Novák Katalin: ” Nem az államnak kell eltartani a nyugdíjasokat, hanem a családtagoknak”

Novák Katalin államtitkár mostani bejelentése megalázó minden családra nézve, hisz mindenkinél találunk nyugdíjas hozzátartozót.

Rendkívüli közleményben olvasott be a családoknak:

” Értetlenül állunk a családok, azon belül a nyugdíjasok elégedetlensége előtt. 2,7%-os nyugdíjemelést kaptak, amivel véleményem szerint többet adtunk, mint kellett volna. Ráadásul nemrég megkapták a prémiumokat is. Mégsem elég nekik semmi. Pedig az idősebb korosztály az, akinek bőven van ideje arra, hogy megkeresse az akciós termékeket, nekik már nem kell új ruhát venniük.
Ők azok, akik gyermekkorukban megtanultak spórolni és felelősen bánni a pénzzel. Egy átlag keresettel rendelkező családnak egyébként is kötelessége segíteni a nyugdíjas embereket. Szomorúan tapasztalom, hogy a magyar családok egyre telhetetlenebbek, ezért bármennyit is emelnénk a béreken, nyugdíjakon, semmi nem lenne elég számukra. Megkérem a magyar családokat ne folytassanak tovább ilyen pocsékoló életmódot, mint inkább átgondoltabban tervezzék meg a családi költségvetést! “

Forrás:https://www.rtl-klub.me/2019/11/novak-katalin-verlazito-nyilatkozata.html

safe_image.php_-1.png
 
ez van ... mit gondolsz mennyi bruttót kell keressen egy húszéves, hogy 160.000 nettóval maradjon?
Ennyit tud az ország.
Ennyit tud az ország?

A kormány 8 év alatt 791 milliárd forintot nyomhatott csak a fociba
"Arra a kérdésre, hogy miért olyan fontos a futball a magyar kormánynak, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta: „Ezek a pénzek nem az élsportba mennek, vagy nemcsak az élsportba mennek, hanem természetesen a tömegsportba is és az utánpótlásba is. És ha egyszer valóban egy nagyon jó magyar válogatottat akarunk, akkor azt az utánpótlás támogatásán keresztül lehet megvalósítani." Közben Orbán Viktor úgy döntött, állami sportakadémiai rendszert hoz létre.

Az mfor.hu most felbecsülte, mennyi pénz mehetett el focira, és azt látták, hogy a központi költségvetésből és TAO-támogatásokból kb. 791 milliárd forint ment a magyar labdarúgásba, aminek csak 21 százalékát (162 milliárd forint) fordították az utánpótlásra. A maradékot olyan tételek alkotják, mint a létesítmény-fejlesztés, a működési támogatás vagy a határon túli akadémiák támogatása."

Mészáros Lőrinc 304 ezer forintot keres percenként
"De nézzük máshogy. Amennyiben valaki egy év alatt 160 milliárd forinttal gazdagszik, az azt jelenti, hogy havi 13,3 milliárd forint növekmény landol a számláján. Eszerint naponta 438 millió forinttal, óránként 18,2 millió forinttal, percenként pedig 304 ezer forinttal lett gazdagabb - ez másodpercenként több mint 5 ezer forint. Magyarán, amíg ezt a bekezdést végigolvasta (durván 16-17 másodperc) Mészáros Lőrinc nagyjából 80 ezer forintot keresett."

51,8 milliárdot költött el egy év alatt a Miniszterelnökség

"Megéri a Fidesz-KNDP alatt államtitkárnak lenni, a 15,5 millió forintos fizetés mellé a közigazgatási államtitkár ugyanennyit vihetett haza jutalom címén. Pedig előzetesen nem számoltak ezzel a kiadással, legalábbis a büdzsében nem szerepelt a tétel, mégis kiosztották úgy 4,6 milliárd forint összértékben.

Nem ez az egyetlen furcsaság, amire az RTL Klub Híradója a Miniszterelnökség beszámolóját böngészve felfigyelt: propagandaköltségekre a 2018-as évre eredetileg egymilliárd forintot szántak, de a végén valahogy csak 4,7 miliárd lett belőle. A két tétel tízmilliárddal dobta meg a költségeket, ami a felduzzasztott emberanyaggal (kétszer annyian dolgoznak ma ott, mint a kormányváltás előtt) együtt valahol szöges ellentéte az Orbán Viktor által 2010-ben jósolt feleannyi ember, alacsonyabb költség jövőképnek.

És hogy ez miért fontos? Mert a tárca így a tervezett 29,1 milliárd helyett 51,8 milliárdot költött."

"Bejelentették, hogy az üldözött keresztények megsegítésére indított program keretében 66 millió forintot adunk egy jeruzsálemi múzeum bővítésére. A pénzt az Orbán Viktor sk. kormányhatározat értelmében már el is különítették."
 
Utoljára módosítva:
Az olvasott szöveget meg kellene érteni.
A magyar nyugdíj mennyiben tudja helyettesíteni a keresetet?Tehát mennyit keres egy dolgozó és mennyit kap egy nyugdíjas az arány a lényeges.
Szerinted egy németországi nyugdíjas aki 2000 eurót keresett, 2000 eurós nyugdíjat fog kapni?

Na ez az arány jobb Magyarországon kb. 6 % -al mint az EU -s átlag.
Igen, a nyugdíj az nem egy " nyugkereset". Sokan azt hiszik, hogy a nyugdíj az érintett ember 100 %-os eltartását szolgálja. Ez egyik országban sincsen így. Ausztriában pl. 1200-1500 Euró az átlagnyugdíj. Ez ugye nem valami sok. A nyugdíjas abból él, amit az élete során megtakarított, befektetett, plusz mellé tesz az állam és a családja is ( már akinek) egy összeget. Ez minden országban így van, csak sajnos soha senki sem hajlandó tudomásul venni , hogy jön az öregkor és előre gondoskodni az idős évekről. A másik probléma az lesz, amikor ez a sok gyermeket nem akaró fiatal majd megöregszik. Mivel őket nem fogja anyagilag támogatni a nemlétező család, így az én gyerekeim fogják őket is fenntartani az adójukból. Ez azért nem túl igazságos.
 
vasoxid
Na megegyszer, Mo-on jelentek meg ezek a hirek , ha zavar ott reklamaljal eloszor. De ugy latom egyre tobb oldalon jelenik meg, igy otthon se tudjak se megallitani se cafolni a cikket.
Az nem erv hogy kamu oldal, csak azoknak akik mas szot nem ismernek.
A tartalmat kene ervekkel bizonyitekokkal megcafolni...ugy latom ez nem megy. a papagaj comandonak.
 
Azt nem értem ezek az "ellenzéki" kamu oldalak miért találnak ki ilyen (akár-igaz-is-lehetne) álhíreket, mikor a valóságot úgysem tudják überelni.
 
lehet tehetséges .... de ez kb. egy főpolgármester helyettes fizetése, ha egy polgármester helyettesenek (melleseleg van vagy öt helyettes) nem sok, akkor egy államtitkárnak sem sok.
Ne nyalj nekik, neked úgyse adják oda a pályakezdő államtitkár fizetését.Az 1.3 milliót.
Mellesleg a Főpolgármesterségen osztogatottság se tetszik.
Vállalják már el 400 ezerért.És az államtitkár is
 
Utoljára módosítva:
Ráadásul, míg az akciós termékeket keresik, attól sem kell félniük, hogy a migráncsok megerőszakolják őket!!! És olyan hálátlanok, hogy ezt sem köszönik meg.
 
Ráadásul, míg az akciós termékeket keresik, attól sem kell félniük, hogy a migráncsok megerőszakolják őket!!! És olyan hálátlanok, hogy ezt sem köszönik meg.

Vastagbőr!Személy szerint köszönöm aggódó szavaidat,remélem sem téged ,sem a környezetedben élőknek nem kell aggódni ,mert pártunk és kormányunk megvéd az ilyen atrocitásoktól.
További szép napot-péntek 13-és kellemes hétvégét és majdnem elfelejtettem nagyon boldog ünnepeket a politikusok jóvoltából.
 
reménykedjünk, mert már a karácsonyfa is olyan mint a vörös posztó ... habár már nem illik Karácsonyi Ünnepekről beszélni, nehogy megsértsék az európaiak a bevándorlókat.
 
reménykedjünk, mert már a karácsonyfa is olyan mint a vörös posztó ... habár már nem illik Karácsonyi Ünnepekről beszélni, nehogy megsértsék az európaiak a bevándorlókat.

Nem igazán értettem miről van szó a videóban,de kölcsön kenyér visszajár.
A katolikus egyház (ha jól tudom,ha nem bocsánat)az egész világot leigázta ,túzzel-vassal kényszerítette az embereket a vallás elfogadására.
 
Egyszerüen, egy nyilvános helyen felállított karácsonyfát támadtak meg a muszlimok

kölcsön kenyér visszajár
azért remélem védekeznünk az invázióval szemben, csak szabad
 
Egyszerüen, egy nyilvános helyen felállított karácsonyfát támadtak meg a muszlimok

azért remélem védekeznünk az invázióval szemben, csak szabad

Ez csak természetes,hogy védekezünk,belénk van kódolva.
Most nem akarnák a muslimok sem ezt a hadjáratot, ha annak idején az egyház nem ezt tette volna velük.
De,visszatérek a nyugdíjra,találtam egy régi összehasonlítást az előző és a mostani nyugdíj emelésekről.Nem tudom mennyire fedi a valóságot,aki ért hozzá majd elmondja.
nyugdíjkép.jpg
A jövő évi emelésről lesz aki 804ft-ot,és lesz olyan nyomorgó nyugdíjas aki 56 000ft-on körül kap .Mily igazságos elosztás.
 
Igen, a nyugdíj az nem egy " nyugkereset". Sokan azt hiszik, hogy a nyugdíj az érintett ember 100 %-os eltartását szolgálja. Ez egyik országban sincsen így. Ausztriában pl. 1200-1500 Euró az átlagnyugdíj. Ez ugye nem valami sok. A nyugdíjas abból él, amit az élete során megtakarított, befektetett, plusz mellé tesz az állam és a családja is ( már akinek) egy összeget. Ez minden országban így van, csak sajnos soha senki sem hajlandó tudomásul venni , hogy jön az öregkor és előre gondoskodni az idős évekről. A másik probléma az lesz, amikor ez a sok gyermeket nem akaró fiatal majd megöregszik. Mivel őket nem fogja anyagilag támogatni a nemlétező család, így az én gyerekeim fogják őket is fenntartani az adójukból. Ez azért nem túl igazságos.
Nem sok a 1200 euro??????
Rengeteg!
Nem tudom TE mennyiből élsz de a fizetések megsem közelítik ezt a nyugdíj összeget.
De, miért is kellene a nyugdíjnak megegyezni a kereseteddel?
Valamihez kellene kötni és lenne egy fix összeg.
Mi a bajod azokkal akiknek nincs gyerekük?
Ismered az okot??
Már büntetnél....
 
Azt tudod hogy Te is is egy kamu videót hoztál ide?
Illik a cikkhez........
már miért lenne kamu, a nemzetközi sajtó tele van vele ... sőt ha akarod rengeteg hasonló esetet találsz a youtubeon, amint allahu akbar üdvrivalgással gyújtanak fel karácsonyfákat szerte Európában.

A nyugdíjhoz visszatérve, kérdezted, hogy németországban miért nem elég az 1500 eurós nyugdíj ... kb. 700 eurót kapott eleinte egy illegálisan érkező migráns (mióta kezdik kitoloncolni az illegálisan érkezőket, csökkentek a segélyek is).
 
Hidd el hogy kamu nem azt ábrázolja amit belemagyarázol.
Nem németországról volt szó hanem ausztriáról.
 
Nem németországról volt szó hanem ausztriáról.

valóban, de az osztrák helyzet is hasonló
"Ha saját maguk szereznek szállást, akkor 150-200 eurót kaphatnak. Plusz 150 eurót kapnak ruháztatásra évente. Egyes tartományokban 100 euró jár gyerekenként. A gyerekek után pluszban jár az iskoláztatásra 200 euró egy évben. Mivel különböző utalványokat is kapnak, azok, akik nem államilag biztosított szálláson élnek, havonta 320-365 eurót, azaz 120 ezer forintot kapnak."
 
Amíg elbírja a társadalom csinálják....
Majd ha nem akkor mi lesz????
 
Igen, a nyugdíj az nem egy " nyugkereset". Sokan azt hiszik, hogy a nyugdíj az érintett ember 100 %-os eltartását szolgálja. Ez egyik országban sincsen így. Ausztriában pl. 1200-1500 Euró az átlagnyugdíj. Ez ugye nem valami sok. A nyugdíjas abból él, amit az élete során megtakarított, befektetett, plusz mellé tesz az állam és a családja is ( már akinek) egy összeget. Ez minden országban így van, csak sajnos soha senki sem hajlandó tudomásul venni , hogy jön az öregkor és előre gondoskodni az idős évekről. A másik probléma az lesz, amikor ez a sok gyermeket nem akaró fiatal majd megöregszik. Mivel őket nem fogja anyagilag támogatni a nemlétező család, így az én gyerekeim fogják őket is fenntartani az adójukból. Ez azért nem túl igazságos.

Nem akarok a gyerek világrahozatala ellen érvelni, de a teljes képhez hozzátartozik.
-
"A nyugdíjas abból él, amit az élete során megtakarított, befektetett, plusz mellé tesz az állam és a családja is"
"senki sem hajlandó tudomásul venni , hogy jön az öregkor és előre gondoskodni az idős évekről"
"amikor ez a sok gyermeket nem akaró fiatal majd megöregszik. ... őket nem fogja anyagilag támogatni a nemlétező család,

-
Egy gyerek felnevelése és tanittatása annyiba kerül mint egy családi ház.
Akinek van egy családi háza
az könnyen tekint a nyugalomba vonulás felé - nem gondolod?
A fiatalok tudnak számolni ezért van most az a trend, hogy minden vasat a foghoz verni,
aztán 40 évesen gyerek nélkül nyugalomba menni és még az unokákra sem kell vigyázznod.
-
Amikor még egy család egy cég volt, úgy ahogy a sokat kritizált fejlődő országokban még az eset, megérte a nagy család.
A lányért fizetni kellet, volt hozomány, a gyerek örökölte a házat, a telket söt a télikabátot is.
-
Manapság az önellátó közösségek nagyobbak mint a család, egy falu, egy város vagy ország.
Magyarország önmagában soha nem lenne azon a kulturális, technikai színvonalon amin ma van
Mert 10 millió ember nem lenne képes arra amire az emberek milliárdjai közösen.
-
Egy nagy családdal rendelkezőnek minden ereje rámegy a saját gyerekeinek a felnevelésére
Egy gyerek nélkülinek sokkal több ideje, energiája van a közösséget támogatni.
-
Te megpróbálod itt a generációkat, a gyereket nemzőket a gyerek nélküliek ellen összeugratni.
-
Orbán 2015-ben azt mondta, hogy a menekültek Németország problémája.
Én azt mondanám, Magyarország elnéptelenedése nem a szomszédos országok problémája. :)
Ez csak egy tréfa volt de jól látható, hogy a világ szűk lett. Ös-közösségben nem akarnak élni az emberek.
-
Ajánlom a népszámlálás adatainak a tanulmányozását, rengeteg szülő neveli egyedül a gyerekét
- Nem az öregeket támogatja az állam elsősorban hanem a gyerekek.
- Lehet, hogy valaki nem tesz félre az öreg napjaira de a nyugdíjkorhatárig megkeresi a betevőt
- Magyarországon az élettartam és a nyugdíjkorhatár között távolság kisebb mint a "pränatal" és felnőtt kor közötti.
-
Amig a kormány a gyerekekben csak alattvalókat, adó fizető polgárokat lát addig nem sokan fognak gyereket vállalni.
Szervadományozást, erkölcsi okok miatt" nem lehet üzletszerűen űzni,
Ezért a gyerekvállalásra adott SUV autókölcsön nagyon gyorsan kommerciális üzletté válhat.
-
Érdemes lenne egy tanulmányt csinálni arról, hogy milyen rizikóba mentek bele szülök a lakásvásárlási kölcsön idején.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,782
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére