Kész a leltár

A Fidelitas kongresszusán Tarlós István arról beszélt, hogy veszélyben a nemzetállam, s létezik egy „nyilvánvaló szándék” a kevert népességre, a népességcserére. De nem lesz baj, ha a Fidelitas példát vesz a fideszesekről.

Szijjártó Péter egy magyar diplomáciai akadémiára tett ígéretet, s arra, hogy kizárólag a hazafias diplomáciai nevelésben részesültek dolgozhatnak majd a külügyben.
Varga Mihály szerint manapság szintet lépett a hazaárulás. Aztán a Nélküled c. dalt emlegette.
Gulyás Gergely szerint kereszténydemokratának lenni annyi, mint normálisnak lenni.
Kásler Miklós a Belső-Ázsiában 1100 évvel ezelőtt kialakult magyar hagyományról és identitásról beszélt, amelynek része a szuverenitás és a különleges életszemlélet. Mindezt a keresztény szabadság spirituálisan magasabb fokra emelte.
Kubatov Gábor, Bayer Zsolt veretes sorait idézve, virsliujjú, nájloninges kommunistákról szólt, akik most visszajöttek. Aztán a Nélküled c. dalt emlegette.
Kocsis Máté a Fidelitas humoráról emlékezett meg, és felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzék a legundorítóbb és legaljasabb módszerekkel, kizárólag személyeskedésekkel szokott támadni, következésképp ez vár a fidelitasosokra is. Aztán a Nélküled c. dalt emlegette.

Kósa Lajos egy grandiózusat zsidózott, arra utalva, hogy minden zsidó ugyanolyan, minden zsidó rossz helyre szavaz (hogy ki a zsidó és mi a rossz hely, azt Karl Luegerrel konzultálva Kósa mondja meg!), s Kósa persze pontosan tudja, hogy az összes zsidó hogyan, s kire szavazott. A zsidók. Akiknek nagy, görbe orruk van, az ereikben pénz csörgedezik, jó pénzért mindent árulnak, még hazát is, és nemzetközi összeesküvők. (A kútmérgezés, a szentségek meggyalázása és a rituális gyermekgyilkosság most valamiért kimaradt a kósai kitekintésből.)

Novák Katalin a saját, egyszerre nyugat-európai, egyszerre magyaros, rímes időmértékes poémáját szavalta el, melynek prozódiailag, a párrím technikai megvalósítását illetően, továbbá ütemileg és merész képi világát tekintve kétségtelenül legszebben lejtő sorai az alábbiak voltak: „Mi nem szállunk bele a méhedbe, / csak nem mondunk nemet az életre.”

Kövér László Európa klasszikus hagyományaiban fürdőzve arra fókuszálta vigyázó tekintetét, hogy az ellenség és az idegenség a kapuk előtt áll, és készül rárontani arra, ami ezer évig a nemzetet jelentette. Arról nem is beszélve, hogy a fiatalok sokat interneteznek, továbbá a nemzettagadók veszélyforrást látnak a családban és az egyházban.

Monumentális szellemi muníció, amelyből gazdagon profitálhatnak fidelitasos ifjak.
Felötlött bennem, hogy a Zóhár egyik értelmezése szerint az édenkert nem más, mint az anyaméh. Ennek mentén haladva nekem a Fidelitas kongresszusáról egy egészen más anatómiai tájegység jutott az eszembe, amelyről viszont elmondható, hogy mind a hímnem, mind a nőnem rendelkezik vele.

Gábor György:

74302296_2622094741407727_4222092021793292288_n.jpg
 
létezik egy „nyilvánvaló szándék” a kevert népességre, a népességcserére.
Szerintem ez folyamatosan zajlik.
- I. (Szent) István királyunk behozta a német lovagokat, védendő a zúj vallást.
- aztán volt egy népességfeltöltés a tatárjárás után
- egy másik a törökdúlás után
- egy harmadik a Habsburg uralom alatt.
- egy nevezetes népirtás a II.vh. alatt, Holocaust név alatt híresült el
- mostanában meg jönnek az ukránok szavazni és dolgozni. Csak dolgozni az indiaiak is beszálltak, meg hallottam valami más népségről is.
- a kivándorló magyarok a XX. sz. elején (s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk). A legújabb is kb. már itt tart, akik a jobb élet reményében zömében Európába mentek dolgozni.

Valóban létezik egy szándék a népességcserére, de ebben nem az ellenzék a ludas. Mindenesetre ebben ők a fekete bárányok.
 
L
Már látom lelki szemeim előtt, ahogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyve bekerül az Új Nemzeti Irodalmi Kánon Ultra Magyar (UNIKUM) egyik rangos helyére.
___
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
"[A] Zóhár egyik értelmezése szerint az édenkert nem más, mint az anyaméh." Ergo: Gábor György az ultrakonzervatív, tiltó abortuszpolitika híve. ;)
 
L
"[A] Zóhár egyik értelmezése szerint az édenkert nem más, mint az anyaméh." Ergo: Gábor György az ultrakonzervatív, tiltó abortuszpolitika híve. ;)
Szerintem az említettek esetében - egye fene, üsse kő - félrenézett volna. Kivételesen. Aztán a Nélküled c. dalt emlegette volna.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Valóban létezik egy szándék a népességcserére, de ebben nem az ellenzék a ludas. Mindenesetre ebben ők a fekete bárányok.
Csak szándék létezik? Biztos vagy ebben?
Eltűnt több százezer aktív korú munkavállaló az elmúlt évtizedben (ma már munkanélküliség helyett egyértelműen munkaerőhiány van).
A népesség száma ugyanakkor nem csökkent, legalábbis nem ilyen mértékben. A kb. 600 ezer külföldre távozott polgár helyére valakik beléptek. De kik ők, ha sem a születésszámban, sem a kiskorú gyerekek létszámában, sem a munkaerőpiacon nem jelentkeznek?
 
Hát vagy a pomogácsok, vagy pedig a haftivattik. --- Inkább legyen munkaerőhiány, mint munkanélküliség (lásd: spanyol, görög, olasz, francia adatok). Azért mert a piaci társadalmak/gazdaságok közötti egyenlőtlenségek elszívják a jól képzett - azaz sok erőforrás befektetését igénylő - munkaerőt, nem feltétlenül kell ünnepelni ezeket a folyamatokat. Egyrészt, mert nem segíti az egyenlőtlenségek felszámolását (ráadásul igazságtalan a kibocsátó országokkal szemben); másrészt egy bizonyos küszöbérték felett lehetetlenné tesz a társadalmak reprodukcióját mindkét oldalon. Ez világosan látszik például a franciáknál. (A németeknél sem egyértelmű a kép.) A magyaroknak ebből a szempontból úgymond szerencséjük van, hiszen a határon túlról érkezhetnek hozzánk magyarok, akik adott esetben állampolgáraink is. Már csak ezért is teljesen érthető, ha Magyarország nem fogadja el a migráció központosított kezelését, amely nem képes vagy nem szándékozik figyelembe venni ezt a lokális sajátosságot. A mi bevándorlóink, ha már nem képesek a szülőföldjükön boldogulni, legyenek a saját honfitársaink!
 
Álmodik az ugródeszka. Ezért nem lehet magyar beszédet hallani az építkezéseken?
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
A mi bevándorlóink, ha már nem képesek a szülőföldjükön boldogulni, legyenek a saját honfitársaink!
30 évvel ezelőtt valóban sok román állampolgárságú települt át Magyarországra, még a tőlük távolabb eső dunántúli megyékbe is. Az egyszerű bolti eladótól a tanáron át a szakorvosig mindenféle képzettségű ember volt közöttük. Az elmúlt évtizedben viszont egyről sem tudok. Csak elvándoroltakról.
 
Csak szándék létezik? Biztos vagy ebben?
Eltűnt több százezer aktív korú munkavállaló az elmúlt évtizedben (ma már munkanélküliség helyett egyértelműen munkaerőhiány van).
A népesség száma ugyanakkor nem csökkent, legalábbis nem ilyen mértékben. A kb. 600 ezer külföldre távozott polgár helyére valakik beléptek. De kik ők, ha sem a születésszámban, sem a kiskorú gyerekek létszámában, sem a munkaerőpiacon nem jelentkeznek?
Churchil mondta: A statisztikákban csak akkor hiszek, ha magam hamisítottam azokat.
 
30 évvel ezelőtt valóban sok román állampolgárságú települt át Magyarországra, még a tőlük távolabb eső dunántúli megyékbe is. Az egyszerű bolti eladótól a tanáron át a szakorvosig mindenféle képzettségű ember volt közöttük. Az elmúlt évtizedben viszont egyről sem tudok. Csak elvándoroltakról.
Ez így volt volt aztán lett a visszafelé áramlás mégpedig: Mi magyarok kezdtünk még Romániába is munkavállalóként menni.Az orvosokról konkrét tudok
 
Apropó. Vasárnapi boltzár. Hogy kiakadt mindenki, hogy nem lehet dolgozni, most meg rabszolga-törvényeznek. Ki érti eztetet?! :)
Marhaságnak is tartom a vasárnapi nyitvatartást, hétközben is meg lehet mindent kényelmesen vásárolni, ugyanis még vidéken sem megy ritkaságszámba a 20, illetve 22 óráig tartó nyitvatartás.
Nagyon hasznosnak tartanám ugyanakkor a kormány- föld- és egyéb hivatalok vasárnapi nyitvatartását, ha nem is minden vasárnap és nem napi 24 órában, de legalább egy vasárnapot. Ha már a kormány annyira a dolgozó népet igyekszik (ki)szolgálni, akkor ugyan már ne kelljen a melósnak szabadságot kivennie ahhoz, hogy hivatalos ügyét elintézhesse.
 
Apropó. Vasárnapi boltzár. Hogy kiakadt mindenki, hogy nem lehet dolgozni, most meg rabszolga-törvényeznek. Ki érti eztetet?! :)
Nem akadt ki mindenki....akinek dolgoznia kell az persze hogy nyűgös. Aki meg szeretne vásárolgatni ,nézelődni az meg azért nyűgös ha zárva vannak.
Persze ha jobban szereted ha az állam mindent a szádba rág és gondolkodik helyetted nos volt olyan rendszer is.,
Szerintem ezt a bolthálózatokra bíznám ha nekik ez megéri akkor legyenek nyitva.
A rabszolga törvény az meg teljesen más...
Miért kell keverni?
 
Marhaságnak is tartom a vasárnapi nyitvatartást, hétközben is meg lehet mindent kényelmesen vásárolni, ugyanis még vidéken sem megy ritkaságszámba a 20, illetve 22 óráig tartó nyitvatartás.
Igen ha a létszükségleteidet akarod beszerezni akkor találsz boltot....de, van aki szeret nézelődni különböző termékeket megismerni.
Tudom elkoptatott már hogy nem csak a boltosok dolgoznak hétvégén...vannak üzemek gyárak is.
Persze ha az állam kiszámolja hogy neki melyik lesz nagyobb bevételllel akkor lehet hogy a vasárnapi munkavégzést betíltja és helyette menjenek welneszezni az emberek.
Hisz a turizmus is nagy üzlet.....igaz ott is kell alkalmazni embereket....
 
Szerintem a szeparálás, a faji megkülönböztetés a természetellenes, a mesterkélt, az embertelen
ami a legalapvetőbb természeti törvény az entrópia és a legalapvetőbb vallásos elképzelés, az egy emberpár, - tehát
a keresztény "kultúra" alapjai ellen irányul.
-
Nem tudom, hogy tudja a Fidesz és a keresztény koalíció összeegyeztetni azt az ellentmondást,
hogy vasárnaponként "felebarátokról" beszél de a cigányokat, színes bőrűeket kirekeszti,
hogy vasárnaponként felolvas a "hegyi beszédből", különösen az irgalmas szamaritánust hangoztatva
de ha alkalmazni kéne akkor fasiszta manírokat vesz magára.
-
Természetes, hogy a világ össze fog keveredni ehhez nem kell egy "terv" ez megy magától.
- Az emberek szeparált éltek évezredeken keresztül mert nem volt autó, vonat, repülő.
- Nem voltak kommunikációs eszközök, könyv, telefon, internet ami a kultúrák Synkretismus-ához vezethet

Umberto Eco egyszer felsorolta az ös-fasizmus 14 jellemzőjét,
ami időközben mind megtalálható a magyar kormány ideológiájában.

Eböl az egyik, hogy a magyar kormány tagadja, hogy egymásnak ellentmondó nézetek a
vallástudományokban vagy a politikában, hogy emberek különböző bőrszínnel békésen élhetnek egymás mellett
nem beszélve arról, hogy nézetek szintézise egy tökéletesebb világképhez vezethetnek.
Feltéve ha akarjuk és nem állítjuk a gyűlöletet ennek az útjába.
 
Apropó. Vasárnapi boltzár. Hogy kiakadt mindenki, hogy nem lehet dolgozni, most meg rabszolga-törvényeznek. Ki érti eztetet?! :)
Hát csak egyoldalúan nézve nem látsz különbséget.Kezdjük keresni:A rabszolga törvény ajánlott köztelező elrendeltség és nem csak vasárnapra, bár mikori túlórára még annak kifizetésében is volt valami más évre átvihető aljasság.A vasárnapi munkavégzés nem bármikor van hanem vasárnap.
És más szabályok vonatkoznak rá
50 %-os bérpótlék vagy kiadott szabadnap.De csak ha a munkáltató hozzájárult különben ki kell fizetni
Máris különbség És csak ennyi hirtelen.
No a tiltakozók a keresni akarók oka ez a 100 % dupla kereset akarták
Ez a 100% pótlék egy évig állt fenn
Aztán változás lett ismét a vasárnapi nyitvatartás ismét engedélyezésével ekkor visszaállították egy régebbi verzióra ami csak 50%pótlékot ad.
Már ez is egy aljas csavar
A vasárnapi pótlék mértéke 2018-ban 50%
A rabszolga törvény után még rosszabb lett:
A heti pihenőnapra vonatkozó szabályozás ezentúl úgy szól, hogy hetenként két pihenőnapot kell beosztani, és ez megtehető egyenlőtlenül.
És semmit nem mond annak kifizetéséről
Minden összekeveredett
A vasárnapi boltzár 2015. március 15. és 2016. április 23. között állt fenn
Ez a 100% pótlék egy évig állt fenn
És 2016 tól a pótlék 50% 2018-ban is
De 2019(rabszolga törvény)

A heti pihenőnapra vonatkozó szabályozás ezentúl úgy szól, hogy hetenként két pihenőnapot kell beosztani, és ez megtehető egyenlőtlenül.
És mint írtam a kötelező túlóra felemelése
És semmit nem mond annak kifizetéséről
Ha valahol nem voltam pontos szólj
Összefoglalva a bolt-bezárkor dolgozni akarók azért akartak mert 100% volt akkor a túlóra
Ám a Boltbezár visszaállítása után, már nem lett lehetőségük csak 50%-al dolgozni
A rabszolga törvény még ezen is rontott
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,803
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére