírással, hogy a lehetőséget biztosítják.
Ez egy db dokumentum, de hivatalosan biztosítja, hogy a tervezeted megvalósítható. Nyilatkozat nélkül előfordulhat, hogy ilyen módon nem járulnak hozzá, és vagy módosítani kell a programodat, vagy nem tudod megvalósítani, mert ami a lényeg lenne, nem működik.
Azt kell végig gondolnod, hogy konkrétan melyik szolgáltatóhoz milyen konkrét feladattal mennétek. Ebből pl. a tervezés is hangsúlyos lesz.
Sok sikert a jó ötlethez.
Nagyon köszönöm neked is a segítséget!! :dr_24:Igen, jól érted, minden második szakköri foglalkozáson ott, a szolgáltatóknál vagy a hivatalban oldanak meg odaillő, matematikai problémát is tartalmazó feladatokat. Időközben írtam az illetékes POK-nak is, akik szintén amellett voltak, hogy készüljön együttműködési megállapodás a felkeresendő intézmények vezetőivel. Így mindenképpen megcsinálom, ezen már ne múljon. És annyira örülök, hogy tetszik az ötlet neked!!! :hurra: KÖSZÖNÖM!
Kedves Gtszg! A konkrét feladatoknak most még nem kell belekerülni a tervezetbe, ugye? Mert a résztervekbe helyszíneket írtam, de az ötéves időszak első félévét (2021. 01.-05. hó) terveztem anyaggyűjtésre és a konkrét munkaterv, feladatsor összeállítására. Persze vannak a fejemben ehhez is tervek, de nem dolgoztam még ki teljesen őket. Az nem gond?
 
Utoljára módosítva:

Csip-csup

Állandó Tag
Állandó Tag
Portfóliós kérdésben kérném a segítségeteket, hogy tovább adjam a kollégának. (nem találtam most olyan fórumot ahol ezzel foglalkoznak) Kérdése a következő: a reflexióhoz be kell írni hogy mely kompetenciákat támasztja alá? Illetve a másik: a feltöltésnél kér valamilyen szavakat az egyes dokumentumokhoz ( nem látom mit, nem tudta jobban elmagyarázni) oda mit kell írni? Köszönöm a válaszokat.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
A reflexióhoz be kell írni hogy mely kompetenciákat támasztja alá? A feltöltésnél kér valamilyen szavakat az egyes dokumentumokhoz?
A feltöltő pedagógusok egy része (hogy mekkora része, azt most hagyjuk) megcsinálja a portfóliót, feltölti a dokumentumokat, és mindenhez odaír mindent.
Ebből következett az, hogy ezekkel gyakorlatilag soha nem foglalkoztam, mert érdemi és értékelhető, segítségnek számító információt egyik sem tartalmazott, az első tizenvalahány pf. rossz tapasztalata alapján.
Azaz a maga megnyugtatására írhat valamit.
Persze jó lenne, ha valóban tudatosan töltene fel pl. a szabadon választottba egy teljes témazárót, s megjelölné ott a 6. kompetencia indikátorait, de, mint tudjuk, hiszek a ... igen.
A másik ugyanez...
 
miuci

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértők, Szaktanácsadók!

Régen nem jelentkeztem. Mentségem talán, hogy életem óriási törésekkel:(:( haladt az elmúlt egy évben (betegség, haláleset). Mivel gyarló ember vagyok, persze, hogy akkor jelentkezek, amikor segítségre van szükségem.

Portfólió írás és töltés időszakát éljük, ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem. Ha valaki nem végez művészeti tevékenységet, fel kell e tölteni olyan dokumentumot, amelyben ezt közli, vagy nem kell semmit, hagyni kell pirosan? Hasonló a helyzet az egyéb ped. tevékenységnél is.

Mi van akkor, ha valakinek megnyílt a felület, de nem tölt fel semmit. Minek számít ez? Kell e ezt jeleznie a POK felé? Köszönöm a segítséget!

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Én láttam már olyan dokumentumot, hogy nem végez ilyen tevékenységet.
Olyat is, hogy nem volt feltöltve semmi, csak megjelent a dokumentumok között.
Ha elfogadták a jelentkezését, megnyílik a felület. Ha nem tölt, sikertelen az eljárás.
Esetleg önértékel? Tanfelügyeletet jeleztek neki????
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon köszönöm neked is a segítséget!! :dr_24:Igen, jól érted, minden második szakköri foglalkozáson ott, a szolgáltatóknál vagy a hivatalban oldanak meg odaillő, matematikai problémát is tartalmazó feladatokat. Időközben írtam az illetékes POK-nak is, akik szintén amellett voltak, hogy készüljön együttműködési megállapodás a felkeresendő intézmények vezetőivel. Így mindenképpen megcsinálom, ezen már ne múljon. És annyira örülök, hogy tetszik az ötlet neked!!! :hurra: KÖSZÖNÖM!
Kedves Gtszg! A konkrét feladatoknak most még nem kell belekerülni a tervezetbe, ugye? Mert a résztervekbe helyszíneket írtam, de az ötéves időszak első félévét (2021. 01.-05. hó) terveztem anyaggyűjtésre és a konkrét munkaterv, feladatsor összeállítására. Persze vannak a fejemben ehhez is tervek, de nem dolgoztam még ki teljesen őket. Az nem gond?
Az általános tervet 5 évre kell kidolgozni, és ebből most egy résztervet részletesen. Ez azt jelenti, hogy az általános terv már tartalmazza a feladattípusokat, vagy tevékenységformákat, melyekre az egyes feladatokat építed, vagy fordítva.
Végül is nem derült ki, hogy melyik iskolatípusban, milyen korosztállyal dolgozol. Ez azért is érdekes lehet, mert egyik megközelítése lehet elképzelésednek egy gyakorlati matematika ("matematika a gyakorlatban"), ahol azt realizáljátok, hogy pl. a postán a csomagfeladásnál hogy számolja ki a csomag súlyából, a kiszállítás módjából a feladás árát, vagy a gyógyszertárban a gyógyszerek nettó, bruttó árát, majd ebből a különböző kedvezmények, támogatások arányát, ... vagyis a matematika alkalmazását, mint szükséges számításokat gyakoroltok. A másik megközelítés számomra lehetséges pl. az egyes szakmákban milyen számításokat kell végezni. (Ez lehet nagyszerű válasz a gumicsontra, hogy miért kell ezt tanulni, hol fogjuk alkalmazni? tanulói kérdésre)
Az első résztervet részletesen ki kell dolgozni, ami ajánlás szerint 1-3 év. A félév nagyon kis időszak, mert legalább 2 résztervet kell készíteni az 5 év alatt.
Annyiban konkrét legyen, hogy az általános tervben leírt tevékenységeket, célokat kövesse, és a résztervben egyértelmű legyen, hogy az egyes helyszíneknek mi a feladata, mi a megvalósítandó cél, azt hogyan tudod megvalósítani, mit vársz el, és ehhez milyen mérést tervezel, hogy értékelni tudjad. Ha így nézzük, eléggé behatárolja a feladat megfogalmazását. Talán ebből a szemszögből kellene meghatározni a konkrét feladatot is. Így egyértelműbb és konkrétabb.
Ha erre gondoltál.(?)
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértők, Szaktanácsadók!

Régen nem jelentkeztem. Mentségem talán, hogy életem óriási törésekkel:(:( haladt az elmúlt egy évben (betegség, haláleset). Mivel gyarló ember vagyok, persze, hogy akkor jelentkezek, amikor segítségre van szükségem.

Portfólió írás és töltés időszakát éljük, ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem. Ha valaki nem végez művészeti tevékenységet, fel kell e tölteni olyan dokumentumot, amelyben ezt közli, vagy nem kell semmit, hagyni kell pirosan? Hasonló a helyzet az egyéb ped. tevékenységnél is.

Mi van akkor, ha valakinek megnyílt a felület, de nem tölt fel semmit. Minek számít ez? Kell e ezt jeleznie a POK felé? Köszönöm a segítséget!
Feltételezem, hogy jelentkezett minősítésre, de meggondolta magát. Még nov. 25.-e előtt kérje a jelentkezés törlését, különben sikertelen lesz a minősítése.
"11/A. §(1b)82 A portfóliót feltöltöttnek kell tekinteni, ha az tartalmazza – a 9/B. § (1) bekezdés e) pontja kivételével – a 9/B. § (1) bekezdése szerinti kötelező elemeket. A pályázatot feltöltöttnek kell tekinteni, ha az tartalmazza a 9/B. § (4) bekezdése szerinti kötelező elemeket. Ha az (1) bekezdés alapján sikeresen feltöltött portfólió, pályázat tekintetében hiánypótlás szükséges, a minősítő bizottság elnökének felszólítására a pedagógus azt legkésőbb a portfólióvédést, pályázatvédést megelőző huszadik nap előtt megteheti. Ennek hiányában az OH megállapítja a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelenségét.

10/A. §(2c)56 A nem kötelező minősítési eljárásban a pedagógus a jelentkezését az OH-hoz intézett írásbeli nyilatkozatával a portfólióvédés vagy a pályázat védését megelőző napig vonhatja vissza."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2019.10.05 - 2019.12.31

A másik kérdéshez: nem kötelező dokumentumok. Az Útmutató nem írja, hogy külön jelezni kellene a nem feltöltést. Biztonság kedvéért érdemes letölteni a Pedagógus felületéről a Felhasználói útmutatót, mert ott biztosan egyértelműen leírja. Én nem férek hozzá ehhez a felülethez.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Portfóliós kérdésben kérném a segítségeteket, hogy tovább adjam a kollégának. (nem találtam most olyan fórumot ahol ezzel foglalkoznak) Kérdése a következő: a reflexióhoz be kell írni hogy mely kompetenciákat támasztja alá? Illetve a másik: a feltöltésnél kér valamilyen szavakat az egyes dokumentumokhoz ( nem látom mit, nem tudta jobban elmagyarázni) oda mit kell írni? Köszönöm a válaszokat.
Csatlakozom @kros-hoz. Ha lehet, tudatosan állítsa össze a portfóliót. A reflexiók a saját véleményét, értékelését tartalmazzák úgy, hogy ő biztos legyen abban, hogy a szükséges kompetenciák megléte egyértelmű, anélkül, hogy odaírná. Engem pl kifejezetten zavar, ha a szakmai életút kompetenciákra van tördelve. Ennyi erőből elolvasom az Útmutatót.
A kért szavak a kulcsszavak (descriptorok informatikusul), melyek alapján az adott dokumentum visszakereshető. Erre vonatkozó leírás van a @miuci-nak jelzett Felhasználói útmutatóban is.
 
miuci

Állandó Tag
Állandó Tag
Feltételezem, hogy jelentkezett minősítésre, de meggondolta magát. Még nov. 25.-e előtt kérje a jelentkezés törlését, különben sikertelen lesz a minősítése.
"11/A. §(1b)82 A portfóliót feltöltöttnek kell tekinteni, ha az tartalmazza – a 9/B. § (1) bekezdés e) pontja kivételével – a 9/B. § (1) bekezdése szerinti kötelező elemeket. A pályázatot feltöltöttnek kell tekinteni, ha az tartalmazza a 9/B. § (4) bekezdése szerinti kötelező elemeket. Ha az (1) bekezdés alapján sikeresen feltöltött portfólió, pályázat tekintetében hiánypótlás szükséges, a minősítő bizottság elnökének felszólítására a pedagógus azt legkésőbb a portfólióvédést, pályázatvédést megelőző huszadik nap előtt megteheti. Ennek hiányában az OH megállapítja a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelenségét.

10/A. §(2c)56 A nem kötelező minősítési eljárásban a pedagógus a jelentkezését az OH-hoz intézett írásbeli nyilatkozatával a portfólióvédés vagy a pályázat védését megelőző napig vonhatja vissza."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2019.10.05 - 2019.12.31

A másik kérdéshez: nem kötelező dokumentumok. Az Útmutató nem írja, hogy külön jelezni kellene a nem feltöltést. Biztonság kedvéért érdemes letölteni a Pedagógus felületéről a Felhasználói útmutatót, mert ott biztosan egyértelműen leírja. Én nem férek hozzá ehhez a felülethez.

Köszönöm a segítséget! Megnéztem, a kézikönyvet, de nem ír semmit a nem kötelező elemek feltöltésével kapcsolatban. Emlékszem "réges régen",:cool::cool: hogy zöld legyen minden, fel kellet tölteni azt is, hogy nem szeretnék, vagy nem tudok feltölteni ilyen dokumentumot. Még egyszer nagyon köszönöm!:dr_24::dr_24:
 
miuci

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedve Canadások! Ismét segítségre lenne szükségem. A kolléga lezárta a portfólióját, azonban sárga felkiáltó jeles lett a nem kötelező dokumentumok. (műv. tev. egyéb ped tev.) Mit lehet tenni, mi a hiba?
upload_2019-11-18_21-31-8.png
 
fbne

Tag
Kedves Kollégák!
Tudom, hogy nem teljesen az oldal profiljába vág a kérdés, de itt mindig mindenre tudjátok a választ. Ha lehet a jogforrást is jelöljétek meg legyetek szívesek!
Egy egyik kolléganő a Nők 40 nyugdíjjal kapcsolta kérdezte:
- Lehetséges-e, hogy a tankerület nem járul hozzá a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetéséhez?
- Jár-e a 40 éves jubileumi jutalom, ha a 40 évből kb. 1,5 év nem közalkalmazotti jogviszonyból származik?
Azt mondták neki, hogy közös megegyezéssel szüntesse meg a közalkalmazotti jogviszonyt, illetve csak akkor jár a jutalom ha mind a 40 év közalkalmazotti jogviszonyból származik.
Válaszotokat előre is köszönöm!
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
A közalkalmazottnak a Kjt.-ben meghatározottak szerint jubileumi jutalom jár, a közfeladatok ellátásában töltött évek elismeréséül.

Jubileumi jutalom a huszonöt, harminc, illetve negyvenévi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jár.

A jubileumi jutalom összege:
  • huszonöt év közalkalmazotti jogviszony esetén kéthavi,
  • harminc év közalkalmazotti jogviszony esetén háromhavi,
  • negyven év közalkalmazotti jogviszony esetén öthavi illetménynek megfelelő összeg.
Az illetmény ez esetben a kinevezés szerinti illetményt jelenti, az illetménykiegészítés, illetménypótlékok stb. figyelmen kívül maradnak.

Esetenként a jubileumi jutalmat már azt megelőzően ki kell fizetni, hogy a közalkalmazott elérné a fenti 25, 30 vagy 40 évi jogviszonyt.

Ha a közalkalmazott jogviszonya felmentéssel nyugdíjazására hivatkozással szűnik meg (a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül), a megszűnés évében esedékessé váló jubileumi jutalmat az utolsó munkában töltött napon ki kell fizetni számára. Így például ha a felmentésre már januárban sor kerül, de a 25, 30 vagy 40 évet csak ugyanezen év novemberében érné el a közalkalmazott, a jubileumi jutalom jár. Lényeges, hogy csak akkor jár a jubileumi jutalom, ha felmentéssel szűnik meg a jogviszony, így például a közalkalmazott rendkívüli lemondása esetén nem kell kifizetni.

Hasonló az ún. kedvezményes jubileumi jutalom is. Ennek lényege, hogy a negyvenéves közalkalmazotti jogviszonnyal járó jubileumi jutalmat a közalkalmazott részére a jogviszony megszűnésekor ki kell fizetni, feltéve, hogy a közalkalmazott legalább harmincöt évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. Ez két esetben jár:

1. Ha a közalkalmazott jogviszonya megszűnik és legkésőbb a megszűnés időpontjában nyugdíjasnak minősül (kivéve, ha a jogviszony a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatóhoz való áthelyezéssel vagy rendkívüli felmentéssel szűnik meg). Egyebekben lényegtelen, milyen módon szűnik meg a jogviszony, a jubileumi jutalom felmentés, közös megegyezés stb. esetén is jár.

2. Ha a közalkalmazott felmentésére amiatt kerül sor, mert a nők negyven éves jogosultsági idővel való nyugdíjazásához felmentését kérelmezi.

A jubileumi jutalom alanyi jogon jár. Ha a közalkalmazott a jubileumi jutalomra jogosító feltételeknek eleget tesz, a munkáltató külön kérelem nélkül köteles a jubileumi jutalmat kifizetni a jogosultsági idő megszerzésekor, a két kedvezményes esetben pedig az utolsó munkában töltött napon vagy a jogviszony megszűnésekor.

A jubileumi jutalom szempontjából a következő időket kell közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek tekinteni:

  1. a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időt (ilyennek minősül minden olyan, 1992. július 1-jén már fennállt és olyan munkáltatónál töltött munkaviszony is, amely munkáltató a Kjt. hatálya alá került, valamint minden ilyen munkáltatónál 1992. július 1-je után létesített és eltöltött jogviszony is),
  2. a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közszolgálati jogviszonyban töltött időt,
  3. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint 2010. július 6. és 2012. február 29. között a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, kormánytisztviselői jogviszonyban töltött időt,
  4. a szolgálati jogviszony időtartamát, továbbá
  5. a bíróságnál és ügyészségnél szolgálati viszonyban, munkaviszonyban, valamint
  6. a hivatásos nevelőszülői jogviszonyban és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban,
  7. a Kjt., a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a Ktjv., valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó szervnél ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban,
  8. az állami vezetői szolgálati jogviszonyban
töltött időt.

Ha a jogviszony a Kjt. hatályba lépése előtt áthelyezéssel keletkezett, a korábbi munkaviszony tartamát is figyelembe kell venni; több áthelyezés esetén pedig az áthelyezések szakadatlan láncolatával keletkezett valamennyi korábbi munkaviszony tartamát is.

Azok az időtartamok, amelyek a fentiek alapján nem tekinthetők közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek, a jubileumi jutalom szempontjából sem számítanak jogszerző időnek. Ilyenek például az alábbi időtartamok (annak ellenére, hogy a fizetési fokozat megállapításánál viszont beszámítanak):

  1. a munkaviszonynak az az időtartama, amely alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyában betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett,
  2. az 1992. július 1-jét megelőzően fennállt munkaviszony teljes időtartama, továbbá
  3. a sor- vagy tartalékos katonai szolgálatban, illetve a polgári szolgálatban, valamint
  4. a Kjt., a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a Ktjv., valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá nem tartozó foglalkoztatónál ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött időt.
Ha a közalkalmazotti jogviszony megállapításakor azonos időtartamra több jogviszony vehető figyelembe, közülük erre az időre csak egy jogviszony számítható be (ez kizárja a jubileumi jutalom kétszeres kifizetését is).

A kedvezményes jubileumi jutalom esetében lényeges, ki minősül nyugdíjasnak, itt a Munka törvénykönyvét kell alkalmazni. Nyugdíjasnak minősül az a közalkalmazott, aki

  1. az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik (öregségi nyugdíjra való jogosultság),
  2. az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt öregségi nyugdíjban részesül,
  3. a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban) részesül,
  4. egyházi jogi személytől egyházi, felekezeti nyugdíjban részesül,
  5. öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,
  6. növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagy
  7. rokkantsági ellátásban részesül.
A jubileumi jutalmat a közalkalmazott örökösének is ki kell fizetni, ha a közalkalmazott jogviszonya elhalálozása miatt szűnik meg.
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
1992. évi XXXIII. törvény
a közalkalmazottak jogállásáról

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99200033.tv

30. § (4) * A közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni, ha a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (2a) bekezdésében foglalt feltételt legkésőbb a felmentési idő leteltekor teljesítő közalkalmazott kérelmezi.

(5) * A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (2a) bekezdésében foglalt feltétel megállapításához szükséges jogosultsági időt a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv határozatával kell igazolni.

Kjt. 78. § (1) bekezdése szól a jubileumi jutalomról
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
Tudom, hogy nem teljesen az oldal profiljába vág a kérdés, de itt mindig mindenre tudjátok a választ. Ha lehet a jogforrást is jelöljétek meg legyetek szívesek!
Egy egyik kolléganő a Nők 40 nyugdíjjal kapcsolta kérdezte:
- Lehetséges-e, hogy a tankerület nem járul hozzá a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetéséhez?
- Jár-e a 40 éves jubileumi jutalom, ha a 40 évből kb. 1,5 év nem közalkalmazotti jogviszonyból származik?
Azt mondták neki, hogy közös megegyezéssel szüntesse meg a közalkalmazotti jogviszonyt, illetve csak akkor jár a jutalom ha mind a 40 év közalkalmazotti jogviszonyból származik.
Válaszotokat előre is köszönöm!
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a Kjt.) 30.§ (4) bekezdése szerint a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni, ha a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a Tny.) 18. § (2a) bekezdés a) pontjában foglalt feltételt legkésőbb a felmentési idő leteltekor teljesítő (vagyis a nők kedvezményes öregségi nyugdíját igénylő) közalkalmazott kérelmezi.

Vagyis abban az esetben, ha az érintett hölgy legkésőbb a felmentési ideje utolsó napján megszerzi a 40 évi jogosultsági időt, és azon belül az - alapesetben - legalább 32 évi keresőtevékenységgel szerzett időt, akkor a munkáltatója a hölgy kezdeményezésére köteles a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel megszüntetni.

Ehhez az érintett hölgynek természetesen bizonyítania kell a munkáltatója számára, hogy megszerezte az előírt jogosultsági időt és keresőtevékenységgel szerzett szolgálati időt. Erről szól a Kjt. 30.§ (5) bekezdése, mely szerint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (2a) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel megállapításához szükséges jogosultsági időt a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv határozatával kell igazolni.
https://nyugdijbiztositas.tcs.allam...mtatvanyok/Krelemhatsgibizonytvnykilltsra.pdf

A felmentési időről a Kjt. 33.§-a rendelkezik:

(2) Ha hosszabb felmentési időben a felek nem állapodnak meg és a kollektív szerződés sem ír elő ilyet, a hatvannapos felmentési idő a közalkalmazotti jogviszonyban töltött

f) harminc év után hat hónappal meghosszabbodik.

Kollektív szerződés 8 hónapnál hosszabb felmentési időt nem állapíthat meg.

(3) A munkáltató legalább a felmentési idő felére köteles a közalkalmazottat mentesíteni a munkavégzés alól. A munkavégzés alól a közalkalmazottat - a mentesítési idő legalább felének megfelelő időtartamban a kívánságának megfelelő időben és részletekben kell felmenteni.

A Kjt. 37/A.§ (2) bekezdése alapján a közalkalmazott a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejére járó távolléti díjra havonta egyenlő részletekben jogosult.

A jubileumi jutalomra viszont jogosult az érintett hölgy

a Kjt. alábbi rendelkezéseinek megfelelően:

Kjt. 78. § (1) A huszonöt, harminc, illetve negyvenévi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumi jutalom jár.

(2) A jubileumi jutalom:
a) huszonöt év közalkalmazotti jogviszony esetén kéthavi,
b) harminc év közalkalmazotti jogviszony esetén háromhavi,
c) negyven év közalkalmazotti jogviszony esetén öthavi illetményének megfelelő összeg.

(4) Ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya ... megszűnik és ... felmentésére a 30. § (4) bekezdése alapján kerül sor, továbbá legalább harmincöt évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik, a negyvenéves közalkalmazotti jogviszonnyal járó jubileumi jutalmat részére a jogviszony megszűnésekor ki kell fizetni.

Vagyis a legalább 35 évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező, a nők kedvezményes nyugdíját igénylő hölgy részére a 40 éves jubileumi jutalom jár a jogviszony megszűnésének napján, azaz a felmentési idő utolsó napján.

Sok kérdést kaptam annak kapcsán is, hogy mi történik ilyen esetben az adott évben időarányosan járó, de fel nem használt szabadsággal. Az időarányosan járó szabadságot az érintett hölgy részére a felmentési idő kezdete előtt ki kell adni vagy azt meg kell váltani: a közalkalmazottakra is alkalmazni kell a Mt.125. §-át, amely szerint a munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani. A felmentési idő azon felének terhére, amely alatt a munkavégzési kötelezettség alól mentesül a közalkalmazott, a szabadság nem adható ki." (vagyis a szabadságot nem számolhatják felmentési időnek!!!)
https://www.nyugdijguru.hu/elveszet...zmenyes-nyugdijanak-harmadik-alapfeltetelerol
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére